Lehet, hogy sokat kellett várni erre a viszonylag rövid részre, de egyre több dolog fűzi össze az eseményeket, és lassan kész lesz az egész. Ráadásul még vannak változtatások, szóval ja. Lehet, hogy egy-egy szó átírásra került korábban, de ez már csak részlet kérdése. Na, itt is van a rész

-És most itt tartunk – fejeztem be a történetet olyan két-három óra múlva.

-Tehát azt mondod, hogy ez a viszály mindig is fenn volt, csak sokan nem is tudnak róla? – kérdezte Atali.

-Pontosan. Most, hogy visszatért, mindent és mindenkit fenyeget a veszélye, hogy megsérül ebben a csatában – válaszoltam.

-Mi Freya istennőt szolgáljuk, és még sosem hallottunk olyan istennőről, hogy Xena – tette hozzá Minden.

-Tudom, hogy ez sok egyszerre, de ő az, aki létrehozta ezt a világot. Ő teremtette meg Hibbant-szigetet, és félig az ő hibája, hogy ez a viszály kirobbant. De sok szerepet játszottak benne az asgardi istenek is – meséltem. Majd megint elkezdtem képeket látni.

A csapat éppen Mogor rejtekhelye felé tartott, Hablaty Asztrid mögött ült, majd leugrott. A többiek is vele együtt szálltak le a szigetre. Mindenki megbújt a sziklák mögött, várták a tervet, amibe Takonypóc kezdett bele.

-Oké. Váljunk szét, úgy nem kapnak el - suttogta, amit nem igazán hallott senki sem.

-Arra gondoltam, hogy váljunk szét – ismételte Eret. – Csak úgy.

-Jók az ösztöneid – helyeselt rá Valka, mire mindenki másfelé vette útját.

-Mi van itt? – kezdett beleőrülni Takonypóc.

Az egész helyet Halálmarkok őrizték, így Asztrid dobálással terelte el a figyelmüket. Egyeseknek sikerült elrejtőzniük, másoknak épphogy. Hablaty addig elkezdett egy csigalépcsőn felrohanni, majd felérve kardját gyújtotta, hogy lásson valamit. Ekkor vette észre Mogor asztalát, ahol a férfinak hűlt helyét találta. Majd egy láncrántás hallatszódott, és az egész helyet láncok vették körül, felül, és minden oldalról. Így került Hablaty szeme elé Mogor a láncoszlop másik oldaláról.

-Hol a sárkányod, amikor kéne, hm, főnök? – gúnyolódott. – Biztos elfeledkezett rólad! – nevetett. – A vadászat első szabálya: Válaszd le a zsákmányt a csapatáról – oktatta. – Te éppen most vontad ki magadat ebből az egyenletből!

-Miért csinálod ezt? – tette fel a kérdést Hablaty, amire szerintem már tudta is a választ.

-Ez komoly? Nem hittem, hogy érdekel – lepődött meg. – Én nem voltam olyan fiú, mint te, mert mikor találtam egy Éjfúriát, én megöltem őt álmában – hangsúlyozott és mutogatott. – Ez az egyszerű, bátor cselekedet hőssé tett a falumban – mesélt tovább. – Szóval úgy döntöttem, megölöm mindet, ami a világon van, és valódi békét hozok az összes embernek. De aztán jöttél te – váltott témát. – És azt prédikáltad, hogy a sárkányok többek holmi tolvajoknál vagy gyilkosoknál. Pszty! – mutogatott tovább. – Na, ennek vetek most véget! És veled kezdem – mutatott rá.

-Neked is vannak sárkányaid! – próbálta meggyőzni, amire csak nevetett.

-Ezek? Ezek sárkányölők. A saját mérgükkel teszem őket a szolgáimmá. Még a te drágalátos alfád sem bírna el ezekkel. Ők engem szolgálnak és csak engem. Engedd meg, hogy megmutassam – majd fütyült egyet és mindent beborított a sav, amit a sárkányok spricceltek rájuk.

-Fedezékbe! – kiáltott Hablaty, majd a képsor véget ért.

Zihálva néztem Ataliékra, akiknek fogalmuk sem volt, hogy mi történt.

-Hablatyék bajban vannak – mondtam nekik. Majd felálltam, de amint megtettem, mintha a lábaim nem akartak volna engedelmeskedni, így majdnem a padlón kötöttem ki, ha nincsenek a többiek.

-Még nem vagy rendben. A villám, ami beléd csapott, nem véletlen csapott beléd. Éjfúriaként találtunk rád. Már sok könyvet olvastam életemben, és azok között ott van az egy, ami az Éjfúriákról szól. Maximum két-három példányban létezik, de sikerült hozzájutnom az egyikhez – és most el fogja mesélni mit olvasott, amit nem is igazán bánok. – Minden Éjfúria rendelkezik a villámlás képességével, hiszen ahogy a viking könyvek írják a villám ivadéka. Plusz mínusz pár szó. Ezzel a tudással az Éjfúriák birtokolják a láthatatlanság képességét, amit rajtuk kívül csak az Fényfúriák és a Szárnyváltók tudnak megtenni. De szeretném megkérdezni, hogy milyen volt? Sajnos mi nem tudunk beszélgetni a sárkányokkal, de te magad is egy vagy, így el tudnád nekünk mesélni? – érdeklődött a történtekről.

-Ö.. Persze. Ez az egész amúgy teljesen véletlenül történt. Egy viharba keveredtem, majd belém csapott a villám, valami elkezdte kaparni a torkomat, kilőttem egy plazmabombát, láthatatlan lettem, ami nem tartott sok ideig, és ettől legyengültem, majdnem becsapódtam a vízbe de összeszedtem magamat és idáig repültem – meséltem.

-Értem – mondta, majd valamiféle gondolkodóarcot vágott. – „Legyengítette őt ide az út, nem engedhetjük útnak, de ha Hablatyék tényleg bajban vannak, akkor muszáj lenne cselekedni. Az erőleves!" – milyen erőleves? – Elengedünk, de előbb erőre kell kapnod. Ezt használjuk az összes beteg sárkányunknak, szerintem nálad is be fog válni – majd kiment pár másik nővel, és visszatért pár perccel később egy tál levessel. – Tessék. Edd meg – rakott bele egy kanalat is, majd mint kiderült ez a korai húsleves volt hús nélkül és rengeteg más zöldséggel és ízesítővel. Azt hiszem el kellene kérnem a receptet. Ekkor éreztem, valami csípi a szemem, de nem mertem becsukni, mire mindenki elmosolyodott. – Sikerült – mondta, majd feltápászkodtam az ágyból és meglepően nem estem össze. Rájuk mosolyogtam.

-Köszönöm – erre bólintott Atali, majd átváltoztam és elrepültem Mogor főhadiszállásának irányába. A hely tényleg tűzben állt, és láttam, ahogy Felhőugró a rácsot próbálja addig emelni, amíg a srácok ki nem jutnak. – Kell segítség? – kérdeztem Valkát.

-Hablaty még benn van – több sem kellett nekem, azonnal beugrottam a résen, majd elindultam Hablaty felé, aki előtt leszakadt az út.

-Ugorj! – kiáltottam oda neki, aki egy kis habozás után megtette, mire kértem. Szerencsére sikerült elkapnom, mielőtt a Halálmarkok tehették volna.

-Ez közel volt – mondta belém kapaszkodva, miközben én húztam felfelé. Viszont észre vettem, hogy valamit bámult rajtam. – Te vele voltál? – kérdezte, és én értettem, hogy Mogorról volt szó.

-Nem beszélhetnénk ezt meg, miután kimentünk? – kérdeztem, mire szememben kezdtek gyűlni a könnyek. Elindultunk kifele, de minden harmadik fogásnál megcsúszott a kezem az izzadságtól. Szerencsére Valkáék egész sokáig tudták még tartani. Majd mikor az utolsót léptem volna, kicsúszott a föld a lábam alól, de Asztrid és Hablaty egyszerre nyúlt értem. A szívem hevesen vert, a gyülemlő könnyek kicsúsztak, majd miután kijutottam, a ketrecet ledobták, ami a Halálmarkokra esett. Ezután Halhús barátja lerombolta az egyik tornyot, mert Halvérnek, mindenhova vinnie kell őt. Utána elindultunk, s útközben egy szót sem tudtam szólni, többnyire csak bólingattam. Hablaty meg szidta a fejemet, hogy mit képzeltem összeállni ilyen alakkal, mint Mogor, hogy hogyan volt merszem olyat tenni, amit tettem. Éreztem, ahogy próbálkozik bejutni a fejembe, de felhúztam egy falat, amin nem tudott áthatolni. Majd az emlékeimmel próbálkozott, de ugyanabba a falba ütközött. Én ott ültem Valka mögött, és azt néztem néha már szaporodó lélegzettel, hogyan váltakoznak a szürke felhők, szinte már szédültem a sok kizárás miatt. Végül tényleg leestem volna, de Takonypóc odarepült mellém és megfogott.

-Te vadállat! Ember, nézd mit tettél! Nem látod milyen sápadt? És ez miattad van! – ordított rá Hablatyra, mire én is szaporábban vettem a levegőt. Majd Valka átsegített Takonypóchoz, hogy vele repüljek tovább. Továbbra is a felhők nézegetését folytattam, majd a szemem lecsukódott a mai nap fáradtságaitól, nem számít, mennyit pihentem a Szárnynővéreknél.

*Melena szemszöge*

Észre vettem, ahogy Hilda már nincs ébren, és abból, amit eddig levettem Hablaty viselkedéséből, pont most akar belenézni a fejébe.

-Álmaidban, Haddock! – kiáltottam rá, mire megrezzent Asztrid mögött és rám nézett. – Csak rajtam keresztül! – szóltam neki, mire a többi nem értette, de a lényeg, hogy ő igen.

-Csak próbálj megállítani! – kiabált vissza, erre több sem kellett, összetörtem a szándékát tartalmazó gömböt minden erőmből, és az annyira erősen visszalökött, hogy majdnem kiestem a nyeregből. Utána csak a fejét rázta, próbált rájönni, mit akart tenni, de én sunyin mosolyogtam, hogy úgyse fogja megtudni, bármilyen erősen is próbálkozik. Ezután arra lettem figyelmes, hogy ahogy összetörtem az üveget, a tenyerem elkezdett vérezni. Ekkor Nala jött oda mellém és kezét a tenyerem felé téve meggyógyította azt, mire rámosolyogtam.

-Köszönöm – mondtam, válaszul csak egy bólintást kaptam. Az út többnyire csendben telt egészen a szigetig. Ott aztán minden összeesett. Kiderült, hogy Kőfej és Dyra ott maradt, Hablaty abban próbált reménykedni, hogy Fogatlan visszatér, de páran cáfolták. Időt kért, de csak a fejét ráncigálta.

-Nala! – szóltam – Vigyél a jelenébe – kértem, bólintva az illetőre, mire ő megragadta a vállamat és máris Hablaty helyében láttam.

„Tudtam, hogy nem szabadott volna elengednem. Mégis mit képzeltem. Most Hilda is miattam szív, Dyra és Kőfej meg ott maradt Mogornál, és ez az egész az én saram. És ha most nem mentünk volna oda, akkor talán ez az egész meg sem történt volna. Ahh! Miért nekem kell mindig hibáznom? Nem értem, apa hogy tudta ezt egyedül csinálni. De ha egyszerűen nem megy nekem? Hiszen apa is folyton ezt mutatta, megtanított rá, erre én mindent elszúrok!" Majd hirtelen Viharbogár reppent elé Asztriddal a hátán.

-Szállj fel! – nyújtotta a kezét.

-Mi? – ez volt az első reakciója.

-Megyünk Fogatlanért.

-Tényleg? – majd belekapaszkodott a kezébe és felpattant. Ezután aki ott volt, felfigyeltek Viharbogár morajára. – Mindenki maradjon itt! – kezdte. – Vissza fogjuk hozni Kőfejt és Dyrát. Ne féljetek – hogy azt a hazudós szentjit, erre nem számítottam.

-Phf! Félni? – horkantott fel Fafej. – Én inkább azt féltem, aki most Kőfejjel van – nevetett.

Majd véget vetett Nala a látomásnak.

-Nos? Mi volt ilyen fontos? – kérdezte.

-Hát... Kezdem inkább a legelejétől. Hablaty nagyon dühös volt Hildára, amiért Mogorral szövetkezett, visszaúton pedig folyton az emlékeit akarta, meg a fejébe akart látni. És miután ő elaludt, Hablaty újra próbálkozott volna, de én széttörtem az egyik üveggömböt, amiben az volt, hogy mit szándékozik tenni. És ezért volt véres a tenyerem és estem majdnem leestem Viharról.

-Amúgy fura – mondta.

-Fura mi? – meredtem rá.

-Hogy még csak egyszer mondtad, hogy mi a sárkányod neve.

-Amúgy igaz. Hát nem sokat ülünk sárkányháton...

-Oké, és most a tubicáink elmentek és Hilda nincs éppen a toppon. Ráadásul Dyra is ott maradt Mogor kezei között – vázolta a helyzetet.

-Nem állunk túl fényesen – hajtottam le a fejem. – Amúgy tényleg! – kaptam fel hirtelen. – Hol van Hilda?

-Ne aggódjatok, Takonypóc elvitte őt a kunyhóba – szólalt meg Halvér.

-Halvér! Jaj de jó, hogy jöttél! Muszáj lesz megvitatnunk pár dolgot, mondjuk, hogy ezután mi lesz a szigeten – vitte el Nala. Majd visszakacsintott rám, és én tudtam, hogy mit kell tenni.