Sziasztok! Megjöttem az ú résszel. A következő szerintem egy kicsit később jön, valószínűleg 2 hét múlva, mert még semmi ötletem. De amint beugrik, elkezdem, és meg sem állok, míg kész nem leszek. Viszont tartani fogom magamat a határidőhöz. Nos, kitettem magamért megint egy több mint 2000 szavas résszel (pontosan 2329 szó), de van benne 1-2 ismétlődő rész más szemszögben. De azért megvan az ígért nagy durranás is. Szóval kitettem magamért tényleg. Akkor én most végeztem. Kellemes olvasást a legközelebbi fejezetig, ami még nagyobbat fog szólni, és vagy 3000 szóból fog állni.

Másnap már korán fenn voltam, hiszen újra elmehetek Hibbantra, és úgy döntöttünk, hogy fokozatosan leszünk egyre többen. Először Petra, Nóri és Niki (a kettes) jelentkeztek, hogy bevigyem őket, de előtte meg kellett csinálnom a hegedűt, ugyanis Hablaty megengedte és haza is vittem így. Egyre jobban kezdtem belejönni a hangolásába, majd miután végeztem, elkezdtem polírozni és fényesíteni, hogy legalább ne nézzen úgy ki, mint egy roncs. Megkértem Hablatyot, hogy készítsen még párat, mert szükség lesz rájuk, és ha jól láttam, akkor miután elmentem, hozzá is látott. Útközben ebédidő lett és azt terveztük a lányokkal, hogy egy éjszakát ott töltünk Hibbanton, de akkor 3-kor indulunk. Nem sokkal ebédidő után elkezdtem készülődni, mert idő közben már két óra lett. Mire elkészültem, addigra már annyi lett az idő, hogy ideje volt indulni. Pontban 3-kor értem a parkba és Nóri, Niki meg Petra már ott vártak engem.

-Bocsi, de más dolgom is volt, hogy meglátogattam tegnap Hibbantot - ezután elővettem a hegedűt, amihez - egy kissé messze kellett menni, de megérte, - csináltam egy vonót.

-Woaw. Ez mégis mire kell? - kérdezték szinte egyszerre.

-Nos ez egy titok és a titok miatt lett valami, amihez kell ez, hogy azt a valamit vissza lehessen fordítani - magyaráztam dióhéjban.

-Ahhaaa - láttam, hogy nem nagyon értették, de még nem mondhattam el nekik.

-Akkor... Mehetünk?

-Ühüm - majd ezután elkezdtünk hinni a másik világban és tessék, ott voltunk. Miután minden kitisztult előttem, megnéztem a lányokat. Petra szépen megváltozott: haja vállig érő, kissé ferdén vágott szőke, vasalt egyenes lett, szeme kéken ragyogott. Mármint szó szerint ragyogott. Szája rózsavörösnek látszott, de a fényviszonyok miatt cseresznyének is nézhettem. A ruhája is teljesen más lett. Vörös, közepesen hosszú póló volt rajta egy tapadós farmernadrág szoknyával együtt. Nem mondhattam Asztridosnak, de nagyon hasonlított rá. Nóri is nagyon megváltozott, jócskán más lett, mint ahogy eddig kinézett: Haja hosszú barna, enyhén hullámos lett, szeme pedig kristályként csillogott. Ezt is értsd szó szerint. Igazából barna a szeme, de a kristályos kinézet tényleg meg van benne. A felső, ami rajta volt közepesen hosszú ujjú, bézs színű felső lett, kevés fehér szőrmével. Nyakában egy „nemtudomkivennimilyen" formájú medál fénylett, ami be kell valljam, tetszett. Szintén tapadós farmer volt rajta - Mi ez? Valami viking szokás a tapadós farmer? De mindegy is. - és egy combig érő rövid barna-fekete szoknya. Lábán vastag csizma, ami elég jól nézett ki rajta - nem mint, ha lenne olyan csizma, ami nem állna jól neki és azon is volt egy kis szőrme. Majd Nikire futott tekintetem. Nagyon, nagyon megváltozott ő is. Haja narancssárga színű lett egy elég hihetetlen árnyalatban, s a háta közepéig ért. Szeme sötétzöld lett egy kis terepszínnel keverve. Felül tengerekék ujjatlan felső volt rajta és karvédő. Alul tapadó farmer lett neki is de szint úgy nem volt szoknya hozzá. Nyakában egy kis agyar nyaklánc díszelgett, karját pedig körül fonta egy hosszú lánc. Más szóval ő is sokat változott. Sőt, ő ment át a legnagyobb változáson. És amint rám vetettek egy pillantást, szemük lemerevedett. Nem hitték, hogy ilyen szépen meg tudok változni. Mikor pedig a falu felé emelték a tekintetüket, akkor már elhitték, hogy én nem egy álomban hittem. Ez maga volt a valóság. Nem hittek a szemüknek, hiszen azt a mondatot hallottam: „Mi a jó Thor... ez tényleg igaz." Azt hiszem ezt csak gondolták, mert a szájuk nem mozgott. Majd hirtelen bizsergető érzést éreztem a gerincemben, felfelé mozdulva és a nyakam után már megállt. Eközben észre vettem, hogy Nóri barna szemébe szürke felhők gyülekeznek majd lassan kitisztul. Ezután Petrával elkezdik:

-Láttam valamit... Hogy mi? - pillantottak egymásra. Mégis mit láthattak? Főleg Nóri. Elnézést, Nala. Ködös szemmel semmi sem látható. Még Petrának, hupszi Melenának még hiszek, de... Igaz, lehet, hogy a köd valamit mutatott, szóval tőle kérdeztem először.

-Mégis mit láttál Nala? - egy kicsit meglepődött, hogy így szólítottam, mert igazán még ő se szokott hozzá, hogy így szólítsák, mint ahogy én sem a Hildához.

-Nos... Ööö. Elég fura... Ööö. Mármint nem az, amit láttam, hanem az, amit történni fog? - kijelentése a végére már kérdésbe ment át, és eléggé elbizonytalanodott. - Azt láttam, hogy Asztrid? ööö, összeesik, vagy elájul, vagy kitudja mi történik vele, de a földön fog feküdni egy vértócsa közepén. Ööö. Aztán egy másik jelenetnél voltam, amikor az volt, hogy amikor felébredett, nem tudta, hogy ki ő, hol van és mit keres ott.

-Ez szörnyű. Mikor történik? - Hikari már nagyon elemében volt.

-Hát, ami azt illeti, elég hamar, a nap állását nézve - ekkor felmutatott az égre, hogy lássuk, nem sok időnk van, csak néhány perc.

-Akkor sietnünk kellene - ajánlotta Melena.

-De nem tudunk olyan gyorsan futni. És ráadásként elég messze van a falu. Gyalog nekem 20 percbe tellett odaérni - vázoltam fel a helyzetet.

-Akkor megpróbálom én! - hihetetlen, hogy Hikari mennyire elemében van. Aztán meg csak úgy eltűnt, s maga után már csak egy porcsíkot hagyott...

*Hikari szemszöge*

-Akkor megpróbálom én! - lelkesedtem fel, és elkezdtem a jéghegyekkel borított falu felé rohanni. Szerencsétlenségemre olyan gyorsan futottam, hogy 2 másodperc alatt a faluban találtam magamat egy falnak ütközve, a földön heverve. Majd visszanéztem és egy porcsíkot láttam. Valószínűleg elég gyorsan futottam, szóval volt időm megkeresni Asztridot. Meg is találtam az ájulás szélén. Egy ideig le voltam fagyva, hogy most rohanjak-e oda, vagy csak gyorsan sétáljak. Az első mellett döntöttem, s pont a karomba zuhant. Majd nagyon furcsát hallottam.

-Hikari? - Asztrid a nevemet mondta. Nem tudom, hogy honnan ismer engem, de ez most nem olyan fontos. Ezután már eszméletlenül feküdt a karomban, s mindenki minket nézett. De leginkább engem. Ekkor észrevettem a lányokat, akik ide rohantak hozzám.

*Én szemszögem*

-Hikari? - hallottam Asztrid szavát, s gondoltam nem vagyunk messze. Habár lehet, hogy csak azért hallottam, mert szupererős érzékszerveim vannak.

-Ideje lenne gyorsítani - mint valami parancsszó, úgy vették a lapot a lányok. Rohantunk és láttuk a tömeget. Majd odarohantunk Hikarihoz, hogy megkérdezzük mindenről, de Hablaty jött és mindent kikérdezett... Gothihoz menet pedig mi faggattuk Hikarit, hogy árulja el, mi is történt.

*Melena szemszöge*

(csak egy kicsit visszaugrunk az időben)
Már itt vagyunk a parkban a lányokkal egy ideje, s mivel már untuk, hogy állunk, ezért elkezdtünk beszélgetni a BTS-ről. Szerencsére jó partnereim akadtak a témában, szóval jól elütöttük az időt. Ekkor váratlanul és végre megérkezett Niki. Nem mint, ha nem örülnék neki, de eléggé elkésett. De miután ránéztem a toronyórára, akkor azt véltem felfedezni, hogy mi jöttünk hamarabb.

-Bocsi, de más dolgom is volt, hogy meglátogattam tegnap Hibbantot - ezután elővett egy hegedűt meg egy vonót. Nem tudom, hogy honnan szerezte, de nem hasonlított azokra, amik a zenesuliban vannak.

-Woaw. Ez mégis mire kell? - kérdeztük szinte egyszerre.

-Nos ez egy titok és a titok miatt lett valami, amihez kell ez, hogy azt a valamit vissza lehessen fordítani - magyarázta dióhéjban. Mármint szerintem dióhéjban próbálta megfogalmazni, hogy mire is való ez, de nem igazán értettem.

-Ahhaaa - láttam, hogy nem nagyon értették a többiek sem, de nem mondtam el nekik.

-Akkor... Mehetünk?

-Ühüm - válaszoltuk, s akkor olyat tettem, amit sosem. Hittem Hibbant-sziget létezésében. Nem gondoltam, hogy beválhat, de aztán egy bizsergető érzés, és máris ott voltunk, ahol azt az író is mondta. Egy kissé kómásan „ébredtem", mint ha csak átlöktek volna és beütöttem volna a fejemet. Majd először Nikire, bocsánat Hildára esett a tekintetem. Nagyon megváltozott, mit ne mondjak. A haja fenékig érő barna göndör lett, szeme pedig zölden világított. Mármint tényleg világított... A ruházatáról annyit, hogy ujjatlan szürke felső, kar és vállvédő, meg egy kis éjfúria nyaklánc volt rajta, alul pedig tapadós farmer, meg egy fekete bőrcsizma kis fekete szőrmével. Magamat is egy kicsit meg kellett néznem, hogy tudjam, hogy fognak tekinteni az új Petrára, vagyis Melenára. Hajam vállig érő, kissé ferdén vágott szőke, vasalt egyenes lett, szemem a telefonom képernyőjére nézve úgy tűnt, mint, ha kéken ragyogna. Mármint szó szerint ragyogott. A ruhám is teljesen más lett. Vörös, közepesen hosszú póló volt rajtam egy tapadós farmernadrág szoknyával együtt. Nem mondhattam Asztridosnak, de nagyon hasonlítottam rá. Majd aztán a falu felé emeltem a tekintetemet, és akkor hittem el, hogy Hilda nem egy álomban volt. Ez maga a valóság! „Mi a jó Thor... ez tényleg igaz." Az agyam csak ezt a mondatot tudta hajtogatni. Majd Hilda szemébe néztem és láttam egy képet. Mint, ha egy emlék lenne:

Aztán láttam, hogy a nap lemenőben van, s úgy gondoltam, elbúcsúzom Asztridtól és haza megyek. Vissza is mentem vele a faluba és utána elindultam az érkezési helyemre, hogy visszatérjek Karcagra. Amikor viszont megérkeztem, akkor fura hangot hallottam, ami a medence felől jött. Meg is indultam arra, s félúton rájöttem, hogy ez egy hegedű, és valaki pedig elég hamisan játszik rajta. Nagyon csodálkoztam, hogy mit keres egy hegedű a vikingeknél, de mikor oda értem, megkaptam a választ. Hablaty volt az és egy hegedűt készített. Már nagyon hasonlított arra, ami nálunk van, csak eléggé hamis a hangja. Aztán, mint ha azt hallottam volna, hogy valaki mond valamit, de senki sem volt a közelünkben. „Sosem akar úgy sikerülni, ahogy szeretném?!". Akkor jöttem rá, hogy élesebb a hallásom, és gondolatokat hallok a fejemben. Ez utóbbi nem volt másé, mint Hablatyé, szóval felé közelítettem, azzal a reménnyel, hogy nem fog kémnek tartani.

-Szia. Mit keresel itt? - hát nem erre vártam, de legalább nem tekint kémnek.

-Nos, én csak hallottam valamit és a hang után jöttem, majd itt kötöttem ki.

-Nagyon jó, hogy jössz, mert sajnos nem boldogulok ezzel a nem tudom én micsodának nevezzem el, de ezzel a valamivel nem tudok tovább dolgozni. Tudnál segíteni? - mint ha nagy hangszerszakértő lennék és csak is én tudnék róluk.

-Hát, ha megengeded, hogy elvigyem egy napra, akkor megcsinálom neked, hiszen néhány órányi hajóútra vagyok innen.

-Rendben, legyen. Egy feltétellel - erre bólintottam, hogy elfogadom, bármi is legyen az. - Írnom kéne egy dalt és a segítséged kéne - hát, nem is tudtam, hogy mit mondjak erre, de hát kinek kéne? Szóval megkérdeztem. - Nos, gondolom voltál a faluban - igen voltam, bólintottam. - És találkoztál Asztriddal - erre is csak bólintanom lehetett. - Mostanában nincsen jóban velem, és erre kéne a dal, mert nem akarom úgy leélni hátralevő, nyomorult, féllábas életem, hogy ne békülnék ki vele.

-Mi történt? - ezt muszáj volt megkérdeznem. Gondoltam nem igazán szeretne beszélni róla, de aztán mégis elkezdett mesélni.

-Nem igazán tudom, hogy mennyire ismersz minket, szóval meg kell, hogy kérdezzelek néhány dologról - remélem valami olyasmit kérdez, ami benne van a filmben, meg a sorozatban - Az első és legfontosabb, mi történt 6 éve?

-Asszem akkor volt az a nagy robbanás a Pokolszirt-kapunál, amikor te és Fogatlan belülről felgyújtottátok a Vörös halált. Azóta élnek békében a vikingek a sárkányokkal...

-Te aztán mindent tudsz, mert tudom, hogy kik voltak ott akkor és te nem voltál velük. Nos akkor az van Asztriddal, hogy... ugye tudod, hogy mikor jöttünk össze úgy?

-Persze. Amikor Asztrid megvakult egy villámcsapás által, és...

-Oké, oké. Köszönöm. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy mindent tudsz... Tehát akkor, az van, hogy Asztrid tudomására jutott, hogy csinálom ezt a titkos projektet - ekkor a hegedűre mutatott - és megígértük egymásnak, hogy nem lesznek titkok, de ezt muszáj megcsinálnom titokban, mert az egyik barátomnak lesz.

-Figyelj. Van egy dal, aminek van szövege és dallama is, de ahhoz több ilyen, meg ehhez hasonló tárgy kéne. Szerintem elnevezhetnénk ezeket... hangszereknek. Mit szólsz hozzá?

-Szerintem találó. És akkor ez mi lenne? Hegedű?

-Pontosan. Én is ezt adtam volna neki. Hallod, ne szólj Asztridnak, hogy velem találkoztál. Mert úgy tudja, hogy hazafelé tartok és nem szeretném, ha azt hinné, hogy még itt vagyok.

-Rendben. Akkor szép estét neked.

-Neked is.

Ez után nem nagyon tudtam mit mondani. Szóval ez lenne az a titok:

-Láttam valamit... - Mondtam egyszerre Nórival, vagyis Nalával. - Hogy mi? - ezután összenéztünk a „te is azt láttad, amit én?" nézéssel. De valahogy beláttam az ő elméjébe is.

Itt állok, s nem tehetek semmit. Moccanni sem bírok. Miért van ez? Majd megpillantok valamit. Ott áll előttem Asztrid Hofferson kb. 10 lépés távolságra. Majd hirtelen összeesik. Senki sincs mellette, hogy elkapja. Próbálok menni de nem megy. Majd aztán a feje koppan a földön - mint, ha lassított felvételt játszanának le a Sony Xperia XZ Premium-mal. Nos, mivel ez nem a reklám helye, ezért inkább folytatom. Majd egy hatalmas vértócsa közepén fekszik, ami a fejéből szivárog ki. Majd aztán képszakadás. Mint, ha valaki azt akarná, hogy ne lássak valamit. Majd egy kis vénasszony mellett nyitom ki a szememet. Biztos ő lehet a gyógyító. Eközben körül néztem, s azt láttam, hogy a „csapat" mindenhol fekszik, néhányan alszanak is. Biztos régóta itt vannak. Majd aztán észreveszem, hogy Asztrid elkezd mozogni, s mindenki felkel. Viszont mindenki meglepődik azon, amit a lány beszél:

-Kik vagytok, és hol vagyok? Egyáltalán, ki vagyok? - És újabb képszakadás, de már tudok mozogni. Majd pislogok párat és a többiek állnak előttem. Hugh, szerencsém van, hogy ez egy álom. Vagy mégsem? De inkább nem az. Szerintem egy látomás.

-Láttam valamit... - nem hiszem, hogy Petrával... mármint Melenával egyszerre kezdtünk beszélni, és ugyan azt a mondatot. - Hogy mi? - és már megint egyszerre. Vajon ő is azt látta amit én? Aztán hallottam egy hangot, ami azt kérdezte: „Te is egy emléket láttál?" Szerintem ez Melena lehetett. Más nem kérdezne ilyet. De nem mozgott a szája, szóval lehet, hogy telepatikusan átküldte? Nem... Az lehetetlen. Ilyen szerintem nincsen.

Majd megszakadt a kapcsolat. Akkor ezek szerint a jelenig néztem a gondolatait. Vagy az emlékeit. Vagy a kitudja mijét. Aztán Hilda megkérdezte, hogy mit látott.

-Nos... Ööö. Elég fura... Ööö. Mármint nem az, amit láttam, hanem az, amit történni fog? - kijelentése a végére már kérdésbe ment át, és eléggé elbizonytalanodott ahogy láttam. - Azt láttam, hogy Asztrid? ööö, összeesik, vagy elájul, vagy kitudja mi történik vele, de a földön fog feküdni egy vértócsa közepén. Ööö. Aztán egy másik jelenetnél voltam, amikor az volt, hogy amikor felébredt, nem tudta, hogy ki ő, hol van és mit keres ott.

-Ez szörnyű. Mikor történik? - Hikari, mint máskor, most sem állt le.

-Hát, ami azt illeti, elég hamar, a nap állását nézve - ekkor felmutatott az égre, hogy lássuk, nem sok időnk van, csak 1-2 perc.

-Akkor sietnünk kellene - ajánlottam fel.

-De nem tudunk olyan gyorsan futni. És ráadásként elég messze van a falu. Gyalog nekem 20 percbe tellett odaérni - vázolta fel a helyzetet Hilda.

-Akkor megpróbálom én! - hihetetlen, hogy Hikari mennyire elemében van. Aztán meg csak úgy eltűnt, s maga után már csak egy porcsík maradt...