Iskola. Ez a szó körül írja a szórakozást, tanulást,barát szerzést,jővőt,jővőhöz való állást,esetleg mágjás tortúrát is, ezekből az útobbi inkább jobban érintett engem mint egyéb más.
De nem csak rendes történéseken keresztül. Hanem hivatalos leírtakban is rossz helyzetben voltam. Igaz nem mint egyéb diák aki almalés dobozokat robbantgat szünetben, és emiatt figyelmeztetést kapott. Ennél kicsit normálisabb dolgok miatt álltam rosszul, hiszen nem voltam olyan elveteműlt, mint alsóban. Inkább a jegyeim é kisebb apróságok, mint például a földrajz órán való részvétel a dolgozatban:

Hogyan lett a Balaton?

Bumm és nagy lyuk keletkezett oszt' belement a víz, ott lett a Balaton.
De amúgy nem tudom mer' nem tanultam.  :(

Ezért kaptam bizony egy beírást, de nem nagyobb értéke van mint egy irgum burgum-nak, hál'istennek. De ugyanúgy biólogia órán felelésemen SEM tanultam és hát kihívtak engem ami így zajlott:

-Na! Kérdezzek vagy mondod?
-Őőő...
-Akkor kérdezek. Min terem a toboz?
-hát...

Nyilván a tipikus “osztály nevetés„ felcsendült de tanárnő szavár abbahagyták mivel ők sem akartak felelni, mint ahogy én sem de már túl késő volt.

-Na?
-tölgyfáán?

Megilletődve kérdeztem tanárnőt aki a kezével rejtette el mosolygó arcát miközben a többiek nevettek, ugyan és is mosolyogtam kínomban de egy kissé bántott.

-Nem egészen. Hanem a fenyőfán
-Ja tényleg!

Persze ilyenkor ugrott be nekem.
Beírta az egyest és leültetett. Akkor nem is kell hogy mondjam, de egy életre beívodott a fejembe hogy a toboz, bizony a fenyőfán van. De nem csak biológián alakitottam ilyen szépen, hiszen ott volt a csodás ének-zene óra amiből valahogyan összekapartam magam. De mindig operadarabokat,Kodály műveket hallgattunk, amin én aludtam, és addig nem ébredtem föl amíg a következő órán meg nem bökdöstek.
De ott kezdődött a probléma hogy a darabok hallgatása után jegyzeteltünk egy zeneszerzőröl akiről mindig kellet jővőhéten írni dolgozatot. De én akkor mély álomban voltam mindig.
Utolsó pillanatban kérdeztem meg hogy kiről kell tanulni.

-Hé! Kit vettünk?
-Tök mindegy mert mindenkinek puskája van.
-De én nem írtam le.
-Hát akkor igy jártál.
-Köszönöm a segítséget, de tényleg.

Így odakontárkodtam valakihez, persze engedély nélkül mivel úgy sem engedték volna. Megnéztem, majd leírtam a jegyzeteikről, de ők nem jól fogadták.

-Elmennél a nyakamból?
-Persze csak még van egy sor.

Végül ebből a tantárgyból végeztem legjobban, ami nagy rejtély számomra még mai napig is.

Iskolai futballverseny, ahol ki kellet menni a fűves pályára az osztályok ellen. Valahogy mindig is utáltam, és csak az érem miatt játszottam, mert ha csak egy percre is kimész a pályára, akkor a csapat része vagy, így amit ők kapnak te is megkapod. Elég önző ugyan de régen nekem ez számított, mivel csak én nem lettem volna a fiúk közül fent a pályán, és csak én nem kaptam volna semmit.
Sosem voltam 1 percnél tovább fent mert tudták hogy nem tudok játszani. Így mindig kiálltam, és figyeltem ahogy izzadva futkároznak értelmetlenül egy labdáért, amit kapuba kell lőni lábbal. Legalább szereztem olyanból érmet amiben "szerepeltem", ha lehet annak nevezni, és legalább van egy érmem futballból akármennyire is utáltam azt. De nem csak úgy álltam ott mint akit fölpofoztak, hanem rendesen "játszottam", vagyis probálkoztam.
Az volt a baj hogy nem volt szabad ordítani miközben "védek", mivel szabálytalan.
De minden osztályon belüli meccsen odamentem éppen akinél van a labda, legyen az barát vagy ellenség mert igazából elfelejtettem mindig hogy kivel is vagyok, és oda rohanva odaordítottam egy "á"-t hangosan. Persze erre akinél volt a labda két módon reagálta ezt az esetet le:

-Menj már az útból! Veled vagyok ember!

Vagy a "szerencsésebb" eset.

-Ne már! Zavarsz, menj arrébb! Ez így csalás!

Mind a két esetben elküldtek ami bántott is de örültem is neki, mivel nem kellet folytatnom tovább.
Meg persze ott vannak a sérülések amitől borzasztóan féltem. Mint ahogy emiatt a labdától is, így amikor kezem ügyébe került, azonnal megfosztottam magam tőle akár milyen irányba is megy. Legtöbbször a mi kapunk irányába de volt amikor véletlenül rúgtam egy gólt az ellenség kapujába. Volt amikor kapusnak álltam be, de akkor mindig elugrottam a kapuból ha felém lőtték, ezért le is szídtak meg ki is állítottak. Amin utólagosan jókat mosolygok ha visszaemlékezem.

Évvégén az utolsó napok elég kellemesek ha úgy vesszük, mivel kellemesen eltelik az a 30 perc az órákon, és már kicsöngettek. Akkoriban egymáshoz toltunk két padot és feltettünk rá egy hálót amin asztaliteniszezve ütöttük el az időt, amíg a tanárok írják be nekem a kegyelem kettest a bízonyítványba.