Yoonji szemszöge

Apró puszikra ébredtem, mik az arcomat érték. Mosolyra húztam ajkaim, és a mellettem fekvő nyakáb fúrtam arcom.
-Jóreggelt. - hallottam Jimin reggeli, rekedtes hangját.
-Hm..neked is. - motyogtam.
-Hogy aludtál? - kérdezte hajamat simogatva.
-Keveset. Te miért vagy fel... - ránéztem az órára. - hajnali 10-kor? - nyöszögtem, mire elnevette magát.
-Délben a koncert helyszínen kell lennem, de nem akartam szó nélkül elmenni.
-Ne legyél hülye. Természetesen én is megyek. Ott lesznek a gyerekeim is, hogy tudják, milyen egy koncert. Nem hagyhatom őket magukra. - kimásztam mellőle és magamra kapkodtam a ruháim. Alkarjárara támaszkodva nézett, ahogy öltözök.
-Gyerekek? Miről nem tudok? - kérdezte értetlenül.
-Tudod, van egy fiatal fiúbanda, akik nagyon közel állnak hozzám. Néhány tag egész fiatalon került bele ebbe a szakmába, és én előszeretettel babuzsgattam őket. Mára nagyon egymáshoz szoktunk, és a szívemen viselem a sorsukat. Ha Koreába költözök, mindenképp magammal viszem őket.
-Féltékenynek kellene lennem? - húzogatta szemöldökét, ami mosolygásra késztetett.
-Nem hiszem, hogy tinédzser fiúk miatt kellene aggódnod. 14 és 20 év közöttiek, sokkal fiatalabbak. Nem mellesleg, épp eléggé megjelöltél ahhoz, hogy tudják van valakim. - mutattam a nyakam és vállam közt égtelenkedő, színesebbnél-színesebb foltokra. Csak egy huncut mosoly volt a reakciója. - Na készülődj nagyfiú, már biztos várnak.

A helyszínen már nagy volt a sürgés-forgás. A fiúk teljes harci díszben vonultal be az öltözőbe, addig én körbejártam ellenőrizve, hogy minden rendben van-e.
-NOONAAAA! - hallottam meg magam mögül a hangos kiáltást, ami megfordulásra késztett.
6, teljes erőbedobással sprintelő fiút láttam, akik egyre közeledtek, végül rám vetették magukat. Nevetve játszottunk kicsi a rakást. Amint kiélték szeretethiányukat. Leszálltam rólam, majd felsegítettek.
-Noona! Akkor bemutatsz minket a BTS-nek? - Kérdezte csillogó szemekkel a legfiatalabb.
-Megígértem, így van? Akkor be is tartom.

Elmentünk együtt a srácok öltözőjéhez, és kopogás nélkül benyitottam.
-Héj fiúk! Bemutatom a gyerekeim. - felkapták a fejüket, és egysorba álltak. - Mutatkozzatok be.
-Üdv. Mi vagyunk az Astro. - egységesen meghajoltak, engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy milyen jól neveltek.
-Hogy érted, hogy a gyerekeid? - kérdezte bátyám jól szemügyre véve mindegyikük.
-A szárnyaim alá vettem őket, sztárt csinálok belőlük. Fiatalok még, és mivel a családjuktól távol vannak, én lettem a pótmamájuk. Igaz fiúk? - bólogattak, mire a többiek elnevették magukat.
-Nézd már Jimin, egyből kaptál 6 gyereket. -kezdték el cikizni.
-Ne foglalkozz velük. Sok szerencsét.
Egy búcsúcsók után felmentek a színpadra, és elkezdődött a koncert.

Sok dolgom volt, így az étkezőbe helyezkedtem el, laptopom társaságába. Ilyenkor nagyon csendes, tökéletes dolgozni.
Az idő gyorsan elszaladt és már csak az előttem izzadtan vigyorgó fiúra lettem figyelmes.
-Na mi a helyzet? Elfáradtál? Ha gondolod... - nem tudtam befejezni, mert ajkaimra tapadt. Egy pillanatra el is felejtettem viszonozni, de viszonylag gyorsan észhez tértem.

-Szeretlek. - motyogta szinte a számba.
-Én is, de mi lesz, ha meglátnak? Nem félsz?
-Csak te érdekelsz. Gyere hozzám.
-Oké, majd koncertután. - elnevette magát.
-Nem úgy értettem. Feleségül.
-Honnan jött ez az ötlet? Most békültünk ki, nem tartod ezt gyorsnak?
-5 évet vártunk a másikra, ez elég ok nem gondolod? Amúgy..Yoongi megkérte Kookiet szóval..gondoltam én is. - jött zavarba kisfiúsan.
-Hogy mit csinált?! YOONGI! - kezdtem el rohanni az öltöző felé. - Hogy van merszed akkor buziskodni, amikor nem vagyok ott?!

A stúdióban jutott eszembe, hogy Jimin kérdezett...vagyis inkább kijelentette, de nem lényeg.
-Jimin!
-Hm? - fordult oda hozzám.
-Egyszer már mondtam nem? Hülye kérdésre ne várj választ.
-Mire célzol?
-Megkérdezni, pontosítok. Kijelenteni, olyan dolgot, ami egyértelmű elég butaság nem?
-Vagyis?
-Direkt játszod a debilt? - förmedtem rá, mire elnevette magát. - A válaszom IGEN.
-Mire? - játszotta továbbra is a hülyét.
-Najó, nekem ebből elég volt. Vékony kötélen állsz, és még egy ilyen, lelöklek. - fenyegettem meg. Vagyis csak próbálkoztam.
-Miért?
-Visszavonom. A válaszom NEM és nem változtatok rajta! - fordítottam hátat, de elmenni már nem tudtam az engem ölelő karok miatt.
-Ne haragudj. Sajnálom. Szeretlek és veled akarom leélni az életem.
Nem tudom, hogy jó irányba változtam-e, de, hogy ennyitől megenyhülök...
-Én is szeretlek te Ronda Béka.

Hello mindenki!
Sajnálom, hogy késtem a résszel, readásul pocsék is lett...
Ez lett volna az utolsó rész, de olyan befejezetlennek érzem, hogy írok egy rendes lezárást.
Nem tudom még, hogy mikor hozom, nem ígérek semmit.
Majd jelentkezem.✌😚
Ui.: Az utolsó képet nem bírtam kihagyni.😂