~ Lucille ~ 

- Stoppolóm a fürdőt! - rontottam be elsőnek a házba.

- A tiéd lehet - dörmögte Michael. - De ne használd el az összes melegvizet!

Egy frappáns visszaszólásra készültem, mikor megtorpantunk a konyhaajtóban, ugyanis Gabriel egymagában ücsörgött az asztalnál, előtte pedig egy matekkönyv volt kinyitva.

- Mit csinálsz? - kérdezte Michael.

Gabriel enyhén vállat vont. Még csak fel sem nézett rám.

Nem értettem mit rontottam el vagy hányadán állunk most. Az egyik pillanatban még bunkó volt velem, aztán úgy viselkedett, mintha fizikai fájdalmat okozna neki távol maradnia tőlem, most pedig teljesen távolságtartó volt. Nem a hűvös módon, mint Nick, de attól még távolságtartó.

- Házi feladatot.

Michael szemöldöke felszökkent.

- Házi feladatot? Hívjam az orvost?

Gabriel egy kanál zabpelyhet tömött a szájába, a füzetén lévő tányérból, aztán beintett a bátyjának.

- Máris jobb! - Michael a hűtőhöz lépett és kivett belőle két üveg vizet. Az egyiket felém dobta. - Jól vagy?

Gabriel megvonta a vállát.

- Aha. Jól.

Nem hangzott valami hihetőnek, de sem Michael sem én nem firtattam.

- Zabpehely? - állt meg menet közben Michael a konyhaasztal mellett. - Rendelj pizzát, vagy valami ilyesmit! Éhen halok.

Meg sem várta Gabriel válaszát, kislisszolt az ajtón. Pár perccel később megszólalt az emeleten a zuhany.

- A nyavalyás... - mormogtam. Most esett csak le, hogy Michael mégis beelőzött, ezért helyet foglaltam Gabriellel szemben, hogy addig itt várjak, amíg a bátyja kiáztatja megfáradt csontjait.

- Melóztatok? - törte meg Gabriel először a csendet.

- Aha. A Compass Point-nál. - válaszoltam csevegő hangnemben. - Ismered?

Gabriel megdermedt.

- Persze. Lakik ott pár haverom.

Layne vajon havernak számított? Vagy inkább az öccse volt az, Simon?

- Mint Max O'Halloran? - folytattam lazán, de az akaratomon kívül a palackos víz, amit annyira szorongattam, elkezdett jéggé fagyni. Szerencsém volt, hogy Gabriel még mindig maga elé bámult, ezért gyorsan felmelegítettem. Kicsit talán elvetettem a sulykot, mert az üveg oldala is megolvadt, ezért inkább letettem a kezemből.

- Igen. Ismered?

- Futólag. Rendes srácnak tűnik.

- Az is, de Nicky jobban ismeri - fordult vissza a könyv felé. - Mit is mondtál, honnan...

Befejezni már nem tudta mert megszólalt a csengő.

- Hagyd csak, majd én! - állt fel és már ott sem volt.

Nem szóltam utána, hogy hivatalosan ő lakik itt, ezért még jó, hogy ő nyitja ki az ajtót ki tudja ki előtt.

Nem értettem pontosan, hogy mit mond az újonnan érkezett, aki nő lehetett, de hamarosan én is megláthattam, mert Gabriel azonnal beljebb invitálta. Őt bezzeg egyből felismertem. A tűzoltós csaj volt, aki annyira rátapadt Michaelre.

- Hannah Faulkner - nyújtotta felém a kezét.

- Lucille Coleman - ráztam meg. - Michaelhez jöttél?

Hannah arca bíborvörösre színeződött.

- Nem, dehogy! - motyogta. - Én csak a környéken jártam és gondoltam, hogy benézek és megkérdezem, hogy eszébe jutott-e Gabrielnek valami a múltkori esetről.

Lesütötte a szemét beszéd közben. ezért nem láthatta, hogy milyen kaján pillantást váltok Gabriellel a válla fölött. Dehogy akart ő a tűzről dumálni ilyen cuki kötöttpulcsiban és mályvaszínű rúzsban!

- Szólok Mike-nak - válaszolta Gabriel helyettem. - Addig kérsz valamilyen üdítőt?

Hannah elfogadott egy pohár vizet, aztán Gabriel magunkra hagyott minket a konyhában, mialatt ő remélhetőleg ráparancsolt a bátyjára, hogy ne egy szál boxszeralsóban jöjjön le és borotválkozzon meg, mert Hannah nem Tarzant akarja viszontlátni.

- Szóval, te itt laksz Merrickékkel? - próbálkozott Hannah csevegéssel, mikor már túl kínossá vált a csend. - A múltkor mintha azt mondtad volna ők a testvéreid.

Aprót bólintottam.

- A bácsikám lepasszolt hozzájuk. Ismeri Michaelt és úgy gondolta, hogy jobb nekem velük, mintha konferenciáról konferenciára rángatna magával.

- Ó, értem. - Próbálkozott meg egy félénk mosollyal. A húszas évei elején járhatott, mégis fiatalabbnak nézett ki, talán az ártatlan arca miatt. Nem úgy nézett ki, ahogy az ember egy tűzoltót képzel el.

- Együtt jártál Michaellel suliba? - dobtam most fel én egy témát. Nem értettem, hogy mi tarthat ennyi ideig a fiúknak, ha nem éppen Michael haját fonják. Vagy az ő esetében éppen vasalják.

Hannah bólintott.

- Alatta jártam egy évvel. Nem voltak közös óráink, de őt mindenki ismerte.

- Tényleg? És miért... - kaptam fel azonnal a fejem, hátha megtudhatok valamilyen szaftos témát a legidősebb Merrickről, de ebben a pillanatban ő és Gabriel is befutott, így megakadályoztak a pletykában.

Szinte rá sem ismertem Michaelre. Nem egyszerűen lezuhanyzott, hanem megborotválkozott, a haját összekötötte a tarkójánál és éppen nem egy agyonmosott feliratos pólót vagy kockás inget viselt, hanem egy palaszürke kereknyakú pólót viselt, ami enyhén feszült rajta, megmutatva, hogy milyen jó formában tartja az embert a burkolókövek emelgetése. Gyanítottam, hogy Gabriel pólója volt, aki elismerően méricskélte a bátyját, ahogy belépett mögötte az ajtón.

Sajnos azonban Michael külseje hiába lett kevésbé őslakós, a modora a régi maradt. Szinte rámordult Hannah-ra, mikor a lány elmondta, hogy a tűzesetről akar vele beszélni, és védelmezőn állt az öccse elé.

- Gabriel bajban van?

- Nem! - Hannah már egyenesen ijedtnek látszott. - Én csak...

- Te csak mi?

Gabriel szúrós pillantást mért a bátyjára, mire Michael észbe kapott és nem kezdte el sorolni a testvérét megillető jogokat.

- Nézd, nem kellene itt lennem. - Húzta össze magát Hannah, aztán kelt fel az asztal mellől. - Nem hivatalos, rendben? Csak meg akartam kérdezni az öcsédet, hogy nem látott-e valamit a múltkor az erdőben.

Gabriel lazán lehuppant egy üres székre. Úgy viselkedett, mintha minden rendben lenne, de láttam, hogy mennyire feszült is igazából. Ha Hannah rájön, hogy ő volt a gyújtogató, nem ússza meg egy dorgálással.

- Nem. Ahogy mondtam: csak tüzet.

- Embereket nem?

Gabriel megrázta a fejét.

- Miért? - szólt közbe Michael.

- Mert mostanában sok tűz ütött ki - Hannah szünetet tartott. - És a tűzoltóság parancsnoka gyújtogatásra gyanakszik. Hallottatok a tegnapi Linden Park Lane-i tűzről?

Gabriel vállat vont, én csak bólintottam egyet. Nem nagyon követtem a híreket, de egész nap erről pletykáltak a suliban.

- Egy iskolába járunk a sráccal, aki ott lakik.

- Szerencséje van, hogy életben maradt. - Mondta Hannah. - Mindannyiunknak szerencséje van. Egy kislány bennrekedt, de valaki kimentette.

Gabriel felvonta az egyik szemöldökét. Valami miatt úgy éreztem, hogy csak megjátssza, hogy ennyire közönyös.

- Valaki?

Hannah megrázta a fejét.

- Mind az elülső udvaron voltunk, és aki kimentette, hátul ment be - mérgesen fújt egyet. - A sajtó nagyon örül az egésznek. Mi gondoskodtunk volna róla, hogy ne kerüljön be az újságokba, de az anyjuk beszélt. Most minden napvilágra került: a tűz szokatlan nyomvonala, a szennyesledobón keresztül elmenekült kislány, meg a titokzatos "hős".

A hangja tele volt megvetéssel. A teljes történtet nem ismertem, minden amit elmondott új volt számomra, Gabrielnek azonban velem ellentétben nem.

Megköszörülte a torkát és arrább tolta a zabpelyhes tányért.

- Szóval szerintetek valaki azért gyújtogat, hogy megmentsen embereket?

- Nem - Hannah jelentőségteljes szünetet tartott, majd visszafogta a hangját. - Tegnap egy másik tűzoltóság elveszített egy embert. Csak szeretnénk megállítani ezt az alakot, mielőtt még valakit megöl.

Gabriel tekintete elsötétült.

- Megmondtam - szólalt meg jeges hangon. - Senkit sem láttam.

Találkozott a tekintetem Michaelével, de nem tudtam semmit sem kiolvasni belőle azon kívül, hogy ő is jobban megfigyeli az öccsét, mint máskor. Ha pedig ő gyanított valamit, akkor biztosan vaj volt Gabriel füle mögött.

Ekkor megcsörrent Gabriel telefonja és úgy kapott utána, minta az élte múlna rajta. A kijelzőre meredt, majd visszaírt valamit és felállt.

- Mennem kell - Hannah-ra pillantott. - Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni neked.

- Hová mész? - kérdezte a bátyja.

- Hunterrel.

- De hová?

- El! - Kiáltott vissza Gabriel a folyosóról. - Emlékszel, te mondtad, hogy szerezzek magamnak barátokat!

Kisvártatva becsukódott mögötte a bejárati ajtó, aztán csend telepedett a konyhára.

- Megyek, egy nagy rakás leckét kell megírnom holnapra - keltem fel én is. - Örülök, hogy megismertelek, Hannah.

- Szintúgy - mosolygott rám, mikor kioldalaztam a konyhából.

Menet közben elkaptam még Michael morcos pillantását, amivel azt üzenete, hogy ezért még számolunk, de mindketten tudtuk, hogy a szíve mélyén ő is kettesben akart maradni a csinos tűzoltó csajjal. Legalább ő jól járt ma délután. 

* * *

Síri csend uralkodott másnap reggel a konyhában. Egyedül az evőeszközök koccanását lehetett hallani reggeli közben. Chris még mindig odafent hortyogott, Gabriel pedig talán haza sem jött az éjjel, ezért kettesben reggeliztünk Nickkel. Azon kívül, hogy megvitattuk ki miért kelt ilyen korán reggel, egyikünk sem szólalt meg. Mivel mindketten olyan izgalmas dolgot terveztünk, mint a tanulás, nem volt rajta mit nagyon beszélni amúgy sem. Meg mostanában nem igazán találtuk meg a közös hangot. 

Egész napra a tanulást terveztem, az esti buli sorsa felől, pedig ahova Daisey hívott, még nem döntöttem. Tegnap szinte a lelkemre kötötte, hogy ott kell lennem és ha nem megyek el, akkor ő maga visz el a csomagtartójában, de nem mondtam biztosra mégsem a részvételem. Valahogy nem voltam túlságosan bulizós hangulatban. 

- Na jó! - csapta le az evőeszközt, mire összerezzentem. A müzlisdoboz felborult, de egyikünk sem foglalkozott vele. - Ez így nem mehet tovább.

- Mi?

- Tudod te azt.

- Fogalmam sincs, hogy mire gondolsz - néztem rá ártatlan arccal. Lett volna pár ötletem, de tőle akartam hallani.

- Ez - mutatott előbb rám, aztán magára. - Dühös voltam rád, amiért... amiért véget vetettél kettőnknek. Próbáltam túltenni magam rajta, de te folyamatosan Gabriellel lógtál és ismerem a testvéremet. Kedvel téged. Ezért nem tudtam nem arra gondolni, hogy miatta lett vége.

- Nick, már mondtam... - vágtam a szavába, de egy intéssel elhallgattatott.

- Értem, oké? De akkor is nehéz volt. Aztán amikor Becca és Quinn felvetette a duplarandi ötletét azt gondoltam, hogy itt a nagy lehetőség, hogy visszavágjak - szégyenkezve lehajtotta a fejét.

Sok mindent szerettem volna mondani, mégis egy dolog elsőbbséget élvezett a többinél.

- Ez szemét húzás volt Quinn-re nézve.

- Tudom - nyelt egyet. - Tegnap meg is mondtam neki. - Ő erre elmondta, hogy még mindig érez valamit Rafe iránt, aki teljesen bevadult attól, hogy látta velem lógni. Szóval megbeszéltük, hogy csak barátok maradunk.

- Hű - ennyi volt a legértelmesebb válasz, ami kijött a számon. - Te aztán nem vagy semmi.

Halvány mosolyt villantott felém.

- Engesztelésképpen szereztem két jegyet egy hokimeccsre. Max egyik haverja játszik ma, és még tudott kérni két plusz jegyet, már ha nem zavar, hogy a családja mellé szól a helyünk.

- Még sosem voltam hokimeccsen.

- Pont ezért akarlak odavinni. Nem lesz valami nagy szám, de legalább láthatsz valami újat.

Viszonoztam a mosolyát.

- Mikor lesz?

Az órájára pillantott.

- Úgy fél öt körül kell elindulnunk, már ha benne vagy. - A végére egészen elbizonytalanodott.

- Még szép! - pattantam fel, teljesen megfeledkezve róla, hogy még fél napom van készülődni, előtte pedig végig kell rágnom magam egy roppant bonyolult törifejezeten - Mit vegyek fel?

- Valami meleget. Nagyon meleget. 

Abba nem kötöttem bele, hogy ha valóban nem volt semmi közük Quinn-nel egymáshoz, akkor miért aludt nálunk valamelyik nap, mert nem akartam többet tudni. Hinni szerettem volna neki, ezért megvártam, hogy ha akar, akkor ő avasson be a többi részletbe. 

Ez a meccs volt Nick békeajánlata, én pedig hülye lettem volna nem elfogadni. Quinn most nem számított. 

* * *

- Hát ez oltári volt! - csaptam össze a tenyerem, mikor kiléptünk a jégcsarnokból. A leheletünk még mindig ott gomolygott körülöttünk, az ajtó nyitásával a benti mínuszok kiszöktek a kinti majdnem mínuszokba.

Az egész meccs alatt álltunk, mert csak olyan hely jutott már nekünk az amúgy sem túl nagy csarnokban, szerencsére elég távol voltunk a többi nézőtől, hogy fel tudjam valamennyire melegíteni körülöttünk a levegőt, mert még a plusz rétegek alatt is megfagytam volna, ha nem teszem. 

Nick még az elején elmagyarázta a szabályokat, így valamennyire még a játékot is értettem azon kívül, hogy mindketten lelkesen tapsoltunk is kiáltoztunk, mikor valamelyik csapat pontot szerzett, az nem számított melyikük. Nem ismertük egyik játékost sem, mégis szórakoztató volt így ismeretlenül is drukkolni nekik és a közönséggel együtt azért izgulni, hogy ki tudjanak egyenlíteni még a vége előtt. Rég mulattam ilyen jól, szinte még arról is megfeledkeztem, hogy mi történt köztünk az elmúlt napokban. 

- Nick? - böktem lefelé menet a lépcsőn. 

- Hm?

- Nincs kedved elmenni egy buliba?

- Milyen buliba?

- Valamelyik pomponlány tartja.

- Melyikük?

Elfintorodtam.

- Pont azt a kérdést tetted fel, amire nem tudom a választ - dünnyögtem, mire felhorkantott.

- De hát hetente háromszor velük edzel!

- Elfelejted, hogy egy csomóan vannak, tök ugyanúgy néznek ki és mindegyiküknek Y-nal végződik a neve. - Idéztem fel magam előtt a csapattársaim arcát. Majdnem mindannyian hirtelenszőkék voltak, fantasztikus alakkal és egy rakás festékkel az arcukon. Az volt a csoda, hogy egymást meg tudták különböztetni. - Talán Molly vagy Betty? Vagy, várunk csak! Vicky! Vicky lesz az. Elutaztak a szülei és meghívta a fél évfolyamot.

Nick vigyorogva nyitotta ki előttem a külső ajtót. Jól szórakozhatott az ügyetlenkedésemen.

- Hallottam róla. Ott lesz az összes focista meg többi izomagyú sportoló. Biztosan ezt szeretnéd?

Megvontam a vállam, de nem bírtam leplezni a lelkesedésem.

- Azt mondtad, azon leszel, hogy a teljes gimis csomagot kapjam. És eddig még csak egy igazi bulin voltam, aminek lövöldözés lett a vége. Már ha a szalagavatót nem számítjuk, ami nem is volt valami...

- Jó, jó! - vágott közbe Nick. - Benne vagyok. Mikorra akarsz menni?

- Mondjuk... most?

- Nem is akarsz...tudod. Átöltözni?

Tetszett, hogy zavarba jött. És bár ő azt nem látta a tundrára is jó szerelésem alatt, már eleve a bulihoz öltöztem fel. A sminket pedig majd megoldom a kocsiban.

- Talán nem vagyok elég elragadó így, Nicholas? - tettem csípőre a kezem és húztam ki magam.

Sikerült még az előbbinél is jobban zavarba hoznom. Még a hidegtől kipirosodott arca is egészen meggypiros árnyalatot öltött. 

- De, természetesen. Te, mindig nagyon csinos vagy. Én, csak...

- Nyugi már! - löktem meg az oldalát. - Csak vicceltem. Majd megoldom. Felőlem most is indulhatunk. Már, ha van kedved. 

- Persze, hogy van. Quinn amúgy is említette, hogy ott lesznek és... 

Annyira elborulhatott az arcom a szöszi lány említése kapcsán, hogy inkább be sem fejezte a mondatot.

- Szuper! - nyögtem csak ki nagy nehezen. 

Mert lehet, hogy Nick éppen ma reggel kért bocsánatot azért, ahogy az elmúlt napokban viselkedett és vallotta be, hogy Quinn jelenleg éppen másra hajt, valahogy mégsem hittem el teljesen, azok után hogy négy SMS-t is váltott vele félidőben, amikor azt hitte, hogy nem látom. Bármi is folyik köztük, ez a buli tökéletes alkalom volt arra, hogy kiderítsem. 

Egyedül azzal nem számoltam, hogy nem sokkal azután, hogy beléptünk Vickyék döbbenetesen nagy kertvárosi házába, Quinn Nick nyakába vetette magát és egyből ledugta a nyelvét a torkán. 

Próbáltam nem úgy tenni, mint akinek éppen most fordult fel a gyomra és beljebb iszkoltam a házban, hogy találjak valaki olyat, akit kedvelek és nem hazudott éppen a képemben. Úgy siettem, hogy még egy nálam majdnem két fejjel magasabb fiút is félrelöktem, de vissza sem néztem. 

- Rosszul látom, vagy tényleg a Tékozló fiú dugta ide a képét Sarki expedícióra öltözve? - kapta el a karom Daisey, miután pontosan az orrom előtt vállt ki a tömegből. Az egyik kezében egy rózsaszín löttyel teli poharat tartott, ami félig üres volt már.

- Hokimeccsen voltam - mormogtam. 

Elég volt egy pillantást vetnie a gyászos képemre, hogy maga után rángasson az emeletre és ne kérdezzen addig semmit, amíg nem talált egy üres szobát, ahonnan kiparancsolt egy egymásba gabalyodott párocskát, majd becsukta mögöttünk az ajtót.

- Nick vagy Gabriel? 

- Nick. - Vallottam be kelletlenül. 

- Mi történt? 

Elhúztam a számat, mert nem volt sok kedvem beszélni róla. Végül mégis kiböktem. 

- Reggel bocsánatot kért, amiért hanyagolt Quinn miatt és elmondta, hogy nincs köztük semmi több. Elmentünk egy hokimeccsre, minden rendben volt, amíg meg nem érkeztünk. Aztán szinte még be sem léptünk az ajtón, mikor Quinn már a nyakában csüngött. 

Daisey elfintorodott és magához húzott egy pillanatra. 

- Sajnálom. Mintha már a múltkor megegyeztünk volna abban, hogy az összes pasi seggfej, nem? 

- Valahogy mindig elfelejtem. Mégsem vagyok annyira immunis a Merrick bűbájra, mint hittem. - Tettem hozzá halkan. 

Daisey felkuncogott. 

- Három megoldást is tudok jelenleg a helyzetedre. Én is éppen ezeket alkalmazom Colin miatt.

- Mik azok?

- Az első: igyál! - adta a kezembe a poharát. Mikor nem emeltem azonnal a számhoz szúrós szemmel nézett rám, ezért gyorsan eleget is tettem a kérésének. 

- Mi a következő?

- Az, hogy most azonnal vedd le ezt a mamutvadász hacukát! - mutatott a télikabátomra. Az ő kivágott felsőjéhez és szűk szoknyájához képest valóban túl voltam öltözve. 

Ennek a kérdésnek gond nélkül eleget tudtam tenni. Alig pár perc alatt megszabadultam a téli göncöktől és ott álltam direkt a bulihoz választott csillogó tunikámban, még mindig a vastag szövetnadrágommal és csizmámmal. 

- Nem - rázta meg Dasiey hevesen a fejét. - A nadrág is megy.

- Ezt hogy érted? 

Pontosan értettem, hogy mire gondol, de nem akartam felfogni. 

- Vedd le azt is! Elég hosszú ez a felső.

- Kizárt dolog. Ez egy felső - mutattam a csillogó tunikára, amire ő beszélt rá pár napja a plázában. Kivágott és flitteres egy darab volt, de jól éreztem magam benne. 

- A jelenlévő lányok nagy részének a szoknyájának része még rövidebb is ennél, a többiek pedig még azt sem vettek - sóhajtott fel. - Amúgy is sötét van odalent és tök jól nézel ki. Elég ha az iskolában öltözöl úgy, mint egy rocker nagymama. 

Nem kérdeztem rá a különös jelzőre, mert már így is többet beszélgettünk ruhákról, mint amit én valaha el bírtam volna viselni. Helyette kelletlenül kibújtam a nadrágból is, ami alá szerencsére fekete harisnyát is húztam, majd csípőre tettem a kezem. 

- Jó leszek így? 

Még mindig csak a fejét rázta, de közben elővarázsolt a retiküljéből egy szemceruzát, rúzst meg szempillaspirált, majd mielőtt felfoghattam volna, hogy mit csinál, már munkához is látott. Mikor végzett elégedetten nézett végig rajtam. Szerencsére nem volt egy tükör sem a szobában, ezért nem láthattam a kész végeredményt. Talán nem is szerettem volna tudni, hogy mivé változtatott. 

- És mi a harmadik megoldás? - mormogtam. 

- A flört! Tudok is valakit, aki egy perc alatt elfeledteti veled Merrickéket. - Karolt belém, majd indult el kifelé. 

- Mondtam már, hogy néha úgy viselkedsz mint egy tyúkanyó?

- Ezt bóknak veszem - kacsintott rám, majd kirántott az ajtón.