Augusztus vége volt már, érezni lehetett, hogy vége van a nyárnak, és lassan közeledik az ősz. Louis kedvenc évszaka volt az ősz. Már alig várta a bekuckózos időszakot, amikor egésznap a szobájában lehet, egy meleg takaró, forró tea, és a kedvenc nyálas sorozatai társaságában, amiket sosem tudott megunni. Imádta nézni a színes, lehulló leveleket, amelyek beterítették az utcákat, mint egy vastag, szépséges szőnyeg. Szerette nézni a csendes esőt, miközben azon gondolkozott, hogy milyen halloween-i rajzfilmet nézzen meg, vagy milyen témájú legyen a következő festménye. Hiába esett szinte mindig az eső Angliában, és hiába volt sokszor nagyon borús az idő, az ősz még is csak ősz volt, Louis pedig már türelmetlenül várta.
A kedvenc éttermének legeldugottabb részén ült. Halkan dúdolva kevergette a forró csokoládét, miközben kíváncsian nézte az ablakból a járókelőket. Most is rengeteg turista volt a városban, akik hatalmasra tágult pupillákkal izgatottan nézelődtek, érdekesnek találva még egy régi csatornafedelet is. Vidáman mutogattak az épületekre, miközben igyekeztek mindent megörökíteni a legjobb, a legújabb, legspécibb okostelefonjaikkal, vagy éppen kamerájukkal. Ez volt a legnagyobb gond az emberekben, hogy ahelyett, hogy percekig csodálkoztak volna, és megélnék a pillanatot, inkább gyorsan csináltak egy fényképet, majd azonnal tovább álltak, mondván, úgyis visszanézik a telefonjaik galériájában. Felteszik a közösségi oldalaikra, mert ez úgy trendi, pár napon keresztül mutogatják egymásnak, aztán elfelejtik, ezáltal pedig el is illan a varázs. Louis, soha nem készített fényképet, ő inkább megélte a pillanatot. Elraktározta az összes kis részletet, amelyet a kirándulások alkalmával látott, hogy aztán otthon bezárkozhasson a szobájába, és hosszú órákon át festegethessen. És, neki ez így volt jó. Az édesanyja meg persze rettenetesen büszke volt a fiára, amiért egy újabb tökéletes festménnyel lepte meg. Bár, Louis a személyes képeit soha nem mutatta meg a családjának, a kirándulások alkalmával szerzett emlékeket annál inkább. Ő nem az okostelefonját hívta segítségül, hogy mutathasson valamit az édesanyjának. Helyette a vásznat, és az ecsetét használta, hogy alkosson valami maradandót, amelyet soha nem felejt el két másodperc után, mint akár egy sietősen lőtt fotót. A festmény személyesebb volt, Louis pedig jobban ki tudta magát fejezni.
A mobilja középső, ezzel együtt pedig az egyetlen gombot a készüléken megnyomva, felvillant a képernyő. 12:30. Liam már fél órája késett.
Louis értetlenül nézett körbe az étteremben, hátha a legjobb barátja valamelyik asztalnál ülve rá vár. De, nem. Ismeretlen emberek gyűrűjében ült, akik vagy halkan beszélgettek a másikkal, vagy csendben fogyasztották az ebédjüket. Liam soha nem szokott késni. Amióta Louis-val legjobb barátok voltak, a fiú egy alkalomra sem emlékezett, amikor a barátja elkésett volna egy találkozójukról. Liam Payne mindig is maga volt a pontosság, a precizítás, és az ellenállhatatlan kiskutya szemek tulajdonosa volt, ellenben Louis-val, aki mindig is ügyetlen, és kissé szerencsétlen volt. De, kiegészítették egymást. Halk sóhaj szakadt ki az ajkai közül, miközben a telefont a füléhez emelte. A mobil azonnal tárcsázni kezdett.
-Igen?-szólt bele a férfi a hetedik csengésre, mire Louis automatikusan elmosolyodott.
-Szia! Csak érdeklődni szeretnék, hogy mikor érkezel? Itt várlak az étteremben. Ha nem baj, már rendeltem magamnak egy forrócsokit úgyhogy..-hadarta, de Liam félbeszakította.
-Louis, te miről beszélsz?
A kék szemű fiú szemöldökei a plafonig szaladtak.
-Hát..tudod..pár napja megbeszéltük, hogy most csütörtökön találkozunk-felelte a fiú.-A kedvenc éttermünkben várlak, a rockkocsma mellett a sarkon.
A vonal másik oldalán hirtelen csend lett, aztán pár másodperc múlva hangos szitkózodás hallatszódott, mire Louis szomorúan lesütötte a szemeit.
-Elfelejtetted-suttogta megtörten, és igyekezett visszatartani a könnyeit, amelyek abban a pillanatban utat akartak törni maguknak.
-Louis, ne haragudj! Basszus! Teljesen kiment a fejemből!
Nem felelt.
-Elhoztam Niall-t az új kertészetbe, tudod, hogy mennyire szereti a virágokat! Már napok óta zaklatott miatta! De...figyelj, mit szólnál, ha két óra múlva találkoznánk? Van egy kis időm, mielőtt elkezdődne a meetingem. Beülhetnénk valahova!
-Oh, nem..nem szükséges, Li. Érezzétek jól magatokat, én úgy sem vagyok ma túl jól.
-Lou..ne haragudj rám..
-Semmi baj, tényleg! Majd, beszélünk, ha ráérsz. Rendben?
Liam hangosan sóhajtott, és Louis maga előtt látta, ahogyan beletúr a hajába.
-Amint szabad leszek, megígérem, hogy bepótoljuk! Rendben?
-Persze-suttogta szomorúan, majd egy halk "szia" után ki is nyomta a telefont, és visszatette az asztalra.
Louis csalódott volt. Legszívesebben elsírta volna magát, de nem tehette, hiszen olyan sok ismeretlen ember volt körülötte, biztosan hülyének nézték volna. Szomorú volt, és hiányzott neki a legjobb barátja, akit három héttel ezelőtt látott utoljára, és úgy tűnt, hogy mostanában egyáltalán nem is fognak találkozni. Hiába a sok ígéret, amelyet Liam tett, ez volt a negyedik találka, amit lemondott, és nem jött el. Az eddigiek másabbak voltak, mert Liam mindig felhívta őt, hogy változott a terv, tegyék át máskorra a találkát. De, ezúttal elfelejtette, ami nem volt ugyanaz.  Louis, tudta, hogy Liam rengeteget dolgozik, azt is tudta, sőt meg is értette, hogy a férfinek kellettek  a pihenőnapok, amikor csak otthon volt, és nem csinált semmit egésznap. De, azt is tudta, hogy ő, és Niall szinte minden napot együtt töltöttek. Azokon a napokon is együtt voltak, amikor lemondta a találkákat Louis-val. Ezzel semmi probléma nem lenne, hiszen örült, amiért a legjobb barátja végre boldog, és megtalálta azt az embert, aki teljesen kiegészítí őt. Csak hát úgy tűnt, hogy Liam teljesen megfeledkezett róla, pedig Louis-nak hatalmas szüksége lett volna a legjobb barátjára. De, a legjobb barátja sehol nem volt, a fiú pedig egyre szomorúbb lett.
A kikért forrócsoki maradékát gyorsan felhajtotta, majd a kedves pincérlánynak jókora borravalót hagyva összeszedte magát, aztán a táskáját felkapva elhagyta az éttermet. A cukros ital megtette a hatását, a kisfia boldogan rúgdosta a fiú oldalát, aki a járdán félrehúzodva pásztázta a zsúfolt, forgalmas utat. Már tegnap este eldöntötte magában, hogy másnap megfogja lepni Harry-t a munka helyén, és visz neki ebédet. Mostanában a férfi rengeteget dolgozott, és sokszor ebédelni sem volt ideje. Louis látta rajta, hogy jól esne neki egy kis pihenés, de nem merte megkérni, hogy vegyen ki néhány szabadnapot, és legyenek együtt egy kicsit. Harry, éjjel-nappal csak dolgozott, enni is csak azért evett, mert Louis addig nem engedte felállni az asztaltól, amíg a vacsora felét meg nem ette. Mostanában alig kommunikáltak, ha beszéltek, akkor is a fiú kérdezett a hogyléte felől, a napjáról, de egyébként, mint két idegen, úgy viselkedtek egymással. Louis-nak hiányoztak az esti beszélgetések az étkező asztalnál, az összebújások a szobában, és Harry borzalmas viccei is, amelyeket mostanában egyáltalán nem hallhatott. És, valljuk be, Louis, Harry nélkül magányos volt. Csak lézengett a nagy házban várva az estét, amikor a férfi végre hazatér. Várta a pillanatot, hogy Harry egy hosszú nap után megölelje őt, vagy megcsókolja, hogy aztán elmondhassa neki, hogy mennyire hiányzott neki egésznap. Ez viszont nem következett be, mert miután a férfi hazaért, egy gyors puszi után már el is tűnt a dolgozó szobájában, ahonnan késő éjjel szokott kijönni, ezért Louis az elmúlt hetekben mindig egyedül aludt el.
Bíztatóan nézett le a karján logó kis ruha szatyorra, remélve, hogy annak tartalma egy kis színt visz a férfi életébe. A rózsaszín éthordó Harry kedvenc ételét rejtette, a kisebbik Harry kedvenc süteményét, a termosz a kedvenc teáját, a kis vörös rózsa pedig Louis szeretetének a jelképe volt. Úgy gondolta, hogy az idősebbik biztosan örülne egy szál rózsának, az mindig jobb kedvre deríti az embert! Legalábbis Louis így gondolta, hiszen ő imádta a virágokat, és bár nem túl gyakran kapott, ha kapott akkor mindig boldog volt.
Tíz percnyi várakozás után sikeresen leintett egy taxist. Miután bediktálta a címet, elindultak. Nem az első alkalom volt, hogy Harry cégénél járt, úgyanis a férfi már pár alkalommal elvitte őt a munkahelyére, ahol bemutatta mindenkinek. Még a portás is kedvesen fogadta Louis-t, a recepciós hölgyről nem is beszélve. Dorothea olyan volt, mint egy kedves nagymama. Már bőven nyugdíjas volt, de elmondása szerint, mindig is szeretett a Styles Inc. falai között dolgozni. Desmond a halála előtt nyugdíjazni akarta a hölgyet, de az nemet mondott, és megkérte a férfit, hogy amíg tud engedje őt dolgozni. Dorothea imádta Desmondot, Harry-ért pedig egyenesen odáig volt.
-Szia, Sam!-Louis mosolyogva intett a portásnak, miután az ajtót nyitott neki, és belépett az épületbe.
-Mr. Tomlinson, örülök, hogy újra látom-hajolt meg előtte az ötvenes éveiben járó portás. -Harry-hez?
-Igen! Ebédet hoztam neki!-kiáltott át a válla felett, mielőtt belépett volna az üres liftbe. A legfelső szint gombját megnyomva a lift azonnal elindult. Amíg várt, szorosan lehunyta a szemeit, fejét pedig a falnak nyomta, és igyekezett lenyugtatni a légzését. A lábai sajogtak, a dereka fájt, emellett pedig elég kényelmetlenül érezte magát. Pihenni szeretett volna, de előtte mindenképpen látni szerette volna a szerelmét, aki egyáltalán nem tudott az érkezéséről. Azért be kellett vallania, hogy az élet nem volt túl kegyes vele, majdnem hat és fél hónapos terhesen.
A lift hangos csippanást követően megállt, Louis pedig egy utolsó, mély lélegzetvétel után kilépett. Mint mindig, most is megdöbbentette a csend, a letisztultság, a rendszerezettség, amely az egész épületben uralkodott. Hatalmas volt minden. Elegáns. Louis nem illett ide, a szürke melegitőjével, a kedvenc Rolling Stones-es pólójával, valamint bélelt farmer kabátjával, amit még egy leárazáson vett a kedvenc boltjában.
-Louis!-Dorothea vidáman mosolyogva lépett ki a pultja mögül, és indult el a fiú irányába, hogy szorosan a karjaiba zárhassa.
-Dott-ölelte magához az idős asszonyt, aki két hatalmas puszit nyomott az arcára.
-Mi újság? Minden rendben? Hogy van a baba?-kérdezgette, miután visszállt a pultjába, és azonnal kivett a háta mögött lévő hűtőből egy kis üveg szénsavmentes ásványvizet.
-Köszönöm-vette át hálásan a palackot.
Nagyon szomjas volt már.
-Minden rendben a babával. Egyre nagyobb, sokat mozog, a derekam leszakad, de egyébként minden a legnagyobb rendben!
-Ennek örülök, drágám-sóhajtott fel.-Harry-hez jöttél, ugye?
-Ebédet hoztam neki.
-Ez jó ötlet volt édesem. Olyan rossz nézni, amikor ezeket a zsíros, egészségtelen kajákat eszi! Az eszem megáll! Arról már ne is beszéljünk, hogy annyira elfoglalt, hogy sokszor nem is ebédel-csóválta a fejét a nő, mire Louis elmosolyodott Dorothea sopánkodásán. Már éppen válaszra nyitotta a száját, amikor valaki nem túl kedvesen megszólalt a háta mögött.
-Hát már a szemetet is ide fújja a szél?
Dorothea a szemét forgatta, miközben Louis lassan megfordult. Zayn gúnyosan mosollyal az arcán, szemtelenül végig mérte a fiút, elérve, hogy Louis automatikusan elszégyellje magát a kinézete miatt. Pechére a pakisztáni férfi hibátlanul nézett ki. Sima fehér inget viselt, fekete nyakkendővel, valamint fekete szűk farmerrel, és elegáns bőr cipővel, amely biztosan többe került, mint bármi, ami Louis tulajdonában volt.
-Mit keresel itt?
A fiú lesütötte a szemeit.
-Én..öhm..ebédet hoztam..Harry-nek-motyogta a fiú alig hallhatóan.
Zayn szórakozottan zsebre rakta a kezét.
-Dotts, nem mondtad a vendégünknek, hogy Mr. Styles éppen meetingen van?
Az idős hölgy egy pillanatra sem nézett a férfira. Louis-nak úgy tűnt, hogy nem szimpatizálnak egymással. Bár, ez nem volt meglepő. Mégis ki szimpatizált ezzel a szemét alakkal?
-Mr. Styles hamarosan végez, Mr. Malik-morogta a nő.
-Igen, de azután fontos telefonokat kell intéznie. Tehát nem hiszem, hogy lényegtelen dolgokra lenne ideje-Louis gyomra megremegett. Zayn olyan undorral mérte végig a fiút, hogy azt kívánta bárcsak megnyílna alatta a föld, és magába temetné.
-Oh..persze..én..én nem is zavarok-Louis remegve levette a válláról a ruha szatyrot, amelyet Dorothea felé nyújtott.-Dotts, odaadnád ezt Harry-nek? Megmondanád neki, hogy én küldtem?
Dorothea melegen elmosolyodott.
-Ez csak természetes, édesem.
-Köszönöm, és vigyázz magadra!-intett, majd szemeit lesütve elsietett a pakisztáni mellett egyenesen a lift irányába. Azonnal megnyomta a hívó gombot, amikor pedig megérkezett a lift sietősen beszállt.
-Ne olyan sietősen, Tomlinson-lépett be mellé a pakisztáni. Az ajtó bezárult, a lift elindult. Louis hatalmasat nyelt, és nézett fel az előtte álló magas alakra. Érezte, hogy a félelem aprócska szikrája   lángra gyullad benne, és nem is alaptalanul. A lift hirtelen megállt, és mielőtt feleszmélhetett volna, a háta erősen csattant neki a falnak. A férfi rettenetesen közel volt hozzá, szinte érezte a forró lehelletét, amely a dohány szaggal keveredett. A fiút elkapta a hányinger. Zayn szemei sötétek voltak, ajkai mégis gonosz mosolyba kanyarodtak.
-Nem mondom el többször, hogy jól vigyázz magadra. Szállj le Harry-ről. Hagyd békén, és minél előbb kotródj az életéből. Azt hiszed, hogy fontos vagy neki? Azt hiszed, hogy szeret? Csak sajnál. Sajnálja, hogy egy kis szerencsétlen nyomorult vagy, akit még a saját anyja sem szeret eléggé! Egy hiba vagy, Tomlinson. Egy kis parazita vagy..ahogy a fattyú is a hasadban. Ugye, nem szeretnél elveszíteni még egy gyereket? Ugye, nem?! Akkor jól vigyázz magadra-suttogta, aztán hirtelen elengedte a sápadt arcú fiút.
-Oh, és még valami!-kapott a fejéhez a pakisztáni, mintha elfelejtett volna valamit. Gonoszan elmosolyodott.-Marcel az üdvözletét küldi!

Louis két teljes órát sétált. Az eső közben eleredt, és szétáztatta a ruháit. A lábai sajogtak, az orrából még mindig szivárgott a vér, a szemüvege pedig valahol törötten pihent a zsebében. Egész testében remegett. Hányingerem volt, és csak a csodának tudhatta be, hogy ki tudta nyitni a hatalmas kaput, és a bejárati ajtót. Zsibbadt testét bevonszolta az üres lakásba. Ügyes volt, mert csak akkor tört ki belőle a zokogás, amikor a lábai felmondták alatta a szolgálatot, és a kemény padlóra zuhant...

Igen eltűntem.
Igen, ilyen későn hoztam az új részt.
27 hetes terhesen kicsit inszomniás lettem. Igen, az én kis porcelán babám is úton van, nem csak a Larry párosé❤
Jó olvasást drágáim❤