Louis, mindennap hálát adott az égieknek, amiért testvéreket adott neki. Sokszor elgondolkozott azon, hogy milyen lett volna az élete, ha az ikrek soha nem születnek meg. Louis-nak nem volt rossz gyermekkora, sőt, egészen jó volt. Legalábbis, a szülei akkor még együtt voltak, az édesanyja nem dolgozott olyan sokat, az apja szerette őt. Az iskolában már más volt a helyzet. Ott nem voltak barátai, nem volt mellette senki, akivel játszhatott, akivel jól érezhette magát. Mindig ő volt a fekete bárány. Túl csendes, visszahúzodó volt, és inkább a rajzolásban, valamint a könyvekben találta a vigaszt, ahelyett, hogy barátkozott volna. Csakhogy minden alkalommal, amikor megpróbált barátot szerezni, a vele egyidős fiúk kinevették őt, mert kisebb, és törékenyebb volt, mint ők. Akkor keresték, ha valakinek a házifeladatát kellett megírnia, különben nem foglalkoztak a kis Louis-val. A kis Louis-val, aki egy idő után feladta, és nem próbálkozott többé a barát kereséssel. De, amint hazaért, és meglátta a kis testvéreit az ajtóban állva, akik minden egyes alkalommal hangosan civakodtak azon, hogy Louis kinek adjon puszit, valamint hosszú ölelést először. Daisy, és Phoebe voltak az ő törpe társasága. A két lány nagyon szerette őt. Amíg kisebbek voltak, egy alkalmat sem hagyott ki, amikor játszani hívták. Örömmel áldozta be a haját, hagyta, hogy kisminkeljék. Mindent megtett azért, hogy ők jól érezzék magukat, és ne észleljenek semmit a pocsék világból, ami rájuk várt. Az idő folyamatosan szaladt előre, a lányok megnőttek, az ember pedig azt hitte volna, hogy már semmi szükség az idősebbik testvér védelmére. De, a két lány nem így gondolta. Nekik sosem volt szégyen, ha a bátyjukkal kellett mutatkozniuk. Rengeteg dolgot, és titkot osztottak meg Louis-val. Nem mellesleg, Daisy, és Phoebe a korukhoz képest nagyon éretten gondolkoztak. És, bár őket nem kellett többé védeni, a lányok gyorsan felismerték a helyzetet. Tudták, hogy Louis milyen nehézségeken ment keresztül, és nem is voltak restek segíteni neki. Ott voltak mellette azokon az éjszakákon, amiket Louis átsírt. Vígasztalták őt, annak ellenére, hogy sokszor nem értették a dolgok állását. Mindkét lány kiállt mellette, amikor az édesapjuk ok nélkül bántotta Louis-t. Kialakult közöttük egy olyan szoros testvéri kapcsolat, amelyet senki nem szakíthatott szét, és amelyre mindenki büszke lehetett.
Louis, hangosan sóhajtva lépett el a mosogató elől, miután a főzés, valamint a vacsora utáni romokat varázsütésre eltávolította. Talán Harry lakás azelőtt még sosem volt ilyen tiszta. Miután Louis beköltözött, mindennap takarítva, és főzve volt. Harry elmondása szerint, csak akkor volt meleg étel, tiszta lakás, amikor az édesanyja meglátogatta őt, ami nagyon ritka volt. A férfi munkája sajnos nem volt elég rugalmas, annak ellenére, hogy ő volt a legnagyobb építészeti cég fejese. Ha ő elment kora reggel, akkor biztosan valamikor késő este esett haza, olyankor pedig az embernek egyáltalán nincs kedve olyan dolgokkal foglalkozni, mint például a főzés, vagy az, hogy fel kellene mosni a konyhában. De, amióta a Louis az életében volt, igyekezett úgy alakítani a napjait, hogy mindennel időbe elkészüljön, és csak szükség esetén vigye haza a munkát. Persze, a fiatalabbikat egyáltalán nem zavarta, hogyha Harry otthon is dolgozott, órákat eltöltve a dolgozó szobájában. Tudta, hogy a férfinek nem kis felelősség szakadt a nyakába, amit nem róhat fel neki. Sőt, Louis inkább támogatja, és segíti őt, amiben csak tudja. Nem egy alkalom volt már az elmúlt két hónapban, amikor ő maga könyörgött Harry-nek, hogy végezze el a fennmaradt munkáját, annak ellenére, hogy már elég későre járt az idő. Lehet nem töltöttek együtt olyan sok időt, de a fiú tökéletesen megelégedett azzal a két nappal, amit hétvégének nevezünk.
-Lányok, fél tizenkettő múlt! Irány fogat mosni, és lefeküdni-Louis a hajába túrva lépett be a nappaliba. Húgai,- akiket az édesanyjuk hosszas kérlelések, és könyörgések árán engedett csak át hozzájuk a hétvégére,- úgy döntöttek, hogy vacsora után felfedezik a már elfeledett Playstation-t.
-Ne már, Lou! Még csak most jöttünk bele!-Phoebe testvére mellől kérlelve nézett a bátyjára. Daisy nem figyelt. Nyelvét kinyújtva koncentrált, és minden erejével azon volt, hogy legyőzze a másik kontrollerrel játszó Harry-t.
-Ezt meg kell nyernem-morogta a lány. Harry kuncogva rázta meg a fejét, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, folytatta tovább a játékot.
-Lányok..
-Lou, nyerésre állok!-Daisy hangját felemelve szólt rá a testvérére, mire Louis szemeit forgatva támasztotta hátát a falnak. Figyelte, ahogy a húgai minden erejüket összeszedve próbálják legyőzni Harry-t, aki csak lazán nyomkodta a kontrolleren a gombokat, és úgy tűnt nem nagyon akarja túl hajtani magát. Két teljes perc elteltével, az ikrek elégedetlenül hördültek fel. Daisy mérgesen dobta félre a kontrollert, és pattant fel a szőnyegről úgy, mintha valaki a fenekébe bukott volna.
-Ez most komoly?-tárta szét a karjait Phoebe hihetetlenkedve.
-Harmadszorra? Ez csalás!-Daisy idegesen dobbantott a lábával, kicsalva egy hangos nevetést Harry-ből, aki szépen lassan tápászkodott fel a helyéről.
-Ez profizmus-kacsintott a lányokra. A két lány, teljes összhangban nézett össze, miközben némán megbeszéltek valamit, amit rajtuk kívül senki más nem érthetett.
-Visszavágó!
-Igen!
Az idősebbik férfi a hajába túrva állt meg a két lány előtt, miközben mosolyogva átölelte a vállukat.
-Ma már nem. Késő van, és holnap korán keltek-Louis-ra pillantott, majd vissza az ikrekre. Daisy, és Phoebe arcán már megjelent a testvérük által már jól ismert durcás kifejezés.-De, amikor legközelebb jöttök, én nagyon szívesen folytatom a lealázásotokat! Na, ne nézzetek így, kérek egy nagy ölelést, és köszönjetek el a bátyjátoktól is.
Louis, apró mosollyal az arcán figyelte, ahogy a két lány hangosan sóhajtva bújik Harry mellkasába. A férfi, valamit mondott nekik, amin mindketten hangosan nevettek fel, de azt Louis nem értette.
-Jó éjt, Lou-Phoebe cuppanos puszit nyomott az arcára, példáját pedig húga követte.
-Jó éjt, lányok. Reggel találkozunk-ölelte át mindkét lányt.
Az ikrek, halvány mosollyal az arcukon integettek hátra, majd másodpercek múltán eltűntek az emelet rejtekében. Louis csak remélni merte, hogy fogat mosni majd, aztán végre elalszanak, hogy majd reggel frissen kipihenten érkezzenek meg Harry által az édesanyjuk házához, ahonnan majd, az apjuk viszi el őket, a má megbeszélt szokásos két hétre. Persze, ez mind csak egy apró okos kis gondolat volt, hiszen Louis túlságosan is jól ismerte a húgait ahhoz, hogy tudja, kora reggel hatalmasra hiszti várja majd őket.
-Még van pár szerződés, amit alá kell írnom holnapra-ásított a göndör hajú, miközben fél karral átölelte a párját, és kedvesen végig simított a pocakján.
-Addig én felmegyek, ha nem baj-motyogta a fiú az emelet irányába mutatva.-Lefürdenék..vagy..vagy megvárjalak, és együtt felmegyünk?
Harry a fejét rázta.
-Nem szükséges Lou. Menj, fürödj le, én is nemsokára megyek-Harry hosszú puszit nyomott a fiatalabbik arcára, majd sarkon fordult, és elindult a dolgozó szobája felé.
Louis torkából hangos sóhaj szakadt fel. Miután rendbe rakta a nappalit, és elmosta a húgai által használt poharakat, úgy döntött, hogy most már tényleg ideje lenne eltennie magát holnapra.
Az ikrek az egyik vendégszobát rendezték be maguknak, közvetlenül a szoba mellett, amelyet Louis alakított ki magának, mint saját festőműhely. A helyiség kulcsát elkérte Harry-től, és megígértette vele, hogy oda csak akkor megy be, ha Louis megengedi. Bár furcsa kérés volt ez, Harry nem akadékoskodott, csak beleegyezett, azzal a feltétellel, ha néha, Louis megmutatja neki, hogy éppen min dolgozik. Az emeletre felérve, a fiú egy kicsit hallgatózott, de úgy tűnt, hogy a lányok tényleg fáradtak voltak, és időben lefeküdtek.
A Harry-vel közös hálójukba érve, Louis  ásítva csukta be maga mögött az ajtót, majd Harry egy alig használt pólóját kiválasztva eltűnt a fürdőszobában. Hangosan dúdolgatott, miközben megeresztette a forró vizet, nem foglalkozva senkivel, és semmivel. Minden percét élvezte annak, hogy egyedül lehetett a zuhany alatt. Ilyenkor az összes zavaros gondolatát elhagyta, csak üres fejjel állt, és hagyta, hogy a forró víz elvegye az összes fájdalmát, amely a lelkében csak szaporodott.
Húsz perc múlva, gőzölgő, vattacukor illatú testtel lépett ki a zuhany alól, hogy aztán megtörölközzön, felöltözzön, majd bebújjon a kényelmes ágynemű fedte franciaágyba. 
-Szia Pici!-vette el az éjjeli szekrényre helyezett képkeretet, amelyet még a vacsora után hozott fel, és rakta a helyére. A szokásos esti rutinját követve, amelyet Louis sosem hagyott ki, elmesélte az aznap történteket a kisbabának. Részletesen beszámolót tartott az elmúlt órákról, és még akkor sem fejezte be, amikor hallotta, hogy a szoba ajtó nyílik. Harry lépett be a szobába. Aprót kacsintott a fiú felé, miközben a kezében tartott kis csomagot lerakta az ágyra. Nem zavartatva magát a gardróbba sétált. Harry egyik jó szokása az volt, hogy mindig előkészítette magának a ruhát, amit másnap a munkába viselt. Most Louis egyik személyes kedvencét, a  királykék zakót vette elő, a hosszáillő nyakkendővel, valamint inggel, amelyet a fiú minap frissen mosottan, és vasaltan akasztott a vállfák egyikére.
-Találtam ezt a kis csomagot, amiről egy időre meg is feledkeztem-biccentett az ágyneműn lévő csomagra, miközben a székre helyezte a ruhadarabokat.
A fiú, visszarakta a képkeretet a helyére, majd összeráncolt szemöldökkel pillantott a Harry takaróján heverő ismerős csomagra.
-Nem...nem szeretnéd kibontani?-kérdezte halkan a férfire nézve, aki helyet foglalt mellette. Kezébe vette a csomagot, de mielőtt bármit is tehetett volna, Louis ígézően kék szemeibe nézett.
-De igen-bólintott.-csak azt szeretném, hogyha itt lennél mellettem, miközben kibontom a megkésett meglepetést.
Louis elmosolyodott.
-Rendben.
Harry szótlanul széttépte a csomagoló papírt. Louis izgatottan figyelte, ahogy a férfi elolvassa a kis cetlit, amire csak egy rövid üzenetet írt. A göndör óvatosan emelte ki a dobozba helyezett, A5 méretű vászont, amelyet azonnal megfordított.
-Úristen...-szemei elkerekedtek, amint megpillantotta a festményt, az ujjai pedig remegni kezdtek, ahogy végig simított a kép felületén.
-Louis..én..én nem..nem tudom, mit mondhatnék-suttogta elképedve. A fiatalabbik fiú nem felelt, csak halványan elmosolyodott, és szorosan magához ölelte a férfit.
Harry nem szégyellte a könnyeit a fiú előtt, mert abban a pillanatban rájött, hogy mennyire szereti is őt...

Bár ez olyan  semmilyen fejezet volt, de mint mindig, kell egy ilyen is, és fejben már minden szál megvan.;)