Borult volt az nap az idő, akárcsak a herceg kedve.

Nyugtató dallamot dúdolt magának öreg székében pihenve, de akárhogy is várta, a nyugalom nem akart eljönni számára. Figyelte az esőcseppeket amik lassan folytak le az ablak aljára, és hallgatta a koppanásokat, miközben egyre jobban elmerült sötét gondolataiban.

Ma semmi se tudta csitítani a benne dúló háború hangjait, egyszerűen túl nagy volt a nyugalom ahhoz, hogy ne törjenek felszínre félelmei.

Namjoon hatalmasat sóhajtott. Attól félt hogy ezek a keserű érzések a haláláig fogják üldözni. Kiszívják belőle lélekerejét, legyengítik testileg és lelkileg, és végül a másvilágon is üldözni fogják megállíthatatlanul míg semmi nem marad meg önmagából. Mert ezeknek a szörnyeknek nem elég ennyi fájdalom, sosem lesz elég.

Újra sóhajtott. Egyszerűen csak magányos volt. Vágyott az érzésre ami felemészti, ami megmozgatja, felégeti belülről, vágyott a szenvedélyre, a kéjre, vágyott az őszinte szeretetre, a ki nem mondott szavakra, az apró örömökre mint az esti összebújások vagy az apró lopott csókokra. Vágyott a szerelemre. Legalább egyszer meg akarta tapasztalni az érzést ami felemeli vagy a földig rombolja, ami elveszi az eszét, amitől megrészegülhet vagy függővé válhat, ami felforgatja az egész világát.

De akárhol keresi azt a személyt aki ezt megadhatná neki, egyszerűen nem találja. Mintha örök magányra lenne ítélve a lelke.

A csöndet kopogás hangja hasította ketté. Pár másodpercre rá nyikorogva kinyílt az öreg falap és belépett egy fiatal fiú a herceg öltönyével a kezébe.

- Uram, meghoztam az öltönyét.

- Seokjin, még egyszer uramnak nevezel kidoblak az ablakon. Legjobb barátok vagyunk könyörgöm.

- Tudom, de olyan jó szívni a véred. - nevetett barátja majd gyorsan nyugalmat erőltetett magára mielőtt folytatta – Nos, eltervezted már a holnapi napodat?

- Kivonulok, nézem ahogy a nép táncol, rámosolygok pár hölgyre és megyek vissza aludni.

- Ez aztán eseménydús program terv. - nevette ki Namjoont barátja. - Na és a szerelmet már nem is hajkurászod?

- Felesleges. - húzta a száját Namjoon.

- Ne add fel, higgy nekem, a legváratlanabb pillanatban fog rád találni a szerelem. - veregette meg Jin barátja vállát biztatóan. - Ki tudja, lehet, hogy most ott lesz a tömegbe a te hőn áhított szerelmed! - tette drámaian homlokára kezét eljátszva a hősszerelmes.

- Haha, nagyon vicces kedvedben vagy ma Seokjin. - forgatta meg a szemét a herceg, majd immár sokadjára a nap folyamán, sóhajtott egy nagyot. - Bárcsak úgy lenne, ahogy mondanád.

Jin elnézte szenvedő barátját, végül megunta szenvedését.

- Figyelj, ha gondolod, szólok a szakácsnak, hogy csináljon csokis pudingot neked. Tudom hogy szereted.

- Csak azért mondod ezt mert látni akarod Yoongit. - duzzogott a herceg.

- Mindketten jól járunk!

-... Rendben.

***

A virágok különböző édes illata keveredve keringett a levegőben, amit a hercegnő jobban imádott mint bármi mást az életében. A rózsa bokor mellett állva nem bírta megállni, hogy le ne tépjen egy szál vörös rózsát, de mikor kézbe vette a virágot, a tövis megbökte gyönyörű kezeit.

Hercegnőhöz nem méltó szitokszavakkal illette a bűnös töviseket ahogy lepattintgatta azokat, közben próbálta enyhe vérzését csillapítani azzal, hogy szájába vette vérző ujját. Észre sem vette, hogy a kertész fiú a háta mögött állt egész végig, így kisebb szívrohamot kapott mikor egy lágy hang kissé megszidó hangon megszólította.

- Na de Kyungri, ha szóltál volna hozom a metsző ollót, és egy csokorral szedek neked! - dorgálta meg mosolyogva a kertészfiú, és a rémült lány felé nyújtott egy szép virágmintás kendőt. - Tessék.

- Yaah! Jimin! Miért szeretsz te ijesztgetni engem!? - rivallt a hercegnő a megszeppent kertészfiúra és a kendőt kikapva a kezéből törölgetni kezdte a sérült ujját. - Köszi... - mormogta az orra alatt.

- Mit keresel amúgy itt?

- Mindig itt vagyok a nyakadon, nem értem most mi ebben a furcsa. - nevetett zavartan Kyungri. Jimin gyanúsan méregetni kezdte.

- Ma a szokottabbnál is izgatottabb vagy, és nem hiszem, hogy a közelgő bál váltja ki ezt belőled, mert rühelled a bálokat. A tavalyit ki is hagytad.

- Ez az átka a barátoknak, kiismernek. - sóhajtotta feladva a védekezést.

- Na bökd ki, mit tervezel. - Kyungri egy percig elgondolkodott, hogy tényleg beavassa e tervébe, végül mégis belekezdett mondandójába.

- Ma este feketét veszünk fel! - csapta össze a lány vidáman a kezét, mintha a világ legjobb ötletével állt volna elő.

De a várt reakció elmaradt.

Alapjáraton nem zaklatta volna fel Jimint ez a mondat ha nem a király tavaszi báljáról lett volna szó ahol íratlan szabály a fehér viselet. Tavasszal a monarchia az újjá születést és az életet ünnepli. A fehér a tisztaságot jelképezi, és azt, hogy egy újabb tavaszt megélt a királyság.

A kertészfiú kezdett elgondolkodni azon, vajon a király lánya épp eszű-e vagy csak szuicid hajlamú. Feketét fölvenni olyan, mint önként befeküdni a guillotine alá. Szóval Jiminnek nem tetszett az ötlet.

- Te meg vagy zakkanva... - mondta Jimin pókerarccal.

- Na már, ez nem szép tőled virágfiú! Éppen annyira épp az eszem, mint neked mikor a virágokkal beszélsz! - vágott vissza a hercegnő sértetten.

- Kikérem magamnak, a virágok a szeretettől sokkal jobban nőnek, és sokkal szebbek lesznek! - fújta fel az arcát Jimin duzzogva.

- Persze, te virágsuttogó. - forgatta meg a szemét Kyungri. - Jimin, a védelmem alatt állsz, teljes felelősséget vállalok érted, és kell egy kísérő aki ugyanúgy öltözik fel, mint én.

- Nem hiszem, hogy jól állna nekem a szoknya.

- Nagyon vicces vagy. Kérlek!

- A válaszom akkor is nem. Ez őrültség. Nem vállalok öngyilkos akciókat. Én értem, hogy apád szeret annyira, hogy egy ilyen baklövést elnézzen neked, de nem hiszem hogy nekem jut ebből a temérdeknyi megbocsájtásból. Inkább lopjunk el a kohyhából egy üveg pezsgőt és igyuk meg, de könyörgöm, ne áldozz fel a fiatal lázongásod közbe!

- Ne legyél már ennyire drámai! Senki nem fog minket felismerni, maszkban leszünk! És amúgy se hagyom, hogy bajod essen! - erőszakoskodott tovább a hercegnő meg se hallva Jimin amúgy teljesen jogos érveit.

Jimin ezen elgondolkodott. Ha valami csoda folytán nem is lenne baj belőle, akkor is kényelmetlenül érezné magát a sok szempártól amik azért nézik, mert ő a fekete bárány a fehérek közt. Szó szerint.

Ekkor a hercegnő bevetette a leghatásosabb fegyverét. Kiskutya szemekkel és lebiggyesztett ajkakkal nézett Jiminre. Próbált ellenálni, de mint ahogy Kyungri pár perce mondta, az a baj a barátokkal, hogy kiismernek. Tudják a gyengéidet.

- Ahj istenem! Legyen! - bosszankodott a kertészfiú, a fejében már a végrendeletét írva. A hercegnő ujjongani kezdett, örömében körbeugrálva Jimint - De te állod a teljes ruházatomat! Nekem csak fehér öltönyeim vannak.

- Vedd úgy, hogy el van intézve. - kacsintott a hercegnő.

Jimin hatalmasat sóhajtott.

Ki fogja gondját viselni a rózsáknak, ha engem a főtéren akasztanak?

***

Az este hamarabb eljött, mint ahogy azt a herceg szerette volna.

A hatalmas tükör előtt állva igazgatta öltönye ujjának alját, és hallgatta Jin szóáradatát amiből szinte semmit nem jegyzett meg mert a fiú az egészet elhadarta. Nem mintha annyira érdekelte volna a kiselőadása a kiskacsákról, de szerette hallani barátja hangját, így a világért nem állította volna le a fecsegésben.

Ilyenkor úgy érezte magát, mint egy normális 20 éves fiú aki kis kiruccanásra készül legjobb barátjával, nem pedig az apja által szervezett Tavaszi maszkos bálra ahol unalmas idegenekkel kell bájcsevegnie egész este. Rühellte az egészet. Inkább feküdt volna a kandalló mellé takaróra barátjával, és baromkodtak volna egész este, minthogy idegenek közt legyen. Ez az egész megerőltető és fárasztó, nagyon sokszor pedig azt is el kell viselnie mikor apját vagy pont őt pocskondiázzák ismeretlenül, nem tudva arról, hogy pont a szidott féllel beszélgetnek. Egyes esetekben vicces, de legtöbbször zavaró és igazságtalan. Ráadásul arcon se vághatja őket, mert az "nem trón örököshöz méltó cselekedett", ahogy apja jellemezte.

- Figyelsz te rám? - csettintgetett ujjaival Jin, Namjoon szeme előtt.

- Kiskacsák, sárgák, cukik, persze, mindent megjegyeztem. - rendezgette a haját jobbra-balra.

- Nem úgy tűnik...

- Ne haragudj, de egyszerűen annyira nincs ma kedvem az idegenekhez. - bosszankodott a herceg. Ennél ő sokkal nyugodtabb szokott lenni, de valamiért annyira hisztisnek érezte magát. Talán nem akart megint egy puncsos incidenst, mint ami tavalyi. Azóta se tud ugyanúgy nézni a banánra.

A gondolatra kirázta a hideg.

- Kibírjuk, egy-két óra aztán észre se veszik ha lelépünk. - kacsintott Jin.

- Szeretem ahogy gondolkozol. - mosolygott Namjoon ravaszul barátjára.

A fiókjából kivette fehér maszkját ami régóta ott porosodott a legmélyén. Sóhajtva végig húzta a kezét a rajta lévő mintán. Csak a szemét takarja az anyag, mégis elég ahhoz, hogy egy éjszaka erejéig ne ismerjék fel. Igazából a maszkot szerette. Gyönyörűnek tartotta a fehér anyagon lévő arany mintát. Ezt még anyja adta neki a legelső bálján. Akkor olyan nagy volt rá, hogy ki se látott rajta, most mégis tökéletesen illett fejformájához, mintha az anyja tudta volna a mostani arcméretét. Isten nyugasztalja azt a nőt, ő mindig is tudta, hogyan vidítsa fel Namjoont.

Arcához emelte a fehér anyagot majd miután erősen felkötötte, úgy érezte készen áll.

Kilépett a folyosóra. Rangjához méltóan vonult végig barátjával a széles úton, a szobalányok összesúgtak, az inasok féltékenyen lesték minden léptét, Namjoon pedig ilyenkor érezte magát igazán önteltnek. Hatalmas mosoly ült az arcán, még az sem zavarta, hogy Jin minden másodpercben rendre utasította dolgozóit, akik amint meglátták a herceget rögtön felhagytak tevékenységeikkel.

Ahogy fordult be a folyosón, hirtelen valaki elsuhant mellette, majdnem elsodorva őt, de mire unána kiálthatott volna, a személy már el is tünt, akárcsak egy szellem.

Egy pillanat volt az egész, mégis felejthetetlen Namjoon számára. Hogy is ne lett volna az, mikor az alakon fekete ruha volt.

- Hát ez különös...

Viszont nem volt ideje elgondolkodni az egészen, Jin már türelmetlenkedett.

***

Tényleg teljes szívéből utálta a bálokat. Hiába vette körbe 5-6 hölgy, hiába volt minden pillanatában társasága, hiába beszéltek hozzá folyamatosan, magányosnak érezte magát. Idő közben szegény Jin elkeveredett a herceg mellől, szólította a kötelessége, így még csak barátja se volt mellette, csak egy csomó idegen akiktől undorodott.

Nem volt finnyás, sosem érezte magát nagyobbnak másnál, egyszerűen csak elege volt a bájcsevejből. Kész katasztrófa volt egyes emberekkel szót váltani, a hölgyek pedig úgy tapadtak rá, mint bogár a mézre, pedig nem ismerték föl. Egyszerűen csak érezték, hogy Namjoon fontos ember lehet.

Namjoonnak már fájt az arca a sok műmosolygástól, legszívesebben állva elaludt volna és az sem segített a helyzetén, hogy tömény parfümszag keveredett a hatalmas terembe, őt arra ösztönözve, hogy minél hamarabb elhagyja a helyet, de valami itt tartotta. Úgy érezte történni fog valami ebben a teremben amit ha kihagyna, örök életében bánna. Helyette inkább ivott, de nem mértéktelenül, csak éppen annyit, hogy legyen egy kis kedve még élni mielőtt kitalálná hogyan kösse fel magát a csillárra a nagyközönség előtt.

Tényleg a szobájába akart menni.

Éppen mérgelődve húzódott el egy részeg ember mellől aki politikai beszélgetésbe kezdett volna a herceggel, mikor a beszélgető közönség szétszéledt húzva magukkal az értetlen herceget. Mindenki sutyorogni kezdett.

„Kik ezek?",

„Hogy kerülnek ide",

„Miért vannak feketében?"

Namjoon még csak elképzelni se tudta kik lehetnek a fekete pár, egészen addig, míg meg nem szólalt a zene. Lágy régies dallam csendült fel, és kis idő múlva megjelent az üres tér közepén a fekete pár. Namjoon okos döntésnek tartotta volna leállítani őket, mégse tette mert éppúgy le volt döbbenve mint a közönség.

A páros férfi tagja láthatóan feszült volt, de mikor a lány rámosolygott, nyugalmat erőltetett magára.

Kyungri! - gondolta a herceg. - Tudhattam volna... De ki az a srác?

A fiú felkérte a hercegnőt egy táncra, a lány pedig boldogan markolta meg a kezét, és elkezdődött a tánc. Lágyan keringőztek az ütemre, teljes nyugalmat árasztottak magukból és minden fordulat egy visszafojtott lélegzetet váltott ki a tömegből.

Teljesen megbabonázva figyelték a párost akik szinte kisajátították maguknak az egész térséget. De egy embernek sem tetszett annyira a rejtélyes tánc, mint Namjoonnak.

Visszafojtott lélegzettel, csillogó szemekkel követte végig az egész eseményt és az estén talán először érezte úgy, hogy bizony érdemes volt várni a csodára. Sosem érzett érzések kezdtek feltörni benne mikor a fiút kémlelte aki időközben egy szédítő mosollyal kezdte élvezni a figyelmet, a táncot, és Namjoonnak tetszett.

Sosem gondolta volna, hogy egyszer ezen a véleményen lesz, de szívesen cserélt volna helyet a testvérével, csak hogy vele is lejtsen egy ilyen varázslatos, érzéki táncot. Az életben először érzett féltékenységet bármi iránt.

Úgy látszik, ma az újdonságok napja van.

Szívvel-lélekkel táncoltak a nagyközönség előtt, s mire véget ért a zene, egy hatalmas tapsvihar közepén találták magukat. És ami a legérdekesebb volt, az az volt, hogy Namjoon tapsolt a legjobban könnybe lábadt szemmel. Csak az lebegett szeme előtt, hogy meg kell ismernie ezt a csodálatos fiút.

Nem is kellett neki kétszer mondani, amint minden vissza állt a rendes kerékvágásba, rohanni kezdett a különleges fiú felé. De nem tartotta alkalmasnak az időt akkor, mikor testvére még körülötte legyeskedett, így tisztes távolságból figyelte az alkalmat, hogy elrabolhassa egy kis időre. Sokat nem kellett várnia, nővére nem arról volt híres, hogy egy helyben tud maradni, így amint elviharzott a fiú mellől Namjoon kihasználta az alkalmat és odasuhant az ivó fiú mellé.

A fiú háttal állt neki, ezért meg akarta érinteni a vállát figyelem felkeltés célpontjából, de megijedt. Életében először félt valakit megszólítani és ettől teljesen megrémült. Szívverése felgyorsult, majdnem kapkodva vette a levegőt de csak egy dolog lebegett a szeme előtt. Megismerni az ismeretlent. Összeszedte maradék bátorságát és megszólította.

- Hello... - Namjoon nem tudta folytatni a beszédet mert a fiú ijedtében megugrott és fuldokolni kezdett a félrenyelt italtól. - H-hé, jól vagy? - kezdte veregetni Namjoon az ismeretlen fiú hátát, akinek hirtelen légszomja lett.

- Basszus, de megijedtem! - köhögött az ismeretlen.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, főleg nem ennyire! - magyarázkodott a herceg.

- Semmi baj, nem tehetsz róla. - vidám, csilingelő nevetése biztosította róla a herceget, hogy az idegen nem haragszik tettére, sőt egy kicsit talán még örül is a nem várt társaságnak. - Miben segíthetek?

- A táncod... - mondta kissé kábultan Namjoon, a fülében csengett a fiú nevetésének hangja amit annyira csodálatosnak tartott, hogy órákig el tudta volna hallgatni, sőt, örökké. - Lenyűgöző volt!

- Oh hát... Köszönjük szépen! - vidult fel a fiú, szemeiben megcsillant az öröm, ami Namjoont teljesen megbolondította. - Ah el sem hiszed mennyire... - az ismeretlent hirtelen megzavarta két részeg ember akik elkezdtek régi népdalokat énekelni és a semmiből megragadták a fiút, hogy ők is táncolni akarnak, és fognak is ha akarja ha nem.

Segítségkérően Namjoonra pillantott akinek nem is kellett több, megragadta a fiú karját és kirángatta a fehér tengerből az egyetlen számára különleges fekete bárányt akit a mai nap nem akart elhessegetni maga mellől, sőt, ő vágyott a társaságára. A fekete öltönyös fiú rögtön vette az adást, futni kezdett a herceggel, aki idő közben rákapcsolt. Már nem a karját fogta, időközben a kezét a fiú kezébe csúsztatta, amit az idegen megállás nélkül figyelt elvörösödő arccal.

Nem csak a virágok dobogtatják meg a szívem...

Csak akkor állt meg a herceg mikor már a friss levegőn voltak, és rózsák vették körül őket. A kis pavilonba igyekezett amit oly régen látott már, hogy nem is emlékezett igazán formájára, csak mikor megálltak előtte.

- Wow... - motyogta Jimin döbbenten. Nem mintha nem látta volna ezerszer ezt a szép pavilont hiszen barátja Kyungri itt szeret sokszor teázni és beszélgetni, de éjszaka még sosem látta, főleg nem kivilágítva. Éjszaka sokkal szebb volt, mint nappal. Namjoon csak mosolyogni tudott reakcióján, kihúzott egy széket amire leültethette Jimint.

- Ugye milyen szép? - mosolygott Namjoon.

- Elbűvölő.

Mint te – gondolta Namjoon.

- Na és... - kezdett bele Namjoon a beszélgetésbe. - Mi szél hozott erre.

- Hát... - vakargatta meg fejét Jimin. Nem merte elmondani, hogy egyik nemesi családból sem származik ezért próbálta a legmegfelelőbb választ mondani hazugság nélkül ami enyhén szólva is nehéz volt. - Egy barátom elrángatott magával, azt mondta nem szeretne egyedül jönni. Így hát eljöttem.

Kínos csönd állt be közéjük. Namjoon nem mert kérdezni, Jimin pedig nem mert kezdeményezni. Végül Namjoon elégelte meg a hallgatást, félve tette fel a kérdést ami már azóta foglalkoztatta, mióta meglátta.

- Miért pont feketébe?

- A barátom szeret kitűnni a tömegből és szeret minden hülyeségébe belerángatni. - nevetett Jimin halkan. - De nélküle unalmas lenne az életem, szóval nem panaszkodhatok.

- És te... szereted őt? - kérdezett rá Namjoon finoman, de félt hogy ez a kérdés esetleg lebuktatja.

- Őt? Persze, hiszen a legjobb barátom! - mosolygott Jimin, majd leesett neki a kérdés kétértelműsége. - Oh, úgy? Úgy nem. Én... én még sosem voltam szerelmes. - mostanáig. motyogta Jimin az orra alatt.

- Én sem voltam még szerelmes. - mosolygott Namjoon elmélyedve Jimin tekintetében. Jimin szeretett volna mondani valamit, de nem messze újra megszólalt a lassú zene és a következő kérdés kizökkentette gondolataiból. - Táncolunk?

- Tessék? - kérdezett vissza Jimin, hátha félre hallotta a kérdést, hisz elég valószínűtlennek tartotta, hogy egy férfi vele akar táncolni mint másik férfival, de mikor megismételte a kérdést, zavartan bólintott egyet.

Namjoon felállt és nyújtotta a kezét Jimin felé, amit a másik zavartan elfogadott, viszont olyan hirtelen rántotta magához, hogy a fiú a herceg mellkasának csapódott közel az arcához, onnan nézve bele mogyoróbarna szemeibe. Namjoon is egy pillanatra megszédült a fiú közelségétől, szíve ugrálni kezdett mellkasában, attól félt, hogy a virágfiú meghallja szívverésének hangját.

Virágfiú... Olyan szép, mint egy virág, illik rá ez a név. És még az illata is mint a rózsának. Mint aki egész nap virágok között lenne.

- Mond... mi a neved? - hajolt közelebb Namjoon, majdnem összeért a szájuk, de mielőtt ez megtörténhetett volna, Jimin rátette mutató ujját Namjoon szájára.

- Ez titok. - kacsintott rejtélyesen a fiú ami Namjoonnak nagyon imponált.

Különös vonzalmat éreztek egymás iránt, amin a zene csak erősített. Jimin elindult a zene ütemére vezetve Namjoont is. Lépés után lépés jött, és ahogy belelendültek, egyre jobban érezték magukat.

Mikor félreléptek – ami sokszor volt Namjoon részéről - felnevettek, mikor pördültek becsukták a szemüket, mikor közel kerültek egymáshoz, csodálattal néztek egymás szemébe és minden pillanatot élveztek a táncból.

Szinte övék volt az egész kert, senki nem tudta volna kizökkenteni őket táncukból, mosolyogva simultak egymásnak, majd váltak el. Mire a zenének vége lett, újra egymással szemben álltak centiméterekkel az arcuk között.

Jiminnek volt egy olyan érzése, mintha már látta volna valahol ezt a fiút, főleg a gödröcskék miatt amik mosolygáskor mutatkoztak meg legjobban, de a köd miatt ami elborította az agyát mégsem tudta volna megmondani ki állt előtte.

Egymás szemébe néztek és szinte olvasták egymás tekintetét. Mind ketten tudták mit akarnak ott és akkor. Namjoon közelebb hajolt Jimin felé és egy lágy csókot hintett a fiú szájára aki egyből beletúrt a szőke hajzuhatagba.

Namjoonban megmozdult egy érzés, ami lavinaként zuhant rá, és a hirtelen felismeréstől majdnem elnevette magát. A hőn állított szerelem végre megtalálta, annyi év magány és könyörgés után Isten végre meghallgatta kérését és küldött neki egy olyan személyt aki önmagáért szereti, nem a rangja vagy az arca miatt, hiszen nem láthatta az arcát. Nem tudja ki ő. Namjoon ki tudott volna ugrani a bőréből, viszont el volt foglalva azzal, hogy a másikat csókolja.

Jimin sem érezhette volna már magát fantasztikusabban. Gyomrában nem pillangók repkedtek hanem kínai tűzijátékok és ha éppen nem azzal lenne elfoglalva, hogy állva maradjon és csókolhassa a vele szemben álló fiút már rég cigánykerekeket vetett volna mindenfelé. Namjoon orrába beszökött az édes rózsa illat amit igyekezett tüdejébe szívni. Nem akarta elfelejteni ezt a pillanatot soha. Nem érdekelte, hogy fiú, egy percig sem fordult meg még az elején se hogy ez lehet rossz, átadta magát az érzéseknek, és milyen jól tette!

Viszont mint minden pillanat, ennek is eljött a vége, mosolyogva váltak el egymástól, de Jimin ujja véletlenül beleakadt a herceg maszkjának madzagába, és mikor kihúzta ujját, a maszk lehullott a hercegről. Jimin ereiben megfagyott a vér. Rémület költözött tekintetében mikor felfogta az egészet. Ott állt előtte a herceg. Már nem kellett találgatnia, hogy honnan ismerős neki a fiú. Eddig a szerelemtől, most a félelemtől vert a szíve ilyen hevesen.

- Na-Namjoon herceg... - hátrált a fiú pár lépést, hangja megremegett, azt hitte bármelyik pillanatban összeeshet. - Én, én esküszöm, hogy...

- Semmi... - de mire kimondhatta volna, Jimin zaklatottan elviharzott. Namjoon egy pillanat döbbenet után észbe kapott, és utána futott, de már nem látta sehol. Csak a maszkot találta meg, ami a fűben hevert árván. Namjoon könnyei pedig áztatták.

***

Két napja volt a bál, Namjoon pedig azóta sem ment ki szobájából. A függönyöket elhúzva gubbasztott egész nap sötét szobájában azon gondolkodva, hogy miért ilyen szerencsétlen. Önsajnálatából még barátja sem tudta kirángatni, aki a nap 24 órájában ott ült mellette és ápolgatta a lelkét. Teljesen összetört.

- Namjoon, enned kell, tönkre teszed magad! - erősködött barátja egy szendvicset tartva a kezében. - A kedvencedet csináltam én magam!

- Kedves vagy, de jelenleg életkedvem sincs. - morogta párnájába Namjoon.

- Ugyan már, ne búsulj miatta.

- Mitől ijedt meg? Ronda vagyok? Vagy nem arra számított amire akart?

- Ne legyél hülye, te is tudod, hogy azért ijedt meg tőled, mert te vagy a herceg! - verte fejbe barátját dühösen Jin.

- Au ez fájt! - nézett fel szúrós szemmel barátjára.

- Én is megijedtem volna. Amúgy is ahelyett, hogy keseregnél, miért nem mész le a húgodhoz és kérdezed meg melyik barátját hívta el magával kísérőnek? Nálad van a maszkja, azt is megtudod neki mutatni, hátha felismeri.

- Jin, hogy neked milyen jó ötleteid vannak! - pattant fel az ágyból Namjoon, és mint akit üldöznének felkapta a maszkot és pizsamástól, mindenestől rohanni kezdett volna ha Jin nem áll meg az ajtóban.

- Khhm... Ruhát azért vegyél fel, mert nem hiszem, hogy Micimackós pólóban nőni fog a tekintélyed.

- Igazad van... - rohant vissza öltözködni.

- Nekem mindig. - sóhajtotta halkan. Namjoon rekord idő alatt felöltözött, majd ahogy csak vitte a lába rohant testvéréhez aki a szokásos helyén gyönyörködött a virágokban. A rózsa illata összefacsarta Namjoon szívét, de nem ért rá bánkódni, lerohanta húgát kérdéseivel, amitől a hercegnő torokhangon visítani kezdett.

- Miért szeret itt mindenki megijeszteni?! - üvöltötte.

- Ne haragudj, bocsánat, de kellene a segítséged.

- Téged is látni manapság? - fújtatott Kyungri. - Miben segíthetek? - sóhajtott lemondóan.

- Ki kísért el a tavaszi bálba? Tudnom kell, az életem múlik rajta, itt a maszkja is! - csapta az asztalra a fekete maszkot amit azóta a kezében szorongat, hogy felvette a földről.

- Én inkább azt kérdezném meg, hogy mivel sértetted meg? Nem szégyelled magad? Szegényem olyan összetörten talált rám tegnapelőtt, alig bírtam kirángatni a bánatból. - nézett szúrósan testvérére Kyungri. - csak azt hajtogatta folyton, hogy „Namjoon herceg, Namjoon herceg" semmi mást nem tudtam kirángatni belőle.

- Hosszú történet, az eleje szép, a vége tragikus. A lényeg annyi, hogy leesett rólam a maszk és meglátta, hogy én vagyok az.

- ... És?

- Ennyi.

- De...

- Jó előtte megcsókoltam amit élveztem és szerintem ő is és boldogabb nem is lehettem volna mert olyan szép esténk volt beszélgettünk és táncoltunk aztán megcsókoltam mert szerelmes lettem aztán leesett a maszkom aztán elfutott aztán utána futottam és... - hadarta el egy szuszra a herceg olyan gyorsan, hogy a hercegnő semmit nem értett belőle, de próbált úgy tenni, mintha mindent értene.

- Állj, állj! Hogy érted azt hogy szerelmes vagy? Egy napja sem ismered...

- Tudom, nekem is fura, mégis úgy érzem, hogy ő az akire egész életemben vártam. De ő elfutott, én pedig még csak a nevét sem tudom... - nézett reményvesztetten húgára, aki végre teli fogsorral vigyorgott bátyjára.

- El nem hiszed milyen boldog vagyok most. A bátyám végre szerelmes! - ugrott testvére nyakába a lány ujjongva. - Ha ezt tudom, előbb öltöztetem Jimint fekete öltönybe!

- Jimin a neve? - ragyogott fel Namjoon szeme, de mikor húga bólogatni kezdett egy fiú fütyörészve jött ki a kertbe egy hatalmas kannával a kezében.

- Kyungri meglocsolom a virágokat jössz? - fordult meg Jimin de mikor meglátta a herceget elejtette a kannát amiből az összes víz kiömlött. - T-t-te... - mire Namjoon bármit is kinyöghetett volna Jimin ijedtében rohanni kezdett.

Jelenleg ezt látta a legjobb megoldásnak. Befordult a bokor labirintus bejáratához és csak reménykedett. hogy nem veszik el teljesen. Namjoon most nem állt meg bambulni, rögtön utána vetette magát, és ő is beszaladt. Lábdobogásokból próbált rájönni merre fut éppen a fiú, de rengetegszer futott zsákutcába.

Különböző szitokszavakkal illette a labirintus összes pontját és már majdnem feladta, mikor Jimin egyenesen belé rohant. Jimin félelmében feljajdult és még utolsó csepp erejében megpróbált elszabadulni, de zsákutcába futott, ahol nem volt menekvés. Namjoon elkapta.

- Feladom, de könyörgöm ne bánts! Még fiatal vagyok bármilyen nemű halálhoz! - térdelt le Jimin a fűbe és keserves sírásba kezdett.

Namjoon alaposan megnézte kezeit. Ápoltak voltak és puhák, ha valaki meglátta volna ezekkel a kezekkel fenyegetőzni, biztos, hogy kinevették volna. Szóval nem értette mi lehetett benne olyan ijesztő, hogy egy felnőtt férfi sírva fakadjon előtte. Letérdelt a fiú mellé, és vállára tette kezét.

- Hé Jimin! Miért bántanálak?

- Mert megcsókoltalak és bemocskoltam a személyedet.

- Ő... - Namjoon megszólalni nem tudott a hatalmas hülyeségtől. - Kezdjük ott, hogy én csókoltalak meg. És miért mocskolnál be?

- Mert én csak egy kertész vagyok, ráadásul fiú. - szipogta Jimin.

- Na idefigyelj! - fordította maga felé a virágfiú fejét, hogy a szemébe nézhessen. - Nálad csodálatosabb emberrel sosem találkoztam még, nem érdekel a nemed, származásod, ha kell a korod sem se a súlyod – nem mintha lenne, rettenetesen sovány vagy – semmi, csak te érdekelsz és az, hogy melletted végre boldognak érzem magam, sőt azt hiszem... azt hiszem szerelmes vagyok beléd! - Jimin szívverése felgyorsult, majdnem kiugrott a mellkasából - És ha te is akarod akkor... megpróbálhatnánk. Ketten. Együtt.

- És az apád...?

- Nem érdekel ő sem... De pe-persze nem kell elfogadnod ha ne... - Jimin a nyakába ugrott Namjoonnak, mind a ketten hátra vágódtak a fűben.

- Örömmel megpróbálom veled! - csókolta meg boldogan immár párját a virágfiú amit Namjoon boldogan viszonzott repeső szívvel.

**

- Amúgy Jimin.

- Igen?

- Tudod a kiutat?

- ...Nnnem...

- Ez egy hosszú nap lesz...