- Ruhát akarsz nekem venni?

- Nagyon úgy néz ki. -gondolkodott el ő is. Nem bírtam, és elnevettem magam. Mi lesz ebből? Én egy ilyen előkelő helyen...Még a végén rágyújtok a terem közepén, vagy felzabálom az összes kaját. Liamnek fogalma sincs mire vállalkozott. Úgy kell  neki.

Dobtam egy sms-t Mistynek és Miguelnek, hogy sajna a mai délután törölve, és majd mindent elmesélek. Nicolet meg elhívták az osztálytársai mozizni, tehát ketten mentünk, méghozzá Liam motorjával. Megkértem Nicolet, hogy majd előtte vigye át Scottot Robertáékhoz.

- Mért álltunk meg itt? -néztem fel a lakásra, ahol Liam lakik a nagybátyával.

- Lenyúlok egy kártyát. A nagybátyámnak van egy pár. Jössz, vagy megvársz?

- Megvárlak. -azzal fel is ment. Mit tehettem volna, jó szokásomhoz hívően elővettem a gyilkost, és rágyújtottam. Elég menő lehettem így lazán egy motornak dőlve, cigivel a számban. Nos, igen. A férfiak így is gondolták. Ezt az alapján gondolom, hogy mosolyogva jól megbámultak, de szartam rájuk. Kaptam néhány tipikus "huligán" nézést is, amiken csak mosolyogtam.

- Már megint cigizel? -lépett hozzám Liam.

- Már végeztem. -tapostam el a csikket bakancsommal.

- Ugye tudod, hogy kurva káros, meg hogy rákot okoz, érszűkületet, és a bőrödnek sem tesz jót?

- Basszus! Nekem azt mondták ez tök egészséges! Köszönöm, Liam, hogy felhívtad a figyelmem! Hála neked, most már soha többé nem gyújtok rá! -"hálálkodtam" megjátszva magam, mire csak legyintett egyet, amolyan "reménytelen vagy" stílusban. Lediktáltam a címet, és mehettünk is.

- El sem hiszem, hogy vásárolni jöttem egy lánnyal. -fintorgott az üzletet bámulva.

- Én köszönném meg, ha elhúzunk. -néztem rá csillogó szemekkel.

- Na, azt már nem! Segíteni fogsz! -ragadta meg a csuklómat, úgy rángatott be az üzletbe. Nem csodálom, hogy hülyén néztek az eladók. Nem mindennapi látvány, ahogyan egy fiú rángat be egy lányt a ruhaboltba. De azért kedvesek voltak, és mosolyogva úgy tettek, mintha örülnének két ilyen balfasznak.

- Segíthetek? -lépett hozzánk egy eladónő.

- Nem!

- Igen! -vágtuk rá tökéletesen egyszerre. Én voltam a "nem". - Ruhát keresünk neki! -biccentett felém az állával.

- Jó hogy nem hívsz a kutyádnak! -rángattam ki a csuklómat, mert még mindig fogta.

- Mire gondoltak?

- Puccos parti lesz ma este. Öltönyösök, meg ilyesmi. -magyarázta Liam. A nő meg úgy vizslatott minket, mintha kamerát keresne nálunk, hogy ez talán egy átverős műsor. Ja, jó lenne.

- Szóval kifinomult? -bólintott hosszan.

- Az az! -csettintett Liam.

- Nos, rengeteg a kínálatunk, de innen javaslom, hogy keressenek. -vezetett minket az egyik oldalra.

- Köszönjük, innen megoldjuk! -dobtam burkolt célzást, hogy elhúzhat, mert idegesít, ahogy néz. - Mért kellett a segítségét kérni? -csaptam rá a vállára.

- Hé! -kapta oda a kezét nevetve. - Nyilván többet tud mint mi.

- Most komolyan akkora picsának nézel, hogy nem tudom milyen ruhát kell egy ilyen helyre felvenni? Hogy vagy ekkora fasz? -ütöttem még nagyobbat a karjára.

- Nyugodj már le Mike Tyson! -csillapított. -Inkább lássunk neki. -biccentett a ruhák felé, én meg idegesen húzogatni kezdtem őket egyesével a vállfán.

- Nem. Nem. Nem. Fúj! Nem. Atya világ! Nem! Hányok! Gusztustalan! Retek! Öreges...

- Befejeznéd?! -szólt rám.

- Liam, ezek ocsmányak! -fordultam felé görnyedve.

- Bocs, de ide nem jöhetsz úgy, ahogy valóban kinézel! -vágta hozzám, mire elakadt a szavam. A könnyeim utat akartak törni, de most nem engedtem.

- Rohadj meg! -mondtam alig hallhatóan, majd kirontottam az üzletből. Ekkora faszt! Dugja fel magának a ruhákat.

- Jona, ne haragudj, nem úgy...-megpördültem a tengelyem körül és azzal a lendülettel arcon vágtam. Szép hangosat csattant, jó páran oda is kapták a fejüket.

- Joanna! A nevem Jo-an-na! -tagoltam neki idegesen. - És nem érdekel, hogy mit akartál! Felőlem elcsaphat a következő taxi! -indultam meg, de visszarántott.

- Tényleg sajnálom, oké? -vágott kisfiús képet, de nem hatott meg. Na, jó talán egy kicsit, de nem mutattam. - Nem úgy akartam. Csak ideges vagyok a ma este miatt, az idő meg kevés. Tudod, hogy kurva jól nézel ki, pont ezért mondtam azt, amit. Itt mindenki seggfej, a seggfejek meg...hát tudod milyenek...

- Pont mint te! -vágtam rá, egy hétéves módjára.

- Igen, pont mint én. De te ne legyél az, és bocsáss meg! Kérlek! -könyörgött. - Letérdeljek neked?

- Tökön rúgjalak, apafej? -kérdeztem vissza búnkon, mire elnevette magát. Istenem, de édes a mosolya... Mi, mi a pináért érdekel engem a mosolya ennek a tuskónak?

- Na, segítesz?

- Egy! -mutattam az ujjamon. - Egyetlen egy kibaszott esélyed van. -másztam szinte az arcába, hogy fenyegetőbbnek tűnjek, de tudom, hogy belül nevetett. - Még egy ilyen, vagy hasonló beszólás, vagy akár csak egy szemforgatás, és itt se vagyok! -hadonásztam idegesen

- Értettem, főnök! -bólintott katonásan. Erre vissza kellett fojtanom a mosolyom. - Amúgy dögös, ha ideges vagy. -húzott magához, majd erőset belemarkolt a fenekembe, de ellöktem magamtól.

- És nem megyek oda abba vissza! -mutattam az üzletre, ahol az előbb voltunk. - A másodikon van még egy! -közöltem, és vettem is az irányt. Ez a bolt kisebb volt, de sokkal szimpatikusabb. - Na, igen! Ez már fasza! -néztem körül.

- Feltéve ha találunk itt olyan ruhát, amiből nincs kinn a segged.

- Megint kezded? -fordultam hozzá csípőre tett kézzel, mire védekezésképpen feltartotta a kezét. - Amúgy meg hátul vannak. -lépdeltem, és meg is találtam őket. - Válasz egyet. -sóhajtottam.

- Én? -mutatott magára felvont szemöldökkel.

- Ja, nehogy még a végén én kurvásat válasszak. -grimaszoltam bunkón, mire felnevetett.

- Tényleg sajnálom.

- Leszarom! -kezdtem válogatni idegesen a ruhák között. - Na, ezeket most felpróbálom. -tettem a karomra jó pár darabot.

- Mindet? -rökönyödött meg, mire gonosz, elégedett mosollyal bólintottam.

- Ülj le. -mutattam a kanapéra, ami a fülkék előtt volt. Az első egy citromsárga, térd alá érő ruha volt, derekán némi csillogás. - Na? -léptem ki.

- Nem. -vágta rá.

- Mért nem?

- Mert nem tetszik. -vont vállat. Nem szóltam semmit, és felvettem a következőt, ami egy világoskék, comb fölé érő ruha volt. - Felejtsd el. -kerekedett el a szeme. Hát igen, kicsit mély a dekoltázsa.

- Kezdem azt hinni, hogy buzi vagy. -fordítottam oldalra a fejem. Nem szólt semmit, csak mosolyogva intett, hogy mutassam a következőt.

- Hát ebbe meg azt fogják hinni, hogy apáca vagy. -ez egy földig érő, barackszínű ruha volt, hosszú csipke újjal, és magas nyakkal.

- Viszket is benne mindenem. -mentem vissza vakarózva a fülkébe. A következő ruha egyébként nagyon tetszett, fekete volt az egész, némi csipkével, de valahogy a vállfán jobban nézett ki.

- Talán lehet, hogy nem kéne testre simulós ruhát választani. -vakargatta az állát.

- Ha azt mered mondani, hogy kövér vagyok...

- Mi? -értetlenkedett. - Nem! Dehogy! Csak akkor még tudnánk tenni neked egy állpocakot. -először azt hittem rosszul hallok, és elkerekedett szemmel vártam, hogy nevesse el magát, kijelentve, hogy ez csak egy vicc volt. De nem, semmi ilyesmi.

- Meg vagy te húzatva? -akadtam ki teljesen, mert nekem ez azért érzékenyebb téma. - Még higgyék is azt, hogy felcsináltál? -csapkodtam egy táskával, ami épp a kezembe akadt.

- Csak azt mondom, akkor hitelesebb lenne ez az egész. -védekezett.

- Hitelesebb? -nevettem fel kínomban. - Nagyon gyorsan verd ki a fejedből! -túrtam a hajamba -Anyád! -csaptam rá még egy utolsót, majd a táskát mellé hajítva visszamentem a fülkébe.

Játszottunk még egy kis "Liam hogyan bassza fel Joanna agyát a ruhákkal" játékot, mikor elegem lett, és úgy voltam vele, hogy felveszek egy utolsót, amit direkt a vérére hagytam. Ez tetszett a legjobban. Ha ez se lesz jó, elmegyek a játsszós ruhámban. Mikor kiléptem a fülképből a függönyt elhúzva, Liam szó szerint lefagyott. Nyitotta volna a száját, de inkább csak mosolyra húzta.

- Na, mi van? Még a szavad is eláll tőlem? -idéztem néhány nappal ezelőtti szavait.

- Az nem kifejezés. -nézett végig rajtam. Egy vadító vörös ruhát viseltem, pánt nélküli, szív alakú dekoltázzsal, ami szolid volt, de azért szexi is. Az egész sellőfazon a testemre símúlt, hátul az alját pedig húztam magam után, de nem az a hat méteres uszály, hanem az a "pont jó"

- Na, csinos leszek? -pördültem egyet vigyorogva, mire csak édes mosollyal bólogatott. - Ugye tudod, hogy ehhez valami szép ékszer is kell. -simítottam végig csupasz nyakamon.

- Hát ezen ne múljon. -sóhajtott.

- Meg egy cipő is. -mosolyogtam szemtelenül. - Na, jó nem, az van nekem. -nem leszek ennyire genyó. Fizetés után távoztunk is és egy égszerboltot keresgélve járkáltunk. A földszinten találtunk is bizsust. Itt olyan ékszerek vannak, hogy senki nem mondja meg, hogy nem igazi, amíg be nem zöldülnek. - Mit gondolsz? -mutattam felé egy kis tiarát.

- Ezt akarod felvenni?

- Hát, a te szemedhez jobban megy. -léptem oda hozzá, majd lábujjhegyre állva feltettem. - Így ni! Most már csinos vagy. -vigyorogtam rá, ő meg csak unott pofával bámult. Annyira vicces volt, hogy milyen képet vág.

- Na, keressél valamit, aztán húzzunk kajálni.

- Még enni is kapok. -bólogattam elismerően, majd elindultam utamon, a megfelelő ékszert keresve. Azonnal meg is volt. Egy ezüst(nek látszó) nyakék volt, fehér kövekkel kirakva. Érdekes mintázata volt. Egyszerű, de nagyszerű. Meseszép volt. - Szerinted?

- Rendben van. -bólintott.

- Csak rendben van? Ez gyönyörű! -vettem a kezembe.

- Jona, nem fogok ódákat zengeni egy bizsunak. -mutatott rá.

- Joanna. -javítottam ki szememet forgatva. Miután ezt is megvettük visszamentünk az első emeletre enni valamit. - A nagybátyád nem fog leszidni, hogy ennyi pénzt költöttél?

- Nem. -mondta teli szájjal. - Fel se fog neki tűnni. -ivott rá egy kis kólát.

- Hogy is hívják?

- Charlie.

- Hány éves?

- Harminckettő. De ma este úgyis megismered.

- Ő is jön?

- Aham, de nyugi, ő tök jó fej.

- Hát magadról is azt hiszed. -húztam grimaszra a számat, miközben bekaptam egy sült krumplit.

- Néha olyanokat tudsz szólni...-nevette el magát.

- Ja, erről vagyok híres. Találtál már melót?

- Keresem.

- Te értesz a motorokhoz, nem?

- Ja, otthon vagyok benne.

- Mért nem kérded meg Jimet? Hátha kell neki ember. -dobtam fel egy ötletet, mire csak bólogatott.

- Holnap meg is kérdem.

Furcsa módon, de élveztem Liam társaságát. Nagyon jókat beszélgettünk, és nem volt semmi kínos téma. Teljesen jól éreztem magam, önmagam voltam, nem gondoltam semmire. Se a melóra, se a pénzre, se a számlákra, se Lewisra, se a többi elbaszott problémámra. Csak beszélgettünk, mint két jó barát. Sokat nevettünk, ami jót tett. Talán egy kis stressz is felszabadult bennem. Viszont az idő szorított, nekünk pedig mennünk kellett. És Liam mit csinált? Ahogy kiértünk, elővett egy cigit, és rágyújtott. Tátot szájjal figyeltem.

- Az előbb még arról papoltál nekem mennyire káros!

- Ja, kurva káros. -fújta ki a füstöt.

- De...áh, mindegy. -legyintettem, majd előkaptam én is egyet, mire csak mosolygott. Aztán mocira pattantunk. Most még élveztem is azt, hogy átölelhetem, és az arcom a hátának támaszthatom. Micsoda illata van!

- Hát...köszönöm. -mondtam zavarodottan a házunk előtt állva.

- Nincs mit. -mosolygott. Istenem! Látja, hogy zavarban vagyok! Ne, ne, neee!

- Jó, akkor én megyek is.

- Még csókot sem kapok? -tárta szét a karját.

- Felejtsd el! -léptem oda hozzá, majd megpusziltam enyhén borostás arcát, amitől még férfiasabb.

- Egyenlőre megteszi. -bólintott, mire felnevettem.

- Este találkozunk, Hamsworth.

- Este, Jona!

- Joanna! -kiáltottam utána hátra se nézve. Bementem a házba, megvártam míg elmegy, vártam pár percet, aztán rohantam is a szomszédba Robertáékhoz.

- Üdv! -köszöntem mosolyogva. Roberta nyitott ajtót karjában Scottal, aki azonnal elmosolyodott, ahogy meglátott.

- Itt van anya! -gügyögött neki, majd átvettem.

- Nem volt vele baj? -húztam le a pólóját, ami felcsúszott a hátán, mikor átvettem.

- Ugyan már! -legyintett kedvesen. - Igazi kis angyal. Akármikor itt hagyhatod. Bobbal nagyon örülünk ám neki.

- Köszönöm szépen! Bobbácsi hogy van?

- Most kicsit elbóbiskolt. -kuncogott. - Ki volt az a jóképű fiú? -érdeklődött.

- Csak egy barát. -próbáltam ki szedni a hajam Scott szorításából, de ő győzött, és tovább ráncigálta, mintha valami kamion duda lenne, amit meg kell húzni.

- Hát jó. -mosolygott sejtelmesen.

- Mi az? -mosolyogtam értetlenül.

- Csak azt mondom kedvesem, hogy eleget titkolóztál már. Egyszer ez fog tönkre tenni. Neked is kell a szórakozás, megérdemelsz egy rendes fiút.

- Igen, de rendes fiú nincsen. Mind csak addig kedves, míg ki nem tudódik az egyik titkom. Az összes elfutna, ha tudnák van egy fiam.

- Nem biztos. Nem mindenki éretlen.

- Majd lesz valahogy. -sóhajtottam. - Viszlát!

- Ó, várj! -szalad be a házba, majd egy dobozzal jött vissza. - Tessék, egy kis édesség. Ma sütöttem.

- Köszönjük szépen.

- Igazán nincs mit. -mosolygott, majd Scottal, és a süteménnyel, -aminek még így is éreztem az isteni illatát- visszamentem a házba. Alig két órám maradt elkészülni. Ejha! Villámgyorsan lefürödtem, majd hajat szárítottam, amibe tettem egy kis hullámot, majd jobb vállamra áttéve a szőke zuhatagomat csattokkal erősítettem meg, hogy ott is maradjon az "elegancia" kedvéért. A sminkemet most vissza vettem. Kevés szemceruzát használtam a kékségem kiemelésére, plusz egy kis szempillaspirált. Púdert általában nem használok, de most feltettem egy kicsit. A végére jött a legfontosabb, még pedig a ruhám színével teljesen megegyező piros rúzsom. Már csak magamra kaptam a ruhámat, a fekete magassarkúmmal, plusz az újonnan szerzet hamis nyakékemet. Fújtam magamra némi parfümöt, majd a tükör előtt állva megnéztem az összképet. Magamra se ismertem. Ha nem tudnám azt hinném, valami gazdag, intelligens nő vagyok, akinek divatmárkája van.

- Szent isten! -suttogta Nicole, akit észre sem vettem, hogy az ajtóban ácsorog.

- Na? -fordultam felé mosolyogva.

- Csoda szép vagy. -nézett végig rajtam könnyes szemmel, majd szorosan magához ölelt. - Én...el-el sem hiszem. -mért végig ismét. - De...

- Liamet kell elkísérnem egy puccos helyre, és szerinte oda ilyen öltözék való.

- Nem tudom hova mentek, de az biztos, hogy el fogod lopni a showt. -bólogatott elismerően, mire felnevettem. - Ha nem lennél a nővérem, és leszbikus lennék én rád mennék.

- Ez nagyon szép dicséret. -mondtam komoly fejjel, majd magamhoz öleltem.

- Roberta küldte a sütit?

- Ühüm. -simítottam hajtincsét a füle mögé.

- Nagyon finom.

- Az. -bólintottam, majd megszólalt csengő.

- Itt is van a lovagod. -vigyorgott. Unott pofát tettetve indultam az ajtó felé. Kinyitottam, és Liam állt előttem talpig feketében, öltönyben. El kell ismernem nem volt semmi látvány, és legszívesebben rámásztam volna, de játszottam a közömöset. Neki ezt már nem ment annyira. Elkerekedett szemmel mért végig kétszer is.

- Gyönyörű vagy. -bökte ki végül.

- Te sem adtad alább. -biccentettem a zakóra.

- Armani. -igazította meg vigyorogva. - Tetszik?

- Nagyon. -nevettem.

- Khm. -köhintett mögöttem a húgom összefont karokkal.

- Szia, Nicole! -köszönt neki Liam mosolyogva, Nicole felvont szemöldökkel mérte végig. - Vigyázok rá, ígérem! -mondta bujkáló mosollyal.

- Még szép, hogy vigyázol! Ha nem, megtalállak! -mondta gyilkos tekintettel. Liam csak bólintott.

- Szia, húgi! -öleltem át.

- Érezd jól magad!

- Megpróbálom.

Azzal kiléptem a házból, és a fekete kocsi felé vettük az irányt. Fullos Merci. A volánnál egy férfi ült, szintén zakóban. Ő lesz Charlie, gondolom.

- Helló! -köszöntem.

- Szia. -nézett rám hátra mosolyogva. - Charlie vagyok. -nyújtotta a kezét.

- Joanna. Sokat hallottam már rólad.

- Szintúgy. -bólintott. - Elragadóan festesz. -biccentett elismerően.

- Köszönöm.

Az utat végig beszélgettünk, olyan ismerkedős feelingje volt, amit nem igazán bírok, mert az egyenlő a kérdésekkel, amik az ellenségeim. Mikor a kocsi lassított, és megláttam hová érkezünk, görcsbe rándult a gyomrom. Mindenki kifinomultnak látszott, okosnak, és dús gazdagnak. Bár a látszat néha csal, nem igaz? Erre tökéletes példa vagyok én ma este. Hihetetlen, de Liam még ajtót is nyitott nekem, majd a kezét nyújtva segített kiszállni.

  - Milyen lovagias valaki. -bólintottam. - De figyelj már. Meg se beszéltünk semmit. -suttogtam oda neki.

  - Nos, akkor impró lesz. Remélem jó vagy benne. -kacsintott.

  - Verhetetlen.

  - Majd el felejtettem valamit. -kutakodott zakója zsebében, majd kivett egy gyűrűt!!!

  - Normális vagy???

  - Ha már terhes nem akarsz lenni, legalább a menyasszonyom legyél!  -suttogta, majd erőszakkal felhúzta az ékszert az ujjamra. Ami egyébként gyönyörű volt.

  - A másik kézre kell te balfasz! -cseréltem át. - Vagy házasok is vagyunk?

  - Nem, azért azt nem.

  - Honnan van ez?

  - Nem mindegy? -vonta meg a vállát, mire megtorpantam és összefontam a karom. Sóhajtott egyet, majd belekezdett. - Egy zaciból. Holnap vissza kell vinnem, szóval vigyázz rá. -suttogta halál komoly fejjel. Nem bírtam ki. Hangosan felnevettem. A két csóró megérkezett!

Pár köszöntés után bementünk a bálterembe, ahol egyből szemet szúrt nekem a svédasztal. Nagyon nagy erőfeszítés kellett, hogy ne pakoljam tele a táskám, hogy aztán hazavigyem a srácoknak, majd együtt jól befaljuk.

  - Áh, Liam! -lépett oda egy (talán) ázsiai srác. Szintén talpig öltönyben volt, és erős férfiparfümjétől a fejem is megfájdult.

  - Nick! -fogott vele kezet Liam. Mosolygott ugyan, de láttam  szemében az utálatot.

  - Hölgyem! -pillantott rám, majd apró csókot lehelt a kézfejemre. Mekkora arrogáns pöcs. Hol él ez? A hetvenes években? - Lám-lám. -nézegette a gyűrűmet. - Csak nem megnősülsz? -mosolygott Liamra.

  - De igen! -mosolygott, derekamat pedig átölelte. Legszívesebben rátapostam volna a tűsarkammal a lábára, de nem lehetett.

  - Gratulálok! Remélem meghívsz! -nevetett fel jóízűen, Liam meg csak tetette kacaját. - És, milyen az élet diploma nélkül? -pfhú, hogy folyna ki a szeme!  De nem szimpatikus.

  - Igazából remek! Életem legjobb döntése volt, hogy otthagytam az egyetemet. -válaszolt, mire az nagyot nézett

  - Mégis mi lehet abban a jó?

  - Például, hogy megmaradt a gyönyörű barátnőm, akit a menyasszonyomnak mondhatok. De ez csak egy indok a sok közül. És neked van nő az életedben? -terelte a témát.

  - Nincs. Egy ideje nincs. Inkább vagyok sikeres. Egy nő csak hátráltatna.

  - Na, ide figyelj! -fenyegettem meg a mutató ujjammal, mire Liam kicsit megbökte az oldalam, hogy fejezzem be.  -Ne bökdössél már! -hadonásztam. - Kurvára nincs igazad, de majd később úgyis rájössz, mikor majd egyedül fogsz megöregedni a villádban, és a hatalmas vagyonoddal, amit nem lesz kire hagynod. És az egyetlen punci, amit látni fogsz az is csak azért lesz, mert fizetsz érte. Mindenkit el fogsz üldözni magad mellől ezzel a bunkó, arrogáns fejeddel, és modoroddal. Egy barátod sem lesz, de gondolom nem mondok újat, ha úgy hiszem már most alig van valakid. Igen, Liam ott hagyta a "hűdefasza" egyetemet. És tudod mit? Hálás vagyok érte neki! Talán nem fog majd annyit keresni, mint te, de boldog, és az is lesz, mert elmondhatja magáról, hogy szeretik önmagáért, nem a pénzéért a barátai. És én vagyok a világ legszerencsésebb nője, hogy mellettem maradt, és hogy nemsokára a felesége lehetek, faszikám! -oktattam ki. - Baszottul örültem. -mosolyogtam rá gúnyosan, majd megindultam. Liam még mondott neki valamit, majd utánam eredt. - Ha most elkezdeted, hogy...

  - Eszem ágába sincs. -mosolygott rám büszkén. -Nem voltál semmi. Olyat tettél, amit én már jó ideje nem mertem.

  - Nekem ne pattogjon senki. -köpködtem a szavakat.

Még pár beszélgetésen, és bemutatkozáson túl kellett esnünk, de szerencsére engem annyira nem faggattak személyes dolgokról, csak "rólunk" Mikor lesz az esküvő, mikor jegyeztük el egymást, mióta vagyunk együtt, hol találkoztunk, és a többi szokásos sablon kérdés. Egy jó ideje ez ment, én meg már kezdtem unatkozni, és a pocim is korgott, tehát észrevétlenül elsomfordáltam a svédasztalhoz, ahol hála a jó égnek senki nem volt, tehát kedvemre falatozhattam. Olyan kaják voltak itt, aminek a nevét se tudtam kiolvasni, de nekem aztán édes mindegy volt, csak ettem.

  - Liam menyasszonya vagy, ugye? -kérdezte egy nő. Olyan húszon-pár éves lehetett, rövid barna haja, ocsmány zöld ruhája, és igen csak testes volt.

  - Igen. -nyeltem le a falatot. - Joanna.

  - Nancy. -ráztunk kezet. -Nagyon örvendek. Látom ízlik. -mosolygott rám, ahogyan tömtem magamban.

  - Nos, igen, tudod én...

  - Ó, istenem! -kapta a szája elé a kezét. -Terhes vagy! -mi? Nem! Azt akartam mondani, hogy rengeteget tudok enni. - Így már értem! Ezért van az eljegyzés, és ezért hagyta ott Liam a sulit. -"jött rá" Ekkora csírát. - Hány hetes vagy?

  - Ki a terhes? -lépett oda egy másik nő is.

  - Liam barátnője, Joanna! -na, és erre mint a hangyák az összes nő, aki a közelben állt bekerítettek, és faggattak. Csak kérdeztek, kérdeztek, és kérdezek. Szó szerint csapdában voltam. Körül vettek. Éreztem, hogy jön egy újabb roham. Túl sokan vannak itt, túl sok a kérdés, szűk a hely, kevés a levegő! Motyogtam egy elnézés félét, majd utat törve magamnak rohanni kezdtem. Nem tudtam merre, ilyenkor csak azt tudom, hogy menekülnöm kell, és azt hiszem, hogy követnek. Egyszerűen nem tudok neki parancsolni.

Kiértem az épületből, és szaladni kezdtem az utcán, miközben zokogtam. Mindenem remegett, kapart a torkom, nem kaptam levegőt, levert a víz is... Majd két kart éreztem meg magamra kulcsolódva, amik lefogtak. Kiabálni kezdtem, hogy hagyjon békén, és püföltem.

  - Jona! Jona, én vagyok! -szólt rám Liam, szorosan tartva, nehogy elfussak.

  - Nem kapok levegőt! -ziháltam, mire magához ölelt, és cirógatni kezdett. -El kell tűnöm innen! Követnek! És nem hagynak békén!

  - Nem, senki sincs itt. Csak én, oké? Minden rendben van, senki sem fog bántani. -próbált nyugtatgatni, és azt hiszem hatott. Újra érezni kezdtem az oxigént a tüdőmben, a sírásom abba maradt, és a remegésem is enyhült. - Ezt vedd fel. -adta rám a zakóját, majd várt egy kicsit. - Jobban vagy? -vizslatott tekintetével, miközben a karom simogatta. Enyhén bólintottam. - Ez...pánikbetegség, ugye? -kérdezte szinte félve, mire ismét nyugtalan lettem. - Nem, ne aggódj! Nem gúnyollak érte. -nézett mélyen a szemembe, istenem, de gyönyörű szeme van! - Nem mondom el senkinek.

  - Biztos?

  - Persze! -mosolygott. - Nyilván van valami oka ennek az egésznek - szemeiben teljes őszinteséget véltem felfedezni. Mellette jobban érzem magam. Szinte azonnal meg tudott nyugtatni, és jó hatással van rám ez a tuskó. Ráadásul nem ítélt el a betegségem miatt, sőt! Megértő, és nem faggat, nem néz rám másképp. Talán Robertának igaza van, és nem mindenki éretlen, és bunkó. Talán Liam az, akit keresek. Talán ő az, aki megértene engem. Talán ő az, akibe TALÁN bele vagyok habarodva. És talán ő az, akit itt, és most meg fogok csókolni.

Nos, igen! Egy kicsikét hosszúra sikeredett, de köszönöm, ha végig olvastad, és remélem, hogy tetszett. Ha igen, sokat jelentene egy Vote^^ Puszi!