Amikor kicsi voltam, az apám mindig azt hangoztatta nekem, hogy csak azok érhetnek el bármit az életben, akik keményen megküzdenek érte. Ha az én esetemet vesszük figyelembe, akkor ez részben meg is valósult. Legalábbis sikerült kiharcolnom azt, hogy egyedül mehessek Olaszországba, pontosabban Milánóba. Itt az élet csupa pezsgés és vidámság, pont az amire egy velem egykorú lánynak szüksége van. Az anyám a születésem után lépett le, így kettesben maradtam az apámmal. Nem mondanám, hogy igazi apa lánya kapcsolat lenne köztünk, de jól megférünk egymás mellett. Világ életemben imádtam utazgatni, járni a világot, keresni a kalandokat. Ezért is jöttem pont ide. Miután a repülő megérkezett a reptérre, már tűkön ültem, hogy végre bejárhassam egész Milánót. Előtte azonban keresnem kellett egy szállást, ahol ellakhatok addig, ameddig itt tartózkodok. Nem szeretnék kikötni sem itt, sem máshol, így megkímélve magamat, az esetleges sérülésektől, amik a lelkemet érhetik. Nem egyszer volt már példa arra, hogy valaki akihez közel álltam becsapott, így kezdtem elveszíteni a bizalmamat az emberek irányába. Na de mindegy is, ez egy hosszú történet és mire a végére érnék, addigra már ráncos öregasszony lennék. Ott tartottam tehát, hogy megérkeztem a reptérre, két óriási méretű bőrönd társaságában, ami tele volt pakolva ruhákkal és minden földi jóval, amire szükségem lehet az elkövetkezendő két vagy három hónapban. Miután sikeresen kivonszoltam őket az utcára, elindultam lakás néző túrára. Nem lepődtem meg, mikor egyetlen kiadó lakást sem találtam. Egy jó darabig bolyongtam már az utcán, mikor gitárszóra lettem figyelmes. Kellemes lágy dallam volt, ami jót tett a fülemnek. Követtem a hang irányát, ugyanis meg akartam tudni ki ez a zseni, aki így képes megszólaltatni ezt a drága hangszert. Nem titok, hogy imádtam és mindig is imádni fogom a zenét. Gyerekkoromban tervben volt az énekesi pálya, de végül lemondtam róla. Nos, hogy miért, arról nem igazán szoktam beszélni. A hang egyre inkább erősödött, míg nem egy apró kis sétálóutca legvilágosabb sarkában végre megtaláltam azt akit kerestem... Barna göndör fürtjeibe itt - ott belekapott a nap, csillogó napbarnított bőre pedig szikrázott a napsütésben. A szürke atlétája pedig engedte megmutatni az izmos karjait, amivel pengette a gitárt. Előtte egy kalap volt, körülötte pedig pár fanatikus tinilány, akik nyál csorgatva figyelték az előadást. Először azt hittem, valami tiniénekes lehet, de aztán jobban belegondolva, inkább koldusnak tűnt. Én is odamentem hozzá majd 10 peso - t dobtam a kalapba. Erre a fiú megállt és rám nézett, azokkal a nagy barna szemeivel.  A tekintete egyszerűen megbabonázott, így akármennyire is el akartam tűnni, végül még sem sikerült.
- Azért ennél népszerűbb szoktam lenni! - sóhajtott fel és letette maga mellé a gitárt. A tinilányok erre mind haragos tekintettel néztek rám, de engem ez nem hozott lázba.
- Szívesen dobáltam volna bele az összes pénzemet abba a szakadt kis kalapba, de sajnos az a helyzet, hogy rá vagyok szorulva a pénzre.
- Azt vettem észre. Csak nem egy új pár strapabíró cipőcskét veszel? Esetleg egy nagy táskát amibe belefér a szájfényed, alapozód és a többi csajos holmid?
- Először is, én nem vagyok olyan mint a többi lány. Egyébként meg közölném veled, bár semmi közöd hozzá, hogy épp kiadó lakást keresek magamnak!
- Jó lehet, ha van tető a fejed fölött. Kár, hogy ezt nem mindenki mondhatja el magáról! - magára mutatott, én pedig igyekeztem elfojtani a szánalmamat iránta.
- Tehát akkor hajléktalan vagy? - csúszott ki a számon.
- Úgy is mondhatjuk.
- Ez esetben ne haragudj azért amit mondtam, de nem kellett volna ilyen bunkón viselkedni, mikor nem akartam neked sok pénzt adni.
- Megszoktam már, emiatt nem kell aggódnod! Egyébként a pénzeddel nem fogsz sokra menni, ugyanis nem túl sok kiadó lakás van, amibe pedig mégis annak csillagos árai vannak! Ha gondolod társulj hozzám, a csinos pofiddal sok pénzt kereshetünk!
- Köszönöm ezt a nagylelkű ajánlatot, de nem fogok pénzért senkinek se kuncsorogni! Inkább alszok egy dohos pincében, mintsem, hogy eladjam magamat.
- Hidd el próbáltam már, de nem kellemes érzés! Egyébként Benjamin vagyok, de hívhatsz Benja - nak, vagy szépfiúnak.
- Azt hiszem maradok a fürtöcskénél, de nagyon köszi! - piszkáltam meg a haját, mire csettintett egyet a nyelvével.
- Victoria vagyok, de neked csak Tori, vagy vörös ciklon!
- Azt hiszem maradok az Ariel - nél, illik is hozzád kicsi sellőlány!
- Azt hiszem én inkább megyek, de remélem még az utamba sodródsz fürtöcske! - elmosolyodtam, majd még 20 peso - t, dobtam a kalapjába és sarkon fordulva távoztam is. Eléggé érdekes srác volt, de mégis volt benne valami különleges, ami azt akarta, hogy ismerjem meg őt jobban. Tovább jártam az utcákat, de egy kiadó lakást sem találtam. Talán igaza volt a kis fürtösnek és tényleg hiábavaló a fáradozásom. Egészen kimerültem már, így leültem egy villa elé, amilyet a filmekben szokás mutogatni. Bézs színű falak, oszlopok és még két szobor is díszítette a panorámát. A két bőröndre ráfeküdtem és úgy próbáltam meg elaludni. Ezt azonban meggátolta valaki.
- Minden rendben? - kinyitottam a szememet és megláttam egy velem egyidős hosszú fekete hajú, őzikeszemű lányt. Az arcvonásain látszódott, hogy Olasz vér csörgedezik az ereiben, barna bőre pedig fürtöcske bőrére emlékeztetett.
- Bocsi, tudod nagyon elfáradtam már, de már itt sem vagyok.
- Lakást keresel igazam van? - húzta fel a szemöldökét és elmosolyodott.
- Honnan jöttél rá?
- A bőröndjeid elég árulkodóak és nem vagy Olasz sem, szóval nem volt nehéz rájönnöm. Ha gondolod, itt ellakhatsz egy darabig, úgyis van elég szoba mind a négyünknek.
- Négyünknek?
- Igen rajtam kívül két barátom is itt él velem, miután a bátyámnak nyoma veszett, szóval ha gondolod költözz be!
- Nekem nincs sok pénzem, szóval köszi, de nem!
- Ki mondta, hogy fizetned kell? Elég, ha besegítesz a házimunkában és rendben leszünk! - na ez kell nekem. Ingyen lakás, ingyen kaja és csak segítenem kell a munkában. Tori, te mázlista, megfogtad az Isten lábát!
- Nagyon hálás vagyok! A nevem Victoria, de jobb szeretem, ha Tori - nak hívnak.
- Moncia vagyok és üdv nálam! - nyitotta ki az ajtót, én pedig hirtelen Hallelujah - t hallottam meg magam körül. Na igen ezt nevezem én otthonnak. Tágas folyosó, bíborszín falak, már csak a vörös szőnyeg hiányzott onnan. Végigmentem a folyosón és tudatosult bennem, hogy tényleg itt fogok lakni. Azonban az örömöm hamar alábbhagyott, mikor megláttam a képet a falon, ami egy az egyben Benjamin képmása volt.
- Ő meg kicsoda? - kérdeztem a lánytól és imádkoztam, hogy ne ő legyen.
- Benja a bátyám. Autó balesete volt és nyomtalanul eltűnt, úgy két éve! - még csak most érkeztem, de máris egy családi dráma kellős közepébe csöppentem. Vajon, hogy mászok ki ebből? Nos azt majd később meglátjuk!