(Olvasó szemszöge)

Mindig is szerettem kilógni az átlagból. Szerettem álmodozni, élni egy pörgős, mégis megszokott életet. Talán ezért is kezdtem az SM Entertainment-nél dolgozni. Na, nem, mint idol, az még nekem is sok lett volna. De nagyban hozzájárulok ahhoz, hogy az Idolok azok legyenek a szemünkben, akik. Értsétek, én rendezem - többnyire a fiúk - videó klippjeit és koncertjeit. Igaz ez sok rohanással és rengeteg utazással jár, de mint mondtam, ezt szeretem az életben. Persze megvannak a maga hátrányai is. Ugyanis az a kép, amit ezekről a srácokról látunk néha távol, nagyon távol áll a valóságtól! Ki gondolná, hogy az NCT-s fiúk többet hisztiznek, mint az SNSD a legrosszabb napjain! Nekem nem tetszik ez a háttér, nem jók a színek... Hah, akkor csinálj jobbat! Gondolom magamban, míg beszállok a liftbe. Imádom a munkám, imádok ezekkel az emberekkel dolgozni, de vannak napok amikor nekem is elegem van mindenből. Ilyen a mai is. És nem elég, hogy bal lábbal keltem, még ez is...
- Annyeong! - köszön rám MinSeok, az EXO Xiuminja. Cuki mégis erőteljes, sexy megjelenés. Édes hang, jó rap tudás és mérhetetlen mennyiségű egoizmus. Tényleg, rengeteg. Értem én, hogy ő tipikusan az a „I'm Sexy, and I know it" típusú ember, de miért kell neki ezt mindig hangoztatni?!
- Hali - köszönök vissza halkan, majd a lift legtávolabbi sarkába húzódok.
- Na, miért vagy morcos - kezd el gügyögni felém fordulva, közeledve is egy lépést.
- Nem vagyok morcos - vágom rá, durcásan elfordulva tőle.
- Akkor? Bal lábbal keltél? - kérdezi édesen mosolyogva, és már épp megfordulna a fejemben, hogy nem leszek vele a kelletténél bunkóbb, de el is vetem az ötletet. - Mondjuk két bal lából, ballal kelni nem nehéz - nevet.
- Mekkora egy tapló vagy! - szalad ki a számon, hitetlenkedve nézve rá. - Már nem azért, de te sem vagy tökéletes - ciccentem hátat fordítva neki.
- Eh?
- Na, és még értelmes is! - Kuncogok magamban, de egy hírtelen rántás és fordulat miatt, átcsap egy kisebb fuldokoló rohamba. - Paraszt - zihálom.
- Most miért sértegetsz? - Kérdezi, és látom rajta, komolyan elszomorítja.
- Ezt én is kérdezhetném! - Csattanok fel. - Egyébként is te kezdted.
- Mi? Én csak viccelődtem!
- Így? Hát mit ne mondjak, szar a humorérzéked - kiabálok vele, elfordítva róla a tekintetem. Ahogy a csalódottság csillog a szemeiben, azokban a gyönyörű szemekben, könnyen meglágyul a szívem, azt pedig nem akarom, pillantok vissza rá. Vagy talán még is? Szeretném, ha végre tényleg nem sértegetnénk egymást. Ha nem csak a kamerák miatt mosolyognánk egymásra. Ha a koncertek végén egy ölelésért jönne oda, és nem azért, hogy a kezembe nyomja a mikrofonját... Szeretném, ha... - Ha kedvesebb lennél - szalad ki a számon, de amint felfogom, mit mondtam, be is harapom alsó ajkam, majd lesütve pillantásom, fordulok el tőle.
- Kedvesebb? - Kérdezi, és hallom a hangján, hogy mosolyog. - De hiszen az vagyok - suttogja a fülembe - most is - nyom egy puszit az arcomra, és én már épp hátrálnék egy lépést, amikor a lift megrázkódik és ennek következtében MinSeoknak esem, aki a hírtelen jött lökéstől hátra esik, én pedig rá. Eww! Ennek nem lesz jó vége!
- Azért nem kell rögtön nekem esni - kuncog az alattam fekvő, és kezeit, amik eddig a hátamon voltak, megindítja lefelé. Abban a pillanatban pattanok is fel róla.
- Miért kell ekkora taplónak lenned? He? Miért nem lehetsz kedves és aranyos, mint egy kis éjjeli hópihe? - akadok ki, és ennek ellenére egész szépen fogalmazok. - Francnak vagy egy átkozott bájgúnár! - Rivallok rá és mint egy végszóra, kinyílik a lift ajtaja én pedig ki is rohanok rajta. Most komolyan, elég egy mosoly, és mindenki oda van érte, erre ő meg egy ekkora... Ekkora... Nem is tudom, mit mondjak rá!
Dühösen csapom be a közeli kávézó ajtaját, így csoda, hogy az üveg a helyén marad. Mondjuk az is felért volna egy csodával, ha tulaj - aki a legjobb barátom - nem szól be ezért.
- Drágám, én is örülök, hogy látlak, de annak is örülnék, ha az ajtóm megmaradna!
- BongSoo, ne most - motyogom, majd frusztráltan sóhajtva ülök le az egyik sarok asztalhoz. - Hozz nekem egy kávét kérlek, jó erőset! - adom le a rendelésem, ő pedig mélyen meghajolva - szem forgatva - teljesíti a kérésem.
- És most mesélj! Miért vagy ilyen morcos?
- Aish, nem vagyok morcos! - csattanok fel.
- Oké-oké, nem kell rögtön nekem esni! - Emeli fel a kezeit védekezően, mire én csak gyilkos szemekkel méregetem.
- Muszáj ezt?
- Mit?
- Úgy beszélned mit ő? - ejtem a fejem az asztalra. Tudom, hogy nem szándékos, de bosszant.
- Mint MinSeok? - kérdezi szemöldök vonogatva. Igen, ilyen szépen beletrafálni is csak ő tud, nyüszögök helyeslés képpen. Igen, ismeri. MinSeokkal, a zenén kívül még egy dolog - na jó, több is - közös bennünk. Mégpedig a kávé, és az közel és távol itt a legjobb!
- Mesélj - lelkesül fel, én pedig elmondom neki, azt, ami történt.
- Miért nem mondod el neki, hogy ha kicsit kedvesebb lenne veled, mert másokkal tud kedves lenni, akkor te sem utálnád és vagdosnád ki a részeit a videó klipekből - mondja vigyorogva.
- Ha most a Lottora gondolsz, az a koreográfia miatt volt, nem azért mert utálom - motyogom.
- Miért, utálod? - kérdi sejtelmesen mosolyogva.
- Mi? Nem! Vagyis, de vagyis... aish... Fogalmazzunk úgy, hogy a mai után még ha egy hajóhad is állna velem szemben, akkor is inkább átúsznám a Csendes-óceánt sem, hogy még egyszer hozzá szóljak.
- És akkor, hogy adnál utasításokat a felvételeken és a koncerteken? - Tényleg ez a legfontosabb?
- Nem tudom, leírnám.
- Ez hülyeség! - szólal fel mögöttem egy hang, amit jelenleg a legkevésbé szeretnék hallani.
- MinSeok, mit csinálsz itt? - Fordulok felé, nem túl kedves hangsúlyt használva.
- Kávézom, amint hoznak egyet - biccent BongSoo felé, aki azonnal el is siet. Mindent a vendégért! - Egyébként nem értem mi bajod. Én próbáltam veled kedves lenni, de nem reagáltál rá semmit. Ami azt illet, még csak észre sem vettél! - Fakad ki. - Amikor elkezdtem ilyen lenni, akkor kezdtél foglalkozni velem. Lehet, csak azért, mert idegesítettelek, de legalább észrevettél!
- Sajnálom - suttogom, és próbálok nem meghalni szívritmus zavarban, amit közelsége okoz.
- Az itt már nem elég - hajol hozzám még közelebb, így már levegőt is elfelejtek venni.
- H-hát? Mit szereznél?
- Randizz velem - mondja nemes egyszerűséggel, várakozóan csillogó tekintettel pislogva rám. Most erre, mit mondjak?
- Egy feltétellel - emelem fel a mutató ujjam. - Újra önmagad leszel!
- Hm?
- Randizok veled, ha újra egy kis éjjeli hópihe leszel - mosolygok fel rá, majd nyikkanva kapok levegő után, ahogy megérzem szoros ölelését.
- Akkor - tol el magától, hogy vidám tekintetét az enyémbe fúrja. - Haza küldhetem, azt a hajóhadat?
- Hmm, inkább ne - kuncogom - hátha szükség lesz még rá! - Kacsintok, majd visszaülök az asztalhoz, immár MinSeokkal együtt. Hm, első randinak nem is rossz!

****
Sziasztok. Tudom, hogy ez nem valami megszokott tőlem, de úgy éreztem meg kell osztanom veletek ezt az agymenést. Egy kihívásra írtam és eléggé... Ilyen lett, de szerintem lehet rajta nevetni. Szóval remélem nektek is mosolyt csalt az arcotokra. Köszönöm, hogy olvastad!
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!