Szeptember 3., szerda;

Ma volt a legszörnyűbb napom!!!!! De kezdjük az elején... Első órán terepen lovagoltunk. Én mentem a tanár mögött közvetlenül. Minden rendben ment, amíg el nem kezdtünk vágtázni, mert vágta alatt az oktató szokott a sor végén szokott haladni.
- Rendben, nagyon ügyesek vagytok! Most akkor egy kicsit gyorsítsunk a tempón - szólt a tanár.
Ez a rész volt a kedvencem. Imádtam gyorsan vágtázni. Hirtelen bekövetkezett a baj... Hirtelen Evelin - ő volt a tanár előtt közvetlenül - lova elé kiugrott egy kóborkutya. Szegény Köd rohamosan megvadult, és előrefutott. Ekkor Éjfél is megbolondult, és elkezdett futni Köd után. Sajnos itt jött a baj! Egy hatalmas fa feküdt keresztben az úton. Köd gyorsan elkanyarodott, - a többi ló pedig lefékezett - de Éjfélt váratlanul érte az akadály, ezért későn rugaszkodott el a földtől, elakadt egy kiálló gallyban a patája, és már csak arra emlékszem, ahogy megéltem az egészet borzasztó lassan. Utolsó emlékeim, ahogy Éjfél felnyerít,és zuhanunk, zuhanunk, majd a ló rám esik. Elmosódva láttam, ahogy körém állnak.

*

Szeptember 17., szerda;

Amikor magamhoztértem, nem tudtam felnyitni a szemhéjaim. Csupán hangokat hallottam.
-Szegény lány...Már 2 hete nem ébred fel. Kezdem azt hinni, hogy ez már nem fog bekövetkezni - csuklott el a hangja.
-Na de doktor úr! - hallottam egy ismerős hangot.
-Igaza van! Ilyet ne is mondjon!! - hallottam egy másik ismerős hangot. Mintha utóbbi kettő gyerekhang lenne.

-Persze, persze. Kórházunk orvosai mindent megtesznek e a sikerért - mondta a doktor úr. Ezek szerint kórházban vagyok. 😕
Ekkor sikerült felnyitnom a szemem.
-Hol vagyok? - ez volt az 1. kérdésem. Majd jött a 2., és a 3. - Mi történt velem? Jól van Éjfél? - sikerült beazonosítanom a szobában lévőket. Egy orvos, 2 ápolónő, és...osztályom😮.
-Ácsi, ácsi. Mire emlékszel? - kérdezte az orvos, én pedig elmeséltem nekik egészen a homályos emberekig.
-Jólvan. A memóriád, látom nem sérült nagyon. Miután rádesett az a ló, az egyik osztálytársad mentő hívott, és...- itt félbeszakítottam.
-Ki hívott mentőt? - kérdeztem.
-Én. - tette fel a kezét Kinga.
-Köszönöm szépen - mondtam hálásan, bár titkon abban reménykedtem, hogy...ááá mindegy.
-Nincs mit - mosolygott Kinga.
-Khm - köhintett a doktor. - Szóval, ha ezt lezártuk, elmondanám a folytatást. Miután behoztunk a kórházba, kivizsgáltunk alaposan. Közepesen erős agyrázkódásod van, valamint tele vagy hegekkel, zúzódások vannak szerte a testeden. Este felhívott minket az orvos, aki a lovat vizsgálta. Most nehogy megkérdezd, hogy ki hívott mentőt a lónak! - szögezte le az orvos.
-Nem teszem - hoppá 😶
-Oké. Szóval a lónak... - és itt megakadt. Evelin itt besegített, és átvette ezt a kínos szerepet az orvostól :
-Szóval azt mondták Éjfél orvosai,hogy... - itt az orvos félbeszakította. Istenem bökjék már ki!!!😠
-Ki az az Éjfél? - kérdezte az orvos.
- A ló!!! - vágta rá az egész osztály.
-Jól van, jól van... - puffogott az orvos.
-Kiböknétek végre?! - kezdtem dühbe jönni.
-Hogyne! Ha ez az orvos nem szakítana félbe,... - látszott, hogy Evelinnél is elszakad hamarosan a cérna. - SZÓVAL! Az orvosok sajnos azt mondták, hogy Éjfél,...
-Ki azaz Éjfél? - kezdte az ápolónő is.
-A LÓ!!!!!! - Üvöltötte mindenki.
-Jó, jó oké. Értem én. Nem kell leharapni mindjárt az ember fejét,...- pufgogott ezúttal az ápolónő.
-AZ ORVOSOK - ordította Evelin, hogy
agára vonja a figyelmet, de egy kicsit hangosra sikerült, úgyhogy lejjebb vette a hangerőt.
Az orvosok azt mondják, hogy Éjfél, hogy Éjfél - itt már szipogott, ezért Milán átvette a szerepet :
-Az orvosok azt mondják, hogy Éjfél......meghalt!
😮😰😟