A hideg fuvallat, mely bundás kabátom alá is beszökött teljesen hidegrázást okozott. Mégis segített, hogy felzaklatott testemet, melyet az imént Zendaya alkotott valamennyire megnyugvásra térjen. A tájkép, amelyet a hó fedett pedig csak ráadás volt a nyugalmi állapotom megtalálásában. Sose gondoltam volna, hogy lelkem mélyén téli álmot alszik egy medve, melyet ha felriasztanak álmából igazán mérges tud lenni. Hogy milyen érzés kapott el, amint kitértem ide? Talán túlságosan is elvesztettem a súlykot. Talán nem kellett volna ennyire mogorvának lennem, illemtelennek és bestiának. Mintha jelenléte elködösítette volna elmémet, s nem tudtam volna, hogy miképp reagáljam le kettesben maradásunkat. Aztán, amint kiejtettem számon a Tomdaya ship nevet egyből elkapott az az érzés, melyet minden lány megtapasztal egy idő után. Mégis nekem csak egyetlen olyan név van, melyet becenévnek is szívesen hordanák. Az egyetlen név, melynek hallatán Tom jut eszembe. Augusztus. Szerelmes szavak, pillantások, tettek. Tomela. Ez az a név. És Tom mindig eléri, hogy gondolataim körülötte forogjanak. Hányszor ígértem már meg, hogy nem fogok róla beszélni, sőt még gondolni sem... De jön bepofátlankodik, s mindent felborít körülöttem. Mondtam már, hogy utálom? Hogy kapja be? És bassza meg?

Elnéztem a távolba, miközben megtámaszkodtam a havas híd barikádján. Elgondolkodtam az erdő látván. Hogy milyen sok, mindent jelent szimplán sűrűsége, gyönyörűsége. Erdő. Egy bonyolult labirintus, mely tükrözi az élet szimfóniáját. Az egyetlen hely, ahol az ember tényleg úgy érzi, hogy lelkébe senki és semmi sem taposhat. Mégis mi érzék nélkül romboljuk le, ezt a festeni kívánt életet. Állatok otthonát, oxigénben dús zöldességet. 

-Lám-lám, egy Hemsworth merengése igazán szép képet tud okozni! -riadtamban fordultam meg az ismeretlen női hangra, mely hirtelen szólított meg.

-Ohhh, Mrs. Holland! Igazán megijesztett! Esetleg, ha útban volnék elmehetek! -húztam el számat kínosan, miközben keresztbe tettem lábam, s nagy ujjammal a távolba mutattam.

A nő nem igen figyelt rám, mert megfordult és a havas házunkról lőtt pár képet, de olyan hirtelen fordult felém, hogy újra összerezzentem. Elmosolyodott.

-Csak nem rossz a lelkiismereted Pamela? -ha mondani is akartam, hogy hangja gonosz volt nem tudtam. Mert szemei, s hangfoszlánya is lágyan csillogott. -Kérlek nevezz, csak Nikkinek és ne menj el! Nincs is jobb egy hídon álló lányt fotózni, aki ezen a rideg napon gondolataiba merülve mereng a messzeségbe! -mosolyra kúszott ajka széle, ami engem is megnyugvásra térített.

Hogy őszinte legyek féltem tőle. Hogy esetleg olyan reakciót váltok ki belőle, mint a férjéből Dominic Hollandból. De arcát látván, s kedvességét halván megnyugodtam, hogy semmilyen ilyen rendelkezéssel nem tér felém. Csak egy édesanya ki szerint jól nézek ki a hídon állva, eszmefuttatást végezve. Elmosolyodtam, amint a nőt néztem miközben a fényképezőgépje kattogást hallatva tudatta, hogy fényképet készített. Majd visszafordultam a befagyott tó és a hótól megrökönyödött rengeteghez.

-Komolyra fordítva a szót! Hogy-hogy kint vagy? -lépett mellém, miközben egy újabb fényképet készített.

Lehajtottam fejem, majd egy felszakadó sóhaj szakadt ki ajkaim közül. Rámnézett, s egy görbével megrázta fejét. Tudta, hogy valami gondom van és kérdés nélkül várta válaszom.

-Kicsit összekaptam valakivel és elég ocsmányul viselkedtem... -dörzsöltem meg tarkóm számat húzva.

-Elmeséled, hogy ki volt az a személy vagy inkább ne firtassuk? -vonta fel szemöldökét a velem egymagas anyuka.

-Ömm... -zavaromba nem tudtam, hogy mit mondjak.

Elég rossz fényt fest már így is rám a Zebrás dolog, de ha még el is mondom Tom édesanyjának, hogy fia barátnőjével történt, akkor tényleg elvesztem bizalmát. Elég, hogy Dominic mindig méregető tekintetével találom szembe magam, de ha még Nikkitől is ezt kell látnom, akkor az végleges kínzás önmagamnak. Nem tudtam mit tegyek, ahogy az asszony tekintete kíváncsiságot tükrözött.

-Szerintem nem kell válaszolnod! Magamtól is rájöttem! -biccentett, amire keserű szájízzel kaptam le róla tekintetem. -Tom? -kérdezett rá.

-Kivételesen nem! -jegyeztem meg, mire kuncogásba kezdett.

-Már azt hittem! Mindig jókat nevetek a civakodásaitokon! -igazított sapkáján.

-Higyje el én nem akartam rosszat a fiának, csak... -nem tudtam befejezni magyarázatom, mert egy intéssel csöndre bírt.

-Pamela kérlek! Ez a kettőtök dolga. Nem foglak azért elítélni, rosszul nézni rád, mert megbántottad a nagyfiam! Amúgy is eljött volna, ennek az ideje. Hogy sarkára álljon, s rájöjjön, hogy még van több dolog is, amiért harcolnia kell! Az egyik pedig te vagy! -mutatott rám, de én csak ittam lelkembe hatoló szavait. -Tagadja, hogy már nem érez irántad semmit, mégis egy anyát sose tud becsapni! -elvigyorodik, miközben megfordul, s a korlátnak dőlve a messzi faházat vizslalja. -Igazából sose meséltem neki, de ugyan ezen mentünk keresztül az apjával!

-Tényleg? -néztem kikerekedett szemekkel, mint egy kisgyermek ki várta a mese folytatását.

-Igen -bólintott. -Ugyan olyan makacs voltam, mint te. Sose engedtem úgy igazán az érzéseimnek, hanem logikusan gondolkodtam a dolgok felől. Mint ahogy a Dominic iránti szerelemnél is. Mindig ott volt. Mindenhol! Mégha nem is testileg, de ott volt! Mert én mindenhol és mindenkiben őt kerestem, még akkor is, ha lehetetlennek tűnt. -leengedi gépét, miközben arcán végig suhan az a jó érzés, melyet az emlékkép okozott. -Mindig szidtam, hogy miért nem lép ki az életemből, hogy hagyjon békén örökre! Hányszor mondtad már magadnak, hogy mostmár végleg elfelejted? -kérdezte, amire csak kínosan fújtattam egyet.

-Nem tudom megszámolni a két kezemen! Mindennap, minden percben, de mindig tesz valamit, ami miatt nem tudom elfelejteni! -húztam összébb kabátom, hogy az egyre hidegebb levegőt meggátoljam.

-Igen tudom milyen... De valahogy a ti helyzetetek akkoris más és sajnos, ezt Tom nem képes belátni. Hogy a távolság az, ami mindent tönkre vág köztetek! -dünnyögi, ami teljesen meglepett, mégis én csak megvontam vállam.

-Sajnos ezellen nem tudok semmit tenni... Próbáltam "lekoptatni" -rajzoltam macskakörmöt a levegőbe. -, de nem adja fel. Sose adta fel... Tudom milyen fiú, hogy harcol azért, amit elakar érni. És nem érdekli, hogy minden alkalommal beledöfök egy újabb kést szívébe! -mondtam szomorúsággal csilingelő hangon. -Nem veszi észre, hogy ezzel nem csak én ártok neki, hanem ő is nekem! -dörzsölök egyet hideg arcomon. -Nem érti meg, hogyha tehetném együtt lennék vele!  Il mio più grande sogno... -ejtettem előre vállaim, miközben az olasz mondat hagyta el ajkam. -Ti amerò per sempre!

-Lefordítanád nekem az utolsó két hozzászólásodat? -érintette meg felkaromat, amire én csak bólintottam egyet.

-Ez lenne az én legnagyobb álmom... És örökre szeretni fogom! -néztem rá a mellettem áldogáló hölgyre. -Ezeket mondtam. Az egyetlen olyan mondatok, amik teljesen igazak, s tényleg szívből jönnek!

-Tudod, fél...-közölte.

-De mitől? -kérdeztem rá, amire csak megforgatta szemét értetlenségemen.

-Attól, hogyha téged elveszít akkor soha többé nem talál hozzád hasonlót! Mert mondhatod azt, hogy talál jobbat nálad, de neki te vagy a legjobb Pamela! -mondja mélyen szemeimbe nézve, ami mégjobban érezteti bennem hiányát.

-De nem szenvedhetünk Nikki! Ez nem olyan kis ürügy, hanem egy egész kontinensi!

-Tudom-tudom. Talán van egy ötletem, amivel mindketten lezárjátok egymást, mégse felejtitek el! -kíváncsian néztem rá, amire folytatta ötletét. -Írj neki egy levelet! Egy levelet, amiben minden érzelmed benne van, mégis segít elengedned! -elgondolkoztam azon, amit mondott.

Talán nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Talán kiírva tényleg sikerül az, amit már hónapok és napok óta ígérgetek!

-Viszont, itt a Karácsony és az utálatodat nyomd el egy kicsit! -kacsint rám, amint érdeklődve néz a távolba összehúzott szemekkel.

Követem tekintetét, amint meglátom a felénk közeledő alakot. Mivel sapka volt feje tetején, s kabátját is szájáig felhúzta, így nem igen lehetett kivenni ki az. Majd, amikor felismertem a járását, magasságát jöttem rá, hogy Tom közeledik felénk.

-Kit keresel édesfiam? -kérdezi az anyuka, amint odaér hozzánk az említett személy.

-Érted jöttem! -folyamatosan a fiú arcát nézem, aki anyuja szemét vizslalja.

A nő, csak méregető pillantásokat vet felé, majd szélesen elvigyorodik. Megveregeti fia vállát, s elindul vissza az épülethez. Kérdőn felvonva szemöldököm nézem az asszony távolodó alakját, majd amikor eltűnik a fa mögött a velem maradt fiúra pillantok.

-Nem anyukádat kerested? -gonoszan ejtek felé egy görbét, amire ő csak megvonja vállát.

-Hazudtam! Hozzád jöttem -közli olyan lazán, hogy azthittem szétfolyik. Csak a hideg tartotta testét.

-Hozzám? -kérdeztem megilletődve, miközben a híd korlátjáról lesepertem a havat, s fenekem alá húzva kabátom alját felültem arra.

-Hozzád -állt velem szembe szemeimbe nézve.

-És miért?

-Hallottam a Zendaya balhédról édes! -zsebre dugta kezét.

-Ha leszidni szeretnél, akkor felőlem inkább nyugodtan vissza is mehetsz! Nehogy megfázz... -fontam keresztbe karom gondolatban elképzelve, ahogy Zebrát egy telefonkábellel folytogatom.

-Leszidnálak, de nincs kedvem hozzá. Elég volt Zen hisztijét végig hallgatni! -vonaglik látást biztosító eszköze egy forgatásba, miközben elnéz a pagony felé.

-Tehát, ha nem ezért jöttél, akkor miért? -ráncosítottam homlokom.

Tom rámnézett, kezét combjaimra vezette, ami pirosságot festett arcomra, s érintése bizsergető érzést keltett bennem. Megszeppenve néztem barnaságába,mégis szemei sarkában felfedeztem a rakoncátlanság ráncait. Közelebb hajolt, arcunkat pár centi választotta el amikoris megéreztem az arcomon a hideget. Tom Holland havat nyomott az arcomba!

-Toooom! -kiáltottam, amire ő csak nevetve állt arrébb.

Amíg ő nevetgélt, addig én összegyúrtam a havat, ami hógolyóvá alakult, s a srácra célozva elhajíntottam azt. Nyaka tájékát érte. Egyből elhallgatott és kikerekedett szemekkel közeledett felém. Hátráltam, majd futásnak eredtem, de ő jóval gyorsabb volt, így hátamnál átkarolta derekam, s úgy fogott le. Nyomta a havat az arcomba, amitől én hapcizni kezdtem. Próbáltam stratégiákat bevetni ellene, hátha elenged. Még könyökkel is ütögettem gyomrát, de továbbra se engedett.

-Engedj el! -nyöszörögtem, ami inkább alakult át viháncolásra. -Engedj el Tom Holland! -nevettem folyamatosan.

-Soha nem foglak Pamela Hemsworth!

Sziasztok Raptorkáim!🦖

Egy újabb részt hoztam nektek! Remélem elnyeri a tetszéseteket, ha igen tudjátok miképp tudtok jelezni!❤️