Nagyot sóhajtva pillantottam körbe a King's Crosson.

Egyik kezemben Müzli pórázát szorongattam, míg a másikban a kulim fogantyúját.

Mellettem Müzli csücsült és érdeklődve szagolgatta a kulim egyik kerekét.

Nekünk mázlink volt, ugyanis épp, hogy fedezékbe rohantuk a zuhogó eső elől, ellenben velünk egy csomó ember ott ázott a pályaudvaron.

A számba harapva pillantottam rá a karórámra. Háromnegyed tíz... Tizenöt percem maradt felszállni a Roxfort Expresszre, de fogalmam sem volt arról, hogy mégis hol van a 9 és ¾-ik vágány... Pillantásom lejjebb siklott a színes, fonott karkötőre, amit még anyuval gyártottunk tavaj... Aztán megforgattam a csuklómon lévő másik karkötőt, ami egy egyszerű vékony bőr zsinórból készült és az egyetlen érdekessége az a bele karcolt kutya tappancs volt.

-Müzli! - Néztem végül a kiskölyökre, majd letettem elé az utazó dobozát.

Aranyos pofiján mintha megjelent volna egy fintor, de végül engedelmesen belemászott a dobozba.

-Jó kutya! - Dicsértem meg mosolyogva, majd lecsatoltam róla a pórázát és becsuktam a doboz rácsozott ajtaját és az egészet feltettem a kulin lévő ládám tetejére.

Egy nagyot sóhajtva, jelezve ezzel, hogy "Jöjjön aminek jönnie kell", kiléptem az eresz alól, amit megbánhattam volna, hisz rögtön a nyakamba ömlött a zuhogó eső, de nem bántam, hisz erre számítottam.

A zuhogó esőben szépen lassan és komótosan elindultam a tizedik vágány felé.

Ám mikor odaértem csalódottan vettem tudomásul, hogy a kilenc és a tízes között nincs semmi, csak egy fal.

Észbe sem kaptam, de hirtelen az eső elállt... Vagyis nem állt el, csak rám már nem esett.

Meglepetten fordultam körbe és ekkor észrevettem a velem egy idősnek tűnő lányt, aki egy halvány mosollyal az arcán a fejünk fölé tartja az esernyőjét.

Érdekes módon a fekete, vállig érő hajának a vége sötétkéken csillogott, mintha befestette volna valamivel, pedig ez nem volt igaz. A nyakában két nyaklánc is volt, az egyikre apró fa gyöngyöket fűzött valaki(lehet, hogy pont ő maga), míg a másik nyakékre egy zöld, kristály volt kötve, ami mintha kissé világított volna a nyakában. Az összes ruhája sötét volt, vagy az adott szín legsötétebb árnyalata. Ám az esernyője érdekes módon piros pöttyös volt, ami egész aranyossá tette a megjelenését.

-Szia! - Köszöntem végül, mikor kibámultam magam.

-Hali! - Vigyorodott el és ekkor vettem észre, hogy az ő háta mögött is ott van a kuli, csak neki ketrec helyett, egy seprű volt a ládája tetején.

-Csak nem a 9 és ¾-ik vágányt keresed csajszi? - Vonta fel a szemöldökét és ekkor a zsebéből kibújt egy furcsa gally szerű lény.

-Sticky! Helyedre! - Szólt rá a kis élőlényre, mire az furcsán csipogott egyet és inkább visszabújt a lány fekete farmerjének a zsebébe.

-De... De azt keresem. - Bólintottam mire vigyora hatalmasabb lett.

-Csak nem hugrabug? - Pillantott a sárga pólómra.

-De az. - Mosolyodtam el én is.

-Az király! Én is hugrabugos vagyok! - Küldött felém egy ezerwattos vigyort, miközben megcsattogtatta a rágóját.

-Csúcs. - Nevettem el magamat.

-Jaj! Bocsesz! - Csapott a homlokára, majd a kilenc és tizedik vágány közötti falra mutatott. -Ha azon a falon "átmész", - Rajzolt idézőjeleket az egyik kezével(a másikban még mindig az esernyőt tartotta, ami megóvott minket a megállás nélkül zuhogó esőtől). - Akkor megérkezel a 9 és ¾-ik vágányra, ahonnan indul a vonatunk, olyaaaaan - Pillantott a falon lévő hatalmas órára. - Olyaaan tizenkettő perc múlva.

-Az apukám mindig azt mondta, hogy ne menjek fejjel a falnak... - Idéztem fel apu szavait, mire a lány horkantva felröhögött.

-Hát itt pedig azt kell csinálni! - Fejezte be a nevetést.

-Mész előre? - Kérdezte kedvesen.

-Tudod, hölgyeké az elsőbbség! - Kacsintott, mire felnevettem.

-Megyek előre... - Szóltam végül.

-Rendicsek, de várj meg a fal előtt. Kisujj esküre! - Nyújtotta felém a kisujját.

-Jó abban a tudatban élni, hogy nem csak én használom ezt. - Szóltam megkönnyebbülten, majd rákulcsoltam a kisujjamat az övére.

-Kisujj eskü! - Néztem mosolyogva bele a szürke szemeibe, míg ő az én grafitjaimat pásztázta.

-Fuss neki! - Javasolta.

Nem válaszoltam csak összeszedtem minden bátorságomat és neki futottam a kilenc és tizedik vágány közötti falnak.

A fal pedig csak közeledett... Két méter...Egy és fél méter... Egyre gyorsabban közeledtem és ha akartam sem tudtam volna már megállni, ugyanis a ládám már belendült... Már csak egy méter... Már csak fél méter... Összeszorítottam a szemhéjamat és úgy vártam az ütközést a téglafallal... Mindenre felkészültem, mindent elképzeltem, de mikor az ütközés elmaradt döbbenten nyitottam ki a szemeimet...

És valóban... Mint egy álomban olyan volt az egész! A 9 és ¾-ik vágány hemzsegett a varázslóktól és boszorkányoktól. Mindenhol taláros emberek álltak, de volt pár mugli ruhába öltözött személy is. A szemem megakadt a hatalmas, piros gőzösön és ott helyben rögtön beleszerettem... Ahogy a kéményéből hömpölygött a füst, ahogy a kissé öregecske mozdonyvezető valamit állítgatott a kazánon.

-Gyönyörű mi? - Szólalt meg hirtelen mellőlem az a lány aki segített.

-Az. - Bólintottam elbűvölten.

-Bocsesz! Még be sem mutatkoztam! - Csapott a fejére, azzal kinyújtotta a kezét, aminek következtében a sok, gyöngyös karkötője megcsörrent.

-Emeraude Black! A barátaimnak csak Ems és miután már te is a barátom vagy, emiatt te is szólíthatsz nyugodtan Ems-nek. Bár nincs sok barátom, mert sokan furának tartanak, de remélem, te nem fordulsz el tőlem, mert megijesztelek, hogy ennyit képes vagyok beszélni és ennyire fura vagyok! - Hadarta egy szuszra.

-Ejha! Jó a tüdőd! - Nevettem el magamat, mire ő megkönnyebbülten elmosolyodott.

-Az én nevem pedig Lucy, Luciana Jones... - Ráztam meg a kezét.

-Csúcs Luciana! - Vigyorodott el.

-Ezt direkt csinálod. Igaz? - Vontam fel a szemöldököm.

-Igen! - Nevette el magát, majd semmi kertelés nélkül a nyakamba ugrott, amit először nem értettem, de "minden mindegy" alapon, visszaöleltem.

-Te vagy életem első olyan barátnője, aki nem tart furának! - Magyarázta a kirohanásának okát.

-Szerintem inkább menő vagy, mint fura... És tetszik a nyakláncod! - Mosolyodtam el, majd közelebb hajoltam, hogy csak ő hallja a mondatot.

-És az a bot szerű lény is cukinak tűnik! - Súgtam, mire elvigyorodott.

-Majd még mesélek róla! De most meg kell keresnem a gyámomat. - Rántotta meg a vállát.

-Rendben! - Mosolyogtam rá, azzal ő el is tűnt én pedig a vonat felé vettem az irányt.

-Lám-lám! Kit látnak erre szemeim? - Csendült egy ismerős hang a hátam mögül.

-Mrs. Jordan! - Pördültem meg a tengelyem körül.

-Lucykám! - Lépett oda hozzám, majd egy anyai ölelésben részesített.

Mellette egy kissé pufók, de kedves arcú, vörösesbarna hajú asszony állt és mosolyogva figyelte a jelenetet.

-Ő Molly, az én keresztlányom! - Paskolta meg az arcomat Mrs. Jordan.

-Tüneményes! - Szólt elérzékenyülve az asszony.

-Luciana Jones! - Mutatkoztam be neki.

-Molly Weasley! - Kuncogott.

-Örülök! - Mosolyogtam rá.

-És mondd csak Lulu! - Fordított magával szembe Mrs. Jordan.

-Ettél te rendesen Amyéknél? - Érdeklődött szigorúan.

-Mintha csak anyukámat hallanám! - Szólt csendesen egy kislány, akit eddig észre sem vettem.

Érdeklődve kaptam arra a tekintetemet, ahol egy vörös hajú és szeplős lány álldogált Mrs. Weasley mellett és feltűnően a bejárat felé pillantgatott egyfolytában.

-Ginny Weasley! - Szólt végül félénken, mikor rájött, hogy figyelem.

-Lucy Jones! - Mosolyogtam rá bátorítóan, mire az ő szája is felfelé görbült.

-Tehát? - Szólt ismételten Mrs. Jordan.

-Ettem rendesen Mrs. Jordan. - Szóltam végül, mire leintett.

-Olyan sovány vagy, mint egy ropi és ne hívj Mrs. Jordannek! - Rótt meg, azzal a táskájába nyúlt és előszedett egy műanyag, uzsonnás dobozt.

-Sütemény! Direkt neked csináltam az útra! - Mosolygott rám, én pedig elérzékenyülve vettem el tőle a dobozt.

-Nagyon nem kellett volna! - Szóltam végül, de ő csak gyengéden megsimogatta az arcomat.

-Jaj kicsim! El sem hiszem, hogy te is elmész tanulni ebbe az iskolába! Lee mesélte, hogy hugrabugos lettél! - Szipogta.

-Elmesélte? - Mosolyodtam el.

-Igen, nagyon örült, hogy levelezhet veled! Azért hiányoztál is neki rendesen! - Ölelt meg újra.

-Anyu! A pálcámat visszakérhetem? - Csendült fel egy nagyon ismerős hang a hátam mögül, mire Mrs. Jordan kuncogva elengedett én pedig megpördültem a sarkamon.

-Lee? - Mosolyodtam el.

-Lucy! - Nevette el magát, azzal felkapott és megpörgetett, én pedig nevetve szálltam a karjaiban.

-Nagyon hiányoztál! - Ugrottam a nyakába, ő pedig semmi kertelés nélkül ölelt magához.

-Viccelsz? Nálam nem jobban! - Mormogta és a hangján érződött, hogy mosolyog.

-De várj már! - Tolt el magától, azzal felmért... A cipőm orrától, a fejem búbjáig.

-Két kérdést megengedsz? - Kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.

-Hogyhogy nem nőttél egy centit se? Nagyon kis törpe vagy! - Nevetett rám, mire kinyújtottam rá a nyelvemet.

-Néha a kisebbeknek van szerencséje! - Vigyorogtam rá.

-A második! Tényleg hugrabugos vagy, vagy mardekáros lettél, csak titkolni szeretted volna? - Kérdezte játékosan.

-Mardekáros lettem, csak titkolni szerettem volna! - Forgattam meg a szememet nevetve.

-Akkor hugrabugos vagy. - Állapította meg, majd sunyin vigyorogva hozzátette. - Ami azért szerencsés, ugyanis a Hugrások és Griffendélesek vannak egymáshoz legközelebb a házak között.

-És ezen mit lehet érteni? - Érdeklődtem nevetve, de ekkor valaki félbeszakított.

-Lee! Nem is mondtad, hogy van barátnőd! - Szólt egy velem egyidősnek tűnő fiú. Hangja kissé bosszús volt ugyan, de kávébarna szemei sokkal inkább huncutul csillogtak, mint dühösen.

A fiú mellett ott állt a hasonmása, akit csak most vettem észre. Nem viccelek! Tényleg majdnem ugyanolyanok voltak. Ám a másik fiú csak csendben figyelte a "párosunkat". Ugyanolyan huncutul csillogó kávébarna szemei voltak mint ikrének. Jóképű arcán apró szeplők ékeskedtek, míg a vörös és kissé göndörkés hajából csepegett a víz, amitől arra engedtem következtetni, hogy őket is elkapta az eső. Az iker testvére volt a megszólalónak! Ezt biztosra vettem, de benne valami más is volt... Valami más... Ami miatt rajta egy kicsit több ideig legeltettem a pillantásomat... Várjunk! Komolyan azt mondtam, hogy helyes?! Jézusom!

-Nem, ő nem a barátnőm George! - Nevetett fel Lee, miközben átkarolt.

-Nem-e? - Vonta fel a szemöldökét most a másik fiú.

-Nem. Ő a kereszttestvérem és egyben nagyon régi barátom is. - Vigyorgott rám Lee.

-George Weasley! - Vigyorodott végül el a fiú, aki először megszólított bennünket.

-Örvendek! Luciana Jones! De inkább Lucy! - Viszonoztam a mosolyát.

-Ő pedig itt az öcsém! - Karolta át George az ikertestvérét.

-Frederick Weasley!

-Be tudok én is mutatkozni! És nem vagyok az öcséd! - Forgatta meg a szemét Frederick, miközben lerázta magáról George karját.

-Fred Weasley! Úgy a helyes! - Mosolygott rám, amit halványan viszonoztam is. Volt valami abban a mosolyban, de a mai napig nem tudom, hogy mi... Egyre jobb... Már helyes... Jóképű... És van valami érdekes mosolya... Fenomenális Luciana!

-Anyuuu! Hol vannak Ronék? - Húzogatta meg Mrs. Weasley talárját Ginny.

-Ne már Gin! Még nem kaptad meg az autogrammját? - Nevetett fel George, mire a kis Weasley lány elvörösödött.

-Ugyan már George! - Szólt rá erélyesen Mrs. Weasley.

-Jólvan anya! De akkor már ha erre tévedtünk... - Kezdte.

-Akkor esetleg vissza is kaphatjuk... - Fordult el tőlem Fred.

-A pálcáinkat? - Fejezték be szinkronban.

-Azta! Ezt meg, hogy csináljátok? - Kérdeztem meglepetten.

-Iker cucc! - Nevetett rám Fred, de rögtön el is kapta a pillantását és elvette az anyja kezéből a pálcáját.

-Hogy-hogy nem láttunk még a Roxfortban? - Kérdezte George, miközben a farmerjébe csúsztatta a saját pálcáját.

-Most kezdem az első évemet negyedévesként. - Mosolyodtam el.

-Hogyan? - Szaladt fel George szemöldöke, mellette Fred csendben hallgatta a beszélgetésünket.

-Ez egy hosszú történet... De röviden annyi, hogy eddig nem mutattam semmi mágiát, de idén nyáron... - Pillantottam Leere, aki erre elvigyorodott.

-A forró csokoládéja kis híján a dolgozatomra pottyant... - Idézte fel röhögve.

-Ez annyira azért nem vicces! - Kuncogtam.

-Gyerekek! Szálljatok fel! - Szólt közbe Mrs. Weasley az órájára pillantva.

-Nem igaz! Hol lehet Harry és Ron? - Dohogott, de Mrs. Jordan közbeszólt.

-Lehet, hogy már a vonaton vannak, csak mi nem vettük észre! - Nyugtatta meg.

-Csak legyen igazad Martha! Te is hallottad Ginny! Na sipirc! - Nyomott egy puszit a kislány fejére, az pedig még egyszer utoljára körülnézett, hátha meglátja az említett személyeket, de aztán inkább felmászott a gőzösre.

-Gyere Lucy! Segítünk a ládáddal! - Mosolygott George, Fred pedig nagyokat bólogatott mellette, jelezve, hogy ő is benne van.

-Köszönöm srácok! - Mosolyogtam rá a három fiúra.

Ők pedig könnyűszerrel feltették a ládámat és Müzli utazódobozát.

-Mi a neve? - Kérdezte Fred, miközben erősen szemezett Müzlivel.

-Müzli! - Mosolyodtam el, mire Fred is úgy tett.

-Aranyos neve van. - Jegyezte meg.

-Szeretnéd hallani, hogy lett ez a neve? - Kuncogtam, mire felnézett a szemembe.

-Hát nem is tudom... - Pillantott rá újra a kölyök kutyára.

-Magára borította a müzlis tálamat. - Kacagtam fel.

-Különös névszerzésen esett túl! - Nevette el magát ő is.

-LUCY! - Kiabálta valaki, mire érdeklődve fordultam körbe a folyosón.

Emeraude integetett nekem az egyik fülke ajtajából.

-Gyere! Ez a fülke még üres, de akkor is foglaltam neked helyet! - Intett felém.

-A ládádat még feltesszük rendben? - Pillantott rám a válla fölött Lee.

-Köszi! - Hálálkodtam.

Hamarosan pedig a kezemben Müzli dobozával, beléptem abba a kupéba, amiből Ems feje lógott ki az érkezésem előtt.

Lee pedig könnyűszerrel feltette a ládámat a poggyásztartóba.

-Öhm... Lee... - Köszörülte meg a torkát Emeraude, mire a kereszttesóm mosolyogva fordult felé.

-Igen?

-Feltennéd az én ládámat is? - Nyelt nagyot Ems.

-Naná! - Vigyorodott el Lee, azzal a lány ládáját is feldobta az enyém mellé.

-Jó utat! - Mosolygott rám még egyszer Fred, majd ikertestvére után sietett.

-Minket megtalálsz Lucy! - Ölelt meg még egyszer Lee, azzal ő is elhagyta a fülkét.

Már éppen ültem volna le, mikor is az ablakon valaki kopogott.

Emeraude felvonta a szemöldökét, míg én kinyitottam az ablakot.

-Csak annyit szerettem volna kérni, hogy üzenj majd egy bagollyal, hogy milyen volt az első napod! - Mosolygott rám Mrs. Jordan.

-Rendben... - Nevettem el magamat, aztán eszembe jutott még egy apróság.

-És köszönöm még egyszer a süteményeket! - Szóltam elérzékenyülten.

-Ugyan nincs mit! Nyugodtan megkínálhatod belőle a lányt is! - Biccentett Ems felé, mire az a fejére csapott és felpattant és mellém sietett.

-Emeraude Black! - Mutatkozott be illedelmesen.

-Igen! Hallottam már rólad! Én pedig Mrs. Jordan vagyok! - Mosolygott Emsre.

-Jó utat lányok! - Mosolygott még egyszer ránk, azzal ellépett az ablaktól és Lee nevét kiáltva elindult.

Egy bónusz fejezet... Csak nektek, csak ma! :P Nem mondanám, hogy még tökéletes, de esküszöm, hogy a huszonnyolcadik fejezet, amin most dolgozom már vagy ezer százalékkal jobb ennél... De azért, remélem ez is tetszett! :) Már csak egy hét van a suliból hátra a szünetig, addig is kitartást mindenkinek!