Az idő csak úgy elrepült, mint egy kismadár.

Észbe sem kaptam, de már augusztus negyedike lett, ami egyet jelentett a nyári szünet utolsó hónapjával és a tizennégy éves szülinapommal.

Amy néniék rendesen beköltöztettek minket apuval a farmra. Apu a földszinten kapott egy szobát, ahonnan jószerivel ki sem járt, hiszen továbbra is nyakig temetkezett a munkájába. Én pedig megkaptam a tetőtéri kis szobácskát, amit legnagyobb meglepetésemre Mark bácsi már be is rendezett számomra. A kicsi, de annál kuckósabb és hangulatosabb szobácskámból be lehetett látni a környéket. Nem is egyszer ültem az ablakban és bámultam a zöld dombokat, és feledkeztem meg az időről és csodáltam az esőcseppeket, amik futóversenyt rendezve pörögtek le az ablakomon.

A Londoni lakásunkat végül kiadtuk, hisz nem volt érdemes porosodni hagyni. Legnagyobb örömömre már az első héten érkezett egy gyönyörű bagoly, Lee levelével és édesapja és édesanyja sütijével.

A szülinapom reggel egész viccesen indult, és nagyon komolyan ért véget. De ne haladjunk ennyire előre...

Mosolyogva nyitottam ki a szememet, majd csak élveztem amint a reggeli napsugár, a hatalmas ablakon bejutva simogatja az arcomat.

Vidoran takaróztam ki, majd egy hatalmas vigyorral az arcomon lesiettem a lépcsőn. Na itt kezdődött minden...

Szinte nevetve ugráltam le a lépcsőfokon, és mikor a földszintre értem, egy hatalmas vigyorral az arcomon indultam meg, hogy belibbenjek a konyhába...

Ám abból a belibbenésből semmi nem lett, ugyanis az ajtó félfába úgy bevágtam a lábamat, és vesztettem el az egyensúlyomat, hogy nem, hogy belibbenés nem lett, hanem még egy egyszerű belépésnek sem nevezném amit műveltem. Szépszerével beestem a konyhába, vagy még kifejezőbb lenne, hogy bevágódtam a konyhába... Konkrétan arra eszméltem fel, hogy a hideg csempén fekszem...

-Szép jó reggelt Lulu! - Köszönt vidoran Mark bácsi, miközben könnyűszerrel átlépett rajtam.

-Nem vagyok Lulu! - Motyogtam, miközben felkeltem a földről és leporoltam a pizsamaként szuperáló, pamut sortomat és a sárga pólómat.

-Dehogyisnem! - Borzolta össze a már elve is szétzilált tincseimet.

-Amúgy képzeld, hogy ma van a szülinapom! - Szóltam csak úgy mellékesen, miközben leültem az asztalhoz és töltöttem magamnak kávét.

-Na nee! - "Képedt" el Mark bácsi.

-Pedig ma van! - Bólogattam nagy bölcsen, majd számhoz emeltem a kávémat.

-Gyönyörű napunk van! - Kiabálta a fülembe Amy néni, mire úgy megijedtem, hogy minimum a kávém felét a pólómra öntöttem, így ott most egy hatalmas barna folt éktelenkedett a sárga pólóm közepén.

-Ja szerintem is. - Motyogtam vissza, majd bosszankodva lepillantottam a foltra.

-Szívecske alakú lett! - Vidultam fel, és igazam is volt, ugyanis a kávé paca tényleg hasonlított egy szívecskére....Egy, nagyon, nagyon, nagyon ronda szívecskére.

Mark bácsi egy ideig összehúzott szemekkel nézte a pacát, majd egyetértően bólintott egyet. Amy néni pedig csak nevetett.

A reggeli további jó hangulatban telt, a kedvencem az volt, mikor Mark bácsi kéz nélkül próbálta megenni a tükörtojását, és az egész arca csupa zsír volt a végére.

-Most, hogy befejeztük a reggelit... - Kezdte Amy néni, miközben felállt az asztaltól.

-Mindjárt jövök! - Mondta gyorsan majd ki sietett.

-Nem akarsz felöltözni? - Nézett rám váratlanul Mark bácsi.

-Öhm...Okééé! - Nyújtottam el a szót, majd egy ideig gyanúsan méregettem a bácsikámat, de miután semmit nem árult el, megvontam a vállamat és felsiettem a szobámba.

Az öltözködéssel sosem ment el idő, úgyhogy ma sem pazaroltam rá öt percnél többet. Felvettem egy térdig érő, citromsárga, nyári ruhát. Hozzá a szintén sárga tornacipőmet és már kész is voltam. (Le sem tagadhatnám, hogy a sárga a kedvenc színem) Vagyis majdnem... Elhúzott szájjal léptem a tükör elé, majd a fogamat szívva próbáltam az állam alá érő, hullámos tincseimet kibogozni a rózsaszín hajkefével, ami már négy éves korom óta megvan...

-Lucy! Gyere! - Ordított fel Mark bácsi, mire abbahagytam a "fésülködést" és leballagtam az emeletről.

-Gyorsabban nem megy!? - Kiáltotta Amy néni is, mire kis híján elnevettem magamat.

A fejemet ingatva léptem be a konyhába, ahonnan kiáltoztak, de amikor beléptem még az állam is leesett.

A nagyi és a nagypapa is az asztalnál ült. És nem fért a fejembe, hogy mikor és hogyan kerültek ide. Legnagyobb meglepetésemre még apu is az asztalnál ült és mosolygott(!!!) Amy néni a konyhapulton ülve iszogatott valamit, míg Mark bácsi az ajtó mellett állva színes papírfecniket szórt rám... Aminek még én sem láttam értelmét.

-Boldog szülinapot Lulu! - Kurjantotta a bácsikám, majd felkapott és megpörgetett.

-Boldog születésnapot kincsem! - Állt fel apu is és mosolyogva megölelt.

-Boldog tizennegyedik születésnapot! - Férkőzött hozzám a nagyi, majd jó erősen megszorongatott.

-Na! Engedjetek oda! - Kiabálta valahonnan Amy néni, majd dülekedett egy kicsit, aminek az lett a vége, hogy a nagyapa hasába könyökölt és rálépett apu lábára, de végül is a szándék a fontos, ami jelen esetben az volt, hogy ő is felköszöntsön engem.

-Hát Lucykém! Nagyon boldogat neked! - Szólt majd ő is megropogtatta a csontjaimat. (Már amennyire magához tudott szorítani gömbölyödő pocakja mellett.) Ha eddig nem törtek el a bordáim, akkor ezek után sem fognak!

-Persze engem bezzeg kihagynak! - Morgolódott játékosan a papa, majd ő is hasba könyökölte Amy nénit.

-Oh Andrew! - Morgott rá Amy néni, de közben elengedett és engedte, hogy a nagypapi is a karjaiba zárjon.

-Jólvan! Ha elengedtétek a kislányt, akkor végre felvághatnánk a tortát! - Szólt valahonnan Mark bácsi izgatott hangja.

-Igaz is! A dobostorta! - Engedett el nagypapa, majd villám sebességgel az asztalnál termett.

-És egy, két, há! Boldog szüüliinaapoot! - Kezdte énekelni a nagyi, miközben Mark bácsi meggyújtotta a tortán lévő, tizennégy gyertyát... Vagyis csak tizenhármat.

-Mark bácsi! Csak tizenhárom gyertya van! - Kiáltottam kétségbeesetten, mire Mark bácsi szája formált egy szép kerek "o"-t, míg a többiek csak nevettek. Még apu is!!

-Jajaj! Micsoda dráma van! - Kiáltotta a nagyapi röhögve, mire csúnyán rápillantottam.

-Ez nem vicces! Tizennégy éves vagyok, nem pedig tizenhárom! - Kértem ki magamnak méltatlankodva, mire végre a drága nagybácsim kapcsolt és rázkódó vállal a konyhaszekrényhez lépett, ahonnan előhalászta a gyertyás csomagot és kivett még két viaszrudacskát.

-Csak egy kell! - Ingattam a fejemet nevetve, mire vigyorogva a homlokára csapott és az egyiket visszatette.

-Nem hiszlek el benneteket! - Nevettem, miközben leültem az asztalhoz.

-No! Így ni! - nyomta bele a műanyag tartócskába a gyertyát Mark bácsi, hogy aztán gyakorlott mozdulatokkal a dobostortámba szúrja és az öngyújtójával meggyújtsa.

-Mostmár jó! - Kacsintottam rá vidáman, majd mosolyogva hallgattam, ahogy az egész családom rákezd a "Boldog szülinapot"-ra.

Tavaly ugyanitt ünnepeltük meg a tizenharmadikat is, csak akkor még anyu is velük énekelt. De jó is volt akkor... Emlékszem, hogy tőlük kaptam meg a zenelejátszót és mennyire örültem is neki... Akkor még másnak örültem. Akkor még az ajándékoknak örültem, de így utólag most már be kell ismernem, hogy ezek a szülinapok sokkal fontosabbak az emberek miatt, hisz ilyenkor a szeretteim velem vannak. Tavaly a zenelejátszónak örültem, pedig annak kellett volna, hogy édesanyám is ott volt és ő is teli torkából énekelte, hogy "Boldog szülinapot" és emlékszem, mindent le is kamerázott. Most már teljesen mindegy, hogy mit kapok a szülinapomra, ugyanis úgy sem fogom megkapni azt amire vágyom. És hogy mire vágyom? Egy időre, egy kis időre, amit újra anyuval tölthetnék! Ez minden vágyam...

A számban azzal a keserű Ízzel, néztem körbe az embereken... Nagyi a nagypapát átkarolva, kezében egy borospohárral zengte a szülinapi dalt, a papa pedig röhögve énekelt mellette. Amy néni és Mark bácsi még tapsoltak is az ütemre... Pillantásom tovább siklott apura. Ő tudta... Tudta és átérezte a helyzetet. Sőt! Ám legnagyobb meglepetésemre apu csak biccentett egyet, jelezvén, hogy tudja mire gondolok, majd egy hatalmas mosollyal az arcán tovább énekelgetett.

-Most pedig fújd el azokat a gyertyákat! - Parancsolta a dal végén Mark bácsi, de kissé ittas Amy néni közbeszólt.

-Mind a tizennégyet! - Kiáltotta, miközben magasra emelte a poharát, majd nagyot húzott belőle. A tiszteletemre... Asszem, hogy arra...

-Kívánj valamit, mert az úgy nem izgi! - Szólt közbe apu vidoran, mire melegség öntötte el a szívemet. Boldog volt!

Mosolyogva megráztam a fejemet és a torta felé hajolva, lehunytam a szememet.

Azt kívánom, hogy mehessek a Roxfortba. - Mosolyodtam el, majd elfújtam a gyertyákat.

-Mit kívántál?! - Tudakolta rögtön Amy néni, mire elnevettem magamat.

-Ha elmondom, akkor nem fog valóra válni! - Róttam meg vigyorogva.

-Előbb ajándékozzunk és utána tortázzunk? Vagy előbb tortázzunk és utána ajándékozzunk? - Kérdezte papa, mire megrántottam a vállamat, nekem mindegy volt.

-Te gyerek! Nekem ne rángasd a válladat! - Förmedt rám a nagyi, mire nevetve behúztam a nyakamat.

-Nem hittem, hogy kell ennek ekkora feneket keríteni. - Ingattam a fejemet, és míg a felnőttek ezen a roppant bonyolult kérdéssel foglalkoztak én lecsipentettem egy kis csokit a széléről a tortának, és vigyorogva lenyaltam az ujjamról a csokoládé krémet.

-Na jó! Akkor előbb ajándékozunk és utána eszünk tortát! Kész-passz! Csak nézzetek Lucyra! Mennyire izgul az ajándékok miatt! - Mutatott rám a papa, mire unottan rápillantottam.

-Azt mondtam, hogy izgul! - Szólt rám erélyesen.

-Jaa! Ooo! Igeeen! Nagyon izgulok! - Húztam el a szavakat, mire a papa leintett.

-Pocsék színész vagy! - Nevette el magát Mark bácsi, és a nagyi is helyeslően bólintott.

-Hol van Amy néni? - Kérdeztem, mikor nem találtam sehol sem a nagynénémet a konyhába.

-Nem tudjuk! - Vágta rá a nagyi, ami egy kissé gyanússá tette a helyzetet.

-Aham... - Pillantottam rá hitetlenül.

-Tényleg nem tudjuk! - Tiltakozott a papa is, mire nevetve megráztam a fejemet.

-Na gyere kislányom! Ülj az ölembe! - Szólt rám a nagyi, mire feltűnően elhúztam a számat.

-Haha! Látod Julikám! Ez már ciki! - Röhögött fel jóízűen a papa.

-Nem is igaz! Csak... - Kezdtem tiltakozni, mire a papa csak még jobban nevetett.

-Látod Julie! Ez van! Tinike! - Röhögött tovább a papa.

-Le lehet szállni rólam! - Nevettem el én is.

-Igaza van! Le lehet szállni a kis tininkről! - Vigyorgott rám apu is, miközben a felnőttek tovább szórakoztak a szívatásomon.

-És Mark bácsi is eltűnt! - Néztem körül.

-Nem mentem messzire ám! - Lépett be a szobába a bácsikám, miközben a háta mögé rejtette az apró sárga ajándékdobozt.

Nem kérdezősködtem, hogy mi van a háta mögött, hanem inkább felfogtam a tényt, miszerint nála van az egyik ajándékom, és Amy néni még mindig nem jött vissza.

-Akkor ajándékozzunk! - Csapta össze a tenyerét a papa.

-Felőlem. - Dőltem hátra a székben, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon anyu mit szólna a varázsvilághoz és ehez az egész bulihoz...

-Én kezdek! - Lépett hozzám Mark bácsi, majd vigyorogva átnyújtotta nekem az apró ajándékdobozt.

-Ez az elő ajándékod! - Vigyorgott rám, miközben én homlokráncolva elvettem a dobozt tőle.

Kissé remegő kezekkel oldottam ki a masnit, majd kíváncsian fel emeltem a doboz tetejét.

Még a levegő is bennem rekedt, mikor megpillantottam a doboz tartalmát.

-Ugye nem?! - Képedtem el, miközben számra egy fülig érő vigyort varázsoltam.

Ugyanis a dobozban nem más, mint egy bőr nyakörv volt. Fekete volt, és egy ezüst csattal volt ellátva, lévén, hogy könnyen lehessen egy kutyára feltenni.

-Lebuktam? - Kérdezte vigyorogva Mark bácsi, mire hitetlenül elnevettem magamat.

-Neem! Nem buktál le! - Ráztam meg a fejemet hitetlenül, míg áhítattal kiemeltem a dobozból a kutyanyakörvet.

-Azt ne mondd Lucykám, hogy már magával a nyakörvvel beéred! - Lépett a konyhába a fejét csóválva Amy néni, az én pillantásom pedig lejjebb siklott a kölyökkutyára, akit a karjaiban hozott be.

Az aranyszínű, kölyökkutya apró és nedves orrával kíváncsian szaglászott körbe és koromfekete szemei izgatottan csillogtak. A két mellső mancsával Amy néni karjába csimpaszkodott, majd mikor meglátott engem egyszerűen kiugrott a nagynéném kezéből és a farkát csóválva elém sétált.

Pislogás nélkül meredtem a pár hónaposnak tűnő golden retrieverre, aki most nedves kis nózijával a sípcsontomat böködte.

-Hát, szia! - Suttogtam a sokkból feleszmélve, és óvatosan lassú mozdulatokkal leguggoltam a kölyök mellé.

-Lucy vagyok! Az új gazdád! - Suttogtam, majd az orra elé emeltem a kezemet.

A kutyus egy ideig szagolgatta, majd a szemembe nézett. Teljesen olyan volt mint én... Egy ideig farkasszemet néztünk, majd a kölyök vakkantott egyet és az ölembe ugorva összenyalta az arcomat. Olyan apró és édes volt...

Nevetve simogattam meg a fejét, miközben ő olyan hévvel nyalta az arcomat apró nyelvével, mintha cukorból készültem volna.

Sosem gondoltam háziállatra, hiszen a városban nem is tarthattunk volna... Ám itt a farmon, ahol csak úgy nyüzsögtek az állatok, ez úgy tűnt, hogy alap dolognak számított. A legvadabb álmaimban sem hittem volna, hogy kapok egy kutyát. Méghozzá egy ilyen aranyosat. De megtörtént! Bárcsak anyu is láthatná!

-Ez hihetetlen! - Mosolyodtam el, miközben felemeltem a kölyköt, aki erre csak a farkát csóválta, de azt is olyan hévvel, hogy konkrétan arra gondoltam, hogy jó lenne egy motorcsónak propellernek.

-Én is örülök pajti! - Szóltam elérzékenyülve, miközben a kutyus buksijának döntöttem a homlokomat.

Ő pedig csak válaszként kinyújtotta a nyelvét és megnyalintotta az orromat. Ismételten.

-Ígérem, hogy én leszek a világon élő legjobb gazdi! - Suttogtam, majd a feje búbjára nyomtam egy puszit.

-Köszönöm! - tettem le a földre a kutya kölyköt, majd léptem Amy nénihez és szoros ölelésbe vontam őt.

-Én is csatlakozhatok? Az én ötletem volt! - Szólt Mark bácsi, majd semmi figyelmeztetés nélkül mind a kettőnket felemelt és úgy ölelt magához... Tagadni sem tagadhatná, hogy nagyon erős.

Amint a talpam újra a földhöz ért és Mark bácsi elengedett, pillanatra pontosan szólt odakint a csengő.

-Vártunk további vendégeket? - Kérdeztem tétován, majd mikor mindenki egyöntetűen megrázta a fejét a nyomomban a kutyussal elindultam a bejárati ajtóhoz.

Miközben lépkedtem mosolyogva lepillantottam a lábam között szaladgáló kutyusomra, aki azt a játékot játszotta, hogy minden egyes lépésemnél, a két lábam között, villámgyorsan átszalad. Boldog volt... Ahogy én is, és ez látszott mindkettőnkön.

-Szép napot! - Nyitottam ki az ajtót, majd levegőt is elfelejtettem venni, ugyanis az a két ember, tag, vagy mittomén kicsoda nem mindennapi látványt nyújtottak.

Az egyiknek(a magasabbank) derékig érő, ősz haja és szakálla volt, ami a napfényben ezüstösen csillogott. Egy csillag mintás köpenyt viselt, alatta pedig olyan bírói talárt viselt, amit az egyik múzeumban láttam. Az idős férfinak égkék szeme előtt, kissé görbe orrán ott csücsült egy félhold alakú szemüveg, ami az átható pillantását csak megnagyította. Ha ezek nem voltak elegek ahhoz, hogy furcsának tituláljam, akkor az semmi nem lett volna a süvegéhez, amit egy csomó mesekönyvben láttam a varázslók és boszorkák fején.

A másik különös szerzet pedig egy szigorú tekintetű asszony volt. Fekete süveget viselt, de még így is látszott, hogy barna, őszülő haját milyen szoros kontyba is kötötte. Ő a férfival ellentétben, smaragdzöld talárt viselt, amire egy sima, fekete köpenyt vett fel. Szürkészöld szeme előtt neki is egy szemüveg volt az orrára biggyesztve, ami mögül olyan szigorú és számonkérő pillantással meredt rám, hogy attól beindultak a diák ösztöneim és kedvem lett volna behúzni fülem, farkam.

-Szép napot! Szerintem is gyönyörű napunk van! - Felelte vidáman az idős úr, majd mosolyogva kinyújtotta felém ráncosodó tenyerét.

-Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore professzor volnék! Személy szerényem... vagyis szerény személyem lennék a Roxfort igazgatója! Bizonyára te lehetsz Luciana Jones! Vagy rosszul mondom? - Küldött felém egy átható pillantást a félhold alakú szemüvege mögül.

-Öhm... Nem... Nem mondja rosszul professzor... vagyis igazgató úr! - Dadogtam össze vissza, miközben tétován megráztam az úr kezét.

-Ez esetben nagyon örvendek a találkozásnak Ms. Jones! - Szólt kedélyesen.

-Öhm... Elnézést, hogy eddig nem jutott eszembe; de fáradjanak beljebb! - Hajtottam le a fejemet és félreálltam az ajtóból, hogy a két embert beengedjem a házba.

-Nézze Minerva! Milyen izgalmasak ezek a muglik! - Mutatott Albus P. W. B. Dumbledore az egyik fali festményre az előszobába lépve, amit még Amy néni festhetett. Igazándiból nem értettem, hogy az igazgató úr mégis mit tart izgalmasnak egy "Színek világa" című egyszerű festményen(amire jószerével csak színes pacákat festett Amy néni), de inkább nem mertem megkérdezni, lévén, hogy nem vagyok egy bátor alkat.

-Albus! Csak végezzük a dolgunkat! - Szólt kimérten a Minervának nevezett szoros kontyos nő, majd tovább mentek a nappaliba.

-Lucy! Megtennél nekünk egy szívességet? - Mosolygott rám Dumbledore igazgató úr, mire bólintottam egyet jelezvén, hogy szívesen elvállalok bármit.

-Hívd ide a családodat! Beszélni szeretnék velük! - Szólt miközben leült a kanapéra.

-Öhm... Persze! Egy pillanat! - Motyogtam, majd a konyhába siettem.

-Kik érkeztek? - Kérdezte apu, amikor beléptem a konyhába, nyomomban a kölyök kutyával, akinek ezek szerint feltett szándéka volt mindenhová követni engem.

-Gyertek! Egy igazgató van itt és szeretne veletek beszélni! - Motyogtam, majd most már az egész kompániámmal kiegészülve mentem a nappaliba.

-Örvendek! Mark Smith! - Lépett elő Mark bácsi, majd rögtön kezet rázott Dumbledore professzorral. Mikor mindenki bemutatkozott, és helyet foglalt, akkor az úr, bele is csapott a lecsóba.

-Nem akarom nagyon húzni az idejüket! - Kezdte, én pedig a fal mellett ülve, ölemben a golden retriever kölyökkel hallgattam őt.

-Nem tudom Lucy, hogy tudsz-e már a mágia létezéséről... - Pillantott felém Dumbledore.

-Én már tudok róla professzor úr. - Bólintottam miközben megvakartam az ölemben fekvő kutyus fülét.

-Csodálatos! Akkor csak a tisztelt családtagoknak kell elmagyarázni! - Csapta össze a tenyerét Dumbledore professzor.

-Milyen mágia? - Ráncolta a homlokát apu.

-Tudják lehet, hogy ez hihetetlenül fog hangzani, de a mágia, a varázslás létezik! Varázsolni csak varázslók és boszorkányok tudnak, meg pár mágikus lény... De már megint eltértem a témától! - Ingatta a fejét Dumbledore.

-Léteznek varázslók? - Hökkent meg Mark bácsi, de én még mindig jobbnak láttam csak hallgatni.

-Igen Mr. Smith! Én például varázsló vagyok, ahogy a mellettem ülő hölgy boszorkány, és nagyon úgy tűnik, hogy Lucy is az. Rengeteg varázsló létezik a világban, de úgy élünk, hogy a varázstalan emberek, úgynevezett muglik ne szerezzenek rólunk tudomást. - Magyarázta Dumbledore.

-Ez nagyon izgalmas! - Élénkült fel a nagyi.

-Tehát hisznek nekem? - Kérdezte mosolyogva az igazgató.

-Persze, hogy hiszünk jó uram! Ez sok mindent megmagyaráz! - Felelte tárgyilagosan a nagypapa.

-De mondja csak Mr. Dumbledore! Tud nekünk valamit mutatni, hogy a legkisebb kételyeink is elszálljnak? - Kérdezte Amy néni, mire Dumbledore felnevetett.

-Persze Mrs. Smith! Figyeljen csak! - Azzal talárja zsebéből előhalászott egy hasonló pálcát, mint amilyet Mrs. Jordannál láttam.

-Látják ezt? Nos ez az én varázspálcám, amivel tudom használni a varázserőmet. - Magyarázta az igazgató úr, majd meglengette a vékonyka botot, mire a kanapé, amin ő maga és a Minervának nevezett ült, felemelkedett és pördült egyet a levegőben, majd kecsesen vissza szállt a helyére.

-Elképesztő! - Motyogta apu.

-Tehát Lucy is tud ilyen dolgokat csinálni, csak kell neki egy olyan bot? - Mutatott az igazgató pálcájára Amy néni, mire Dumbledore jóságosan elmosolyodott.

-Ezért is jöttem! Tudják a mágiával megáldott gyerekek iskolába járnak, ahol megtanulják kezelni ezt a bizonyos erőt! Ezt az iskolát az önök esetében Roxfortnak hívják. - Magyarázta én pedig elmosolyodtam. Tehát valóra vált a kívánságom...

-És Lucyt is fel tetszik venni ebbe a bizonyos Roxfortba? - Kérdezte kíváncsian a nagyapa.

-Azért jöttünk, hogy felvegyük! - Szólalt meg először a kontyos boszorkány és szigorú arcán és penge vékony ajkain megjelent egy nagyon apró mosoly féleség.

-Parancsolj Lucy! Ez a tied! - Nyúlt a talárja zsebébe az igazgató és egy levelet nyújtott át nekem.

-Köszönöm! - Motyogtam elképedten, miközben elvettem a levelet.

Luciana Jones, farm, tetőtéri kis szoba - Állt a címzés én pedig izgatottan megforgattam a levelet és tüzetesen megnéztem a piros, viaszpecsétet. A pecséten egy címer volt látható amin három állat szerepelt. Egy borz, egy kígyó, egy oroszlán és valamiféle madár.

Roxfort

Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola

Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas; Bűbáj-rend aranyfok; okl. főmágus; Legf. Befoly. Nagym.; a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)

Tisztelt Jones kisasszony!

Örömmel értesítjük, hogy felvétel nyert a ROXFORT Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolába.

Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját.

A tanév szeptember 1.-én kezdődik.

Tisztelettel:

Minerva McGalagony

igazgatóhelyettes

Csillogó szemekkel olvastam a levelet. A levelemet. Ami nekem jött, egyenesen a Roxfortból.

-Viszont van egy kérdésünk Ms. Jones! - Szólt Dumbledore mosolyogva.

-Igen? - Emeltem fel a fejemet.

-Adunk önnek egy választási lehetőséget! Tudja az ön esete nem teljesen normálisnak mondható, ugyanis a diákok többsége mindig tizenegy éves korában mutat valami mágikus tulajdonságot. Ám ön csak tizennégy éves kora előtt bontakozott ki, így van egy eldöntésre váró kérdésünk. Nos! Választhat, hogy első évesként kezdi és megtanulja az alapokat a gólyákkal, majd hogy ha készen áll már, akkor csatlakozik az évfolyamához. Vagy! Rögtön negyedévesként kezdi meg tanulmányait, de a háztársai segítségével, vagy az egyik kollégám segítségével, bepótolja az elmaradt anyagrészeket. Tehát? - Mosolygott rám átható kék szemével az igazgató.

-Jogos a kérdés, de én szeretnék rögtön negyedévesként kezdeni. - Nyeltem nagyot, mire Dumbledore elmosolyodott.

-Valahogy sejtettem Ms. Jones, hogy ez lesz a válasza. - Bólintott, majd a családom többi tagjához fordult.

-Ez esetben elrabolnánk a lányukat egy órácskára, ugyanis ha rögtön negyedévesként kezdi, nem árt, ha már be van osztva egy házba! Nyugodjanak meg, visszahozom! - Intézte szavait a családomnak.

-Egye fene! De csak egy órácskára! Mégiscsak ma van a szülinapja! - Ment bele a nagyi és mikor apu is bólintott, akkor eldőlt az egész.

-Rendben! Akkor hamarosan jövünk! Jöjjön Ms. Jones! - Nézett le rám Dumbledore, mire kivettem a kis golden retrievert az ölemből és elindultam Minerva után, aki egy intéssel jelezte, hogy kövessem.

-Hamarosan jövök! - Intettem egyet a családomnak, akik a gesztust mosolyogva, vagy éppenséggel vigyorogva viszonozták.

Amikor kiértünk a házból Dumbledore ki nyújtotta a karját felém.

-Karoljon belém Ms. Jones! - Utasított.

Ahogy megfogtam a kezét, egy hatalmas rántást éreztem a köldökömnél és úgy éreztem, hogy rögtön összenyom valami furcsa idő tér.

Aztán az egésznek hirtelen vége lett én pedig émelyegve rogytam össze a földön.

-Elnézést, elfelejtettem szólni, hogy hopponálni fogunk! - Szólt valahonnan előlem Dumbledore hangja.

A hányingerem hál istennek elmúlt, és egy kis idő múlva, már a légzésem is rendesen működött.

-Nincs semmi baj! - Sóhajtottam, miközben felálltam és megdörzsöltem a szememet.

-Csak én még nem csináltam sose ilyet! - Ráztam meg a fejemet végül, mire az igazgató elmosolyodott.

-Kövessen! - Szólt végül, mire kíváncsian körbe pillantottam.

Legnagyobb meglepetésemre egy folyosón találtam magam, ami tele volt középkori, lovagi páncéllal és festményekkel.

-Azta! - Motyogtam elképedten, amin Dumbledore professzor jól láthatóan szórakozott.

-Mi most teleportáltunk? Hogyan? - Kezdtem kérdezősködni, miközben az igazgató nyomában elindultam valamerre.

Az egész helynek volt valami különleges kisugárzása... Olyan varázslatos aura lengte körül a falakat, és hiába kongott az ürességtől az épület mégis volt egy olyan benyomása az embernek, mintha a falakban túlcsordulna az élet.

-Nem akarom megzavarni az igazgató urat, de most hol is vagyunk? - Kérdeztem, mire a léptei közben hátrafordult.

-Isten hozta a Roxfortba! - Mosolygott rám, én pedig szájtátva követtem.

Egy ideig néma csendben sétáltunk és csak a lépteink halk kopogása törte meg a síri csendet.

-Tudja Ms. Jones, itt a Roxfortban négy ház található. A griffendél, a hugrabug, a hollóhát és a mardekár. A griffendélbe a bátor emberek járnak. A hugrabugba a barátságosak és igazságosak kerülnek. A hollóhátba járnak azok az emberek, akik szeretnek tanulni és roppant okosak. A mardekárban pedig azok kapnak helyet, akik ravaszok és agyafúrtak. Mind a négy háznak megvan a maga előnye és hátránya. A griffendélnek Minerca Mcgalagony a házvezetője, aki átváltoztatástant tanít iskolánkban; a hugrabugnak Pomona Bimba aki pedig a gyógynövénytant tanítja. A hollóhátnál Filius Flitwick a házvezető, az ő tantárgya a bűbájtan. Végül pedig a mardekár, Perselus Piton a bájitalok nagymestere az ő a vezető tanáruk. Továbbá a minden háznak van egy saját kísértete. Velük majd a tanév folyamán össze ismerkedhetsz. - Magyarázta Dumbledore, majd megállt egy hatalmas kőszörny előtt.

-Mentolos cukorka! - Szólt mosolyogva az igazgató, mire a kőszörny legnagyobb meglepetésemre bólintott egyet, majd félreállt.

-Tyűha! - Motyogtam, mire a professzor féloldalasan rám mosolygott.

-Kövessen kisasszony! - Szólt Dumbledore, majd fellépett a kőszobor mögött húzódó csigalépcsőre.

Nem kis csodálkozást váltott ki belőlem, hogy mikor én is felléptem, akkor a csigalépcső megindult alattunk.

-Ez teljesen olyan mint a mozgólépcső! - Szóltam az igazgatónak lelkesen.

-Mi az a mozgólépcső? - Kérdezte kíváncsian, mire elmosolyodtam.

Így történt, hogy míg a csiga-mozgólépcső felvitt minket egy ajtóig, addig én Albus Dumbledore professzornak felvázoltam, hogy mi is az a "mugli"mozgólépcső...

Még mindig hihetetlen az egész!

:)