Most mondjam azt, hogy a téli szünetben tökéletesen megtaláltam a közös hangot Opheliával és Marcusulusszal? Nem. Nem fogok hazudni. Mert inkább leszek fájdalmasan igazmondó, mint hazudós álszent. Tehát. Bár Ophelia nagyon adta alám a lovat és fia, Marcus is elviselhetően tenyérbemászó viselkedésről tett tanúbizonyságot, Karácsonyig bírtam a jó magaviseletemet. Meguntam és -ha lehet ilyet,de- jobban megutáltam őket. És onnantól már pokol volt az egész. Igaz én előtte is szenvedtem tőlük, de ekkorra már ők is tőlem. Mindenre volt egy jó kis beszólásom és mikor Apa bedühödött, hozzávághattam, hogy mennyire nem gyászolja Anyut. Erre viszont a másik két hunyó sem tudott mit mondani és ebből lett a "zárt-szobaajtó" magán film, amit ugyan nem forgattam le, csak fejben, de a forgatókönyv már készen volt hozzá. Ja és természetesen ebből keletkezett az is, hogy nagyon nem tudtam a barátaimmal tartani a kapcsolatot. Apával pedig hihetetlen módon, de eltávolodtunk. Már nem hívott sehogy, csak Lucynak. És semmi közünk nem volt a végére egymáshoz, csak annyi, hogy az ő leendőbeli feleségét és annak sátánfajzatát kellett elviselnem. Így már ő sem számított semmit.

Aztán elérkezett a téli szünet utáni első nap, mikor végre semmi szó nélkül, hajnalban léptem le tőlük. A vonatút csodásan telt. Leet ugyan nem találtam a vonaton, de a többiekkel az egész útat végigbohóckodtuk...

-Milye...

-Egy szót se Jordan! Egy szót se! - Csattantam rá és levetettem magam mellé. Rohadtul nem érdekelt, hogy a griffendél asztalánál vagyok és hogy mennyien néznek rám.

-Annyira rossz? - Kortyolt teájába döbbenten Lee és ekkorra Fred és ikertestvére, George is érdeklődve fordultak felém.

A szívem dühös dobogása egy pillanatra abbamaradt, mikor találkozott a tekintetem a mosolygós gesztenyebarnákkal, de aztán a pillanat is elmúlt és helyette felforrt az agyvizem.

Dühösen túrtam tallárom zsebébe, majd a karácsonyi fényképet előhúzva Lee elé csaptam az asztalra.

-Lee... Ophelia... Ő pedig Marcus... - Nyomtam durván mutatóujjammal a képen vigyorgó fejükre.

Lee szaporán pislogva nyelte le a teáját, majd döbbenten meredt hol rám, hol a képre.

-Lehet, hogy félreértem, de ez a nő...

-Az apám felesége lesz nyáron. - Vágtam a szavába gúnyosan, mire Fredéknek kikerekedtek a szemei.

-Undorító nyanya. Befonta a hajamat, harisnyába és valami bűn ronda karácsonyi ruhába erőszakolt. És tudod mit kaptam tőle? Egy francos parfümöt és valami sminkbigyót. És tudod milyen szöveget dumált mellé?! - Kérdeztem egyre vörösebb arcszínnel. - "Ezzel majd elcsábíthatod a srácokat!" - Parodizáltam ki nyávogva és túlozva rebegtetve szempilláimat hátra dobtam a hajamat. - Ja és szagold meg! - Hajoltam előre, hogy a hajam valahol az orra alatt legyen.

-Beolajozta! - Füstölögtem, mire kitört belőle a nevetés.

-Ez nem vicces Lee. - Fontam magam előtt össze a karomat és mikor rájött, hogy csöppet sem vagyok boldog, vagy mókás hangulatomban aggódva akadt benne a kacaghatnék. - Az a nő egy szörnyeteg. És a fia is.

-Fia? - Kérdezte Fred óvatosan, mire lebiggyedő ajkakkal könyököltem az asztalra.

-Igen. Marcusnak hívják. Undorító szőke fürtökkel és kék szemekkel és úgy néz ki, mint valami pojáca, akiből minden jópofaságot kispóroltak. Nincs semmi humora, de rajtam csüngött az egész szünetben. Hozzám vágta az elején, hogy miért nem haltam meg Anyuval. - Szorult össze a torkom.

-Akkor hívtad az enyémet. Ugye? - Kérdezte ajkát rágcsálva Lee.

-Hülye! Ilyenkor meg kell ölelni! - Csuklott el a hangom dühösen, de mire karjai életre kellhettek volna, két másik izmos végtag fonódott körém. A szívem kihagyott egy ütemet. Nem is vettem észre, hogy Fred átjött a mi oldalunkra. Oly régen szimatolt tűzijáték, félig megsült pillecukor, régi pergamen és új kártyapakli illata szinte elbódított.

-Ha gondolod szívesen kísérletezünk velük. - Kacsintott George.

-Kedves, hogy vidítani próbálsz, de ezt a morbidságot inkább hanyagold. - Kuncogtam fel, mire sértődötten emelte fel az állát.

-Pedig éppen fel akartam ajánlani, hogy az orrvérzős-izét is elküldhetnénk nekik.

-Na azzal viszont élnék! - Dőltem Frednek, aki időközben fél karjával elengedett, de a másikkal még mindig óvatosan, a vállamnál fogva ölelt magához.

-Amúgy Lucy... Nagyon tetszett az ajándékod. - Mosolyodott el végül George és Lee is hevesen bólogatni kezdett.

-A tiétek sem volt semmi srácok, de Anyukátok kivételesen szeretetre méltó nő. Nekem is kötött pulcsit. - Pillantottam fel Fredre, miközben óvatosan elhúzódtam tőle. Nem volt bajom, hogy ennyire közvetlen volt, hisz valljuk be... Majdnem megcsókolt pár hete... De kicsit zavart a barátaim égető pillantása a hátamon.

-Oh igen. - Vigyorgott Fred és cinkos pillantást váltott Georgeval.

-Miről nem tudok? - Kérdeztem rögtön.

-Egész véletlenül kaptunk egy levelet tőle. - Kezdte George.

-Amit aztán ki is bontottunk. - Vigyorgott rám Fred.

-És kisregényt írt...

-Rólad... - Mosolygott Fred és felszántotta vörös tincseit ujjaival.

-Hogy milyen édes vagy...

-Hogy viszonoztad az ajándékát.

-Aztán arról fecsegett rengeteget, hogy mennyire örül, hogy egy ilyen lány van az évfolyamunkban. - Fűzte hozzá George.

-És hogy jóban vagyunk vele. - Kacsintott rám Frederick, mire éreztem, hogy elönti a forróság az arcomat.

-És még rengeteget írt rólad. - Köszörülte meg a torkát diplomatikusan George.

-Ömlengett nekünk. - Toldotta meg Fred.

-És biztos az volt a célja...

-Hogy valamelyikünk észrevegyen. - Nézett mélyen a szemembe Fred, mire félénken-ami rám nem jellemző-elmosolyodtam, George pedig a túloldalon vigyorgott.

-Fejezzétek be ezt! - Tértem végül magamhoz.

-Mit? - Húzták egyszerre vigyorra szájukat.

-Ezt! Hogy ennyire egy szálon pendültök! Zavar.

-Uuu... Csak nem féltékeny vagy Georgera? - Kajánlkodott Fred.

-Vagy Fredre? - Kacsintott George a másik oldalról.

-Fene lenne féltékeny rátok! - Puffogtam, de úgy tűnt, hogy az első pillanattól megértették, hogy mi a valódi problémám, csak húzni akarták az agyamat.