A kínos csendet ollóval lehetett vágni az ünnepi asztalnál. A nagyiék azért nem szóltak, mert nagyban ették a karácsonyi pulykát. A nagybátyámék azért nem szóltak, mert féltek bármibe is belekérdezni. Apu azért nem szólt mert nem értett semmit. Ophelia, - alias Szörnyella - csendben kortyolgatta az ünnepi vörösborát és csak azért nem fecsegett, mert nem akart kényelmetlenkedni. Marcus jobban is tette, hogy befogta azt a hatalmas csőrét. Én pedig azért nem szólaltam meg, mert rohadtul pipa voltam mindenkire is!

Első sorban Szörnyellára, aki ma a kádba tuszkolt és addig idegesített, míg ki nem fésülte a hajamat és be nem fonta valami koszorúba azt, így nem volt hova elrejtőznöm, hogy fintorokat vághassak és egy undorító piros ruhácskátlba erőltetett bele engem, plusz valami fenyős, undi harisnyába. Gyűlöltem. Ma gyűlöltem meg véglegesen, mert a csapnivaló ízlését rám erőltette. Marcusra is pipa voltam, ugyanis nem hagyott békén a szünet eleje óta. Egyfolytában a nyakamba lihegett és egyszerűen nem akart rólam leszállni! Apámra is be voltam pipulva, ugyanis nagyon nem említette, hogy eljegyzett egy számomra vadidegen banyát, vagy, hogy azt is elfelejtette megemlíteni, hogy velük tartjuk a karácsonyt. Amy nénire nem voltam mérges... Mark bácsira annál inkább, ugyanis ő már a második nap elkezdte fújni, hogy viselkedjek rendesen, satöbbi, satöbbi, egyszóval a "gerlepár" oldalára állt és nem az enyémre, ami nagyon rosszul esett. Nagyi, meg Nagypapa, pedig még az orrukat sem voltak hajlandóak egészen ide tolni. Konkrétan az egész bagázst pokolra kívántam a "Szeretet"-ünnepén... Kedves vagyok nem?

És azért is nehezteltem sokukra, mert a karácsonyi ajándékokat Opheliaék hülye szokása miatt nem reggel, hanem csak este nyitottuk ki, és ez a szokás mindenkit megfogott, így boldogan határozták el, hogy majd vacsora után lesz még egy éneklés(Hahh... Hahhh... Hahhh... Ekkor döntöttem el, hogy harakirit fogok elkövetni.) és csak az UTÁN fogjuk kibontani az ajándékokat. Tök jó, meg minden, de egy csomó ajándék már reggel a fa alatt díszelgett. Ehhez nincs hozzáfűzni valóm.

A konyhába csak az evőeszközök halk sercegése adott valymi alaphangot, no meg, ahogyan a szellő karistolta az ablakot.

-Khm... És hogy vagy Lucy? - Hihetetlen bátor módon, de a Nagyi metszette el a csendet szavával. Legyél kedves Luciana! Legyél kedves és előzékeny Nagyanyáddal! Gyerünk! Legyél...

-Soha jobban. - Válaszom csak úgy csöpögött a szarkazmustól. Most büszke lehetsz magadra!

-Értem... - Mosolyodott el kínosan a Nagyi. - És a suli?

-Jé! Valakit még érdekel az életem? - Pillantottam csípősen Apa felé, akinek a szájában megállt a falat. - De amúgy köszönöm kérdésed, sokkal jobb ott, mint itt. Lett egy csomó barátom és csak azt sajnálom, hogy nyáron nem lehet ott maradni. - Biggyesztettem le a szájamat, majd villámra tűztem a következő szaftos falatot és az omlós pulykahúst ízlelgetve és forgatva számban kérdőn fordultam Amy néni felé, aki az asztal alatt óvatosan bokán rúgott.

-Mivan? Tán nem rosszat mondtam? - Fordultam felé értetlenül.

"Lucy! Próbálj meg viselkedni!" Olvastam le szájáról, mire megforgattam ugyan a szemet, de a többiek megkönnyebbülésére elnyeltem minden szavamat.

-Toby mesélte, hogy tudsz zongorázni... Nem akarod kísérni a dalokat? - Fordult felém Szörnyella, mikor már mindenki a nappaliba fáradt a fenyőfa köré és csak ketten maradtunk a konyhába. Ő azért mert egy kicsit összébb rámolt én pedig azért, mert még tele töltöttem Müzli kutya tálját.

Zongorázni?! Toby azt nem említette, hogy utoljára akkor nyúltam csak billentyűkhöz, mikor Anyu még élt?!

Összeszoruló torokkal követtem őt a nappaliba, majd utolsóként még lekapcsolva a konyhában a villanyt megdörzsöltem két kézzel az arcomat. Zongorázni?!

-Na? - Fordult felém reménykedve. Fekete szemeibe nézve elszorult torokkal, de bólintottam. A fenébe is! Legyen.

Miközben magamban bíztattam magamat(Értelmes fogalmazás gratuláljunk nekem!), hogy "Nem lesz rossz ez, csak bele kell csapni!", meg "Ha nem is magadért, legalább azokért tedd meg, akik jól érzik magukat!" és ilyesmikkel traktáltam fáradt és dühös fejemet, leültem a karácsonyfa melletti, falhoz tolt, régen használt pianínóhoz.

Ja igen. A karácsonyfa is a rémségek rémsége volt és pluszban idegesített. Bevallom egyszer komolyan elgondolkoztam azon, hogy felborítom, de aztán kapnék én olyan büntit, hogy attól koldulnék... Tehát összességében, miközben felhajtottam a zongora fedelét, gondolatban már azokat a bűnronda piros gömböket, meg csengeggyűket és égősorokat tapostam szét a szőnyegen és arról fantáziáltam, hogy láncfűrésszel neki esnék a zöld fának... Fú! Nyugi Lucy! Nyugi...

A család, meg az "ők" szeretetteljesen megfogták egymás kezét a fa köré álltak. - Én pedig hálát adtam az odafent trónoló Istennek, hogy gondolataimat úgy irányította, hogy mégiscsak zongoráznom kéne... - És miközben magamban örömtáncot lejtettem, hogy se Marcusulus, se pedig Ophelia kezét nem kell megfognom szemforgatva kitettem az előre odakészített kottákat. Olyan mintha ez a banya előre egy mesterien kikovácsolt tervvel akarna az őrületbe kergetni.

Huh... Ennyi giccsel régen találkoztam... Komolyan?! Csendes éj, meg Kis Karácsony, Nagy Karácsony?! És még hasonló borzadályok.

Miközben eljátszottam a gondolattal, hogy ha most lejátszanék valami Chopin, vagy Mozart darabot a förtelmek helyett, Ophelia egy tízig terjedő skálán mennyire díjazná azt? Nem is kell találgatni! Valami nulla és mínusz sok, között lenne a biztos... Ejha... Milyen régen zongoráztam! - Gondoltam kedélyesen, miközben megtornásztattam elszokott ujjaimat. Ha "véletlenül" elcseszerintem, lesz milyen kifogás mögé bújni...

-Khm... - Ophelia a "földre szállt angyalt" megszégyenítő vigyorral meredt rám. Egy ideig értetlenül mosolyogtam vissza rá, majd rájöttem, hogy arra vár, hogy valamelyik dalt elkezdjem.

Jaaa... Hát lehetnél kicsit egyértelműbb te Banya! - Gondoltam magamban, míg kissé lassan, de elkezdtem a "Cseendes éj, Tiiiiiszta szent éj" - előjátékát(Értsd: kissé átkomponálva, de pár ütemben lejátszottam a fő dallamot). Az ujjaim olyan régen láttak zongora billentyűket, mint én négyéves koromban utoljára a metrón felejtett plüss baglyomat. De ahhoz képest meglepően jól ment... Khm... Vagyis szerintem... Az, hogy "drága", s "hőn szeretett" családomnak, hogy tetszett... Azt inkább nem részletezném.

Na jó! Viccet-nagy nehezen- félretéve egész jól lezongoráztam a cuccokat. Viszont senki nem köthet belém, hogy nem volt kedvem énekelni. Az legyen az ő bajuk...

Miután a Jingle Bells utolsó ütemét is lezártam egy akkordot nyomva a billentyűkbe elhúztam a kezemet a klaviatúráról és a combomon pihentettem várakozásképpen. A rém ronda ruhám alját gyűrögetve vártam, hogy mit lép Ophelia...

-Hát boldog karácsonyt! - Törte meg a csendet Amy néni végül.

-Boldog Karácsonyt! - Vigyoromat elfojtva vártam, hogy mindenki mindenkit megölelgessen, meg összepuszilgathasson.

Aztán Ophelia a fa alá nyúlva kikarmolt egy nagy csomag ajándékot.

-Boldog Karácsonyt Mark és Amy! Egy öröm volt megismerni benneteket! - Lépett oda a nagynénémékhez és egy csomagot nyújtott nekik.

Aztán sorra végigment mindenkin és végül hozzám lépett... brr...

-Lucy... Igaz alig pár napja ismerlek és nem igazán szeretnél még nyitni felém, de fogadd el ezt az apróságot tőlem. - Nyújtotta felém az ajándékot.

Kedves mosolyt mímelve vettem el az ajándékot. Gyerünk Lucy... Ki itt a hugrabugos, aki amúgy mostanra kiderült, hogy vérbeli gri... Nem. Hugrabugos... Kedves, igazságos és türelmes... No meg nyugodt. Nyugodt. Nagyon nyugodt. Mosolyogj szépen és próbálj örülni mindenki ajándékának, még ha egyáltalán nem érdekelnek... De mégsem tudtam annyira jól kezelni a mimikámat, ugyanis meredten, szinte már pislogás nélkül, felhúzott szemöldökkel meredtem a kis doboz tartalmára. Valami fura márkás zacsi volt benne, meg egy üveg... Parfüm... Fúj...

A kis zacskóba belekukkantva, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek. Volt valami bőrszín különbőző árnyalatú festékekkel telepakolt, lefedett fekete paletta. Meg random puha ecsetek. Egy... Rúzs?... Meg valami ceruza bigyó is.

-Ja igen... - Kuncogott Ophelia, mikor rájött, hogy nem értem a dolgot.

-Arra gondoltam, hogy veszek neked egy sminkkészletet, mert ilyen korban a lányokat ez érdekli és gondoltam tetszeni fog. - Mosolygott. Meg azért vettem, hogy elfedd valamivel azt a ronda arcodat... - Tettem hozzá magamban röhögve, holott semmi ilyesmi nem volt az arcára írva... De az is lehet, hogy rávolt írva, csak a nagy "Karácsonyi-hangulat" elfedte...

-Ez nagyon menő! - Bólogattam végül, holott arcon röhögtem volna.

-A másik pedig egy parfüm, hogy - "A bűződet se kelljen szaglásznom." Fejeztem be szórakozottan gondolatban. - Elcsábítsd az illatoddal a fiúkat. - Hajolt bizalmasan a fülemhez. Oh Mamám... És hol van még a Szilveszter?!

-Köszönöm. Nagyon tetszenek! - Hoztam a formaiságot és megpróbálva grimaszaimat maszkom mögé gyűrni, megöl-LELTEM!!

-Annyira örülök Lucy! Őszintén paráztam, hogy nem fogadsz el, de mostmár megnyugodtam! - Nyomott virulva két puszit az arcomra. Na meg frászkarikát! Szerinted elfogadtalak Nyanyuskám?! Hát hogy a halálba ne... Mert csak figyelmeztetlek, hogy nagyon benéztél és félreismertél, de nyugodtan mulass még egy kicsit, előbb utóbb valaki biztos itt fogja hagyni ezt a kompániát. Vagy én, vagy te. Ki tudja?!

-Rátok is vár valami a fa alatt! - Somolyogtam. Csak bontsd ki az ajándékot Hülye és tűnj a szemem elől.

Hál Istennek, boldogan és diadalittasan mosolygott rá Apámra, majd megindult a karácsonyfa irányába. - Velem a nyomában, mert azért rám is vártak még ajándékok ottan. -

És nem is tévedtem. Mint kiderült, többen gondoltak rám, mint hittem. Jordanék egy nagy dobozt küldtek, amibe rengeteg finomság, főleg mézeskalács és sütemény került és Lee pedig egy kviddicsről szóló könyvet, levelet, egy kissé csálé, de saját kézzel készített gyurmafigurát és Müzlinek két kendőt is küldött. Az egyik vörös alapon arany pöttyökkel, díszelgett a másik pedig ugyanez volt, csak a hugrabug színeiben. Kedves volt tőle, hogy rá is gondolt. Nem kis döbbenetemre egy olyan ajándék került a kezembe, amiről soha életemben nem hittem volna, hogy bárki gondolna rám ilyesfajta képpen.

Kedves Lucy!
Sok-sok szeretettel küldöm neked ezt az ajándékot... Mert úgy gondolom, hogy ráférsz egy ölelő és szerető anyai karra... Remélem, hogy a Karácsonyod nagyon csodásan telik és ölelésem helyett fogadd el az ölelő pulcsit... Szeretetem jeléül, pedig a lélekmelengető karamellát.
Nagyon csókol:
Mrs. Weasley(És persze a család többi tagja)

És ott volt. A csomagból ugyanis egy pulcsi bukkant elő. Nem is akármilyen pulcsi. Egy igazi horgolt pulóver. A nevemmel. Személyreszabott! Imádom! Kertelés nélkül vettem rá az ocsmány göncre a csodálatos ruhadarabot. Finom fahéj illata volt, akárcsak Frednek... Vagyis Fred hajának... Ez biztos ilyen jellegzetes Weasley-illat lehet... És csakugyan. Olyan volt, mintha a puha és melengető anyaga Mrs. Weasley kedveskedő és szerető karjai lettek volna, amik körém fonódtak. És pont eltalálta az ízlésemet. Az egész pulcsi az arany-és citromsárga színekben tündökölt, kivéve a fekete "L" betűt, ami nagy praktikummal díszelgett a közepén. Az egész pulcsi direkt nagyobb szabású volt, mint én, így kis hijján a térdem felé ért. A karjainál, pedig bőven kézfejemre lógott az anyag, de ez nem zavart. Sőt! Tökéletesen el tudtam benne bújni. Egyszerűen imádtam. A karamella amit pedig mellékletként küldött házilag készítve... Hát megkóstoltam és szívem szerint tartalékoltam volna jövőig, hogy az ambróziával felérő édesség mindig megmaradjon. Egyedül csak a lelkiismeretem panaszkodott belül, hogy én bezzeg rájuk nem is gondoltam... Na majd helyrehozom!

Ám itt még nem volt vége semminek, ugyanis hugrabugos barátaim sem kíméltek. Cedtől például egy csomag könyvet kaptam... Volt a varázsló világról szóló, varázslatos állatokról szóló és még ki tudja milyen... Elvileg Andyval együtt rakták össze és ha minden igaz, akkor van benne két plusz levél is tőlük. Nagyon tetszett az összes, de nem biztos, hogy mindet el fogom olvasni... No problémó! Ems egy random medált és egy saját készítésű csomózott karkötőt küldött. Az egyik állítása szerint "Megvéd a gonosztól és balszerencsétől."(Ööö... Oké?) A másik pedig kevésbé durva... Mert... Dobpergés... Megidézi a halottjaidat... Amúgy nem. EZ csak irónia volt. Igazából az egy roppant cuki barátságkarkötő volt, amit számomra készített és egy kis ezüstből készült tappancs medált is belefont a színes darabba. De nagyon tetszett és rögtön felcsomóztam a karomra. Le sem fogom venni. A csajoktól is igazi apróságokat, de tündéri dolgokat kaptam. Hát igen. Ők is mind párban dolgoztak, akárcsak én mindegyiküknek Emsszel és néha Andyval. Kaptam például pálca karbantartót... Ilyen bigyót... Meg sok mindent, de lusta vagyok elsorolni. Aztán... Egyszer csak a kezembe került Fred ajándéka. Nem írtam el és nem bezsélek félre! Komolyan. Fred Weasley ajándékot küldött nekem! Bár én is neki, de az mellékes...

Boldog Karácsonyt Szöszi!
F. W. - Ennyi volt a kis fecni tartalma, amit trehány módon ragasztott az aránytalan és formátlan csomag, piros csomagolópapírjára. Hatalmas vigyor kúszott a szájamra és nem sajnálva a furcsa és sajátos csomagoló technikát(Vagyis, hogy mindenki értse... Még ott is celluksz fedte, ahol nem kellett volna, de ez így volt tökéletes és ez nekem pont így tetszett. Ez ilyen Fredes volt.) téptem le az egészről. Mint kiderült a fiú eszméletlenül kedves módon gondolt rám. És nem is akárhogy. Egy apró befőttes üveg bukkant elő első sorban. Benne pedig apró valami. Talán ilyen kis porcicára hajazó dolog. De rettentő aranyos volt és mozgott. "Törpe Golymók Első Kifejletlen Verzió"-állt rajta én pedig kíváncsian húztam le a szintén celuksszal felragasztott kis levelet a tetejéről. "Ez még csak prototípus, de neked csináltam. Mondtad az egyik LLG órán, hogy imádod a pici-bigyókat. Tessék. Lara névre hallgat és igazából nem kell semmit sem csinálni vele még etetni se." Készített nekem egy ilyen Golymicsodát... De drága! Elérzékenyülve néztem újra meg a kis állatkát, aki körülbelül egy baba egérke méretét vette fel. Pici volt, bolyhos és cuki. Na ezt is imádom. És azt, hogy Fred NEKEM csinálta. Húha... Fura, de elképesztően cuki. A másik pedig egy apró, körülbelül egy arasznyi notesz volt, olyan mint amilyet nála láttam. Sárga fedele volt és valaki egy egyszerű vigyorgó fejet bűvölt rá, amit mikor megérintettem mosolygósra változva rám kacsintott. "Szükség lesz rá. Vagyis gondolom." Állt az első oldalon, mire elmosolyodtam. Hihetetlen. Úgy összességében Fred elképesztően feldobta a borzalmas kedvemet. És ahogyan orromban felszökött Mrs. Weasley pulcsijának illata rögtön magam előtt láttam vigyorgó és csibészkes képét.

De Fred ajándékon kívül minden közelebbi-és voltak távolabbi- barátomtól kaptam valamit. Ha egy levelet, egy képeslapot is, de kaptam és ezek a gesztusok, hogy egyáltalán eszükbe jutottam... 

Valamikor a nagy ajándékbontogatás felénél egyszercsak Müzli kullogott le az emeletről. Fáradt szemeiből következtettem, hogy aludhatott kiskölyök létére. Aztán tappancsai segítségével át vonszolta magát hozzám és a törökülésben ülő combjaim mellé hasalva szundított el újra.

Nagyiéktól ruhákat kaptam és egy tábla csokit, amit aztán meg is köszöntem, jó gyerek módjára.

-IGEN! - Marcus boldogan üvöltve ugrott fel ültéből és egy vadiúj gitárt emelt a magasba.

-Köszönöm Apa! - Pislogás nélkül figyeltem ahogyan Apám nyakába veti magát, majd Opheliat is megszorongatja.

-Ez életem legszebb napja! A srácoknak nagyon fog tetszeni! Lucy! Mit szeretnél, hogy megtanuljak? - Fordult felém sugárzó mosollyal.

-A Csendek Néma Játszmáját. - Morogtam.

-Az melyik? - Ráncolta a szemöldökét, miközben levetette magát mellém és megsimogatta Müzlit.

-Amelyikben csendben maradsz. - Vetettem oda, mire felröhögött.

-Szeretet ünnepe van Lucy! - Szólt rám Amy néni kuncogva.

-Olyat nem tudok. - Biggyesztette le gúnyosan a száját, majd meg pengette a húrokat. - EL van hangolódva. - Közölte, majd a vállamba bökött. - Adj egy egyvonalas "E"-t. - Utasított.

-Minek? - Húztam fel unottan a szemöldökömet.

-Gyerünk Lucy! Ne legyél ilyen kis flegma a kedvenc bátyáddal! - Pislogott ártatlanul.

-Egy. Nem vagy a bátyám. Kettő. Nem is vagy a kedvencem, nekem a kedvenc bátyám az Lee. - Mormogtam, miközben felálltam az ajándékupacból.

-Ki az a Lee? Kiiktatom. - Szögezte le, de én a szavába vágva, leütöttem a zongora, fehér billenytűjét.

-Megtisztelő. - Forgatta meg a szemét, miközben megpengette a húrt és óvatosan megcsavarta -gondolom a jó- irányba a hangolókulcsot.

-Ha egy újjal hozzáérsz még az "elviselhető" listából is kihúzom a nevedet. - Motyogtam, majd már indultam volna vissza a helyem felé, ahol most Müzli ébredezett és kezdett harapdálni egy random csomagolópapírt, mikor Marcusulus megragadta a kezemet.

-Zenéljünk. Kérlek! - Biggyesztette le a száját.

-Persze... - Bólintottam gúnyorosan és nem túl finoman felhorkantva, levágtam magamat a zongoraszékbe. - De csak azért, mert a "Szeretet" ünnepe van. - Fintorogtam, mire elmosolyodott.

-Szeretlek Lucykém.

-Én viszont, téged nem, Marcusulissimus. - Szögeztem le.

-Marcus. Vagy Mac.

-Kit érdekel?!

1... Tudom, hogy most a karácsonyi hangulat hiányzik nektek. És igen emberek! VAKÁCIÓ! Itt van. Él. Létezik. Elkezdődött. - Boldog szülinapot my dear, Paul McCartney - Három részt hoztam, remélem tetszik, elégedettek vagytok vele. Ezer puszi. Ezer ölelés. Peace and love. Y' know. Élvezzétek a nyarat, az életet. Mindent amit lehet. Megváltás ez. Megérdemeljük a nyarat. És már most olyan jó idő van! Na jó. Imádomm. Kész. Én szó szerint belesültem már most a nyárba. Jajj Istenem! De komolyna! Nem hiszem el, fel sem tudom fogni, hogy vége(blah a biziosztó...). Btw végre költözünk és lesz saját szobámm! (Amin nem kell osztoznom a hugommal, és úgy rendezhetem be ahogyan kedvem telik!! Annyira várom márr. Remélem nektek is vannak ilyen ksi apróságok, amiket kifejezetten vártok.) Igyekszem még majd jelentkezni, de már most naon be vagyok táblázva. Egyszerűen csak csodálatos nyarat kívánok nektek! :) <3