Olyan hihetetlennek tűnt, de elérkeztünk a naphoz, mikor a Roxfort Expressz hazavitte diákjait.

Kevesen maradtak csak az iskolába, de az itt maradottak között voltak Weasleyék is.

A folyosón sietősen lépkedtem, hiszen tudtam, hogy lassan iparkodóra kéne venni a figurát, mert tényleg le fogom késni az expresszt. Müzli mellesleg utazóládájában már a vonaton várhatott rám. Szép is lenne, ha csak a ládám menne Londonba én pedig itt maradnék. Bár...

-Lucy! - Futó léptek hada visszhangzott fel a folyosón én pedig értetlenül torpantam meg.

Sietősen az órámra pillantva jegyeztem meg magamnak, hogy van még tizenöt percem leérni a hetedikről az elsőre. Van még idő! Csitítottam magamat, miközben a levegőmet kifujva megfordultam a tengelyem körül.

A bosszús arckifejezés nyomban eltűnt arcomról, mikor megláttam a felém rohanó alakot. Magasságának hála nagy lépésekben rohant felém. Vörös tincsei hátracsapódtak homlokából és mikor tekintetünk találkozott csak még gyorsabb lendületett vett.

-Szia Fred! Mondd gyorsan, mert le kell még érnem időben! - Elmosolyodva figyeltem, hogy egyre lassítva a tempón végül zihálva megáll mellettem. Hihetetlen! Még az izzadsága is fahéj-illatú!

-Csak el szerettem volna búcsúzni! - Támaszkodott térdeire. - És későn keltem... És... Igen... - Halk kuncogás hagyta el a szájamat. Csakugyan elaludta az időt. De meg kell hagyni aranyos volt a szokottnál még kócosabb hajjal, kissé elaludt és fáradt vonasokkal. No meg... Az egyen inge is el volt gombolva...

-Ezt félre gomboltad. - Léptem hozzá elmosolyodva és óvatosan ki, majd újra begomboltam ingét. - De igen?

Tekintetem elidőzött különösen helyesnek tűnő képén. A futástól kissé kipirosodott, szeplőkkel díszített arcán, hegyes, mégis finom vonalú vonásain, féloldalas mosolyán, a gödröcskéin és mellesleg a hatalmas, kávébarna szemein.

Aztán kiszáradt a szám. Miért is kellett pont itt és pont most megállnunk?

Értetlenül nézett ő is a feje felett lévő pontra, amit feltűnően bámultam meg. Hát igen. A szépen ívelt, folyosó kő mennyezetéről ugyanis egy piros masnival felkötött fagyöngy lógott fejünk felé. Pont ott ahol álltunk.

-Oh! - Halk nevetés hagyta el a száját, mikor tudatosult benne, mitől blokkoltam le igazán.

-Ez nem vicces! Te jó ég! Milyen szerencsétlenek vagyunk! - Vörösödtem el.

-Áh! Ez nem szerencsétlenség! - Kacsintott rám, mire egy árnyalattal sötétebb lett az arcomon lévő pír.

-N-Nekem tényleg indulnom kell... - Motyogtam akadozva és már léptem is volna el, mikor felnevetve megragadta a kezemet.

-Uuu! Hova lett a nagyszájú Lucy? Csak nem vörös az arcod? - Cukkolt és a vigyor csak nőtt szeplős képén, mikor nem javítva a helyzeten, még mélyebb színt öltött a pirosság almácskáimon.

-Oh! Pofa be Weasley! - Dünnyögtem szemforgatva, de még mindig vörös arccal.

-Jhaj! - Biggyesztette le a száját, majd kedveskedve megcsippentette arcomat, aminek következtében kuncogva húztam be a nyakamat. - De aranyos itt valaki! - Gügyögött hozzám.

-Miattad fogom lekésni a vonatot! Ütődött! - Dörmögtem, mire barnái ravaszul csillantak meg.

-Akkor itt az ideje a búcsúcsóknak Szöszi! - Mosolygott, majd közelebb húzva magához átölelt.

-Búcsúcsók a fejed lágya! Tizennégy évesek vagyunk, ha nem zavar! - Dühöngtem halkan.

-Akkor mikor csókolhatom meg Szöszke kisasszony? - Érintette szeplős orrát az enyémhez.

-Mondjuk jövőre. - Incselkedtem vele, mire elvigyorodott.

-Rendben! Akkor jövőre! - Bólintott komolyan, majd felnevetve megragadta a derekamat és könnyűszerrel a levegőbe kapott.

-Tegyél le Frederick! - Pirítottam rá, de nem tudtam a szájam sarkában kunkorodó vigyort elrejteni.

-De előbb! - Kicsit lejjebb csúsztatott, de még mindig nem rakott le a földre. Olyan könnyedén tartott karjai között, mint valami babát. - Boldog karácsonyt Luciana Jones... Aztán szünet után találkozunk! - Döbbenetemben még mozdulni is elfelejtettem. Igaz nem csókolt meg, de egy nagy puszit nyomott az arcomra, vagyis a mosolygós szájam szögletébe.

Aztán elhajolva vigyorogva bámult a szemembe, míg én döbbenten vesztem el hatalmas pupillája feneketlen mélységébe.

-Khm... - Köszörültem meg egyre vörösödő arccal a torkomat. - Gyerünk, "Csacsi" Weasley! Tegyél... - Kezdtem és az engem tartó karjára helyeztem a tenyeremet, de bennem rekedt a szó. Elkerekedett szemekkel meredtem rá. - Te ilyen izmos vagy? - Hebegtem, mire hangosan felkacagott.

Ha nem lett volna elég, vigyorogva megperdült tengelye körül én pedig felsikkantva kapaszkodtam bele tényleg, izmos karjába. Mikor aztán letett a földre az elmúlt pillanatok sokkjaként álltam ott előtte földbegyökerezett lábakkal es meredtem fel rá, miután egy fejjel-ha nem kettővel is-magasabb volt nálam.

-Mi az Szöszi? Belém estél? - Vigyorodott el.

-Esett a fene... - Vágtam rá csípőből, mire felnevetve megforgatta a szemét.

-Nem akarok ünneprontó lenni, mert tényleg áldogálnék itt veled még naphosszat, meg minden... De tudod a vonat nem hiszem, hogy megvár egy embert... - Miközben beszélt, óvatosan megfogta a vállamat és elkezdett tolni a lépcsőház irányába.

-Basszuskulcs, Weasley! - Sápadtam el, mikor a hatalmas felhőn keresztül, ami elbódította agyamat átszivárgott a mondatainak értelmessége. Nem is kellett több, kilőttem karjai közül és lélekszakadva rohanni kezdtem. Hangos hahotájára a vállaim felett, dühösen meredtem még vissza rá.

-Ha miattad késem le a vonatot, ne tudd meg mi lesz! - Kiáltottam neki, de úgy hiszem egyáltalán nem érdekelte a dolog.

-Megjegyeztem Szöszi! Akkor majd jövőre! - Kacsintott utánam, mire a sápadtságom lassan átváltott rákvörösre.

-Oh! Fogd be Weasley! - Kiáltottam még oda neki, mielőtt kifordultam volna a folyosóról, de hangomban megbúvó vigyort nem tudtam leplezni... Te jószagú szalamandrás szalámi! Ez mi a sült szalonna volt?!

***

-Egy szót se! - Vetettem le magamat morgolódva az ülésre.

-Az arcod, kicsit vörö... - Kezdte puhatolózva Ced.

-Az mondtam, hogy... - Vágtam a szavába.

-Mit történt? - Vonta fel a szemöldökét Lee vigyorogva.

-Weasleynek hála, majdnem lekéstem a vonatot! - Fontam magam előtt össze a karjaimat.

-Melyiknek? - Vonta fel elfojtva mosolyát Ems.

Hát igen. Öten zsúfolódtunk be a hatszemélyes kupéba... Andy velem szemben az ablaknál elmélyülten olvasott. Mellettem Lee, vele szemben pedig Ems csücsült. Ced pedig, lábát kényelmesen felrakva a vele szembeni ülésen alvó Müzli mellé, ücsörgött az ajtó mellett.

-Fredericknek... - Fontam magam előtt össze a karomat.

-Uuu! Mi történt? - Cedric gyerekes csillogással szemében meredt rám izgatottan és mikor Lee sürgetően az oldalamba könyökölt megadóan sóhajtottam fel.

-Rohantam a folyosón. Utánam futott. Megálltam. Fagyöngy alatt álltunk. Megtárgyaltuk, hogy csak jövőre fogunk csókolózni. Kijelentette, hogy ezt megjegyezte. Felkapott. Adott egy puszit. Kiderült, hogy sokkal izmosabb, mint hittem. Kész izompacsirta a kviddicstől. Aztán figyelmeztetett, hogy amúgy le fogom késni a vonatot. - Daráltam le egy szuszra, majd a tallárom zsebéből előhalásztam a zenelejátszómat és mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, elvigyorodva dugtam be a fülembe a fülesem és elindítottam a "Rock" albumot rajta.

Lee tátott szájjal meredt maga elé, lesokkolódva a hallottaktól. Ems velem szemben a szájár szorított kezekkel meredt rám, de szemei sarkában a mosolyráncok, erős vigyorgásról adtak tanúbizonyságot. Ced mindenttudóan somolygott orra alatt, miközben valami képregényt halászott elő talárja zsebéből. Andy pedig velem szemben, mosolyogva pillantott hol rám, hol pedig az elsuhanó, havas tájra.

Fred puszija pedig tovább bizsergette szájam sarkát és valahányszor vigyorgó szeplős és jóképű(?!) arcára gondoltam, nem tudtam nem elmosolyodni, vagy buta mód vigyorogni. Talán tényleg tetszek neki...