Az idő szépen vánszorgott tovább. Most részletezzem, hogy random merényletek történtek és egyre többen zuhantak mély csipkerózsika álomba? A kviddics meccs után, amit mellesleg a Griffendél nyert, ugyanis egy pöttöm elsőéves fagyott vagy merevedett le. És ez volt a kezdő löket. Azóta a gyengélkedőre ki lehetett volna akasztani, hogy "Roxforti Diákok-Szoborkiállítás", vagy "Megtelt" táblát.

Bár úgy tűnt csak én állok ilyen humorisztikusan a dolgokhoz. Na jó... Egyedül csak Fred és testvére George értékelte a poénjaimat... Meg Lee. De többiek! Bár Ced, Ems és Andy is egészen jókat nevetett rajta...

És akkor elérkezett a párbajszakkör napja.

-Ezt imádni fogom! - Suttogtam kaján élvezettel, mire Fred nevetését elfojtva ajkaiba harapott és zsebredugott kézzel vetett felém egy oldalpillantást. (Amit persze észre sem vettem, a változatosság kedvéért.)

Mr. Szilvakéktallároshuligándemégiselismert Professzor üde léptekkel sétálgatott az emelvényen és az első sorban álló, első és másodéveskhez dumált. Nem messze tőle pedig a komor, vén, görbe orrú, zsíros hajú, fekete taláros, kedvenc... khm... "Kedvenc" tanárom, a mi kis üdvöskénk, Pipotyikánk állt aki nem épp rózsás hangulatban várta a dolgokat.

-Nos, kedves fiúk-lányok, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, - Kezdte Lochart, én pedig Fred felé fordulva elkezdtem kiparodizálni őt. - hogy megszervezzem ezt a kis párbajszakkört, melynek célja nem más, - Tátogva ismételtem szavait, miközben hol hátradobigáltam a hajamat a vállam fölött, hol fensőbbségesen felhúztam az orromat, hol pedig felsőbbrendű, "Lochart-vigyort", alias ezerwattos, harminckét fogas mézes mosolyt villantottam neki. - mint hogy felkészítsen titeket arra az esetre, ha esetleg meg kell védenetek magatokat. - Kioktatón bólogattam Fredre és tovább vágtam a pofákat, majd sejtve a folytatást bólogatva a szívemre helyeztem a kezemet. - Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe, a részleteket lásd megjelent műveimben. - A végét egy kacsintással spékeltem meg, majd Lochartot imitálva aprót pukedliztem és meghajoltam Fred előtt, aki rázkódó vállal, de játszva a szerepét kifejezéstelen arccal, Pitonosan-mogorván bámult rám.

-Nyugalom, nem kell aggódnotok: ügyelni fogok rá, hogy ne tegyek kárt a bájitaltanárotokban. - Fejezte be pár perccel később vigyorogva Gilderoy barátunk.

-Ugyan-ugyan Professzor! Higgye el, nem izgulok Pipotyink drága irhájáért... De meg kell hagyni, hogy az öné sem izgat különösebben. - Fontam magam előtt össze a karjaimat, majd hangtalanul összeröhögtem Freddel.

-De ha egymást nyírják ki, azt még meg is ünnepelnénk. - Toldotta hozzá a Weasley fiú.

-Ja-ja! Akkora partit csapunk, hogy "Hűha"! - Kontráztam én is.

-A kedvükért még a mardekárosok lakrészét is szívesen porrá zúznánk. - Suttogta vigyorogva Fred.

-De előbb Gilderoykánk ruha költeményével számolnánk le! - Fűztem hozzá feltartott mutatóujjal.

-Igaz... De aztán jöhetne a bájitaltanterem. - Nyújtotta a kezét felém én pedig nevetésemet visszafojtva már ráztam volna meg, ha...

-Fogjátok már be! - Fordult hátra dühösen az előttünk álló mardekáros.

-Oh! Párdón! - Mutatott be nevetését elfojtva olyan cifra gesztusokkal vegyített meghajlást felé Fred, mint amilyet az előbb produkált Lockhart barátunk az emelvényen.

A zöld nyekkendős szemforgatva annyiban hagyta a leteremtésünket és míg mi összenevettünk, halkan motyogva visszafordult.

-Amint látjátok, felvettük a szabályos alapállást... - Az emelvényen időközben a két "legkedveltebb" tanárunk valóban felvette az alapállást. Pálcáikat kardként tartva maguk elé néztek farkasszemet. Pitypalatty pedig olyan mély ellenszenvvel bámulta Lockhartkát, amilyennel engem szokott illetni, csak rám még nem szegezett soha pálcát... Aztán ki tudja, lehet, hogy egyik bájitaltan óra elhozza a végítéletemet.

-Miért érzem azt, hogy nem annyira bírja Lockhartot? - Fred összeszűkített szemekkel meredt a bájitaltan tanárunk felé.

-Hm... Nem is tudom... - Töprengést imitálva ütögettem meg az államat.

-Hmm... Nekem sem ugrik be semmi konkrét... - Bólogatott erős cinizmussal hangjában Fred.

-Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. - Szólalt meg koncentrálva Lockhart, majd apró mosollyal hozzáfűzte. - Természetesen egyikünk sem dolgozik halálos átokkal.

Csalódottan nyögtem fel, míg Fred elmorzsolt egy képzeletbeli könnycseppet.

-Pedig már reménykedtem benne. - Hajolt a fülemhez vigyorogva. Finom fahéjas illatú hajának aromája rögtön megcsapta orromat és az alkalmat kihasználva mélyen beleszippantottam a levegőbe. Hmm... Gyenge pergamen, félig nyers pillecukor, tűzijáték és új kártyapakli...

Elmosolyodva fordultam felé. Szeplős arcán az a csalafinta vigyor virított mint mindig, lángvörös tincsei össze vissza álltak feje búbján. Kávébarna tekintetével pedig egyenesen engem pásztázott. Egy pillanatra megállt az idő körülöttünk és csak bámultunk egymás szemeibe. Közel voltunk a másikhoz. Ez főként akkor tudatosult bennem, mikor forró, lágy kakukkfű illatú lehellete óvatosan csiklandozta arcomat. Tényleg olyan volt, mintha valami varázslatos burokba költöztünk volna pár perce, ahol csak mi ketten lehettünk... Aztán mint minden jónak...

-Egy... kettő... - Mindketten kizökkenve kaptuk az emelvény felé a tekintetünket. Ja? Még mindig tart ez az izé?... - HÁROM!

A két prof. kezében egyszerre lendült a pálca, de sajnos Pityonkánk gyorsabb volt.

-Capitulatus! - Lockhartot pedig rögtön eltalálta a vörös csóva. Telibe. Tízpontos találat. És lezuhanva az emelvényről a falnak esett. És ott aztán eszméletlenül rogyott össze! Micsoda fordulat! Micsoda fordulat, Hölgyeim és Uraim! Micsoda...

-Aucs. - Húztam el a szájamat.

-Pedig Lockhartnak szurkoltunk. - Biggyesztette le a száját mellettem Fred is.

-Már reménykedtem is, hogy... - Ám nem tudtam befejezni.

-Remélem, jól figyeltetek - Lockhart kócos hajjal, tápászkodott fel a földről. Hangja rekedt volt és megviselt.

-Soha jobban. - Kuncogtam össze a Freddel.

-Ez egy lefegyverző bűbáj volt. Amint látjátok, elvesztettem a pálcámat-oh, köszönöm, Brown kisasszony. Valóban jó ötlet volt ezt bemutatni nekik, Piton professzor, de ha nem sértem meg vele, nyilvánvaló volt, hogy mire készül. Ha akarom, könnyűszerrel hatástalaníthattam volna a bűbájt. Mindazonáltal úgy gondoltam, célszerű, ha a gyerekek ilyet is látnak...

-Na igen. Ha akarom én már aranyhaj lennék a Griffendélesek tornyában. - Motyogta gúnyosan Fred, mire próbáltam nem túl hangosan felkacagni.

-Látom tanultál, a mugli hercegnőkről! - Löktem meg "haverosan" a karját.

-Nem. Csak még te hablatyoltál róla a Roxmortsi kirándulásunkkor. - Vont vállat elmosolyodva. - Mellesleg nézd Piton képét. - Bökött fejével Pityipotykánk felé, sikeres témaváltás gyanánt. Emlékezett rá?!

-Hú... Micsoda gyilkos tekintet! - Haraptam nevetve a számba.

-Bemutatónak ennyi elég is volt. Most lemegyek közétek, és párokba rendezlek titeket. Piton professzor, ha megtenné, hogy segít nekem... - Lockhart is észrevehette kollégája gyilkos pillantását, így gyorsan témát is váltott.

-Ó, jaj nekünk! - Nyögött fel Fred, mikor rájött, hogy felénk tart a denevér.

-Jaj... Bizony "jaj". - Nyeltem nagyot.

De valami brutálisan nagy mázlinkra Piton fekete szemei levillantak rólunk és ádáz vigyorával, most Fred öccsét és annak két barátját célozta meg.

-Szegény Ron... - Dörmögte elhúzott szájjal Fred, majd legnagyobb meghökkenésemre megfogta kezemet. - Na gyere Lucy, járuljunk Lockhart elé! - Hajolt meg hivatalosan és apró csókot nyomott markában szorongatott kézfejemre.

-Járuljunk! - Emeltem fel államat, majd a szabad kezemmel, királynősen felcsippentve ruhám, Freddel kézenfogva megindultunk.

Fel se tűnt, hogy időközben összekulcsolódtak ujjaink...

-Ms. Jones és Mr. Weasley! Csodálatos! - Csettintett felénk Lockhart, majd már tovább is úszott kék tallárjában.

-Na ezt is megúsztuk! - Bólintott vigyorogva Fred és elengedte a kezemet, amitől most furcsa hiányérzetem támadt és kissé kirázott a hideg.

-Mindenki forduljon szembe az ellenfelével! - Harsogta Lockhart, aki időközben vissza "repült" az emelvényre. - Meghajlás!

Freddel vigyorogva léptünk hátra pár lépést és egymás felé fordultunk. Mélyen belenézve barnáiba, egy percre se megszakítva a szemkontaktust mindketten meghajoltunk. Fred olyan kiparodizált nemesként viselkedett. Jobb kezével apró csigákat rajzolva a levegőbe, majd azt a hasa elé tartva meghajolt előttem. Én pedig nevetésemet elfojtva, hasonlóan fennkölt arckifejezéssel felcsippentettem két oldalt a tallárom szélét és pukedliztem egyet.

-Pálcát szegezz! - Kiáltotta Lockhart az emelvényről.

Tényleg! Még csak pislogáskor sem néztünk másik irányba! Egyfolytában a másik szemét fikszírozva előhúztuk pálcáinkat. Én a tallárom zsebéből, ő pedig farzsebéből. Hatalmas és meleg barna szemei mellett ott voltak a nevető ráncok, én pedig folyton vagy mosolyogtam rá, vagy vigyorogtam. (Amit mindig viszonzott!)

-Háromra lőjetek egymásra lefegyverző bűbájt-de tényleg csak lefegyverzőt, nehogy valaki megsérüljön. - Tette hozzá kissé zavartabban, bizonytalanabb tónusban Lockhart, majd megköszörülte a torkát. - Egy... kettő... három!

Ám egyikünk sem mozdult. Még a "három" után sem. Hangtalanul bámultuk és bíztattuk a másikat a pillantásunkkal, de egy perc szobrozás után végül leeresztettük a kezeinket.

-Bocsi Lucy, de nem szeretnélek megsebezni. - Nyúlt végül tarkójához.

-Én se téged. - Kuncogtam és behúztam a nyakamat.

Elmosolyodva pillantott körül, majd megakadt a szeme a nem messze szintén tétlenül álldogáló Lee-Emeraude pároson.

-Párcsere? - Találta ki gondolataimat elvigyorodva.

-Csak azért, nehogy Perselus-Bácsinak szemet szúrjon a tehetetlenségünk. - Magyarázkodtam, majd fülem mögé tűrtem egy tincset, ami kiszabadult a béna és kócos kontyomból. - Ne vedd magadra, nem vagy rossz pár,(Sőt!) de én tényleg nem szeretnélek úgy a falhoz csapni, mint Piton tette Lockharttal. - Daráltam le egy szuszra.

-Nyugi Szöszi! Nem szívom mellre! - Kacsintott rám félig nevetve, majd Emsék felé fordult. - Lee!

-Megbeszéltük, hogy nem hívsz "Szöszinek"! - Dünnyögtem sértetten, miközben magam előtt összefont karokkal figyeltem, amint a barna bőrű kereszttestvérem és a furcsa, különböző nyakláncokat viselő, egyik legjobb barátnőm, felénk indulnak.

-Párcsere? - Értek végül oda hozzánk.

-Szükség lesz rá! Kösz Weasley! - Ems csak ennyit mondott, majd megragadta a karomat és az értetlen Leet és a rázkódó vállú Fredet maga mögött hagyva elkezdett húzni.

-"Bocsi!" - Tátogtam nekik vissza.

-Nem kíméllek! - Figyelmeztetett Ems, miközben megforgatta ujjai közt pálcáját.

-Kiderül, hogy mennyit tanultam. - Köszörültem meg a torkomat.

-Ki. - Vigyorodott el Ems és kísértetiesen hasonló vigyort villantott, mint amilyet én szoktam. De most komolyan! Ugyanott voltak még a gödröcskéi is és az ajkai is úgy húzódtak szét, mint nekem szokott!

-Lucy! Maradj lent a földön! - Hozott vissza nevetve a gondolataimból. Én a dolgot elraktározva a tudatomba pedig szintén elvigyorodtam, a hasonló mosolyommal.

Egy pillanatra magam előtt láttam a könyvtárban átlapozgatott oldalakat a pálcaintésekkel, hangsúlyokkal, varázsigékkel és illusztrációkkal együtt és miközben Emsszel szembe helyezkedtem gyorsan kiválasztottam tízet, amik megtetszettek.

Az unikrnisszőr pálcám aprón felizzot ujjaim között, ahogy rá is átragadt a jóleső izgalom.

Emsszel vigyorogva biccentettünk egymásnak, majd...

-Capitulatus! - Rikkantotta barátosném, de én még időben intettem egy hanyag mozdulattal.

-Protego... - Hitetlenül figyelte amint a vörös csóvája semmivé foszlik a pajzsbűbáj hatására.

-Tarantallegra! - Már küldte is felém a következőt, de még magamat is meglepve elhajoltam a varázslat elől.

-Rictusempra! Incarcerandus! Stupor! Capitulatus! - Küldte felém kifogyhatatlanul az ártásokat, átkokat és bűbájokat. Olyan hangosan kiabálta a varázsigéket, hogy egyre többen hagyták abba a párbajukat és fordultak felénk.

Lee és Fred még mindig ugyanott álltak és értetlenül figyeltek.

Gyerünk Lucy!

Eddig szorgosan hajolgattam és inkább védekeztem, de ezt megelégelve egy pajzsbűbáj rejtekében egy pillanatra nyugtot lelve, a sok tigris bukfenctől, guggolástól, hajolástól és félreugrástól, kissé zihálva, de hátra simítottam a szemembe lógó tincseket és feltűrve tallárom újját és azzal együtt ingemét is, magabiztosan húztam ki magamat és szegeztem előre a pálcámat.

-Relaxo! - A szikraesőtől Ems egy pillanatra lemerevedett és én ezt kihasználva rögtön támadásba lendültem.

-Locomotor mortis! - A lábai pedig rögtön összeragadtak és egy halk nyikkanás kíséretében elesett.

-Petrificus... - Kezdte, de megelőztem.

-Obscuro! - Szürke szemeire egy fekete, bársonyos szemkötő varázsolódott. - Incarcerandus! - Intettem végül, mire végezetül megkötöződött a földön eldőlve.

-Fhú! Lucy! - Halkan röhögött fel és ámultan. Miután a szemét még mindig takarta a selyemkendő, emiatt csak arca többi részét láttam csak. Szája meglepett vigyorra kunkorodott.

-Bocsi! - Szabadkoztam és egy intéssel feloldottam minden varázslatot, amitől megszabadult a láthatatlan bilincsektől, a kötéltől és a szemkendőtől is.

Döbbenten pislogva ült fel fektéből és úgy meredt fel rám.

-Pfhű! Szóhoz sem jutok! - Préselte ki magából végül és elfogadta a felé nyújtott kezemet, aminek segítségével újra talpra állítottam.

-Bocsi Ems... - Szabadkoztam miközben lehajoltam pálcájáért.

-Ős tehetség vagy Lucy! - Tette a vállamra kerek szemekkel a kezét.

-Mi? Nem... Csak... - Nevettem fel zavartan. - Bemagoltam csak pár olvasott varázsigét!

-Ne legyél ennyire szerény Jones! - Szólt rám nevetve. - Eddig én voltam a legjobb párbajozó a hugrabugban és te könnyűszerrel legyőztél úgy, hogy még egy fél éve sem tanulsz mágiát! - Rótt meg vigyorogva.

-Köszönöm Black, hogy megmentettél Szöszitől! - Kiáltotta felénk Fred, mire elvörösödtem, Lee pedig szimplán felröhögött.

-Nincs mit! - Szólt vissza szintén nevetve Ems.

-Jones! Mit nem ért az alatt, hogy csak "lefegyverző bűbájt használunk" ?! - A vontatott hanghordozástól és mély, hideg orgánumtól az előtt, hogy megfordultam volna, felment bennem a pumpa.

Dühösen villogó szemekkel pördültem meg a tengelyem körül nem foglalkozva barátaim figyelmeztető pillantásaival.

-Figyelmeztetem, ha kinyitja a száját, jöhet büntető munkára és levonok a házától ötven pontot. - A "büntető munkát" és az "ötvenet" jól kihangsúlyozva meredt rám. Fekete szemei feneketlen mélyétől kezdve egészen a felszínig gyűlölet és utálat telt. Ki tudja meddig szemeztünk volna gyűlölkedően, ha nem érkezik meg "megmentőnk".

-Mi folyik itt Perselus? - Dugta be közénk mitugrász, idegesítő buksiját Lockhart.

Piton ugyanolyan ellenszenvvel pillantott rá mint én és emiatt, csak védekezve felemelte kezét.

-Cs-csak gondoltam jövök megdicsérni az itt párbajozókat. - Mentegetőzött, mire gúnyosan elvigyorodtam.

-Ms. Jones újabb kihágást tett. Sok mindent érdemel, csak dicséretet nem! - Csikorgatta a fogát Piton.

-Jó-jó! Akkor a kisasszony jövőhéten jelentkezik nálam büntetőmunkára. Rendben van? - Mosolygott mindkettőnkre.

Piton felvont szemöldökkel meredt rám és mikor látta, hogy mindjárt elsírom magamat a kíntól, hogy tudom, mennyi időt kell ezzel a pojácával egy légtérbe töltenem...

-Rendben. - Lenézően megrándultak ajkai felém, majd egyszerűen hátat fordított és ellobogott tallárjában.

-Ó, hogy a kukacok költöznének görbe orrába! Hogy a sampon érne loboncához! Hogy a görbe háta gebedne meg! - Szorítottam ökölbe a kezemet fogcsikorgatva.

-Nyugi! - Tette a vállamra finoman a kezét Lee.

-Nem vagy semmi Szöszi... - Szólt pislogás nélkül Fred, majd elismerő mosollyal ajándékozott meg, amitől nagyot dobbant a szívem.

-Nézzük a jó oldalát... Lockharttal kell lenned, nem pedig vele. - Mosolygott rám Ems.

-Valóban... A legkirályabb dolog, ami velem történhet. - Bólintottam gúnyosan, majd grimaszolva figyeltem amint valami lenyalt, lakkosfejű mardekárost és Fred öccsének, fekete hajú barátját felállítja az emelvényre. - Szakadna ketté! - Sziszegtem dühtől eltorzult képpel.