Fűszál csiklandozza talpamat,
Erdőillat oltja szomjamat,
Vállamat víg szellő szaladja körbe,
Játszadozva suhan tovább a völgybe.

Itt-ott kósza makk ül a földön,
Hol egy bogár mászik a kövön,
Amott egy róka fut el sebtiben,
Halkan lép, nem bízik ő senkiben.

Egymagam járom ezt az üres ösvényt,
Halhatva a fákat, az összes növényt,
Csak hagyom gondolatom messze elveszni,
Árnyékom a Nap levelek közt
megfesti...

S a zöldnek, mi egy világot ölel itt
Hova ritkán, de néha ember betekint
Fák költötte hívódala csalogatja beljebb,
Míg szellőmosolya száll messzebb, egyre csak messzebb.