Megkötés: ,,szétesve"

Megj.: Senkit ne tévesszen meg a sztori eleje az csak a kiindulópont. :)

Figyelmeztetés!!!: A novellámat 16 éves vagy afölöttieknek ajánlom néhol brutális, erőszakos tartalom, illletve helyenként trágár szavak használata miatt!
Aki nem bírja ezeket, kérem ne olvassa el!
Nem vállalok felelősséget azért, aki nem vette figyelembe az előbb leírtakat!

Szétesve

Lassan lépkedtem a sínek felé. Az állomáson egy lélek sem volt... A napfény visszaverődött a vonatok piszkos ablakairól, a madarak pedig vidáman csicseregtek, miközben kellemes szellő simogatta a hátamat.
Béke honolt körülöttem. Az ember úgy érezhetett volna akkor, hogy minden a legnagyobb rendben van.
De talán, ha ez az ember én lennék, tudnám, hogy ez a pillanatnyi megállás, ez a kis csend nem a békéről szól. Hanem a közelgő viharról.

Próbáltam utat törni a tömegben, miközben dübörgött a zene és mindenki ugrált körülöttem. Meg kellett keresnem Jay-t, hogy szóljak neki, lépjünk le.
Undorodva elhajoltam egy holtrészeg sráctól, akiből dőlt a pia- és cigiszag, kezében pedig egy kis, önzáró tasakot lóbált, amiben rózsaszín, kerek tabletták voltak. Mielőtt az arcomba hajolt volna, hogy rám tukmálja, menekülőre fogtam.

Jay-t végül az emeleti nappaliban találtam meg, a kanapén ülve és éppen valamit ,,megivott", a körülötte lévők hangos éljenzését kiváltva.

- Jay! - próbáltam túlordítani a zenét, miközben éppen átküzdöttem magam néhány táncoló vagy éppen a földön fetrengő szerencsétlenen.

- Jay! - kiabáltam és ezúttal el is jutott hozzá, ugyanis felkapta a fejét, rámnézett és visszaordított:

- Gyere szivi, Britney olyan cuccot mutatott, hogy eláll a szavad, próbáld ki! - hívott.

- Részeg vagy Jay! Inkább menjünk, te is tudod, hogy ennek nem lesz jó vége! - kértem és megfogtam a karját, miközben egy lenéző pillantással végigmértem az említett lányt. Britney Lawson, a suli ,,jó csaja". Hogy miért imádták ennyien? Mert nemcsak riválisom az évfolyamelső címért, hanem az egész bagázs szépségideálja volt. Minden lány olyan akar lenni, mint ő: ,,tökéletes".

- De olyan jó a buli, minek lépjünk le? Gyere lazíts egy kicsit, megérdemled! - rántott vissza a jelenlegi helyzetbe Jay hangja.

-Jay, ez már túlzás szerintem, nem akarom, hogy börtönbe kerülj! Azt sem tudod, mi van benne! Hidd el, most csak a pia beszél belőled! - győzködtem, de ő lerázta a kezem.

- Nem hallottad Grey? Ő jól érzi magát, szóval ne rontsd a levegőt, maradj vagy húzz el! - sóhajtott a szintén részeg Britney. Alig valamit takaró ruhája félig ki volt szakadva, vérvörös rúzsa és sminkje pedig el volt csúszva.

- Inkább töröld meg az arcod Lawson, mielőtt valaki megpillant smink nélkül. Kiábrándító lenne. - mosolyogtam most én.

- Beszél az, aki a könyveit többre tartja, mint a kapcsolatát. - szólt vissza. Körülöttem néhányan már a vitánkat nézték és erre a beszólásra többen gúnyosan mosolyogni és bólogatni kezdtek. - Tudod - folytatta - Úgy gondolom, hogy Jay többet érdemel annál, hogy örök második legyen a szemedben. Talán át is gondolhatná, hogy elég-e ez neki.- cirógatta meg az említett arcát.

- Ezt most befejezed, ha nem akarsz vérző orral az árokban ébredni - szóltam rá és közelebb léptem, hogy nyomatékosítsam szándékomat.

- Sajnos nem tehetem. A helyzet az, hogy itt már nem bújhatsz az évfolyamelső bizonyítványod mögé. Csak nem gyenge pontra tapintottam? - kérdezte a régóta eltemetett bosszúvágytól fellángolt szemmel, miközben engem elárasztottak a kellemetlen emlékek a kitüntetésről, melyet ő is megkaphatott volna, azonban én elvettem a címet a mások szerint jogos nyertestől. Attól fogva én lettem a közellenség és békés napjaim hamarosan szenvedéssé váltak.

Ettől azonnal felhúztam magam és meg sem várva a következő beszólást odaléptem hozzájuk, majd egy durva mozdulattal arrébb rántottam a lányt a hajánál fogva.

- A tanárok vajon mit szólnának, ha véletlenül nyilvánosságra kerülne egy kép a híres neves Britneyről, szájában a droggal, aminek károsságáról még előadást tartott? Rögtön csökkennének az esélyeid. - ezzel a mondatommal végképp kihúztam a gyufát az egész társaságnál. Szemükben megláttam a gyűlölködő pillantást és már hallottam is a gúnyos megjegyzéseket.

A pillanatnyi haragom szertefoszlott, helyette egyre jobban kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ezért gyorsan le akartam lépni. - Szállj le rólam és ha van elég bátorságod, akkor kint lerendezzük ezt az egészet! Itt bent barátok között én is rögtön győztesnek érezném magam. - sziszegtem és dühösen ellöktem.

- Mit csinálsz Madison? Nyugodj már le - röhögött tovább Jay.

- Nekem Te ne nyugizzál Jay Connor, hanem állj fel és gyere, nem fogsz nekem itt bajba kerülni! - szóltam rá és megfogtam a kezét, hogy magam után húzzam.

- De Madison, nincs semmi, amiért aggódnod kéne. - tárta szét a kezét. Félretéve saját problémáimat szembefordultam vele.

- Tudod miért aggódom? Érted. Te nem ilyen vagy Jay, csak most olyan részeg vagy, hogy képtelen vagy gondolkozni, úgy, mint ez a hülye mellettünk. Egyébként köszönöm, hogy kiálltál mellettem - mondtam ironikusan.

Már ne haragudj, de ez itt a ti vitátok, nem az az enyém! - fonta össze a karját. - És ne mond meg nekem, mit csináljak.

- Jay, ne légy gyerekes - forgattam a szemem.

- Jajjaj, Madison hatalma csökkenni látszik - gúnyolódott Britney - úgysem hallgat rád, inkább húzz el végre!

- Jay, erre neked nincs semmi mondanivalód? - néztem rá széttárva a karom, de ő kínosan megvonta a vállát. - Hát köszi szépen. Tudod mit? Maradj csak itt ezeknek a...romlottaknak a körében. Látom, te sem viszed többre, de azt hittem ízlésed legalább van. - böktem a másik lány felé fejemmel.

- Tudod mit? Nekem meg elegem van abból, hogy ,,Jay ne csináld" ,,Jay ne menj oda" ,,Jay hallgass rám"! - figurázott ki - Hagyd már hogy szórakozzak kicsit! És ha nem tetszik, menj, bújj vissza a könyveidbe és a kitűnő bizonyítványod mögé! - mutatott dühösen az ajtó felé.

Ezzel kirobbant a bomba a lelkemben. Nem érdekelt, hogy hányan néztek minket, odaléptem elé és lekevertem neki egy pofont. A kezem nyoma ottmaradt az arcán, de nem érdekelt, hidegen csak ennyit mondtam:

- A kitűnő bizonyítványom legalább nem ilyen bunkó, mint te. Szégyeld magad. Végeztem.

- És te Lawson - fordultam Britney felé - vegyél vissza az egódból, mert nem férek el tőle a folyosón. Ha pedig évfolyamelső akarsz lenni, ajánlom kinyitni az ,,Illemtan" és a ,,Hogyan töltsük helyesen az időnket" című olvasmányokat.

Megfordultam, de mielőtt elsétáltam volna, valami hideg ömlött a nyakamba, végigcsurogva felsőmön, eláztatva azt.

- Tessék, itt az első lecke belőle. Egészségedre. Lúzer.- engedte le poharát a lány, miközben kifejezéstelen arccal nézte döbbent ledermedésemet.

Nyeltem egyet és szó nélkül elindultam a lépcső felé. Az eddig minket bámuló emberek örömmel nézték a ,,harcot", majd mikor elmentem mellettük, gúnyosan rámkiabáltak és elkezdtek dobálni mindenfélével, gyümölccsel, chipsszel, papuccsal és Britneyhez hasonlóan a maradék italukkal.

- Menj haza! Húzzál haza tanulni! Lúzer! Készülj inkább a dolgozatra! Ne rontsd itt a levegőt! -

A fejemet kezeimmel óvva araszoltam tovább, lassan elhagyva a bosszúját kitöltött, lassan lecsillapodó társaságot.
A lépcsőfordulónál hátralesve láttam, ahogy Jay, mintha mi sem történt volna, tovább röhög a lányokkal.
Szemeim égtek a megaláztatástól visszafojtott könnyeimtől és ez a kép menthetetlenül megpecsételte az estémet. - Büszke lehetsz magadra Jay Connor, most maradtál egyedül a világban. - suttogtam és most véglegesen kiült arcomra a csalódottság.

- De te nem. - mondta valaki.

A korlátnak támaszkodva egy velem egykorú lány állt, miközben a lent táncolókat bámulta.

- Hozzám beszélsz? Mert épp most aláztak le a földig. - néztem rá, mire megfordult.

- Igen, hozzád...- vont vállat, majd kezet nyújtott: - Nosi vagyok. Nosi Dam. De csak simán Nosi, mert a Dam hülyén hangzik. Mégis ki az, aki így nevezi el a gyerekét? - forgatta a szemét.

- Hát a szülei. - vontam vállat értetlenül. Egyébként én Madison vagyok. Madison Grey. - sóhajtottam, majd megfogtam a kinyújtott kezét és halványan rámosolyogtam.

- Nekem nincsenek szüleim... - nézett maga elé sötétén. - Kérsz egy italt? - váltott hirtelen témát és a mellette lévő asztalról elvett egy piros műanyag poharat és felém nyújtotta - Nyugi, nem akarlak leönteni vele. - mosolygott.

- Ez igazán megnyugtató. - fogadtam el az italt, majd egy mozdulattal felhajtottam. Az ital végig marta a torkomat, emiatt erősen köhögni kezdtem.

- Tessék, itt egy kis víz, úgy látszik, nincs sok tapasztalatod. - nevetett és a kezembe nyomta a poharat. Nagyon jól szórakozott rajtam, de azért megpróbálta fékezni az arcvonásait. - Tudod, szerintem itt nem piára van szükséged, hanem valakire, akinek elmondhatod a problémáidat, mert ne haragudj, de az előbbi jelenettől függetlenül süt rólad, hogy semmi sincs rendben körülötted.- fogta meg a vállam.

- Talán igazad van. - sóhajtottam felsőmet gyűrögetve.

- Akkor gyere, menjünk, a friss levegő jót tesz. - terelgetett az ajtó fele.

A kijárat felé menve megláttam a srácot, aki a drogot kínálgatta. Tekintetem a mellette lévő táskára siklott, amiben láttam megvillanni a kis tasakokat. Oldalra döntve a fejem szemléltem a mostmár sokkal jobban hívogató tablettákat. Nem, verd ki a fejedből, de azonnal! - szóltam magamra, de nehezen tudtam ellenállni. Észrevétlenül, mintha csak utat keresnék, az asztalok felé vettem az irányt. Hátrapillantva láttam, ahogy Nosi a fogashoz megy.
Óvatosan közelítettem meg a srácot, aki már félig ki volt dőlve, majd lehajoltam cipőkötést színlelve. Körbenéztem és kikaptam egy tasakot a táskából és nadrágom zsebébe rejtettem. Majd jó lesz valamire...
Felállva a fogashoz mentem, hogy levegyem kabátom. Ezután kiléptem az ajtón, ahol szinte arcon csapott az éji levegő. Egy pillanatra behunytam a szemem és megálltam, mielőtt odamentem volna a padnál várakozó lányhoz. Nem ismerem ezt a lányt, mégis miért bíznék benne? Nem tűnik olyannak, mint a többiek, ő nem gúnyolt ki, nem dobált meg. De mégis, idegen...talán ezért is jobb most vele beszélnem, úgysem ismerjük egymást, legalább objektívan tudja megítélni a helyzetet.

Végigsétáltunk az utcán és a közeli park felé vettük az irányt. Egy ideig mindketten a gondolatainkba temetkeztünk, aztán Nosi hirtelen megszólalt:

- Sajnálom, ami történt veled. Jay szemét alak. - mondta - És az a lány egy hülye liba, ezt mindenki tudja.

- Sajnos nekem nem úgy tűnik. - ráztam a fejem, képtelen voltam túltenni magam a tényen, hogy az egyetlen ember, akiről azt hittem, hogy őszintén szeret, ennyi ember előtt megaláz és elárul.

- Megviselhetett. Hány éve vagytok együtt? - kérdezte.

- Három. - szusszantottam és úgy döntöttem, egye fene, kitálalok neki - De rájöttem, hogy ez semmit sem ér neki. Egyáltalán, hogy jutott ez eszébe? Mi rosszat tettem, hogy ezt kaptam? - tártam szét a karom.

- Ne haragudj, de túl naiv vagy. Ez mostanság nem így megy. Látod, annak a srácnak egy pia kell és máris más ember lesz. Hűség? Őszinte szeretet? Ugyan már... - mosolygott szarkasztikusan.

- Honnan tudsz te ennyit? - néztem rá hunyorítva.

- Tudod, én a lehető legsötétebb helyen nőttem fel, úgyhogy hidd el, ha valaki tudja, az én vagyok. - mutatott magára. Ezután vagy fél órát beszélgettünk, alaposan kielemezve mindent.

- Szóval tojd le őket és éld az életed. Majd be fogják látni, hogy te nyertél. Jay is. - tette hozzá.

- Igazad van. - gondolkoztam. Végül is...tényleg ez a leghelyesebb, amit tehetek.

- És nem kell mindig jó kislánynak lenned. - tárta szét a karját. - Ez az este még a tiéd, megérdemled, hogy tisztességesen kibulizd magad.

- Jó ötlet ez? - néztem rá - Nem szeretném elszenvedni megint a többiek bosszúját.

- Jaj, ne parázz már, ez csak egy buli. A többieket csak a csordaszellem hajtja és már rég túl tették magukat rajta. - forgatta a szemét.

- Remélem. - vontam vállat és felálltam a padról.

Hamarosan visszaérkeztünk a házhoz.

- Menjünk be! - indítványozta Nosi és elindult.

- Várj, egy pillanat. - mondtam, miközben a táskámban turkáltam. - Hol a fenében vagy? - átkozódtam, végül eszembe jutott, hogy a zsebembe tettem. Kivettem a zacskót, amiben 6 db. tabletta volt.

- Gyerünk már, mindjárt megfagyok. - toporgott Nosi és kinyitotta az ajtót.

- Menjünk! - mondtam gyorsan és bedobtam a számba az egyik tablettát. - Kösd fel a gatyád, ha még rajtad van Jay Connor. - mosolyodtam el magamban és beléptem Nosi után.

néhány órával később ________________________________

Sajgó fejjel és zsibbadt karral ébredtem. Valahol a mosdóban lehettem, körülöttem csend volt. Lassan feltápászkodtam és a tükörhöz vánszorogtam, miközben fájó könyökömet masszíroztam. Megnyitottam a csapot és alá tartottam a kezem. Csak akkor láttam, hogy ruhám ujja piroslik valami üdítőtől. Nagy nehezen lehámoztam magamról a bűzlő ruhadarabot és megmostam az arcom. Kissé felfrissültem a jéghideg víztől, de még mindig úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Ujjaimmal megigazítottam a hajam, letöröltem a lefolyt szemfestékem, majd kiléptem az ajtón a ruhával a kezemben.
Odakint még mindig tartott a buli, de az emberek nagy része már kidőlt. Ki a kanapén, ki a falnak támaszkodva aludt. A fogas felé vettem az irányt. Fogtam a táskámat és belegyűrtem a ruhámat, majd magamra terítettem a kabátom. Úgy döntöttem, hazamegyek, de előtte meg akartam keresni Nosit.
A táncoló emberek felé vettem az irányt és lábujjhegyre állva próbáltam jobban látni, ám a fekete hajzuhatagot sehol sem láttam. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállam.

- Csak nem engem keresel? - hallottam egy boldog hangot és én is felderültem, mikor hátrafordulva felismertem gazdáját.

- Nosi! Végre megtaláltalak. Figyelj, én szerintem hazamegyek, hulla vagyok és szörnyen fáj a fejem.

- Rendesen kiütötted magad. - nevetett, szemében földöntúli volt az öröm és talán még valami, amit nem tudtam értelmezni. Talán elégedettség...nem tudom.

- Jah, azt sem tudom, mennyi időre nem voltam magamnál. Ki tudja milyen dolgokat tettem. - rémülten pislogtam körbe.

- Nyugi, minden rendben volt, de azért azt az éneklést nem felejtem el. - kuncogott.

- Megforgattam a szemem és kifelé indultam, amikor eszembe jutott Jay, ugyanis pont ő volt az, aki miatt visszajöttem a buliba.

- Jay - el mi van? Vissza...visszamentem hozzá? - kérdeztem suttogva Nosit.

- Ne aggódj, Jay megérdemelte. Szinte könyörgött, hogy hagyd abba. - csillogott a szeme.

- Te jó ég... - temettem az arcom a kezembe - Azért durva volt? - jelent meg egy cinkos mosoly az arcomon.

- De még mennyire, totál kinyírtad a srácot. - nevetgélt, mire én is jobb kedvre derültem.

Vidáman huppantam le az ágyamra és rúgtam le a cipőmet. Madison Grey, végre kiálltál magadért...látod, jót tett ez a beszélgetés.
Fogtam a ruhámat és a fürdőbe indultam vele, hogy átöblítsem és bedobjam a mosásba.

- Ah, ez szörnyen büdös. - fordítottam el a fejem a szúrós, vasas szagtól, ami a felsőből áradt.

Ekkor vettem észre, hogy több helyen is leittam magam azzal a piros löttyel. Megszagoltam, hátha rájövök, de egyáltalán nem hasonlított a kedvenc meggyes üdítőmre. Akkor meg mi lehet? Valami kevert ital? Gyümölcs? Nem, az nem ilyen büdös. Akkor...
Hirtelen eldobtam magamtól a ruhát és berontottam a fürdőbe. Levettem mindent, ami rajtam volt és tüzesen megvizsgáltam magam. De nem, sebnek nyoma sem volt. ,,Totál kinyírtad a srácot."

- Hová gondolok? - ráztam meg a fejem mosolyogva, ezzel lezárva minden gondolatot és eseményt, amihez az elmúlt néhány órában közöm volt. Kimerülten dőltem be az ágyamba és elnyomott az álom.

Körülöttem sokaság, színek és hangos, hangos zene. Nem sokat tudtam kivenni a környezetemből, így hát elindultam valamerre. Megláttam a táncparketten...megálltam és ránéztem, ő nem vett észre. Oda verekedtem magam a tömegen keresztül és a pólójánál fogva a táncparkettre húztam. Ő részeg volt és valószínüleg bedrogozott, úgy mint én. Hallottam, ahogy beszél hozzám, de csak táncoltam és közelebb simultam hozzá. Együtt mozogtunk a szám végéig. Ekkor magam után húztam az embereken keresztül. A lépcső felé vettük az irányt. Jay jött utánam, szinte sietve, nehogy elveszítsen. Így verekedtük el magunkat a folyosóra. Jay be akart menni az első nyitott ajtón, de én húztam magam után, el folyosó legutolsó ajtajához. Benyitottunk és ő rögtön nekem esett. Egy ideig hagytam magam, élje bele magát, majd taszítottam egyet rajta, hogy ráessen az ágyra.

- Gyere. - nyújtotta felém a karját és már gombolta szét a ruháját.

Becsuktam az ajtót. Kulcsra zártam. Odamentem Jayhez és az egyik kis szekrény fiókjából gyorskötözőket vettem elő. Ráültem Jayre és megfogtam az egyik karját. Felemeltem a feje mellé és az ágyhoz kötöztem. Így tettem a többi végtagjával. Ő engedelmesen hagyta, hogy tevékenykedjek, miközben búgó hangon suttogott és buzdított. Leszálltam róla és az ágy alól elővettem egy kést, egy öngyújtót, egy kanalat és cukrot.

- Most játszani fogunk. - mondtam mosolyogva és megindultam felé.

- Tudod, kissé átlépted a határokat, mikor úgy viselkedtél. - mondtam mézesmázos hangon, miközben a kanálba egy kis cukrot öntöttem. - Rosszul tetted. De szerencsére én nem fogom hagyni magam. - folytattam. Jay kíváncsian figyelte mit csinálok.

- Mindenkinek van egy sorsa, amit jobb, ha nem kerül el. Én sötét helyen nőttem fel, átlátok az embereken. - felkattintottam az öngyújtót és a kanál alá tartottam. - És Te, Jay Connor, te mindenkinél romlottabb vagy.

- Állj, állj, miről beszélsz? - röhögött fel Jay értetlenül és kissé mocorogni kezdett, de én satuként ültem rá és cövekeltem az ágyhoz, hogy mozdulni se tudjon.

- Nem érdemelsz meg engem Connor. Súlyos hibát vétettél nemrég és most bűnhődni fogsz! - ingattam az ujjam, mintha megdorgálnék egy kisfiút, amiért eggyel több kekszet vett.

Élvezettel teli hangon nevettem, miközben még mindig rajta ültem a most már fájdalmasan nyüszítő fiún. Testén jó pár égésnyom, amit a tűzforró, olvadt cukor okozott, mikor rácsorgattam a bőrére.

- Csak nem sírsz Connor? - vettem ki a szájába tömött ruhadarabot és közel hajoltam az arcához.

- Kérlek...Engedj el. - zokogta szenvedve.

- Miért is? - vontam fel tűnődve a szemöldököm - Szerintem most végre a megérdemelt helyeden vagy. Eddig nem tudtam bosszút állni, de most...sokkal erősebb vagyok. - mosolyogtam elégedetten.

- Madison, kérlek, bármit megteszek! Könyörgöm, hagyd ezt abba! Nem bántalak többet, megígérem! - kezdte el megint feszegetni a kötözőket.

- Jaj, Connor, ezt ugye te sem gondolod komolyan? Hogy aztán megint megalázd azt, aki szeretett téged? - nevettem fel. - ,,Engedj el, bármit megteszek! Madison, kééérlek!" - parodizáltam ki szenvedést játszva.

- Esküszöm megjavulok és soha többet nem csinálok ilyet! Kérlek! Ez nem te vagy! - könyörgött Jay, miközben még jobban zokogni kezdett.

- Ssshhhh...nyugalom. Még meghallják. - suttogtam és ruhám ujjával finoman letöröltem izzadságtól nedves homlokát.

Ő ismét értetlenül nézett rám, mintha nem tudná követni az eseményeket, de félig bizonytalanul, félig félve hagyta, miközben próbált olvasni az arcomról és a szemeimből. Arcáról letöröltem a könnyeket és félre söpörtem tincseit, majd apró csókot leheltem homlokára. Ahogy nyugtatgattam, Jay úgy kezdett lassan ellazulni. Már nem rángatta annyira karjait és sokkos levegőkapkodása kezdett kissé csillapodni.

- Ne mozdulj és ne kiabálj. Leszállok rólad. - néztem rá, majd gyors bólogatását látva óvatosan felemelkedtem és leléptem az ágy mellé.

Nyögve kinyújtóztattam végtagjaimat, melyek már sajogtak a majdnem egy órás üléstől. Odamentem a fiókhoz és kivettem egy pólószerűséget, amit kettétéptem, hogy rongyként használhassam. Aztán a táskámhoz léptem és kivettem belőle egy palack vizet, majd lassan vissza sétáltam vele Jayhez. Láttam a szemeiben az újjászülető félelmet, ahogy arra készül, mit fogok tenni vele. Ám csak kibontottam az üveget és a rongyra lötyköltem a vizet, majd visszamászva rá óvatosan törölgetni kezdtem sebeit. Jay fel-felnyögve tűrte, hogy körbetöröljem a bőrén megszilárdult, sötétlő cukorfoltokat. Miután végeztem, a szájához tartottam az üveget.

- Igyál. - mondtam, mire mohón az üveg felé hajolt, de én elrántottam azt. - Varázsszó? - kérdeztem mosolyogva.

- Kérlek. - nyögte szomjasan.

- Érzem, mennyire szomjazol az éltető folyadékra. - sóhajtottam fel áhítatosan - Én is ennyire szomjaztam a szabadságra...hogy szeressenek. - néztem rá, majd az ágy mellé tartva a palackot, kiöntöttem belőle a maradék vizet. Jay kiguvadt szemekkel nézte, ahogy a folyadék gyorsan kicsorog és szétárad a padlón.

- Ezt...ezt miért csináltad? - kérdezte szenvedően.

- Hogy bemutassam, mit tettél velem. - vettem fel az ágyról a kést.

- Mire készülsz? - nézett az eszközre rémülten és az eddigi állapotát ismét felváltotta a halálos rettegés. Arca sírásra torzult, mellkasa hevesen emelkedni és süllyedni kezdett.

- Csak segítek, hogy tanulhass a hibáidból. - mutattam a karamell foltokra a késsel. Mikor megláttam vonásain a szörnyű felismerés pillanatát, arcom felderült és szám hatalmas vigyorra húzódott. - Jön a második forduló, Connor! - tapsikoltam.

- Ne...ne, kérlek ne csináld ezt! Madison! Madison neee! SEGÍTSÉÉÉÉ- ordította, mire a pólóból maradt rongydarabot begyűrtem a szájába.

- Ejnye, Connor! Csendben légy! - emeltem mutatóujjam a számhoz, majd a késsel közelebb hajoltam a mellkasához. Magamban csendesen dúdoltam egy dalocskát, miközben mosolyogva szívtam magamba a rongytól alig hallatszó iszonyatos fájdalomtól telített ordítása adta energiát.

Úgy ültem fel hirtelen az ágyamban, hogy szinte megszédültem a lendülettől. Izzadtam, mint egy ló és kapkodva vettem a levegőt. Előbbi álmom képeit még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, a hányinger kerülgetett, mikor bekúsztak agyamba az események sora. Újra magam előtt láttam a fájdalomtól felismerhetetlenségig eltorzult arcot és az összevagdosott, véres testet.
Nem bírtam tovább, a mosdóhoz rohantam és épphogy elértem, mikor kiadtam magamból gyomrom tartalmát. Remegő térdekkel tartottam magam és hangosan szívtam be a levegőt, hogy kissé megnyugodjak. Óvatosan felállva, a csapnál megmostam az arcom és ittam egy pár kortyot a hűsítő vízből. Rátámaszkodtam a mosdókagylóra és onnan szemléltem magamat a tükörben. Szemeim karikásak, arcom elnyűtt, még látszottak rajta az alvás nyomai.

- Ez csak egy álom. Csak egy álom volt. - győzködtem hasonmásomat.

Lassan visszavánszorogva az ágyamhoz, lerogytam rá és a kezembe temettem az arcom. Pár perc múlva a telefonomért nyúltam. 15:23. Késő délután volt, ezek szerint az egész délelőttöt végigaludtam.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve behívtam az SMS küldőt. Hosszú percekig szugeráltam a három betűs nevet, majd úgy döntöttem, félreteszek mindent, ami nemrég történt és elkezdtem beütni az üzenetet: ,,Szia, az előző este egy kissé elszabadultak az indulatok. Meg kéne beszélnünk. M."
Rányomtam a küldés gombra és magam mellé ejtettem az eszközt. Elnyúztóztam az ágyon, de már nem tudtam visszaaludni, ezért inkább bekapcsoltam a tv-t és a hírekre kapcsoltam, hogy kitöltsem valamivel az időt, mielőtt nekiállok a hétfői határidős beadandónak.

Lassan lépkedtem a sínek felé. Az állomáson egy lélek sem volt... A napfény visszaverődött a vonatok piszkos ablakairól, a madarak pedig vidáman csicseregtek, miközben kellemes szellő simogatta a hátamat.
Béke honolt körülöttem. Az ember úgy érezhetett volna akkor, hogy minden a legnagyobb rendben van.
De talán, ha ez az ember én lennék, tudnám, hogy ez a pillanatnyi megállás, ez a kis csend nem a békéről szól. Hanem a közelgő viharról.
A vihar, melynek tornádója én voltam, míg a házak és kocsik a szeretteim és a közelemben élők. Nem tehettem ki őket ilyen veszélynek, döntenem kellett.
Kivettem a zsebemből egy összegyűrt papírfecnit és kinyitottam. Újra és újra elolvastam a három szót, mintha csak egy varázsige lenne, amivel visszacsinálhatok mindent. Pedig csak egy egyszerű egyenlet volt az életem matematikájában. Csupán az ismeretlent kellett kiszámolnom, de mikor megtaláltam a megoldást, rájöttem, hogy sosem volt ismeretlen. A részem volt végig.
Ekkor lépteket hallottam a hátam mögül.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte valaki, mire hátrafordultam.

- Szia Nosi. - köszöntem visszagyűrve a kezembe a papírt.

- Minden rendben? - jött közelebb.

- Tökéletesen. - léptem kettővel hátrébb, mire ő is megállt.

- Mi a baj Madison? Valami...valami történt?

- A te műved? - kérdeztem halkan.

- Tessék? - nézett rám értetlenül és megkockáztatott egy lépést felém.

- Azt kérdeztem, a te műved volt? - emeltem fel a fejem.

- Mégis miről beszélsz? - nevetett kínosan.

Jay meghalt.

- Jay meghalt - mondtam ki hangosan.

- Mivan? Ezt meg honnan veszed? - tárta szét teljesen összezavarodva a kezét.

- Láttam a hírekben. - suttogtam és éreztem, ahogy ismét elöntenek a képek: A megkötözött Jay, a kétségbeesés az arcán, a csorgó, olvadt cukor, a szenvedés, ahogy megfeszül a fájdalom és tehetetlenség alatt. Gyomrom nem bírta tovább, épp csak sikerült elhajolnom, máris kiadta magából a tartalmát.

Fejemben folyamatosan viszhangoztak a híradó részletei: a riporter beszámolója, a rendőrkapitány jelentése. Megkínozták. Megölték. Keresik a tettest.

- Sajnálom Madison. - mondta és a vállamra tette a kezét. - Remélem megtalálják a tettest.

- Én tudom ki volt az. Láttam - rekedt hangom távolninak tűnt, ahogy ránéztem, megtörölve számat.

- Hogy érted, hogy láttad? - vonta össze a szemöldökét.

- Fejezd be ezt a játékot Nosi. Leveheted az álarcod. - ráztam le magamról a kezét.

- Nem tudlak követni Madison. - sóhajtotta.

- Te voltál. - néztem rá.

- Mivan? Mi közöm lenne Jayhez? Ezt megint honnan vetted?

- Nem volt könnyű összerakni. Alábecsültél engem Nosi Dam. Vagy mondhatnám úgyis, Madison? - simítottam ki a cetlit és a szeme elé tartottam, hogy jól lássa a két nevet.

NOSI DAM = MADISON

Láttam, ahogy arcáról eltűnik a megjátszott értetlenség.

- Hogyan jöttél rá? - kérdezte idegesen felszisszenve, szemeiben a düh lángját láttam fellobbanni.

- Hogy a neved tükörírottja az enyémnek? - mosolyodtam el. - Mondjuk úgy, figyeltem a mondandódra. Nem vagyok hülye Nosi, ezt elfelejtetted. A hírekben láttam Jay halálának hírét. Tudtam, hogy nem lehet véletlen egybeesés, hiszen láttam álmomban az egészet. Éreztem. Gondolkodtam, de azok nem az én gondolataim voltak. Végigvéve mindent, rájöttem, hogy valami nem stimmelt veled. Mi van, ha van valami kapcsolat köztünk? Ekkor elkezdtem átgondolni újra a dolgokat. ,,Totál kinyírtad a srácot" ezt is mondtad, emlékszel? Nem hittem, hogy akkor komolyan gondolod - néztem rá undorodva - Így hát leírtam mindent, hogy összeszedjem és igazad volt: Ki adna olyan nevet a gyerekének, mint a Nosi Dam? Mert a Nosi Dam visszafele Madison. Innentől kezdve minden világos volt - feleltem.

Tapsolni kezdett.

- Ügyes. Nagyon ügyes Madison. - mondta csendesen. - Még valami? - kérdezte gúnyosan.

- Hogy értetted azt, hogy a legsötétebb helyen nőttél fel? - döntöttem oldalra a fejem, mire élesen beszívta a levegőt és félig a sínek felé fordulva válaszolt.

- A lelked legeldugottabb zugában nevelkedtem. Minden rossz, minden ártó dolog, ami téged ért, rám csapódott le és hiába ordítottam, hiába könyörögtem, senki nem válaszolt. Majd mikor végre elég erős lettem, kivártam a megfelelő alkalmat, hogy átvegyem az irányítást. - fordult vissza kifejezéstelen arccal.

- A drog. - csaptam a homlokomra. - Hát persze...azért tűntél el.

- Van fogalmad róla, mit éltem át évekig?? - kiáltott rám. - Csak néztem, ahogy éled a tökéletesnek hitt életed, miközben sok minden omlik le körülötted! De most már - nézett rám hevesen emelkedő mellkassal - Most már elég erős vagyok, hogy átvehessem a helyed. A drognak nem fogsz tudni ellenállni.

- Ne becsülj alá. - mondtam fenyegetően.

- Mi ketten... - jött közelebb. - Mi ketten meg tudnánk tisztítani a világot a rosszaktól. Ők nem érdemelnek második esélyt. Meg kell őket büntetni, hogy megtanulják, ők nem állnak a többi ember felett.

- Pszichopata vagy. Aki úgy akar igazságot, hogy megkínoz és megöl másokat. Nem engedhetem, hogy egy ilyen, mint te, kiszabaduljon. - suttogtam.

- Talán azt szeretnéd, hogy megint megalázzanak? Ennek ssose lesz vége Madison, csak ha segítek!

- Nem kérek a ,,segítségedből", köszönöm.

- Mégis hogyan terveztél megakadályozni? - emelte fel az állam, mire én a sínek felé fordítottam a fejem. Követte pillantásomat, majd egy pár pillanat múlva kiült az arcára a felismerés. Mintha egy tűzforró vasdarab lennék, úgy kapta el kezét tőle és zavarodottan hátrálni kezdett.

- Ez...ezt nem teheted. - lehelte.

- De igen. A zsaruk rá fognak jönni, hogy én voltam. Írtam egy sms-t Jaynek, ami miatt gyanús leszek és a veszekedésünket félszáz ember látta. Nincs más választásom. Csak én tehetem meg. És nem állíthatsz meg. - lépkedtem ki lassan a sínek felé és elmosolyodtam, mikor meghallottam a fél hatos vonat közeledését.

- EZT NEM TEHETED MEG VELEM, AZOK UTÁN, HOGY ENNYIT TETTEM ÉRTED! - ordította.

Ügyet sem vetve rá lemásztam a sínhez és leporolva a nadrágomat körbenéztem. Beszívtam a levegőt, hallgattam a madarak dalát, éreztem, ahogy a nap átmelegít kívül, belül, ahogy átjár a béke és a nyugalom. Semmi nem tudott kirángatni ebből, még az utolsó adu ásznak hitt kártya, a kérdés, amit már rég feltettem magamnak.

- Mégis ki fog hinni neked? Ezeket mind csak nekem mondtad el, de én te vagyok! Mi értelme annak, hogy meghalsz, ha még bizonyítani sem fogod tudni az ártatlanságod? - kiáltotta Nosi.

Ráemeltem tekintetem.

- Ne fájjon a fejed emiatt. Mindent leírtam. Meg fogják érteni.

- Kérlek...kérlek ne tedd ezt. Nem akarok visszamenni a sötétségbe. - zokogta és térdre rogyott mellettem.

- Sshh. Semmi baj. Semmi baj. - mondtam csendesen úgy nyugtatva, ahogy ő csinálta Jay-el, viszont én nem bántottam, mert akkor, meglátva a szenvedéssel teli arcot, a megtört lelket akit a múlt szennye tett szörnyeteggé, először éreztem sajnálatot iránta.

De ez én voltam. És én leszek, ha nem cselekszem. Látni fogom, ahogy eltűnik, ahogy megszűnik létezni velem együtt, mikor a vonat kétségbeesett dudálás közepette, a későn meghúzott vészfék miatt szikrázó kerékkel elsodor.
Semmivé lesz velem együtt, mint a rét virága és később még az emlékünk is szertefoszlik, akár a remény a rab emberben.
Én nem elveszem az életet tőle. Én adok neki egy második esélyt.

_____________________________

Nos, ez lenne a megvalósítása a megkötésnek, remélem tetszett, ha igen, dobjatok meg egy csillaggal! :)

Üdv nektek: Moon