Sziasztok!
Itt is lenne a versenyre beküldött írásom.
Egyébként a versenyen 3 témából lehetett választani: romantikus, foci, forma 1.
Személy szerint azért választottam a 3-at, mert 1. nem akartam egy tucatsztorit írni, 2. A focihoz annyira sem értek, mint a Forma 1-hez.
Azt szerettem volna, ha sikerül egy olyan novellát írni, ami szerelmi szál nélkül is lehet élvezhető, ugyanakkor van egy jó sztorija.
Remélem sikerült ezt megvalósítanom és tetszeni fog nektek!

Jó olvasást!

U.i.: Ha tetszett kérlek dobjatok rá egy szavazatot, jól esne. :3 Akinek pedig véleménye van, nyugodtan fejtse ki, mert a visszajelzésre is szükségem van néhanapján. 😅

Nem mehetsz el!

Ott kellett lennem minden versenyen. Néznem kellett, ahogy száguldozik és kockára teszi az életét egy futamgyőzelemért, várva, a végzet mikor kívánja magához venni.

Oh, bocsánat, ki kell javítanom magam. A nagybetűs ,,Végzetről" beszélünk...ne legyünk tiszteletlenek. Persze nem ilyen katasztrofális a helyzet, csak én vagyok egy kicsit stresszes, amiért pont egy autóversenyző jutott nekem. Ráadásul éppen a szezonnyitó futam zajlik, úgyhogy azt sem tudom, hol áll a fejem. Úgy látszik 2016 sok meglepetést tartogat még. Változtak a szabályok, az időmérő kész rémálom volt, talán még sosem kellett ennyire koncentrálnom, pedig tapasztalt vagyok.

35 éve azt a feladatot kaptam, hogy őrizzem egy lélek biztonságát és élete során megóvjam a bajtól. Ti úgy definiálnátok engem: ,,őrangyal".
Sok teória szól a létezésünkről, de valahogy sosem nyert bizonyítást. Ez hasznunkra is vált, szépen meghagytuk az emberiséget ebben a hitben és békében figyeltük, hogyan fejlődik, miközben az igazság kutatásának vágya lassan feledésbe merül.

13 óra 56 perc. Nemsokára indul a felvezető kör. Egy versenyző majd nem fog tudni elindulni, de ez szerencsére nincs rossz hatással ránk nézve. Amúgy sem járt jól ezzel az új szabályzattal.
A 12. helyről rajtolunk, a középmezőnyből, ami a legizgalmasabb csatákat tartogatja. Elégedett vagyok, a McLaren sokat fejlődött, és érzem a pozitív kisugárzást. Minden rendben halad, egyenlőre megvan a kellő figyelem, nincs sok feladatom.

Őrangyalnak lenni kiváltság és egyben hatalmas felelősség is. Közel 40 éve volt már, mikor leszálltam az égből, hogy áldásomat vigyem egy újonnan érkezett léleknek, így válva védelmezőjévé. Azóta rengeteg feladatom akadt, nem is csoda egy ilyen jellem mellett, mint Fernando. Emlékszem, mikor az apja épített egy gokartot, de a lányát nem érdekelte, azonban neki - aki még épphogy totyogott és nekem az volt a legnagyobb feladatom, hogy elkerüljük a kiálló sarkokat - egy pillantást kellett csak vetnie rá, onnantól kezdve nem volt visszaút.
Ekkor volt először, hogy nem kellett beleszólnom az események folyásába, tudtam, ez egy igen fontos pillanat.

Teltek múltak az évek, Spanyolország szerte sok versenyen jártunk, a feltörekvő kisfiú egyre nagyobb sikereket ért el, 15 évesen gokart világbajnok lett. És ezzel együtt megérkezett a kamaszkor is...
Azon kívül, hogy érthető okokból nem fedhetem fel magam, még két szabályunk van. Az első és egyben legfontosabb (ami, ha nem lenne, néha sokkal jobban megkönnyíthette volna a dolgomat), hogy a lélek személyiségfejlődésébe tilos belenyúlnom és semmi körülmény között nem változtathatok rajta, ez egy olyan szent dolog, hogy még hatalmam sincs felette. Ugyanis közvetlenül a lélekhez tartozik, egyik sincs a másik nélkül, így hát nem választhatók szét.
A másik minden védangyal legrosszabb pillanata. Megérkezik és kegyetlenül lecsap. Nem tudom, milyen, amikor eljön, de azt igen, hogy még soha, egyetlen őrangyalnak sem sikerült kijátszania a Végzetet.

Nem volt könnyű ez az időszak. Bárkiről is van szó, egy változáson áteső lelket, aki amilyen éretten tud gondolkozni, olyan meggondolatlanul is tud néha cselekedni, nagyon nehéz a jó út felé terelni. Mert angyal ide, angyal oda, nem vagyok mindenható, hogy mindent megakadályozzak, ugyanis szabályaink nekünk is vannak. Nem változtathatom meg kedvemre a dolgokat, hogy pirosból hirtelen kék legyen, mivel nem én hozom az illető döntéseit, én csak hatással lehetek rá, befolyásolhatom. Amit ebből érzékel az ember, azt első megérzésnek, sugallatnak vagy éppen ösztönnek lehetne nevezni. De mint mindenhol, itt is vannak kivételes esetek, ahol elengedhetetlen, hogy közbeavatkozzak, ezeket úgy hívják ,,véletlen".

Fernando útját szépen egyengettem, 2001 óta, mikor berobbant a Forma 1 világába,
csodagyerekként törekedett felfele, majd egymás után kétszer is bezsebelte a világbajnoki címet. Közel tíz év távlatából még mindig mosolyogva idézem fel azt a pillanatot, mikor felnézett az égre és magában hálát adott ezekért a percekért.

A közlekedésben szabadabb kezet kaptam. Igen, van szárnyam és többnyire azzal száguldok védencem után, ez különösen jól jön a versenyeken. De ülhetek az autón is vagy akár ténylegesen ott lehetek. Ilyenkor halandó alakot öltök eltakarva igazi valómat és csak beülök az egyik lelátóra vagy a vip részlegre, ahonnan szuper a kilátás, de overálos pályafelügyelő is lehetek. Egy hirtelen felbukkant idegen, aki nagyon ismerős, de nem tudod honnan? Lehet, hogy éppen védelmező szárnyasod az...
A távolság egyébként nem akadály, a hatalmam kiterjed annyira, hogy szemmel tartsam az eseményeket és elég egy ujjmozdítás, hogy elintézzem a problémát. Itt elég hasznos tulajdonság, hogy az időt mi nem úgy érzékeljük, mint az emberek, a múlt minden pillanatára emlékezünk és látjuk a jövőt is, de csak éppen a lehetséges eseményeket, a következményeket, ami alapján beavatkozhatunk.

- És Hamiltonnak nagyon rosszul jött ki Magnussen, majdnem belerongyolt a dánba, miközben Felipe Massát szemfülesen próbálta megelőzni, most szűkebben fordul és talán el tud menni Massa mellett. És így van, körbeautózza Felipe Massát Lewis Hamilton, aki feljön az ötödik helyre!

- Itt látszik az elképesztő különbség a Williams és a Mercedes tempója, tapadása között, gyakorlatilag állva hagyta Massát.

- Ott pedig Carlos Sainz, aki a szintén nagyon előkelő hetedik helyen autózik, ... *

A lelátón ültem fényképezőgéppel a nyakamban és könyökömön támaszkodva bámultam a pályát. Miközben hallgattam, ahogy a kommentátor izgatottan számol be a verseny minden pillanatáról a pálya másik oldalán, lelki szemeimmel a jövőt fürkésztem. A negyedik körnél jártunk, nem gondoltam, hogy pár körrel később már nem a kilencedik hely megszerzése lesz a legnagyobb dolgom.

17. kör, 15. hely. Most gyorsíts rá egy kicsit, elkaphatod Gutierrezt. Balról menj, külső íven simán meglesz.

Éreztem, ahogy sugallatomra megfogalmazódik benne ez a gondolat. A biztonság kedvéért újra leellenőriztem, hogy jól láttam-e azt a gyönyörű előzést, de mikor megpróbáltam ráfókuszálni, hirtelen minden eltűnt.

Nem láttam semmit.

Semmi baj, egy defekt lehet, akkor most szépen ráveszem, hogy maradjon a mexikói mögött. ,,Túl kockázatos, szűk a kanyar" próbáltam rákapcsolódni az érzéseire, de mintha csak egy fekete falnak beszéltem volna. Idegesen mozdolódtam a székemben és felálltam, hogy felvegyem égi valómat, azonban valami durván visszataszított a székembe.

Aztán lelassult minden. Láttam a kanyarban feltűnő Mclarent, ahogy kihúz balra, hogy megelőzze a Haas pilótáját. Láttam, ahogy hozzáér a bal hátsó kerékhez és elveszti irányítását az autó felett. Ordítottam a szenvedéstől, hogy nem tudok segíteni és minden erőmmel azon voltam, hogy megmozduljak. Láttam, ahogy az égből egy fekete alak száll le. Körülötte lebeg az a burok, ami visszatart. Egy fekete, áttörhetetlen gömb, ami átöleli őt és a féltve őrzött lelket, kizárva engem. Teljesen elnyelte az energiámat. Abban a pillanatban halandó voltam.
Még soha, egyetlen őrangyalnak sem sikerült kijátszania a Végzetet...mert most eljött, hogy elvegye tőlem, ami a legfontosabb számomra.
Neki fog ütközni a betonfalnak és akkor vége. Milyen precíz megoldás...
Látom, ahogy az autó a levegőbe emelkedik és lassan a földre ér, majd tovább forog és ismét elemelkedik. Benne a döbbent és ijedt pilóta, aki kétségbeesetten fogja a kormányt, mintha tudná, mi következik. Egy pillanatra, mintha felnézne a fekete alakra, aki kezét nyújtja neki.
NEM! NEM MEHETSZ EL! NEM ENGEDEM! Valami kirobbant belőlem. Egyszerűen nem nézhettem végig a halálát. Neki még küldetése van, nem lehet itt vége, élnie kell!
Éreztem, ahogy fellobbant bennem a tűz és a kétségbeesést átvette valami sokkal erősebb. Megfeszítve magamat fájdalmasan felkiáltottam, ahogy pillanatról pillanatra küzdöttem a burok ellen. Minden energiámat belevéve láttam, ahogy kezemen átfut egy fehér csík. Ezaz, gyerünk! Erősebben!
Körmeimet úgy vájtam tenyerembe, mintha vajból lenne. Közben a fekete alak egyre jobban közelített a levegőben átforduló autóhoz, így hát még erősebben küzdöttem. Alig érezhetően kezdett elterjedni bennem az égi fény és szinte beleroppantam, amikor egy utolsó erőfeszítéssel hirtelen kirobbant valódi énem. A ragyogó fény szalagokként lengte körül alakomat, hatalmas, hófehér szárnyaim felemeltek. És akkor, kezemet kinyújtva, dörgő hangon kiabáltam az egyetlen szót, ami idáig vezetett:

- NEM!

A lökéshullám, amit erőm okozott, elnyelte a fekete gömböt, mintha csak egy kis bogár lenne. A fekete alak visszahúzta a kezét és felemelte arctalan fejét. Egy mozdulat és ragyogó aurám elsöpörte az útból, kizárva őt az eseményekből. Sikoltva felszállt az égbe és eltűnt a szemem elől. A pillanat jege megtört és minden folytatódott tovább. A Mclaren hangos csattanással nekicsapódott a betonfalnak. Körülöttem egy másodpercig csend honolt, aztán aggódó kiáltások hangzavara töltötte meg a levegőt. Én tágra nyílt szemekkel néztem a roncsokra, várva, hogy mi fog történni, de semmit nem láttam.
Hát mégis elvitte. Elkéstem.
Ekkor mozgolódást vettem észre és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megláttam előbukkani a fehér sisakot. Ekkor elmémben újra megindult az információk áradata, ismét láttam a jövő változatait, éreztem a kapcsolatot, ami köztünk volt.
A roncsokra pillantva pedig láttam, ahogy a kormány pár centivel el van fordítva, mint egy perccel ezelőtt, így megváltoztatva a megírt sorsot.
Felnéztem az égre.
Eddig még soha, egyetlen őrangyalnak sem sikerült kijátszania a Végzetet.
Egészen eddig a napig. 2016. március 20-át írunk. Melbourne, Ausztrál nyitófutam, 17. kör.
Én legyőztem a halált.
Hogy mit fogok ezért kapni, azt inkább nem akarom tudni.

- Hé, Fernando, minden rendben haver? - kérdezte aggódva megölelve csatatársát a Haasból kiugró pilóta.

- Igen, jól vagyok - válaszolt az eddig térdén támaszkodó megszólított - Csak volt valami... - motyogta térdére támaszkodva.

- Mi? - kérdezett vissza a másik.

- Olyan furcsa volt az egész. Egy csoda, hogy megúsztam. - sóhajtott.

-Akkor szerencséd, hogy ilyen jó őrangyalod van, tényleg nem sokon múlt, hogy ne szállj ki onnan. - veregette meg a mexikói a spanyol hátát.

- Igen...nem sokon múlt. - helyeselt kissé fájdalmas hangon, bordáit dörzsölgetve.

De az örömtől szárnyalva nem vettem észre, ahogy a földön guggoló agyának egy része, elméjének egyik rejtett, sötét zugába gondosan elraktározza azt a három másodpercet, benne egy kitörölhetetlen fehér villanással.

___________________________

*idézet a 2016-os melbourni-i nagydíj magyar kommentálásából.