Ez a novella úgymond túlnőtt az elképzeléseimen. Természetes jó értelemben, de szeretném, ha átlátható és emészthető is lenne. Az első részét itt olvashatjátok, a másik felét pedig hamarosan, ugyanebben a könyvben. 

A megkötés ,,Gyerekjáték" volt és hosszas tervezgetés után sikerült is vonalat adni a történetnek. A zsánere pszichothriller/krimi, ne riasszon el senkit, de azoknak ajánlom inkább, akiknek van türelmük és gyomruk hozzá. 

Remélem sikerült megidézni az általam elképzelt világot és nyomasztó hangulatot, a véleményetekre pedig kíváncsi vagyok, természetesen majd a II. résszel kapcsolatban is. 

Addig is jó olvasást és fejtegetést kívánok hozzá! 😊

Gyerekjáték I. rész

- Mesélje el, mi történt - gyújtott cigarettára az öltönyös férfi, miközben a fehér asztal alatt keresztbe tette lábait.

Mr. Laye középkorú férfi volt átlagos barna szemekkel és sötét, szemébe lógó tincsekkel. Mielőtt belépett volna a szobába, felhajtott egy kávét a közeli automatából. Pocsék volt, ahogy az lenni szokott, de a feleségével való reggeli veszekedés után nem maradt ideje beugrani kedvenc fánkozójába reggelizni. A koncentrációjára pedig ma nagy szükség volt. Nyolc óra körül lehetett, mikor az intézet hívta.

- Én...én. Nem tudom, mit mondjak róla. - érkezett a halk válasz.

- Semmi baj. Próbáljuk meg összerakni az eseményeket. - a nyomozónak ismét eszébe jutott a reggeli jelenet, de egy sóhaj kíséretében csendre intette gondolatait. Tudta jól, hogy most félre kell tennie minden gondját, mert az ügy nem oldja meg magát.

- Nem emlékszem túl sokra.

- Akkor kezdjük a legelején. Emlékszik rá, hol volt?

A szemben ülő megrázta lehajtott fejét és próbálta minél kisebbre összehúzni magát. Már amennyire a kényszerzubbony engedte neki.

- Próbálja felidézni. Nézzen rám - szólt Mr. Laye mély, türelmes hangján. Pöccintett egyet cigarettáján és várakozóan vizslatta az előtte ülőt, aki lassan felemelte a fejét. Arca beesett volt, szeme alatt pedig sötét karikák húzódtak. Úgy nézett ki, mint egy megfáradt öregember, pedig csak 29 éves volt. A gyógyszerektől furcsán csillogó tekintettel pillantott a nyomozóra.

- Egy sötét terem volt. - suttogta.

- Mi volt a teremben?

- Szék...székek. Az egyikben én ültem.

- Hány szék volt? - fújta ki a füstöt kényelmesen a nyomozó. Nem idegeskedett, csak a szokásos kérdéseket tette fel, bár nem remélt sokat ettől az alkalomtól sem.

- Kettő.

- Szóval ketten voltak a szobában. Ki ült a másikban?

- Senki. Vagyis...egy nő. Igen, egy nő ült velem szemben.

- Mi történt ezután?

A zubbonyos férfi úgy lesett ki oldalra a szemébe lógó hajtincsek mögül, mintha félne attól, hogy amit mondani fog, rossz fülekbe jut. Nyelt egyet, majd óvatosan előredőlt és alig hallhatóan válaszolt:

- Bejött valaki. Az arcára nem emlékszem.

A nyomozó mintha csak egy nagy titokba avatnák be, szintén előrehajolt és a másik férfi szemébe nézve tette fel a következő kérdést:

- Mit csinált? - tudta, még nem tört meg a jég. Pont ezért volt itt, hogy kicsikarja a válaszokat. Minden egyes alkalommal, mikor itt járt, semmivel sem jutottak előrébb, az őrsön pedig a kapitányságig kellett elmennie, hogy ne zárják le az ügyet véglegesen. Bár nem azért, mert annyira érdekelte volna az ügy, azt egyértelműen undorítónak találta, viszont azt nem akarta, hogy a beleölt idő és a meghozott áldozatok egy porosodó aktát hagyjanak maguk után. Mégis elvállalta az ügyet, pedig előre figyelmeztették, hogy az elmegyógyintézetben van az egyetlen kikérdezhető személy, így nehéz dolga lesz.

- Csak besétált.

- Értem. Le tudja írni a termet? Vagy a nőt? Milyen ruhát viselt?

- A nő..a nő, a székben. A nő a székben. Szék. Terem. - a férfi elnézett a nyomozó válla felett. Mintha próbálná elméjét rávenni, hogy értelmezze a szavak jelentését. Az eredményről szempillája alig látható megrebbenése adott jelet. - Sötét volt. Nem sokat láttam. - ekkor, mintha egy pillanatra habozott volna - Mondja, miért kell elmesélnem az álmomat? Maga megfejti az álmokat? - nézett vissza Mr. Laye-re.

- Igen. - a nyomozó az asztalra könyökölt és ujjával közelebb intette - Tudja, nem árulhatom el, de...

                                                                                                       ***

- Mr...Mr. Leil - a biztonsági őr hümmögve nézett fel az elé nyújtott papírról - Szóval azt mondja, magát küldte a kapitányság, hogy kikérdezzen egy bizonyos Thomas Morton-t.

- Mr. Laye. És nem én mondom, azért hoztam a végzést - vakarta meg türelmetlenül a fejét a nyomozó.

- És Mr. Leil, mi olyan érdekes ebben az ügyben, hogy a rendőrség ennyire rácuppant? Tudja, szerintem...

- Mr. Laye.

- Hogy mondja? - nézett fel az őr gondolatmenetéből.

- A nevem nem Mr. Leil, hanem Mr. Laye és azért jöttem, hogy... - a nyomozó sóhajtott egyet. Semmi kedve nem volt még egyszer elmagyarázni ittlétének miértjét, csak minél hamarabb végezni szeretett volna. Ettől a helytől kirázta a hideg. Mintha ez az ügy amúgy sem lenne elég kellemetlen. Hónapokba telt, mire a kapitányság engedélyezte a további nyomozást. Utána pedig szinte ugyanannyit kellett gürcölnie a bírói végzéshez, hogy egyáltalán betehesse ide a lábát. Nem szokott hozzá ennyi hűhóhoz és érezte, hogy ha most leáll a nevéről és egy nyamvadt papírról vitázni, menten sarkon fordul és vissza se néz többet. Így hát nyugalmat erőltetett hangjára és ránézett a tonhalas szendvicséről elmélkedő őrre.

- Nézze. Kilencre jöttem, ahogy azt megbeszéltem Mr. McGee-vel és negyed óra múlva már bent kell ülnöm az eligazításon. Egy bizonyos Ms. Roloff pedig azt ígérte kijön elém, mert Mr. McGee bent fogad majd, egyedül pedig nem mászkálhatok.

- Ó, maga az, akiért leszólt a portára a hölgy! Miért nem ezzel kezdte? - Mr. Laye szemforgatva nézte a férfit, ahogy kényelmesen hátrafordul a telefonhoz. - Azt mondta, kettő perc és itt van. - mondta letéve a kagylót.

- Nagyon köszönöm. Végre - biccentett a nyomozó, bár az utóbbit csak magában jegyezte meg. Nem sokkal később a kapuban fel is tűnt egy kék köpenyes, harmincas éveiben járó nő. Világosbarna haján és kissé kipirult arcán meglátszott a sietség, de mielőtt megszólalt volna, hátrébb tűrte kiszabadult tincseit és megigazította magára kapott kendőjét.

- Jó napot. Ön bizonyára Mr. Laye. Ms. Roloff vagyok az intézet főnővére - mutatkozott be kezet nyújtva a férfinak.

Örvendek. Igen, én vagyok. Mr. Morton kihallgatására jöttem. - viszonozta a gesztust a nyomozó és a nő felé nyújtotta a papírt. Az figyelmesen átolvasta, majd mikor mindent rendben talált rajta, egy megkönnyebbült sóhajjal zsebre rakta. - Jöjjön, Mr. McGee már várja.

A városka szélén álló elmegyógyintézetet mindenki messze elkerülte. Pedig éppen tavaszodott, a fák lerázták magukról a tél komor hálóját, a parkban pedig reggelente ismét madarak csiripeltek. Ugyan még elég sáros volt minden, ahogy a hó elolvadt, de kezdett felfrissülni a környék. Egyedül a zömök vaskapu maradt változatlan. Hidegsége nem engedte megolvadni a jeget, a Nap pedig még nem járt olyan magasan, hogy felgyorsítsa a folyamatot, így mintha le lenne maradva az időben, úgy állt ott morcosan. Az ember azt hinné, hogy ezt csak elméje találta ki, mivel az intézménynek sosem volt jó híre a társadalom szótárában, hogy meggyőzze magát a sztereotípiák ellenkezőjéről, be is kukkant a kertbe és mosolyogva konstatálja, hogy az igen szép. Nyugodt, békés, világos környék, néhány napsugár megtalálja az útját és felmelegíti az üresen álló padokat. Csak az a nagy árnyék ott a gyertyán felett ne szorítaná el az életerőt belőlük. Az intézet falai határozottan rontották az összképet, beszorították azt a kevéske szépséget is, amivel egy igazán költői lélek vigasztalná magát ilyenkor. Csakhogy Mr. Laye nem volt költői lélek és nem is akart az lenni. A munkáját jött végezni és nem ért rá ilyenekkel foglalkozni. Ezzel a megállapítással pontot is tett gondolatmenetére, ahogy a főnővér oldalán az épülethez ért.

- Csak Ön után - intett az ajtó felé Ms. Roloff.

Belépve a nyomozónak nem is maradt ideje rendesen körülnézni. Épp csak levette a kabátját és megigazította az ingét, egy férfi jelent meg az aulában. Idősebb volt Mr. Laye-nél, de ápolt külseje és nyugodt természete jó benyomást keltett a nyomozóban, ahogy egy kézfogás mellett üdvözölte.

Az igazgató irodája rendezett volt és tiszta. Ms. Roloff kivette kezéből kabátját és felakasztotta az ajtó melletti fogasra, majd intett a vendégnek, hogy üljön le. Ezután minden szó nélkül elhagyta a szobát.

- Köszönöm, hogy fogadott. Ez sokat jelent a rendőrség munkájának Mr. McGee - kezdett bele a nyomozó, miközben helyet foglalt az asztal melletti székek egyikén.

- A nővérek előkészítik a szobát és Mr. Mortont a kihallgatásra Mr. Laye. Fél óra múlva kezdünk. Remélem nem vall kudarcot, bár ez még az első alkalom, ne várjon semmit tőle. De úgy tudom lassan fél éve már, hogy megoldották az ügyet. Véleményem szerint felesleges lenne háborgatni egy embert, aki belerokkant a történtekbe.

- Nos, én értem Mr. McGee, azonban hiányzik egy láncszem, amiben talán még a segítségünkre lehet Mr. Morton. A múltkori alkalommal pedig, a tárgyalás után héten részleteztem, mit és hogyan kívánok tenni.

Mielőtt az igazgató válaszolhatott volna, az ajtón kopogtak, majd egy nő lépett be Ms. Roloff társaságában, aki egy tálcán sebtében lefőzött teát hozott.

Az alacsony, komoly tekintetű nő pillantásától Mr. Laye úgy érezte, a szőke hajú teremtés a veséjébe lát.

- Jó reggelt Mr. Laye. A nevem Mrs. Monica Reed és én vagyok Morton ápolónője. Tudja, nehezen egyeztem bele, hogy a betegemet zargassák, hiszen így sem volt könnyű dolgunk vele. Huszonnégy órás figyelmet igényel, a média pedig eléggé ránk szállt az utóbbi időkben és most, hogy végre kezdtek lenyugodni a kedélyek, semmi szükség nincs még egy hullámra. Remélem ezzel tisztában van - közölte hangjában egy csepp idegességgel - Mr. McGee tájékoztatott minket a fejleményekről és megkaptuk az akta másolatát is az ügyről. Fontos leszögeznem, hogy Thomas Morton nincs elég stabil állapotban ahhoz, hogy a rendőrség kénye kedve szerint kihallgassa. Ezek után már nem is sok ideje van hátra. Azért kezelik itt, nehogy a felszínre törjenek az emlékei. Tudom, nincs beleszólásom a munkájába, de kérem, vegye figyelembe a tényeket.

- Így fogok tenni Mrs. Reed - felelte a nyomozó bólintva. Már ezerszer átrágták ezt a kérdést és legalább ugyanannyiszor mondta el, hogy beszélnie pedig muszáj a férfival. Le kell zárni az ügyet és ez az ember talán tud valamit, talán agyának egyik rejtett zugában el van rejtve az információ, csak ki kell csalogatnia onnan. Mr. Laye volt annyira okos, hogy ne győzködje magát azzal, hogy könnyű dolga lesz. Előre figyelmeztették, hogy sokáig fog még ide járni, de mivel csak ez az egy forrásuk van, kénytelen volt utánamenni.

Akkoriban az a hír járta, a gyilkosnak két áldozata volt. Az egyikkel saját házukban végignézette a másik brutális megkínzását és meggyilkolását, aztán otthagyta megkötözve a széken. Éneklő mészárosnak hívták, mert egy gyerekdalt énekelt az áldozatok kivégzése előtt, akiket úgy ölt le, mint a malacokat. Dróttal vágta át a nyakukat és hagyta elvérezni őket.

Elfogásakor egy sötét szobában csaptak le rá, egy hasonló kivégzési rituálé közben. A nő már halott volt, az információk szerint a másik áldozat sosem tette túl magát a történteken. Nincs publikus adat, hol tartózkodik.

Ms. Roloff rápillantott az órájára - Szerintem el is indulhatunk, a betegünk már várja.

☀️A novellának még nincs vége, hamarosan érkezik a folytatás. ☀️