Sziasztok!
Ebben a fejezetben egy kiskrimit olvashattok, melynek megkötése: ,,diófalevél".
Sokáig gondolkoztam a megfelelő témán, de végül egyik kedvenc írónőm, Agatha Christie emlékére úgy döntöttem megpróbálkozom egy Poirot történettel. Igyekeztem a műfaj minden apró részletére és funkciójára odafigyelni, illetve beleszőni a belga detektív tulajdonságait, szóval ha tetszett, jelezzetek vissza, tényleg sikerült-e.
Olvassátok szeretettel, éljétek át egy fejezetig még egyszer Hercule Poirot szellemét és természetesen küldjétek tovább nyugodtan!
Jó olvasást! ❤

☆ [U.i.: aki esetleg új ebben a világban, akkor egy kis segítség az olvasáshoz:

- Hercule Poirot nevét úgy kell kiejteni, hogy ,,Erkül Poáró"
- Sok helyen a Mr után nincs pont (Mr.). Ez azért van, mert franciálul a Monsieur (mösziő) rövidítése ugyanaz, mint a Misteré az angolban, csak nincs pont. Tehát Monsieurnak kell olvasni.
- mon ami = barátom] ☆

Diófalevél

...Quand il me prend dans ses bras
Il me parle tout bas
Je vois la vie en rose...

- Drágám, légy szíves hangosítsd fel a rádiót! - tette a nő kezét szelíden férje karjára.

- Máris, ugye nem bánja Mr Poirot? - állt fel italát letéve a férfi.

- Csak nyugodtan mon ami, jómagam is kedvelem a chansonokat. - válaszolt mosolyogva a belga.

- Én odavagyok értük. - sóhajtott a nő és frizujárára vigyázva férje vállára hajtotta fejét.

- Nekem túl lassúak. - ült le az egyik fotelbe egy fiatalember, kényelmesen rágyújtva egy cigarettára.

- Úgy gondolja Mr. Sherrard? - fordult érdeklődve a detektív az érkezett felé.

- Igen, én jobban szeretem a lendületesebb dalokat. De ez ízlés kérdése, attól még nagyon szép. - válaszolta Mr. Sherrard előrehajolva, hogy lepöccintse a felesleges hamut.

- Sajnos egyet kell értenem Ronalddal. Szerintem a dalok azért vannak, hogy táncoljunk rájuk. - kapcsolódott be a beszélgetésbe egy fiatal hölgy, letéve egy megrakott süteményes tálcát a dohányzóasztalra.

- Jaj Nancy, neked állandóan táncolhatnékod van! - korholta le szemforgatva a kandalló mellett üldögélő lány, majd a tüzet bámulva tovább hallgatta a dalt. Hercule Poirot halványan elmosolyodott magában a kis jelenetet látva.

- Martha, kérsz süteményt? Van a kedvencedből, a csokisból. - fordult a nő a lány felé, mikor a zene véget ért.

- Igen, köszönöm Elizabeth. - vette el a felé nyújtott tányért.

- Monsieur Poirot, teát? - kérdezte Nancy.

- Oui, elfogadom Mademoiselle. - bólintott a detektív - Merci beaucoup. - vette át a felé nyújtott csészét.

- Mr Poirot, nem mesélne egyet a híres esetei közül? - kérdezte Mrs. Sherrard.

- Ugyan már Elizabeth, nem várhatod el Mr Poirottól, hogy ezen a szép estén is a munkájával foglalkozzon. - Nancy fejcsóválva letette tányérját.

- Én szívesen hallanék egyet Hercule Poirot nagy rejtélyei közül. Az újságokban úgyis kihagyják az izgalmas részleteket. - nyomta el az elszívott cigarettát Mr. Sherrard.

- Az öcsém mindig is kíváncsi volt. De azért néha vissza foghatná magát. - lövellt az idősebb Mr. Sherrard egy megrovó pillantást testvére felé.

- Én Scott véleményével egyetértek, az újságból nem derül ki semmi. De ha már itt van velünk Monsieur Poirot, meséljen egyet a történetei közül! - ült közelebb Martha befészkelve magát egy kényelmes fotelbe.

- Ah bien, úriember lévén nem mondhatok nemet a kedves születésnapos kívánságának. - biccentett Mrs. Sherrard felé. - Ha úgy kívánják, elmesélek egy rövid, de annál érdekesebb történetet, amire Hercule Poirot mindig is emlékezni fog. Hadd repítsem vissza Önöket néhány évvel ezelőttre...

A detektív fontoskodva kihúzta magát, majd tökéletesre igazított bajszán végig simítva belekezdett a mesélésbe.

- Ms. Greta Walnussblatt esete pontosan 4 évvel ezelőtt, egy őszi reggelen kezdődött a Benington birtokon. A Scotland Yardot a birtok fiatal házvezetőnője, Ms. Utteridge hívta, ugyanis Ms. Walnussblattnak egy délután nyoma veszett. Jómagam egyébként a szomszédos városkában vendégeskedtem egy barátomnál, így természetesen miután hallottam az ügyről, bekapcsolódtam a nyomozásba. A rendőrség ki is adott egy általános körözést, csakhogy a lányt nem találták sehol. Le is zárták volna az ügyet eredménytelen kereséssel, azonban kiderült egy fontos részlet, amit jó barátom, Japp főfelügyelő gyanúját felkeltette.

- Lefogadom, hogy pénzről van szó. - csettintett Scott Sherrard újabb cigarettára rágyújtva.

- Shhh. Ne szólj bele Mr Poirot mondanivalójába! - intette le a fiatalembert Martha.

- Oui monsieur, nem tévedett. Valóban, a hölgynek igen szép vagyona volt, méghozzá az örökségből, amit néhány hete elhunyt édesanyja hagyott rá.

- Annyira tipikus... - csóválta a fejét Mrs. Sherrard. - Folytassa Poirot, kíváncsi vagyok mi történt. - kortyolt bele teájába az asszony.

- Mint mondtam, Mrs. Walnussblattot nem találták meg. A rendőrség alaposan kikérdezte az alkalmazottakat, a házvezetőnőt, a kertészt, Mr. Wilmert, aki nemrég került a birtokra és a szakácsnőt, az idős Mrs. Burrage-t. Mrs. Burrage említést tett egy feketébe öltözött férfiról, akit alig egy héttel ezelőtt sokszor látott a birtok körül ólálkodni. Később Mr. Wilmer is megerősítette, hogy az elrablás napján ő is látott egy idegen férfit. Tehát ha megvan a titokzatos férfi, akkor megvan a lány is.

- Megtalálták?

- Non, sajnos nem, azonban ott volt a pénz szerepe, ugyanis az elrabló nem kért váltságdíjat. Mégis, akkor ki az idegen férfi és mit akart Greta Walnussblattól?

- Biztos egy eltitkolt szerető az oka. - elmélkedett Nancy. - Bár én nem értek a gyilkosságokhoz, nem voltam jó sosem a rejtvényfejtésben. - tette hozzá.

- Oh, non Mademoiselle Balman, éppen hogy az egyik legfontosabb tényezőre tapintott rá. - emelte fel mutatóujját a belga. - Viszont a lánynak a személyzet elmondása szerint nem volt senkije. A városban sem tudták, hogy a Ms.-nek lett volna valakije. Tehát felmerült a gyanú, hogy a kisasszony esetleg már nem él. Ha ez igaz, akkor egy nagyon alaposan kitervelt gyilkossággal állunk szemben De kinek volt indítéka megölni a lányt? Meggyőztem Japp főfelügyelőt, hogy érdemes a birtokon kívül is kutakodni. Tudják, jelentősen felkeltette az érdeklődésemet az anya szerepe. Tudniillik a Walnussblatt német családnév, hogy kerül egy angol birtokra? Hercule Poirot utánajárt és kiderítette, hogy a hölgy közel huszonöt éve, nem sokkal lánya születése előtt költözött a magányos birtokra. A hölgyegylet igen segítőkész információi szerint Mrs. Walnussblatt nem sokat beszélt a múltjáról és leginkább kerülte az ilyen fajta társaságot. Poirot megérzései azt súgták, hogy itt bizony egy titok rejtőzik és Poirot megérzései sohasem tévesek. Így hát megkértem Japp főfelügyelőt, hogy nézzen utána egy-két dolognak. Jómagam addig ismét birtokon tettem látogatást, hogy jobban szemügyre vegyem.

- És talált valamit? - kérdezte az idősebb Mr. Sherrard, miközben újabb italt töltött magának.

- Non, mon ami, sajnos nem akadtam semmi különösre, legalábbis ezt hittem először. Pedig a kertben is körülnéztem, ami igen figyelemreméltó volt, ezt megjegyeztem Mr. Wilmernek is. A kert éke viszont egy hatalmas diófa volt, ami a kert közepén állt.

- Diófa? Angliában?

- Bizony, méghozzá fekete dió, mon ami. Ősz vége lévén már alig maradt levél rajta, de a fa rendíthetetlenül állt ott. Poirot meg is emelte a kalapját előtte. Régi társam és jó barátom, Hastings kapitány, meg is próbálta mérni, milyen széles lehetett.

- És mekkora volt? Átérte? - csillant fel a szeme Marthanak.

- Sajnos el kell szomorítanom Mademoiselle Robinson, a végeredményt sohasem tudtuk meg. Hastings kapitány próbálkozásai kudarcba fulladtak, ugyanis a cipője sarka beleakadt a mohába és tiszta sár lett. Így a tanácsomra kénytelen volt feladni a tervét. Pedig chère Mademoiselle , Poirot is legalább annyira kíváncsi volt az eredményre, mint kegyed.

- Igazán sajnálom. De mi történt utána? Sikerült nyomra bukkanni az édesanyával kapcsolatban?

- Oui, méghozzá egy fontos nyomra. Japp főfelügyelő a kérésemre megkereste Mrs. Walnussblatt útlevelét és megvizsgáltatta. A gyanúm beigazolódott, Mrs. Walnussblatt nem az volt, akinek hitték.

- Hogyhogy? Hamisak voltak az iratai? - kérdezte Scott Sherrard.

- Oui et non. De közel jár Monsieur Sherrard, nagyon közel. Mint említettem, az asszony külföldről érkezett Angliába, egész pontosan a németországi Rösrath-ból. Mrs. Walnussblatt útvonala azonban nem egyenesen Beningtonba vezetett, megállt Lille-ben, méghozzá huzamosabb ideig, hónapokig.

- És miért nem maradt ott? - kérdezte Mrs. Sherrard egy csésze teát töltve magának.

- Poirot ezt is kiderítette. A válasz, mint sok más esetben a szerelem volt. Mrs. Walnussblatt ugyanis gyermeket várt. Hogy kitől? Nos, a mindig kiválóan működő szürkeállományom akkor sem hagyott cserben. Megtudtam ugyanis, hogy volt egy csúnya botrány akkoriban, egy bizonyos francia politikus, Oscar Vaenusbatt körül, akit azzal vádoltak, hogy azért vált el feleségétől, hogy elvegye szeretőjét, aki gyermeket vár tőle.

- Mrs. Walnussblatt... - hűlt el Mr. Sherrard.

- Oui. Sajnálatos eset egy szerencsétlen fiatal hölgyről, akit elbűvöl egy férfi és mint idegen, nem tudja, hogy nős. Mikor hozzáment, már késő volt. A botrány súlyosabbá vált volna, ezért titokban elhagyta Franciaországot.

- De miért változtatott nevet? Miért pont a Walnussblattot választotta?

- Ennek igen érdekes oka van Madame Sherrard, nem említettem, de a botrány kirobbanása előtt a beszámolók szerint sokat látták Monsieur Vaenusbattot egy bizonyos bárban, a Feuille de Noyerban egy nővel, aki nem a felesége volt. A botrány után az asszonynak menekülnie kellett, azonban el kellett fednie valódi kilétét, különben megbélyegezték volna. De már a szíve alatt hordta lányát, aki örökre emlékeztetni fogja a férfira, akibe beleszeretett. Így hát nevét nem véletlenül a Walnussblattra változtatta meg. A walnussblatt ugyanis németül diófalevelet jelent, úgy mint a bár neve is, ahol megismerkedett Mr. Vaenusbattal. Természetesen lányát már a Walnussblatt néven anyakönyvezték.

- Elképesztő...de hogyan fedte el a valódi nevét? - kérdezte Nancy.

- Csupán néhány betű átírásával, persze alig észrevehető, mert meglehetősen profi munka. Ha megnézi Mademoiselle, a Vaenussbatt név kezdőbetűjébe elegendő a W másik szárát belerajzolni, az ,,e"-t meghosszabbítani és a végére beírni egy ,,s", illetve egy ,,l" betűt.

- W-A-L-N-U-S-S-B-L-A-T-T - számolta a lány - Tényleg! Milyen zseniális! És ezt Ön, Monsieur Poirot milyen ügyesen észrevette!

- A detektív egy halvány biccentéssel jelezte a hallgatóknak örömét, de azért kihúzta magát a dicséret hallatán és a zsenik álszerénységével csak ennyit mondott: - Poirot logikája egyedülálló a maga módján és ezt ki is használja.

- De miért ölték meg a lányát? Hiszen a botrány már nagyon régen volt. - jegyezte meg az ifjabbik Sherrard.

- Poirot is pontosan ezt kérdezte önmagától. Miért pont most, mint követett el Ms. Walnussblatt? Az idegen férfi, a diófalevél, mind oly rendkívüli és rejtélyes. Poirot-nak rendbe kellett tennie a gondolatait, hogy megoldja ezt a gyilkosságot, hogy rájöjjön, mi az, ami nem stimmel. Ehhez segítségül hívta szürkeállományát, mely hosszas ideig dolgozott. De Hercule Poirot számára nincsen megoldhatatlan ügy, legyen bármily agyafúrt is. Önök mit gondolnak, vajon mi köze volt Greta Walnussblattnak az esethez?

A társaság némaságba burkolózott, mindenki a furcsa és bonyolult rejtély megoldásán gondolkodott. Végül Mrs. Sherrard szólalt meg először:

- Szerintem a lány eltitkolt barátja tette, rájött, hogy mennyi pénze van és rákényszerítette, hogy adja oda neki. Gondolom a lány ellenkezett és azért történt vele ez.

- Szerintem meg zsarolt valakit. Ha engem zsarolnának, nekem is megfordulna a fejemben a lehetőség. -válaszolta Scott Sherrard vállat vonva.

- Na de Scott! - Marthanak tátva maradt a szája a kijelentésre. - Szerintem itt szó sincs zsarolásról. Lehet, hogy a házra és a többi értékre fájt a foga az emberrablónak, sőt lehet, hogy egy belső ember besegített neki.

- Elizabeth gondolatmenete érdekes. Véleményem szerint az a szerencsétlen nő a hiúsága miatt került ilyen helyzetbe. Szerintem az idegen férfi az eltitkolt szeretője volt, lehetett akár a szomszéd városból, csak nem kötötte mások orrára. - gondolkozott Mr. Sherrard.

- Mademoiselle Balman? Kegyed mit gondol az esetről? - kérdezte érdeklődve a detektív a kanapén ülő lánytól.

- Én azt gondolom, hogy a tettesnek nem is a pénze kellett, hanem valami más. Valami, amit nem szabadott, hogy a kisasszony megtaláljon. - válaszolt a megszólított.

- Nos Poirot, melyikünk jár a legközelebb a megoldáshoz? - dőlt hátra a kanapén Mr. Sherrard.

A belga letette csészéjét és kissé megigazította öltönyét, majd lassan végignézett a társaságon.

- Mesdames et messieurs, önök mind nagyon közel járnak, azonban egyikőjük mondta csupán a helyes megoldást. De akkor engedjék meg, hogy felvezessem a megoldást minden apró részletében. Ez az eset Poirot egyik legkülönösebb esete volt, amihez közel huszonöt évet kellett felgöngyölítenie, hogy megtalálja a megbúvó gonoszt.
Nos, mint említettem, valami nem stimmelt az esetben. Az idegen férfi és még valami, ami a rejtély kulcsát rejti. Mit tudunk a férfiról? Fekete öltönyt viselt és a ház körül ólálkodott. Már eleve sántít ez az elem, hiszen aki egy ilyen gondosan előkészített bűnügyet elkövet, nem fogja felfedni magát és gyanút kelteni.

- De a szakácsnő azt mondta, hogy látott egy férfit. Akkor ki lehetett? - vonta fel a szemöldökét Scott Sherrard.

- Bon, valóban, Mrs. Burrage látott egy férfit, de csak azért, mert azt akarták, hogy lássa. Persze egy idős, rosszul látó hölgy nem tudja kivenni az idegen alakját, így máris megvan a tökéletes elterelés. A rendőrség a világ végéig is futhat a férfi után, nem fogják megtalálni, mert nem létezik. A kérdésre, hogy akkor ki és miért ölte meg Ms. Walnussblattot, a választ ismét a múltban kell keresni. Vissza kell térni egy súlyos titokhoz, egy bizonyos napra a Feuille de Noyerben. Lydia Walnussblatt huszonöt évig temette el magában egy szerelem történetét. Halála előtt azonban ír egy levelet lányának, melyben mindent bevall neki. Fény derül a nagy titokra és a fiatal, hiú lány kap a lehetőségen és kegyetlenül kihasználja ezt. Felveszi a kapcsolatot apjával, majd elkezd zsaroló leveleket küldeni neki. A súlyos titok ugyanis Mr. Vaenusbatt örökségébe is kerülhet, újra botrányba keverheti, tönkreteheti teljesen. Így hát muszáj cselekedni, s megfogalmazódik benne a szörnyű terv, de túl messze van Anglia, hogy azonnal intézkedni tudjon. Amire szüksége van, az az idő. Néhány hét...de most térjünk vissza a Benington birtokra. Vajon ki lehet az, aki nem oda való, aki minden feltűnés nélkül intézkedni tudott? A zseniális terv tökéletes lehetett volna, ha nem derült volna fény az egyik levélre, amit Japp főfelügyelő talált meg.
Így hát már egyértelmű volt, hogy a tettest a házon belül kell keresni, méghozzá Mr. Wilmer személyében.

- A kertész lenne a gyilkos? - csapta össze tenyerét Mrs. Sherrard.

- Úgy van Madame. Ha emlékszik kegyed, megemlítettem az alkalmazottak kikérdezésénél, hogy Mr. Wilmert néhány hete került a birtokra, mily véletlen, pont az asszony halála után. Az új kertész, akit senki nem ismer, így nem kelt gyanút. Ms. Walnussblatt soha életében nem látta apját, természetesen nem ismeri fel, édesanyja pedig, az egyedüli ember, aki fel tudta volna ismerni, elhunyt. A lány nem is sejti, hogy leveleinek köszönhetően már egy ördögi terv része, egy olyan tervvé, ami huszonöt év reménytelen vágyakozását teszi tönkre. Lesújtó volt tapasztalni, hogy az ember mire képes a saját titkai megőrzéséért és boldogságának akár erőszakos fenntartásáért.

-Istenem, ez szörnyű. Hihetetlen és visszataszító ez az eset, de közben pedig zseniális, mert majdnem sikeres volt. - sóhajtott Mrs. Sherrard. A többiek egyetértően hümmögtek, Mr. Sherrard finoman átölelte feleségét.

- Mr. Poirot, mi lett a lánnyal, megtalálták a holttestét? - kérdezte Martha.

- Oui mademoiselle, sikerült erre is fényt deríteni. Az ügyet ugyan megoldottuk, de Poirot tudta, hogy maradt még egy feladata, hiszen egy test nem tűnhet el csak úgy. Ezért újra végigment az eseményeken és végül a kertben találta meg a megoldást.

- A kertben? - csodálkozott mindenki.

- Bizony, és erre maga Hastings kapitány hívta fel a figyelmem, méghozzá a sáros cipőjével.

- Én ezt már végleg nem értem Monsieur Poirot. - ráncolta a homlokát Nancy és maga elé vette csészéjét.

- Ne keseredjen el Mademoiselle, ez nagyon érdekes és lényeges pont. Hastings kapitány cipője sáros lett. A moha a fa körül...levelek a földön.
A diófalevél mesdames et messieurs! Igen, ez volt az, ami nem stimmelt az ügyben, ugyanis a diófa levelében juglon található, ami egy növekedés gátló anyag. Azonban ha akadályozza a fejlődést, lehetetlen, hogy moha nőjön a fa körül! Valakinek oda kellett ültetnie, hogy elfedjen vele valamit. A földet, hogy ne látszódjon meg rajta az ásás nyoma.
A frissen felforgatott föld, ami nem fagyott keményre az ősz végére...a levelek elfedik és a moha eltakarja. Eltakarja a helyet, ahol a fiatal Ms. Walnussblatt nyugszik és talán Poirot sosem találja meg, ha figyelmét nem hívja fel az a diófa, mely idegen földön áll, mégis erős és kitart.

- Igazán zseniális, Monsieur Poirot. Hihetetlen, hogy megoldotta! - gratulált Mrs. Sherrard és tapsolni kezdett.

A többiek követték példáját, elismerően néztek a nyomozóra, aki bár nem mutatta ki, igen jól érezte magát a bőrében. Szerényen mosolyogva, de belül élvezettel fürdőzött a csodálat fényében, apró biccentéssel hárítva a dícséreteket.

- Köszönöm Poirot, hogy a feleségem születésnapján megörvendeztetett minket egyik rejtélyével. - emelte poharát a ház ura.

- Igen, hálásan köszönöm, hogy elmesélte, megtisztelt vele Mr Poirot. - mosolygott az asszony.

Mindannyian köszönjük ezt az izgalmas rejtélyt, igazán érdekes volt! - tett hasonlóan Martha, akihez vidáman csatlakozott Nancy.

- Én pedig szeretném megköszönni, hogy ilyen csodálatos közönségem voltak. - hajtott fejet jókedvűen a belga.

- Monsieur Poirotra! - kiáltott az ifjabbik Sherrard.

- Hercule Poirotra! - emelte poharát mindenki és jóízűen belekortyoltak italukba.

A társaság vidáman beszélgetett tovább, élvezték az üde hangulatot és megkóstolták a Nancy által készített gyönyörű tortát. Hercule Poirot nem győzte dicsérni a süteményt, magában mosolyogva nyugtázta, hogy az eper nagyszerűen illik a csokoládéhoz, amit egy lágy vaníliakrém frissít fel.

Határozottan jól érezte magát, örült, hogy története ilyen remek hallgatóságra talált és zsenialitása most sem maradt elismerés nélkül. Titkon szerette az ilyen ritka pillanatokat, amikor megengedhette magának, hogy munkájának feszültségét feloldja jókedve és nyugodtan élvezhesse az élet apró örömeit, mint egy születésnap egy nagyszerű társasággal.

Kitalálni és megírni is egy nagy feladat volt, de megbírkóztam vele szerencsére.
Remélem tetszett nektek és sikerült felidéznetek egy csöppet Christie fantasztikus világát. És bár nyomába soha nem fogok érni, de úgy érzem, ez egy méltó megemlékezés lett az ő utolérhetlen tehetségéről és utánozhatatlan stílusáról.
Üdv mindenkinek és készüljetek, mert hamarosan új novella érkezik! ❤🤗

Au revoir et gros bises:
Moon