Azt kérdezed, hogy vagyok. De tudjuk, hogy nem őszinte az érdeklődésed. Felteszed a kérdést, mert fel kell tenned, a társadalom ezt várja el, de egyébként tudom, hogy nem érdekel, csak azt akarod éreztetni velem, hogy fontos vagyok neked. Vagy voltam. Egykor.
A kérdésedre azt válaszolom, köszi jól. Talán annyit, hogy megvagyok. De hazudok. Nem tűnik fel neked, a társadalomtól elvárt kérdésre egy a társadalomtól elvárt választ kapsz.
Néha bevallom, hogy voltam már jobban is. Olyankor megkérdezed, mi a baj és én azt mondom, nem akarok róla beszélni. Pedig akarok. Csak nem merek. Nem merek, mert félek, hogy ennél jobban eltávolodom tőled. Veled vagyok, de mégsem. Félek, hogy ha elmondom hogyan érzek valójában, elhagysz. Mert miért kellene bárkinek is egy nyafogó társ? Pedig nem akarok nyafogni. Csak el akarom mondani, hogy bántasz. Folyton. Nem fizikailag, nem. Bánt ahogy viszonyulsz hozzám, bánt hogy másodlagos, ha nem harmadlagos vagyok a sorban. Bánt, hogy azt mondod, itt vagy nekem, de mégsem. Bánt, hogy mindent elém helyezel, miközben azt mondod, én vagyok a mindened, én vagyok a legfontosabb. Mondd, akkor miért nem érzem mégsem ezt? Mondd, mit tegyek, hogy észrevedd, szükségem van rád? Mondd, mit tegyek, hogy megfelelhessek neked? Miért nem vagyok jó így, ahogy vagyok?
Te ennyiben hagyod a dolgot, én nem merem megmondani neked az igazat. Ezer rossz pillanatért kapok egyetlen jót, és ez, ez nem engedi, hogy elengedjelek. Buta érzés, mert hiába szenvedek, szükségem van valakire, szükségem van rád. Szükségem lenne. De mondd, mit tegyek, hogy észrevedd, hogy még mindig szeretlek?

Kedves olvasó, ha eljutottál ide, gratulálok, nem hittem volna, hogy valakit egyáltalán érdekel 'örömteli' életem egyetlen gondolata is. Igazából most se hiszem, de arra kérlek, ne vedd magadra, a hangulatnak se hagyd, hogy rádtapadjon. Egyszerűen csak muszáj írnom, jobban leszek tőle. Szóval köszönöm, ha még mindig olvasod.
Legyen szép napod ^^