Tűzből pattant ötleteimet elsősorban @Rozsaszinelefant -nak
ajánlanám. Köszönöm, hogy elviselsz. ❤️ Ha lenne kérdésed, had
súgjam meg, hogy múzsának lenni nem is olyan nehéz, mi? 😉

Hangjelzés. Ennyi zavarja meg a zenehallgatást a reggeli rutinban. Nincs kedve elővenni a telefonját, nincs kedve most senkivel sem beszélgetni. Nincs kedve senkihez és semmihez. Dolgozni menni sincs kedve, de bizonyos kötelessègeket meg kell csinálni, sajnos. A metrón állva, a belső ajtónak préselve magát sóhajt egyet. Meleg van egy januári reggelhez képest, a szerelvényen utazó tömeg miatt, viszont ez nem meglepő.
Pitty-pitty.
Megint írtak neki, de mégsem veszi elő a telefonját. Majd ha felért a felszínre, hátha jobb a mobilnet. Ott sem jobb a helyzet. Emberek minden fele. Nem lett jobb kedve a hóeséstől sem, amit általában szeretettel fogadott. Barna hajkoronájára felhúzta a sötétkék kötött sapkát, mit karácsonyra kapott. A kedvese írt, mégsem volt kedve megnézni. Két hete hogy utoljára találkoztak, és már nagyon hiányzott neki a személyes kapcsolat. Hiányzott a mindennapjaiból az ölelés, a megannyi csók, érintés. A nyugalom amit meglelt a karjai közt.
'Kérlek' jött a legutolsó üzenet tőle, és mivel azt hitte valami baj történt rászánta magát hogy megnyissa a beszélgetést.
'Jó reggelt szerelmem'
Kapta meg az első üzenetet. Felhorkant. 8:36 és most van neki reggel?
' Szeretném ha megtennél nekem valamit... nézd meg a telefon tokodban azt a papírt, fontos lenne, elfelejtettem mi van rá írva'
Hogy mit akar? Milyen papír?
'Kérlek'
Sóhajtott egyet. Megtette, bár fogalma sem volt arról, hogy a papír, mely tényleg ott volt, hogy került oda. 'Drágám, mosolyra fel!' Szólt a papír. Na persze, majd hètfő reggel, miközben halálra fagyott az utcán, a csődület kellős közepén mosolyogni fog. Ha ezzel azt akarta elérni, hogy jobb napja legyen, hàt nem jött össze. Gyenge próbálkozás volt. Bosszúsan elrakta a papírt és a mobilját majd sóhajtott egyet. Már zenét sem volt kedve hallgatni. Ekkor jelent meg a látóterében valami vörös és zöld dolog. Rózsák. Milyen rég kapott rózsát! - futott át az agyán, bár ha jobban belegondolt ő még régebben adott. Eleinte vett, de valahogy ez a szokás elmúlt nála. Nem tudta, miért. Megszerezte, amit akart, s onnantól kezdve már nem volt szükséges az udvarlás. Tekintetét felemelte a virágcsokorról, s épp szólni akart az illetőnek, hogy nézzen jobban körül, hisz majdnem fellökték, mikor a világ legszebb mosolyával találta szembe magát. A fiatal nő arca a fagyos reggel ellenére is ragyogott. Szürkéskék szemei boldogságot és valamiféle visszafogott vágyat tükröztek. A barna hajúnak a lélegzete is elakadt egy pillanatra, s csak az térítette észhez, hogy a világon az egyetlen hang melyet órákig is elbírt volna hallgatni, megszólította.
- Már egy sziát sem kapok? Puszit ne is várjak? - biggyesztette le a száját a szőke. Óráknak tűnő másodpercekig álltak szótlanul, egymás szemébe nézve. Hirtelen eltűnt a zaj, a forgalom, az a sok ember, s csak ketten léteztek.
- Hiányoztál - ugrott a kék szemű nyakába hirtelen, s az sem zavarta, hogy közben pár meleg könnycsepp lefolyt az arcán.