Szalagavtó? Pff. Ugyan már. Azóta se làtom értelmét, hogy egy cseszett szalagnak miért kell bált rendezni? Ráadásul nem marad meg semmi ebből az egészből semmi jó, csak a stressz, a veszekedés, a kiborulások és a csalódás. Mert persze azok nélkül nem lenne teljes az élet. Kezdjük a legelején? Najó, hát legyen.
Nem akartam részt venni rajta, anyám hónapokig veszekedett velem emiatt. Belementem, nem akartam további hisztit. Vártam, hogy majd akkor menyasszonyi ruhában lehetek, hurrá, egyszer az életben. Feldobódtam. Aztán jött az első fekete leves. Nem hagyományos ruhánk lesz, hanem báli. Varratjuk.
Fasza. Gondonltam magamban. A ruhát elméretezték, nem is érzem benne magam kényelmesen. Semmi gond. Egyébként bordó estélyi lesz. Nem gáz, nem az én színem és nem is áll jól. Szóval anyám miatt benne vagyok a műsorban. Remek. Következő lépésként jött, hogy négy embert hívhatunk meg. Hát, a családommal borzalmas a kapcsolatom, gondoltam anyámon, apán kívül nem hívok meg mást. Unokatesóm és barátnőm pluszba és meg is van a négy fő. Kiderült, hogy hívhatunk plusz kettő embert, de ők már csak állni tudnak. Meghívtam Ravent, az egyetemista barátomat. Nem tud jönni, zh-i vannak. Meg is értem, ő már akkor lemondta. Sajnáltam, de az egyetem mégis egyetem. Anyám közölte, hogy a nègy ülőhelyre ők jönnek. Mármint a fivéreim is akikkel nincs jó kapcsolatom. Neeeeembaaaaaj. Ennél jobban már nem törhet le, gondoltam magamban. Aham. Unokahúgom másnap mondta nekem, hogy én nem mehetek az ő szalagavatójára, mert az anyja nem akarja, hogy ott legyek, ezért ő se jön az enyémre. Szuper. Nem voltam rosszul lelkileg előtte sem, most teljesen helyrebillent a lelki egyensúlyom. Legalább barátnőm ott lesz. Nyugtattam magam. Spoiler. Ő is lemondta. Már akkor tudtam, hogy mem fog jönni, mikor utolsó héten, kedden közölte, hogy afterra nem jön. Na már most, az osztályaftert miatta mondtam le. Mert én elmentem az ő szalagavatójára, holott heteken át sírtam, szarul voltam, nem akartam menni. De mégis elmentem, mert tudtam, hogy ez neki fontos. Ahogy nekem is fontos lett volna a sajátom. Egész megszerettem a műsort, bár sok felesleges dolog van benne, hosszú és unalmas. Aztán csütörtökön megtudtam, hogy már az ünnepségre se jön. Nagyon boldog voltam, gondolhatod. Az utolsó ember volt azok közül, akiket szívesen láttam volna ott. Akik miatt részt vettem volna rajta boldogabban.
De sebaj. Végülis egy utolsó senki vagyok. Mindenki lemondta, aki számít ÉS fun fact, anyámat műtötték pont előtte lévő nap (azaz ma) szóval az sem fix, hogy ő jön. Na ezek után mosolyogjak a világra és mondjam, hogy minden rendben van? Mert kurvára nincs. És belefáradtam a tettetésbe, szóval ha bajod az, hogy kicsit feszült vagyok, és magadra veszed... senki sem mondta, hogy kötelező itt lenned velem. Tényleg, miért nem lépsz ki ha zavar? Senki sem fog hibáztatni. Feszült vagyok, de nem a műsor miatt. Cserben hagyott mindenki megint. Emiatt stresszelek, emiatt vagyok rosszul, van hányingerem és rossz közérzetem.

A fiaink sosem vesznek minket komolyan. Az összes próbàt elbaromkodták, a keringőt elsietik, a közös énekben nem hajlandóak részt venni. Idegben van miattuk az egész lány csapat. Persze vannak kivételek, de a számuk elenyésző.
Bár meg kell hagyni, a 11-esek osztályfőnöke ma nagyot alakított. Szóval nem csak a mi fiaink idegelik ki a lányokat. A nő eleve úgy áll hozzá, hogy a mi szalagavatónkra a saját osztályából nem fog küldeni segítő embereket. És tényleg nem tette. Főpróbán ma, felborította a menetrendet, megnézette a szalagtűzést aztán hazaküldte az osztályát, hogy ennyi volt. De kérdem én, holnap honnam fogják tudni, hogy mikor, mit és hova kell pakolni? Honnan fogják tudni, hogy mi miután következik, ha nem voltak ott a főpróbán? Miattuk szar lesz, nem lesz zökkenőmentes. Nem baj. Holnap vége. Mindennek. Végre.

Egyet had mondjak. A te szalagavatódra sok szerencsét kívánok, és kevesebb stresszt. Remélem jobb lesz, mint amilyen a sajátom.