Álom. Mi is az? Amikor az agyunk egy rejtett pontjáról előtör egy rég elfeledett emlék, sok másikkal karöltve. Van hogy ezek szépek, boldoggá tesznek. Ugyanakkor vannak olyanok, amelyek csak szomorúságot tudnak magukkal hozni.

Ilyen például a viszonzatlan szerelem minden emléke. Tudjuk, hogy már valószínűleg soha, de soha nem fog valóra válni, hogy a kiszemeltünkkel együtt lehessünk, mint a mesékben, de mégis reménykedünk. Egy kis részünk legalábbis mindig. De mi van akkor, ha már elegünk van ebből? A felejtés könnyű lenne? Nem. Egyáltalán nem könnyű. Egy csomó időnek kell eltelnie és akár találkoznunk kell egy olyan személlyel, aki szerintünk helyt tudna állni a szerelmünk szerepében.

Viszont ez iszonyatosan nehéz.

Én is szeretek. Vagy szerettem? Már azt se tudom, mikor kell múlt időben beszélni. Bár azt hiszem, ez még nem az az idő. Még a reménykedve várakozó státuszban vagyok. Reménytelenül szeretek egy fiút, aki nem szeret, de még csak egy választ sem ír az üzeneteimre. Mit tehetnék most? Több üzenetet nem merek küldeni, mert még a végén azt hiheti, hogy nagyon nyomulós vagyok.

Ezért inkább álmodok. Az álmaimban bármi megtörténhet. Az álmomban megjelenhet a hercegem egy fehér, barna vagy épp fekete lovon. Nem lényeg. Csak az, hogy mellettem lenne. És SZERETNE. Ennyit kérek csak mindig. De sosem fog teljesülni ez a kívánság. Sosem fog odajönni hozzám a fiú és sosem fogja azt mondani: Figyelj, én is szeretlek. Csak át fog nézni rajtam. Az én szívem pedig meg fog szakadni.

De csak meg fogom szokni, nem? Hiszen eddig is így éltem. Csak nem utasított vissza így az, akit szerettem. De remélem, mindig csak remélem, hogy jön majd valaki más, aki majd elfeledteti velem ezt a fiút, aki csak fájdalmat okozott nekem, még ha nem is tudott róla, hogy ezt adott nekem. Ám változtatni már nem tud a megtörténteken.

És ha valami csoda folytán mégis odaállna elém valamikor, én azt mondanám: elkéstél. És mennék tovább kikerülve az alakját.

Legalábbis ez az elképzelés. Ám amennyire ismerem önmagam, nem ezt tenném. Sírva fakadva mondanám: Én is szeretlek. És ha egy filmben élnénk, egy forró, szenvedélyes csókot váltanánk. De ez csak álom. Felébredek belőle és minden megy tovább az életben.

Hacsak nem álom az álomban jelenséget élnék meg. A szerelmes álmomból felkelek, a normális, sivár életemben elvégzem a teendőimet.. Ám mi lenne, ha ez sem lenne az igazi valóság? Ha ebből is felébredhetnénk? Felébrednénk és kiderülne, hogy tényleg egy pár vagyunk a kiszemeltünkkel, csak épp más esemény, viszonyok hoztak össze minket.

Remélem jó lett ez a novella. Épp most jött ki belőlem ez a kis szösszenet.