Volt időm írni tehát itt egy új rész. Nem biztos hogy mindennap tudok írni. Nem biztos hogy mindennap sikerülne ilyen lendülettel írnom mint az elmúlt napokban. Nem mindig van erőm, és néha nincs ihlet... De azon vagyok hogy sikerüljön folyamatosan részeket hoznom. Két új könyven is elkezdtem dolgozni. Amellett pedig szünetel a megtévesztő szerelem uccso fejezete. Arra kérnek mindenkit hogy legyetek kicsit türelmesek 🥹🥹🥹 imádlak titeket, ha nem lennétek már rég nem csinálnám, az írást és nem terveznék nektek új könyveket írni. Hálás vagyok minden olvasomnak köszönöm hogy vagytok nekem. Hatalmas puszil mindenkinek. 💖💖💖

Nem tudom meddig csókolhatott, meddig ölelt magához, meddig kínozta nyelvével a melleimet, és a combjaimat. Még mindig érzem magamon. Tüzel minden egyes csókja helye. Felperzselte a testem. Benedvesedtem tőle. És... Tényleg akartam. Azt akartam hogy belém hatoljon. Hogy érezhessem őt teljesen. Feje a mellkason pihen. A lélegzete egyenletesen. Hány óra? Hajnali öt óra környéke lehet. Apa ilyenkor már ébren van, és dolgozni készül. Fel kellene ébresszem őt. Mi van ha valaki tényleg bejön? Tényleg elfelejtettem amiket a fejemhez vágott? Vagy... Már akkor elfelejtettem amikor megébredtem, ő pedig fogta a kezem? Valószínűleg. Anya azt mondta egyszer ha valakit nagyon szeretünk, nem tudunk sokáig haragudni. Elillan, elszáll. Tényleg elszállt. Semmivé foszlott. De nem úgy mint az érintései. Azok... Azok nem akarnak elmúlni. Én sem akarok hogy elmuljon.

Megsimogatom arcát. Semmit nem aludtam miatta. Újra megsímitom. Kezével becsúszik a felsőm alá. Melleimet ujjai közé fogja... Óvatosan játszani kezd mellbimbómmal.

- Aaron... Menned kell! - tovább cirógat. Felsóhajtok.

- Nem akarok - válaszolja rekedtes hangon.

- Muszáj. A szüleim már fent vannak.

- Hmm... - nyújtózik, majd megdörzsöli szemeit. Haja kócosan pihen parnámon. Mellkasa megfeszül. Széles izmos vállai kirajzolódnak fekete pólóján keresztül. Megnyalja telt duzzat ajkait, majd nyel egyet. Pajzsporca fel alá jár. Végig mérem testét. Farmerján keresztül is látszik a reggeli merevedése. Nagyot nyelek. Észre veszi hogy mit csináltam. Hogy megbámultam őt.

- Jó reggelt Kicsi.

- Jó reggelt - nézek fekete szemeibe. Hajába túr, és felül.

- Később még benézek hozzád rendben? - símit végig arcomon.

- Mit fogsz most csinálni?

- Ezt hogy érted? - ráncolja össze szemöldökeit.

- Te és Steph... Mi fogtok csinálni.

- Semmit - vonja meg vállát. - Tegnap este szakítottam vele. Nem mutatom ki... de azért meglepődöm. Igazából ezek után nem kellene meglepődnöm, de valahogy... - Azt mondtam neki ma elmegyek.

- És... Tényleg mész?

- Nem. Nem megyek mert azok ellenére amit tett velem... Megkért hogy ne a szüleid előtt hagyjam el.

- Te pedig belementél? - lepődöm meg újra.

- Igen. És tényleg csak a szüleid miatt ne fogom megszégyeníteni. Ők nem tehetnek arról ami köztünk történt, és nem akarok hogy miattam szégyenkezzenek.

- Nem miattad szégyenkeznének, hanem amiatt amit Steph csinált. Te nem vagy hibás.

- Hát persze. Tudom - mosolyog. De miért mosolyog ezen? - Akkor megyek... - áll fel melőllem majd arcon puszil, és mielőtt kimenne az ajtón rám pillant. Sötét szemei csillogóak. Ajkai mosolyra görbülnek. Bezárja az ajtót majd kisétál. Fellélegzek amikor egyedül maradok. Mihez kezdjek most? Mit kellene tennem? Normális dolog amit érzek? Normális dolog amit teszek? Már nincs vele... Miért vagyok emiatt boldog? Miért érzem szabadnak magam emiatt? Nem kellene örülnöm. Kinézek az ablakon. A mályva színű virág mintás függönyöm táncol az ablakon befúvó szél miatt. Mindig nyitott ablaknál alszom. Jól esik az esti szellő. Mit tegyek? Nem vagyok normális! Normálisak az érzéseim? Kedvelem őt. Az normális. Csak az nem hogy a nővéremmel van együtt. Csak voltak. Már nem. Mostmár szabad... De miért érzem azt hogy az enyém? Miért akarom hogy az enyém legyen? Miért nem érzek Nathan iránt semmit? Annyira szerelmes voltam belé. Annyira akartam őt! Mindenáron akartam. Mindig arról álmodtam hogy ő lesz az én mindenem. Hogy együtt éljük le az életünk mert annyira szerelmes voltam belé. Csak voltam? Csak voltam. Bassza meg! Mit mondjak neki? Hogy beleszerettem a nővérem pasijába? Hogy őnzö vagyok? Aaron is azt mondta tegnap este. Miért nem érdekel?
Tényleg önző vagyok? Tényleg akarom Aaront? Akarom! Kurvára akarom! Nathan... Mit mondjak neki? Hogy szakítsak vele? Mit tegyek? Újra az ablakomra pillantok. Nehezen de felállok. Leveszem a ruháimat. A hajnali szellő végig simít bőrömön. Be bellagok a fürdőbe. Megnyitom a vízet. A zuhany rózsából megindul a víz végig folyik a testemen. Felsóhajtok. A hasamba villámkent csap bele egy kellemes érzés. Eszembe jut ahogy Aaron ujjaival kényeztet. Ahogy a puncim nyilásán végig siklik a miattam nedves ujjaival. Ahogy a csiklómhoz ér. Ahogy megdörzsöli... Ahogy élvezetet nyújt. Megérintem magam. Felsóhajtok. Annyira szeretném hogy belém mártsa a farkát. Hogy hátra húzza a hajam, és keményen a magáévá tegyen. Hogy amikor dugni kezd cuppanó hangok töltsék be a szobám. Vágyom az érintésére. Nem! Nem lehet. Azt akarom hogy ő miatta élvezzek el. Abbahagyom saját magam kényeztetését. Megmosom a hajam. Tusfürdőt nyomok a fürdőszivacsomra. Mandula és narancs illat tölti be a meleg víztől párás zuhany kabint. Letusolok és kiszállok. Megtörlöm magam. Felveszek egy rövid nadrágot, és egy bő pólót. Az ajtóm kinyílik. Szerencse hogy felvettem a pólót. Aaron az. Végig mér. Tekintete vizes hajamra tapad. Oda nézek én is. Inkább a mellbimbómra figyelt fel amit a hajamból kicsöpögő víz átáztatott. Vigyorog ahogy rá nézek. Bezárja az ajtót maga mögött. Elfordul a kulcs, kattan a zár. Közelebb lép. Másfél fejel magasabb nálam. Olyan széles hogy nem látok túl rajta. Beterít mindent. Megfogja vizes hajtincseim beleszippant.

- Itt hagytam a telefonom - vagy csak azért hagytad itt hogy legyen okod vissza jönni hozzám. Jó kifogás.

- Biztosan az ágyban maradt. Megragadja a torkom. Meglepődöm. Hirtelen a szekrényemnek nyom. Nyelvét a számba dugja. Kezét becsúsztatja bugyimba. Már is nedves vagyok. Úgy érzem a puncimban össze gyűlt érzelem kitörni akar. Megszabadulni... Megkönnyebülni. Eltolom magamtól hogy levegőhöz jussak.

- Azt hittem a telefonodért jöttél.

- Azért is... - pimasz mosoly ül arcára. Olyan vad hogy az már fáj! Fenekembe markol, farka hozzám tapad. Érzem hosszúságát.

- Biztosan az ágyban hagytad... - hangom megremeg. Bizonytalanul cseng. Félelemtől izgalomtól... vágytól.

- Igazad lehet - dönti oldalra fejét majd engem bámul, közben hátra lép egyet, majd megfordul és a párna alá nyúl. Most már biztos vagyok benne hogy direkt hagyta itt. Még ilyen korai órákban sem zuhanyoztam mint most. - Akkor megyek... Mielőtt Steph felébredne.

- Menj csak - válaszolom ő pedig kimegy. Újabb sóhaj fel tör belőlem. Még mindig olyan mozdulatlanul állok a szekrényemnél ahogyan ő neki nyomott. Megmérgez.

***

Sikerült vissza aludnom annak ellenére hogy olyan korán megébredtem. Ha meg is érbedek nem tudok azután már vissza aludni. Nyújtózok, majd felülök. Megmosakodom, majd felkötöm a hajam egy laza konytyba. Felhúzom a papucsom, majd rápillantok a bokámon lévő fáslira. Fáj. Lüktet. De már tűrhető. Valószínűleg a sok fájdalom csillapító miatt. Az este amikor megbotlottam nagyon megfájdult, de már elmúlt. Elindulok az ajtóm felé, majd kinyitom. A fal mentén indulok a lépcsőhöz. Az illatok az orromba szöknek. Anya mini sajtos grill kolbászt sütött. A kedvencem. A lépcsőn lassan haladok le. Hallom Amelia nevetését. Oli és Lizzie hangját ahogy valamint össze vesztek, és ahogy anya arra kéri Stephanit hogy hozza fel nekem a reggelimet.

- Nem muszáj felhozni - állok meg a boltívnek támaszkodva. Minden szempár rám szegeződik.

- Drágám mit csinálsz? - rohan hozzám anya.

- Nem kellenne megerőltetned magad - kontrázik apa.

- Nyugalom - mosolygok rájuk. - Tudok járni, és már unom a sok fekvést.

- De akkor sem kellene! Pihenned kellene! - simit végig hajamon apa.

- Jól vagyok - nézek rá. De tényleg.

- Nagyon fáj még? - kérdezi Lizzie.

- Egyáltalán nem! - hazudok. - Már meg is gyógyult! Semmiség volt!

- Akkor ugye fogunk játszani majd?

- Hát persze - mosolygok majd leülök.

- Jól vagy hugi? - fogja meg vállam Steph. Tekintete aggódó. És kisírt. Valószínűleg alig aludt valamit. Bólintok majd leülök. Alig bírok rá nézni a tegnap történtek után. Az egyik dolog, az az hogy megtudtam mit tett, a másik pedig az az, amit Aaron tett velem. Aaron tekintete rám tapad. Juharszirupos palacsinta falatot tesz szájába. Lenyalja alsó ajkáról ami épp lefolyni készült.

- Jó reggelt - köszön. Érdes mély vonzó a hangja. Tekintete különös. Pimasz.

- Jó reggelt! - bólintok. Anya elém teszi a friss piritós, a tükörtojást, és a grill kolbászt. Isteni illata van. Neki látok.

- Még egyszer köszönjük amit Aria-ért tettél... - szólal meg apa. Felnézek rá, majd Aaronra.

- Nem kell megköszönni. Azt tettem amit kellett - mosolyog, és újabb falatot vesz szájába. Ádámcsutkájára szegezem tekintetem, miközben nyel.

- Gondolkodtál már azon hol fogsz dolgozni, az egyetem után? - kérdezi tőle anya. - Az itteni korházakban is szükség lenne olyan fiatalokra mint te. És közel lehetnél Stephanie-hoz is - mosolyog anya Steph-re. A nővérem tekintete össze akad Aaron-éval. Csak én veszem észre mennyi gyűlölet árad Aaron szemeiből. Steph kényszer mosolyra húzza száját.

- Kaptam egy ajánlatot Thaiföldről - mondja. A tányérra meredek, majd elrejtem a kifejezést arcomról. Miért kéne ezen meglepődnöm? Miért érzek belül szorongató érzést? Nem kellene. Nem lenne szabad. - Jó lehetőség fejlődés szempontjából.

- Ezt... - szólal meg Steph. - Eddig miért nem mondtad?

Aaronnak semmit mondó a tekintete. Poháraba kortyol, majd újra Steph-re néz. Újabb rideg pillantások.

- Ez tényleg jó lehetőség - bólogat apa.

Stephanie miért viselkedik úgy mintha ez fájna neki? Neki miért fáj? Miért lepődik meg? Szereti még mindig? Talán azt akarja hogy Aaron megbocsájtson neki? Kétlem hogy így tenne. Nem akarom hogy így legyen. Újra Aaronra nézek. Nem tudom elrejteni a kétségbeesésemet, hogy talán többé nem látom. Hogy nem érzem. Felállok az asztaltól.

- Köszönöm a reggelit anya - veszek egy erőltetett mosolyt, majd egy utolsó pillantás Aaronra, és elindulok vissza a szobámba. Folytogató érzés költözik a torkomba. Megállok a szobám ajtaja előtt. Rászorítok hogy elnyomjam az érzést. Bemegyek majd lefekszem. A plafonra bámulok, amikor a telefonom csörögni kezd. Nathan neve villan fel. Fel kellene vennem. A baleset óta nem beszéltem vele. Vagy is volt bent a kórházban de csak pár percre tudott beugrani. Szakítanom kellenne vele? Mit mondjak? Hogy kezdjek bele? Már nem csörög a telefonom. Abbahagyta. Mit kellene mondanom neki. Hogy őrülten bele szerettem Aaronba. Jézusom! Megőrültem!
Kopp kopp! Vajon ki az? Nyílik az ajtó. Annie az.

- Szia drágám...

- Szia.

- Hogy vagy? Jobb már a lábad? - ül mellém majd térdemre teszi kezét.

- Nem tudom - válaszolom. Mit számít hogy érzem magam? Hogy fáj e még, ha a lelkembe hasító érzés mellett ez eltörpül - Talán.

- Nathan... Állandó zaklat. Miért nem beszélsz a szüleiddel róla?

Vajon Aaron mit gondolt amikor felálltam az asztaltól? Vajon tudja mit érzek most? Ő... Szeret engem? Azt mondta soha nem volt szerelmes. Soha. Akkor pont én lennék az akibe beleszeret? Azt mondta én vagyok neki a kiút a sötétből.

- Aria? - húzza el előttem kezét Annie.

- Mi? - rázom meg fejem.

- Nathan zaklat! Látni akar! Beszélni veled. Azt mondta nem veszed fel neki a telefont.

- Nem fog összejönni. A szüleim...

- Ha annyira szereted őt akkor...

- Nem szeretem - bukik ki belőle hirtelen. Bassza meg! Nem volt szándékomban ezt kimondani.

- Mi? - ráncolja össze szemöldökét.

- Én... Nem szeretem.

- Ezt nem igazán értem drágám. Hiszen őrülten szerelmes voltál bele. Mi történt?

- Nem tudom... De... Kérlek ne mondj neki semmit. Én akarom majd elmondani neki.

- Bízhatsz bennem, de még mindig nem értem. Mi az ami miatt már nem szereted? Vagy... Ki? - nem merek felnézni rá, aki a "ki„ szó után. Aaron, Annie! Belé szerettem. Őrülten bele szerettem.

- Nem tudom Annie csak... - nézek rá kétségbeesetten. - Az érzéseim iránta egyszerűen szétfoszlottak. Mint amikor... Egy rózsa elkezdi hullajtani a szirmait. Elmúlt a szépsége.

- Ha van bármi... Amit elszeretnél mondani... Tudod hogy elmondhatod. Megígértük egymásnak emlékszel? Legyen az jó vagy rossz, támogatjuk egymást és segítünk. Oké? - fogja meg arcom majd magához ölel.

- Köszönöm - ölelem át én is.

- Jól vagy ugye? - néz rám szomorúan.

- Nem... Tudom - csóválom fejem.

- Ha úgy érzed készen állsz arra hogy beszéljünk róla, csak hívj fel. Segítek megoldani bármi legyen is az. Mint amikor kirángattál a depresszióból emlékszel? Ha akartam ha nem elmentünk fagyizni, és sétálni. Vagy amikor egy szakítás után úgy éreztem értelmetlen az életem, és annak a fasznak a kocsiját össze karcoltuk - nevet. Elmosolyodom. Mennyire igaz. - Nem hagyom hogy bármi miatt is szomorkodj, de látom hogy most egyedüllétre van szükséged. Hiába is maradnék csak rontanék vele. Ígérd meg hogy szólsz!

- Ígérem - ölelem át szorosan.

- Pihenj drágám, majd hívlak - mosolyog, majd arcon puszil és kisétál az ajtón.

Hátra dőlők. Újra a plafont bámulom. Ha Aaron végleg elhagyja Stephaniet akkor mi lesz? Elmondja neki hogy velem akar lenni? Miből gondolom hogy velem akarna lenni? Mennyire számít hogy én mit akarok? Őt akarom... Azt hogy kinyissa az ajtót. Hogy kulcsra zárja. Hogy letépje rólam a ruháimat. Hogy magáévá tegyen...

Mit gondoltok eddig a könyvről? Kinek a mi véleménye most hogy tudjátok az igazat Aaronrol, és hogy vége Aria is tisztában van a dolgokkal.🤔🤔🤔🥰🥰🥰