Figyelem!!! Egy kis +18 a kedves olvasóknak. Puszi nektek 🥰🥰🥰🥰

Az elmúlt két napban míg Aria a kórházban pihent, én vigyáztam a Olira és Lizzie-re is, míg Clare meglátogatta Ariat, míg ebédet, és vacsorát készített meg persze mig meg fürdette Ameliat. Azt tudtam hogy a nyári a szünetem eleve gagyi lesz, de azt nem gondoltam hogy bébiszitter is leszek. És a tető pontja az egésznek hogy Steph van felháborodva az igazságért. Máskor is így volt, ezért nem lepődöm meg azon, hogy folyton a barátnőivel lóg. Az egyetemen is ha nekem volt igazam, inkább elmenekült minthogy egyszer is azt mondja, " igen Aaron igazad van, bocsánat„ de legalább volt bent Ariahoz. Felhívtam többször is, egyrészt azért mert, tudni akartam hogy érzi magát, másrészt hogy nem zaklatja e az a seggfej, és most hogy végre hazaengedték, valamiért megkönnyebbültem. A szüleinek fogalma sincs arról hogy pasija van, nah meg arról sem hogy a nővére pasijába belezúgott. Milyen drámai helyzet. És drámaibb hogy az a szar alak apám folyatamosan zaklat. Most vajon mit csinált? Drogot lopott? Hitelt kért? Csalt egy póker partin? Folyton nekem kell kifizetnem az adósságait, hogy ne verjék szét az az undorító pofáját. Gyerekkoromban is folyton olyan emberekkel lógott akiknek mindenhová elér a keze. Nem érdekelte csak a pénz és a nők. Nem törődött velem. Ez most sincs másképp, talán annyi hogy felnőtt lettem, ősztöndijas vagyok, és okosabb, meg az ő számára egy pénztárca. De bármilyen rossz is hozzám... Én folyton csak segítettem neki, és mit kaptam cserébe? Semmit! Még csak egy köszönöm sem hagyta el a száját sohasem. Soha nem gratulált az elért eredményeimhez, soha nem volt ott amikor szükség volt rá... Mostantól én sem leszek ott.

- Aaron? - szólít meg John, ezzel megzavarva.

- Gyertek enni, kész a vacsora.

- Rendben.

- Oli? Lizzie? Nem vagytok éhesek? - kérdezem a kanapén ülve miközben ők a combjaimon fekszenek. Ezalatt a két nap alatt teljesen rám ragadtak.

- De! - szólalnak meg egyszerre, majd felpattanak.

- De ugye ezután megnézzük az aranyhaj, és a nagygubanct? - néz rám Lizzie.

- Nem mert a jégkorszakot nézzük! Ugye Aaron? - erősködik Oli.

- Nem, nem nézzük! Nem szeretem! - kontrázik Lizzie

- Majd választunk valamit amit mindketten szívesen megnéznétek oké? De most irány enni! - mosolygok rájuk, majd átmegyünk az ebédlőbe, ahol Clare épp az asztal teríti meg, miközben John konyhakendőben, hozza a kezében lévő forró jénai tálat, benne a ropogósra sült csirkét. A gyerekek helyet foglalnak, a kicsi Amelia pedig a saját világában játszik, hadonázik egy műanyag rózsaszín kanállal. Clare felé pillantok miközben a boltívnek dőlők össze font karokkal. John megsímitja szőke haját, feltolja szemüveget majd homlokon csókolja.

- Isteni az illata... - mosolyog Clare.

- Mint mindig! - viccelődik John, és Clare vállon üti.

Akaratom ellenére is elmosolyodom. Irigy vagyok! Annyira irigy! Anya és apa szerették valaha így egymást? Voltak ilyen közös vacsoráink? Voltak közös napjaink? Mintha anya halálával, az addigi emlékeimet elveszítettem volna. Igen tudom gyerek voltam... De ilyen korban még az embereknek vannak töredék emlékei. Nekem viszont ... Semmi. Csak a földön heverő anyám maradt meg.. a mosolya. Apám pedig olyan emlékeket adott nekem amikre nincs szükségem. Azokat nem akarom. Ki akarna emlékezni arra hogy folyton megverték? Senki! Ki akarna szomorú születésnapokra, iskolai évnyitokra vissza emlékezni? Bárcsak az egész életemetet kitörölhetném!

- Aaron drágám... - áll elém Clare majd megfogja a vállam. Annyira elméjültem a gondolataimban, hogy észre se vettem hogy előttem áll. - Jól vagy? Nincs semmi baj?

- De hogy is... - rázom fejem. - Semmi baj.

- Kicsit mintha gondterheltnek tűnnél? Ohh! - kap szája elé. - Talán a kicsik miatt van? Sajnálom ha...

- Clare... - mosolygok rá őszintén. - A gyerekek nem csináltak semmit, és te sem. Semmi baj... Csak kicsit elgondolkodtam. Ennyi az egész.

- Szólj ha bármiben segíthetek neked. Már a családunk vagy - fogja meg az arcom. Egy pillanatra melegség önt el. Azonnal elhúzódom tőle. - Ne haragudj én...

- Semmi baj! Megyek felviszem a vacsorát Arianak. Biztosan éhes már.

- Rendben... - néz rám zavartan. Mit gondolhat miért húzódtam el tőle? Lehet rosszra gondolt, de ez nem számít.
Bemegyek a konyhába majd előveszek egy étkező fatálcát, és rá helyezem az ételeket. Igazság szerint nem nekem kellenne ezt megtenni, hiszen senkim Aria. De a nővére szokás szerint most sincs itthon. Az emeletre érve fél kézzel megtartom a tálcát majd benyitok Aria szobájába. Az éjjeli lámpájának fénye megvilágítja félig arcát. Egy selyem anyagú rövid nadrágban és egy felsőben alszik ami félig fel van csúszva hasán. Kezei feje fölött pihennek, haja kócosan pihen párnáján. Van valami ellenállhatatlan benne... Nem jöttem még rá mi az... Valószínűleg nem is fogok. De tudom hogy mellette akarok lenni. Óvatosan leteszem az író asztalára a tálcát majd az ágyához sétálok és leguggolok elé. Nem kellenek szavak hogy elmondjam mit indít el bennem ez a lány. Gyönyörű, okos... Gyengéd... Na meg makacs. Órákig tudnám őt bámulni. Mintha valami megszállottságot éreznék... Pedig ez nem az. Csak... Valami hozzá hasonló.

Kósza tincsét kisöpröm arcából. Duzzadt ajkaira vezetem ujjaim, majd lehúzom tenyerem nyakára, és mellkasán keresztül a hasáig. Megcirógatom bordáit... Azonnal felsóhajt. Mellbimbói ágaskodnak az érintesmtől. A selyem anyagon keresztül végig húzom ajkaim rajta. NEM... TUDOK.... ELLENÁLLNI NEKED! NEM MEGY! Próbálkoztam! Próbáltam de nem bírtam ki! Nem akarom hogy fájjon neked! Nem akarok fájdalmat okozni, nem akarom hogy miattam, és a nővéred miatt szenvedj, de nem bírok magammal! Akarlak téged Aria! Kellesz nekem! Meg kell értened. Olyan vagy számomra mint egy erélhetetlen virág a hegy csúcsán. Számtalanszor leestem! Mert le kellett esnem, hogy ne ártsak annak a virágnak, hogy ne kelljen őt a szabadságtól elválasztanom, hogy ne kelljen őt kitépnem a földből. De újra felértem a csúcsra... És már karnyújtásnyira van a virág... Az a gyönyörű érintetlen és tiszta virág. Mi lesz vele ha össze piszkolom? Mi lesz vele ha miattam elkezdenek lehullani a szirmai? Ha miattam fog elhervadni? Nem akarom elpusztítani... Csak megtartani! Meg akarlak tartani magamnak! Felhúzom ruháját hogy ajkaim megérintsék finom bőrét hogy tenyérnyi feszes melleit a markomba fogjam, hogy mellbimbóját izgassam a nyelvemmel, hogy sóhajtásra késztessem őt még álmaiban is. Nem lehetsz másé... Csak is az enyém. Felpillantok rá, szemeit lassan nyitja ki, és ami miatt elmosolyodom, az az hogy a fejem visszanyomja a melleihez.

- Ne... Merd abba hagyni! - szólal meg fáradtan. Újra félnezek rá.

- Soha... - vigyorgok pimaszul, majd falni kezdem melleit. Szívni harapdálni. Nyelvemmel körkörösen izgatom őt. Észre veszem hogy csípője megemelkedik. Kezem végi húzom hasán, majd egyszerre emelem meg nadrágjàt és bugyiját is. Levezetem ujjaim puncijára... Érintetlen... - Ennyire felizgattalak? - hajolok fel füléhez majd enyhén megharapom. Mellkasa fel le jár. Ziháltan kapkodja a levegőt. - Nyisd szét azokat a combokat Kicsi... - parancsolom, és engedelmeskedik. - Jó kislány... - csókolom meg ajkait anélkül hogy engedném, hogy viszonozza. Ujjaim lejjebb vezetem, hogy érezzem meztelen punciját. Olyan... feszes! Istenem! És csak az enyém! Ujjaimmall végig siklok puncija nyilásán. - Olyan nedves vagy bébi... - dörzsölöm csiklóját miközben édes nedvéhez folyton vissza térek. - Ez az első ugye? Ugye Kicsi? Hogy valaki megérint oda lent. Rám néz... Tekintete mindent elárul. Elhúzom ujjaim puncijától... Majd végig vezetem őket ajkain. Szemeit lehunyja miközben ajkai szétválnak egymástól. Nyelvem szájába dugom, és érzékien meg csókolom.

- Ígérd meg! - fogom meg arcát. - Ígérd meg hogy az enyém leszel! - Ígérd meg nekem... - suttogom fülébe miközben nadrágom a duzzadt farkam miatt szükülni kezd! - Ígérd meg hogy nekem adod magad! Hogy én foglak eljuttatni a csúcsra! Hogy az én farkamon fogsz elmenni újra és újra míg remegve nem fogsz mellém feküdni egy kiadós éjszaka után! Ígérd meg! Ígérd meg! - ismétlem el magam, annyiszor hogy végül a hajamba ragadva húzzon ajkaihoz.

- Megígérem! - cikázik tekintete szemeim között. - Ígérem! - csókol meg hevesen.

- Most pedig.... - simítok végig arcán. - Egyél különben kihűl az étel.

- Mi? - néz rám zavarodottan.

- Egyél mert kihűl... - állok fel hogy elé tegyem a tálcát. Még mindig össze van zavarodva. Megértem. Ilyen heves dolgok után, hirtelen csak úgy ennie kellenne.

- De... - néz az ételre, majd rám - Azt hittem...

- Mindennek eljön az ideje, légy türelmes.

- Aaron? - húzza fel egyik szemöldökét. Ismerem ezt a pillantást, valamit mindjárt hozzám fog vágni. - Aaron? - emeli fel kicsit a hangját. - Te idióta seggfej! - vesz magához egy párnát majd ütni kezd. Nem mintha fájna amit csinál, ezért hagyom hogy jogosan kiadja a dühét. Valamilyen szinten ezzel zavarba hoztam. - Te hülye! Hülye! Hülye! Hülye seggfej! - püföl minden egyes szó után. - Hogy... - lihegi. - Hogy tehetted ezt velem? Mi? Utállak! - sújt le rám még egyszer, mire elnevetem magam.

- Nyugalom kis agresszív bomba! Nyugalom. Ennyire lázba hoztalak? - hajolok ajkaihoz, mire egy gúynos mosoly után arcom csap a párnával.

- Utállak... Ne merj hozzám szólni! Tűnj innen! - fonja össze karját miközben az ajtó felé int.

- Nah ne durcizz nekem! - dőlők arcához mire a másik oldalra fordul. - Aria... Tudod hogy most nem lehet...

- Annyira elképesztően... De annyira egy óriási seggfej vagy! Aludtam, és te... Te... - akadnak el szavai.

- Talán nem volt jó? - guggolok újra az ágy elé hogy lássam arcát.

- Ilyet nem csinálhatsz még egyszer! És... És ha valaki meglát minket? Ha a nővérem éppen bejön? Mitcsinálsz? Én mitcsinálok? Nem gondolkodsz.

- Mert nem tudok a közeledben! - állok fel, hogy fölé hajoljak. - Hát tényleg nem látod mit teszel velem? Aria... - kulcsolom kezeit a feje fölé, így a felsője teljesen felhúzodik a mellei alá. - Olyan érzéseket keltesz bennem amiket életemben soha nem éreztem! Nem érted Kicsi...hogy teljesen megbabonáztál?

- A- Aaron...

- Nézz rám... - veszek el szemeiben egy pillanatra. - Megbolondítottál kislány! Innen nincs vissza út! Ha tetszik, ha nem... Az enyém vagy!

- Ki szerint? - hunyorít rám.

- Nem ki... Hanem mi! Az érzéseink szerint. Meddig tagadod még? Meddig takargatod még? Nem tudsz nélkülem levegőt venni! Nem tudsz nélkülem létezni!

- De meg is mit vársz? Hogyan... Hogyan akarod hogy ebbe belemenjek?

- Már benne vagy gyönyörűm. Nyakig! Tudom... - engedem le kezeit, majd mellé ülök. - Tudom hogy nem akarsz a nővérednek fájdalmat okozni! De... Én nem szeretem őt! Soha nem is szerettem!

- Hogy? Mit mondtál? - néz rám meglepődve.

- Figyelj Aria... Én csak... Nem is tudom miért jöttem vele össze. Az egyik bulin ismertük meg egymást, beszélgettünk... Mély ponton voltam... Támaszom volt. Megcsókolt... Majd lefeküdtünk egymással... És valahogy azóta...

- Vagy is több mint három éve csak úgy a semmiért vagy vele ugye? - néz rám könyörtelenül.

- Nem... vagy is de! De...

- Mi de? Hah? Mi? - kiabál?

- Támaszod volt? Támaszod? Hát ki ő neked? Egy tárgy? Egy jelentéktelen... - vesz mély levegőt hogy ne mondja ki a szót. - Ha őt ennyibe nézed... Azok után amit állítólag érted tett. Mert ugye melletted volt mivel "mély ponton" voltál! - teszi idézőjelbe. - Annyira gusztustalan vagy! Ide jöttél... Mert ő be akart mutatni téged nekünk... Azt akarta hogy a családunk része légy. Mert szeret! - kiabál. Mert szeret! De te... - néz maga elé miközben megnyalja száját. - Egyáltalán mit akarsz tőlem? Mit érzel irántam? Csak meg akarsz dugni? - kérdezi.

- Természetesen nem! Aria végig sem hallgattál!

- Mert nincs is mit! Te egy önző arrogáns egoista seggfej vagy! Tűnj a szemem elől! Hagyj békén, és hagyd békén a nővéremet is! Megértetted! Önző vagy!

- Oké... - nevetek magam elé. Én vagyok önző? Te voltál az aki dugni akart velem az előbb nem? - búkik ki belőlem. Tekintete teljesen elvész. - Azt mondod nem akarod... Véded Steph-et közben arra vágysz hogy megérintselek!

- Takarodj! - áll fel az ágyból hirtelen, így a földre borul az étel. - Azt mondtam takarodj! Tűnés! - ordít majd, felém közelít, bicegni kezd, majd felssziszen hirtelen, és majdnem elesik. Elkapom derakánál.

- Jól vagy? Nem lenne szabad lábra állj még! - nézek rá aggódva, miközben teljesen maga alatt van. Hallom ahogy a könnycseppek kopannak a padlón.

- Miért aggódsz értem? - kérdezi suttogva... Erőtlenül. - Ki vagy te hogy aggódj értem? - néz fel rám könnyes szemekkel.

- Aria sajnálom...

- Nem Aaron... - csóválja mosolyogva fejét. - Én sajnálom. Sajnálom hogy elkezdtem érzéseket táplálni feléd! Bocsánat érte! Sajnálom!

- Aria... - nézek rá kétségbeesetten. Ne mondd ezt.

- Csak... Csak menj ki innen! - suttogja. - Menj már! Takarodj! - üvölt újra. Elengedem őt.

- Nagyon sajnálom Aria... - nézek rá, mire bezárja előttem az ajtót. Hallom ahogy a földre csusszan. Hallom a zokogását. Kurvára elszúrtam!