Sziasztok babócák! Mielőtt elkezdenétek olvasni az új részt elszerettem volna mondani hogy köszönöm hogy ilyen sokan vagytok, és hogy ilyen kitartóan várjátok az új részeket. Sajnos a munka a tanulás, gyerek mellett, és egy másik írásom melett kevesebb időm jut írni ezt a sztorit de nem szeretném félbe hagyni, úgy hogy próbálom mindig nektek hozni az új részeket. Jah és csak úgy elmondanám hogy ezt a horror parkot kitaláltam ilyen nem létezik csak ugye Brooklyn. És mivel életembe nem jártam ilyen helyeken ezért minden részletet egyedül találtam ki. Köszönöm mindenki türelmét, és jó olvasást nektek drágáim. 🥰🥰🥰🥰🥰

Jah és régi tiktok fiókom használom, mert az új valahogy mindig kidobott. Ugyanaz a nevem 🥰🥰
szonja_writer

A hosszú folyosón haladva minden csendes. Túlságosan is. A díszletek pedig annyira élethűek főleg a pókok. Utálom őket. És a falakon lévő véres írásoktól kiráz a hideg. Ne sikíts! Ssshhh.... Már nem fog sokáig tartani. Ehhez hasonló és még gyomor forgatoóbb dolgok vannak felvésve a falakra. Majd hogy nem elhányom magam amikor egy kibelezett féres holttest mellett haladunk el. Óvatosan lépkedem mellette, de amikor a női test hirtelen kinyitja szemeit, és elkapja a bokám, hatalmasat sikítok. Valószínűleg Nathan nem a nőtől, hanem az én sikolyomtól rezzen össze ahogy felém fordul.

- Ne, ne, ne! - sikítok, újra majd futni kezdek Nathant magam után húzva. Meglepő hogy ennek fordítva kellene történnie de ki nem szarja le amikor az a lógó gyomrú nő hirtelen rohanni kezd. Szemeim kitágulnak amikor meglátom hogy utánunk ered. Mintha az életem múlna rajta úgy rohanok, majd a szemeim elé táruló első ajtó kilincset megragadom, és kinyitom hogy el tudjunk bújni majd ekkor egy óriás méretű hentesnek öltözött véres köpenyes férfi sétál élő kezében egy csontvágó fűrésszel. Újabb hangos sikoly hagyja el a torkom. Olyan erővel csapom be az ajtót mintha valakinek behúznék egyet. Rohanok mint akit üldöznek! Basszus mert tényleg üldöznek!

- Nathan?- lihegem.

- Igen? - vigyorog miközben nyugodtan szalad utánam.

- Ha kijutottunk innen... Esküszöm... - kapok mellkasomhoz, miközben futok. - Ki foglak nyírni! - felelem mire kinevet.

- Olyan cuki vagy Aria drágám! - kacsint, majd a következő ajtót kinyitja és be húz.

- Végre! Végre! - fújom ki a levegőt az ajtónak támaszkodva. - Hahh ezt nem fogom birni lelkileg! - csúszok le szörnyelkedve az ajtó mentén, mire Nathe arcon puszil.

- Nah gyere te kis ilyedős! - húz fel, és elmosolyodom.

- Mi ez a hely? - nézek körbe.

Mindenhol zöld kórházi függönyök lógnak. A lámpa fénye épp hogy meg világítják a helységet. Műtéti ágyak, kellékek hevernek mindenhol, és egy letakart hulla is velünk van. Nathan megnézni igazi ember e, de hála az égnek nem az. - Menjünk innen! - fordulok az ajtóhoz, és kinyitnám de nem lehet. Újra, és újra rángatni kezdem teljes erőből, de semmi. - Az előbb... Az előbb még nyitva volt. Hogyan lehetséges ez? Hogy fogunk innen kijtuni? - rángatom tovább zaklatottan az ajtó kilincset, majd egy fura hangra figyelünk fel mindketten. Megáll bennem az ütő. Ledermedek, és Nathan karjába kapaszkodom, ő pedig simogatni kezdi a hátam.

- Nyugalom Aria... Nincs semmi baj - néz a szemembe. - Maradj itt megnézem.

- Ne! -kapom el kezét.

- Ez csak játék... Semi sem igazi - mosolyog biztatóan. - Nyugi - sétál előre majd az egyik fiókos polc előtt megáll. Onnan jött a zaj. Megfogja a fiók gömbölyű fogóját, és amikor kihúzza egy régi porcelán babához hasonló eltorzult baba féleség ugrik fel. Én messziről megijedtem, és Nathan is megugrik, majd elmosolyodik. - Látod? Ez csak egy csúnya baba - veszi ki onnan, majd amikor alaposan szemügyre veszi a ruhája alatt kezd matatni. Közelebb lépek hozzá hogy megnézzem mit talált. - Ez egy kulcs aranyom! - lóbálja előttem, én pedig reménytelve mosolygok, és elveszem tőle hogy kinyissam az ajtót, de amikor próbálon bele helyezni a kulcs lyukba, egyszerűen nem megy bele.

- Ez nem jó... - sóhajtok hajamba túrva.

- A kulcs jó... - sétál hozzám, majd az ajtónak nyom.

- Nathe, most mitcsinálsz? - teszem kezeim mellkasára.

- Csak éppen nem ebbe a zárba! - fogja meg derakam, majd szemeibe néz.

- Nathan... Ne... - kezdeném de belém folytja a szót, amikor hirtelen megcsókol. Kezét végig vezeti arcomon, majd végig simit nyakamon, és elengedi ajkaim. Bódultan nézek fel rá.

- Olyan... Gyönyörű vagy! - fogja meg arcom. - Engedd meg hogy kicsit elidőzzek veled. A buli óta, úgy vágyom rád! Az érintésedre, a csókjaidra... Arra hogy az ujjaiddal simogass!- fogja meg kezem majd tenyerembe csókol,és arcára helyezi. Teljesen elalélok a szavaitól, a bókjaitól, ahogy rám néz.

- Nathan... - kapaszkodom nyakába, majd megcsókolom. - Nem kell kétszer kérned! - suttogom ajkaira, mire pimaszul rám mosolyog, és hirtelen ölébe vesz, majd csókolni kezd. Felültet az egyik asztalra majd lábaim közé furakodik, és végig simit melleim között. Szagatottan veszem a levegőt minden egyes érintése után. Közel húzom magamhoz amikor nyakam kezdi csókolgatni. Benyúlok felsője alá, majd izmos hátába vájom körmeim. Megőrülök attól amit velem csinál.

- Most mitcsinálsz? - dönt az asztalra.

- Bízol bennem? - kérdezi miközben pulóverem felhúzza a hasamon. Bólógatok... Mást nem tudok, csak átadni magam neki. Olyan régóta vágytam már rá. Csak egy csókjáért bármit megtettem volna, most pedig a melleim markolássza, és nyelvével olyat művel a mellbimbóm körül amire nincsenek szavak. Felsóhajtok, amikor gyengéden ráharap, és újra szívni kezdi.

- Nathan... - csuklik el hangom, amikor felpillantok rá. Megdermedek ahogy a szemembe néz, ahogy végig halad nyelvével a hasamon, majd megáll lent.

- Annyi rosszaságot tennék veled kislány ami után csak csendben lihegnél percekig! - szépen csilingelő szavaitól villámként csap belém egy kellemes izgató érzés. Akarom! Akarom hogy rosszaságokat tegyen! És felülök hogy újra érezhessem ajkait, de a vér meghűl bennem, amikor Nathan hátában a letakart hulla áll. Nathan egyből észre veszi hogy valami nem stimmel velem. - Futás! - vigyorog rám, majd az asztalról lerántva maga után húz, és a bábunak hitt élőhalott férfi egy késsel a kezében fztni kezd utánunk. Fel sem tűnt hogy a szoba egy fajta labirintus, addig míg többször zsákutcába nem jutottunk. Fogalmam nincs hány percen keresztül rohantunk, majd amikor megállunk, hogy végre levegőhöz jussunk egymásra nézünk. Ő is, és én is hatalmas nevetésbe kezdünk.

- Ez egyszerre volt ilyesztő, és ciki! - nevetek tovább.

- Igen, igazad van! - dönti fejét a falnak.

- És most? Merre megyünk? Folyton zsákutcába jutunk.

- Nyugi bébi! - kacsint rám, majd elindul előttem, de háttal hogy közben láthasson.

- Héjkás! - hunyorítok rá, majd közelebb sétálok hozzá. - Talán rájöttél valamire?

- Csak gyere... - vigyorog, és ugyanarra a folyosóra visz ahol legalább már háromszor jártunk.

- Nathan erre már jártunk... Többször is!

- Ezt figyeld - áll meg majd a fal közepén egy kis nyíláshoz hasonló törés látszik. Óvatosan megnyomja, mire kattan egyet, és kinyílik. A vörös lámpás labirintus már a múlté... Fogalmam nincs hogy jött rá erre. Én észre nem vettem volna.

- Ez nem semmi volt! - nézek rá hitetlenkedve, és elkezdünk haladni egy teljesen más folyosón ahol egyre több ajtó jelenik meg egymással szemben. Itt több szoba van mint ahol korábban jártunk. A fények is másabbak... sötétebb a hely. Ijesztőbb, és mintha negatív energiát árasztana szét. Olyan érzés mintha nem csak a lámpák, hanem a levegő is vibrálna. Össze kulcsolom ujjaim Nathan ujjaival, és belekarolok. - Mi ez a hely? - nézek körbe körbe ahogy haladunk.

- Nem tudom... De tuti hogy sokkal parább.

- Szerinted valamelyik kulcs nyitja az egyik ajtót?

- Valószínűleg, igen - válaszolja, miközben érdeklődve néz mindenhová. Az egyre gyorsabban vibráló lámpák hideg fényei összezavarják a látásunkat. Nem értjük mi történik, csak egyre gyorsabb, és gyorsabb tempóban kezdünk sétálni, főleg amikor suttogó hangokra leszünk figyelmesek, majd a lámpák kioltódnak. Azonnal megállunk mindketten. Az orrunkig sem látunk. Átölelem Nathant ő pedig újra nyugtatni próbál. - Ez is csak a játék része - suttogja miközben homlokon puszil.

- Tudom... - hal el a hangom. - De... Én... Én még is nagyon félek. Kérlek... Álljunk le. Menjünk vissza a bejárathoz valahogy, és...

- Sshhh... - teszi tenyerét szám elé. - Hallottad ezt?

- M-micsodát? - kérdezem remegő hangon.

- Valaki... - kezdi nagyon halkan. - Mintha a fülembe szuszogna.

- Nathan könyörgőm ne viccelődj!

- Aria, esküszöm hogy érzem! - szorít magához, majd ekkor a lámpák fényei visszatérnek és újra vibrálni kezdenek, majd Nathan mögé pillantva észre veszem, hogy az az ajtó ami előtt állunk, nyitva van.

- Az az ajtó eddig nem volt nyitva!- intek mögé.

- Igazad lehet, de ki tudja! A sötétben semmit sem láttunk. Menjünk be!

- Ne várj egy kicsit! - állítanám meg, de ekkor belép, és hirtelen egy csapó ajtó nyílik meg alatta, és lezuhan majd vissza is záródik. - Nathan! Nathan! - rogyok a földre és szinte már könnybe lábadt szemekkel dörömbölöm a padlót.

- Aria! Aria hallasz?

- Igen! Igen hallak! Jól vagy?

- Jól vagyok, ne aggódj.

- Egészen biztos?

- Egy hatalmas gumi matracra estem, nyugalom kincsem!

- Annyira megijedtem, azt hittem...

- Semmi baj nincs! Egy fura szobában vagyok, de nélkülem kell tovább menj.

- Nem hagylak itt! Ezt felejtsd el!

- Ne butáskodj, kint találkozunk. Minden rendbe lesz!

- Biztos jól vagy? Nem ütötted meg magad?

- Kérlek ne aggódj miattam! Teljesen jól vagyok. Menj tovább rendben?

- Csak vigyázz magadra... Oké?

- Ígérem! - válaszolja és biztató szavai mögött érzem mosolyát is.

- De... De nem hagyhatlak itt téged!

- Kérlek menj tovább. Biztosan találkozol majd a többiekkel is. Minden rendben lesz.

- Légy nagyon óvatos kérlek!

- Az leszek de most már indulj...

- Jól van, hamarosan találkozunk. Szia...

- Szia - válaszolja én pedig kimegyek a helységből.

Körbe nézek egy pillanatra, és nagyot sóhajtok. Nem fogon kibírni egyedül ezen a rémisztő helyen. Muszáj leszek megkeresni a többieket, ezért elindulok tovább a folyosón. Olyan gyenge vagyok. Olyan idióta hogy egy ilyen helyen félek. Stephanie valószínűleg minden percét élvezi, én meg itt majdnem sírok. De mit kellene tennem? Hiszen életembe most járok ilyen helyen, és ez volt az utolsó is egyúttal...

***

Ezt lehetetlen ki bírni! Már legalább tíz perce rohan utánam egy fejszés alak, de végre sikerült leráznom. A folyosó utolsó szobájához érve reménykedve nyomom le a kilincset, és sikerül bejutnom mielőtt utolérne az az őrült alak, de... Mi a franc ez a hely? Jézusom!
Ez a legvérfagyasztóbb hely eddig ahol jártam az összes szoba közül. Fekete lepel szerű ruhás szellemekhez hasonló lényekkel van tele ez a sötét szoba... A sok sok gyertya fénynek köszönhető van ide bent fény, de most mit kellene tennem? Meg sem merek mozdulni közöttük, nem hogy átsétálni.

Ledermedve nézek körbe, és a szívem vadul kalapál a félelemtől. Ki az aki nem félne egy ilyen helyen? Mi a franc? Valami... Valami mozgást halottam! A távolba hunyorítok hogy lássak mindent, de hamar kikerekdnek a szemeim amikor észre veszem, hogy az egyik szellem szerű lény előrébb mozdul. Azonnal az előttem álló elé bújok, és elkezdek tovább haladni. Ahogy ő előre, én őt megkerülve próbálom lerázni, de amikor rálépek valamilyen törékeny fekete dologra a lény megáll és a zaj amit keltettem annak irányába indul. Fogalmam sincs mitévő legyek. A szívem vadul kalapál a levegőt alig bírom vissza tartani ahogy az egyik eldugottabb sarok felé veszem az irányt. Menekülni akarok, menekülni próbálok, de hirtelen az egyik fekete lepel alól egy kéz nyúl elő majd beránt magához. Azonnal sikítanék ha nem fogja be a szám. A könnyeim végig folynak az arcomon a rémülettől.

- Ssshhh... Nyugalom Kicsi, én vagyok! - suttogja közel hajol a fülemhez. A korom sötétben nem látom, de meglepődve fogadom hogy ő az, és hirtelen biztonság érzetet kelt bennem hogy nem egyedül vagyok... Hogy vele vagyok.

- Aaron... - suttogom nevét remegő hangon.

- Semmi baj... - fogja meg kezem, majd testét az enyémhez préseli, és újra befogja a szám. - Ne... Hogy... Megmoccanj! - suttogja, majd érzem ahogy fejem a nyakába szorítja és magához ölel. Szemeim össze szorítom, és kezeim ökölbe szorítva kettőnk közzé préselem, ő pedig erősebben szorít. - Itt van baszd ki! - hatja fejét az enyémre. Mozdulatlanul várjuk hogy mi fog történni, hogy mikor húzza le a lény rólunk a sötét anyagot. Halljuk ahogy körbe körbe sétál. Remegek... annyira remegek. Tudom! Tudom hogy ez egy hülye játék, de bassza meg ez egyáltalán nem vicces. Aaron teljesen átérzi ahogy beleremegek a felélelmbe. Óvatosan megfogja arcom, és érzem forró leheletét arcomon. Hetek óta szó váltás sem volt köztünk, most még is olyan közel van hozzám amennyire egyáltalán nem akartam. Nem akartam mert rossz dolog. Nem akartam mert a nővéremről van szó. Akartam... Akartam mert... Vágytam az érintésére. Akartam mert... Megőrülök a hiánytól amit maga után hagyott... Még ha csak kicsit is .. De most olyan közel van. Én is megfogom az ő arcát, és levezetem ujjaim ajkaira. Azok a puha telt ajkak. Derekamon lévő kezével rám szorít. Eddig is éreztem minden porcikáját de most még jobban akarom! Nem lehet! Nem kellene... De olyan nagyon nagy a kísértés. Az illata... A bőre puhasága... Az érintése. Én voltam aki megakarta tenni az első lépést... De ő magához híven, ha tehette volna sem kérdezte volna meg, hogy megcsókolhat, és ezt onnan tudom mert olyan mohón csókol mint egy kiéhezett oroszlán... Mintha mindvégig egy ilyen pillanatra várt volna... Ahol sarokba szoríthat... ahol nem tudok ellenállni neki... ahol átadhatom magam egy ilyen rossz, de még is szenvedélyes dolognak. Aaron Wallner... Meddig játszol még velem? És még nagyobb kérdés... Meddig engedem?