A szívem olyan hevesen zakatol, ahogy Nathan egyre csak fölém hajol. Zöld szemei ide oda cikáznak, én pedig lassan elájulok ahogy érzem forró édes leheletét arcomon.

- Nathe! Hát itt vagy? - szólal meg mögöttem valaki. Ő azonnal mögém néz, én pedig hátra fordulok.

- Igen Zayn?

- Kerestelek... Úgy látom megvagy! - fonja össze karjait, a magas ugyancsak barna hajú, zöld szemű srác. Szinte egyformák. Talán annyi a különbség hogy Zayn magasabb, izmosabb, és kicsit borostás.

- Megvoltam... Eddig!

- Figyelj, csak szólni akartam, hogy néha figyelj a vendégekre! Most szedtem szét két sráct! Ha anya bármelyik drága vázája eltörik...

- Igen, tudom! - válaszolja, én pedig visszafordulok felé, mire ő elindul bátyja felé. - Ne égess már! - suttogja, de így is tökéletesen hallom, majd tenyerem mögé rejtem mosolyom.

- Oké már megyek! - teszi fel kezeit megadóan Zayn, és elmegy.

- Bocsi! - vigyorog, majd leül velem szemben. - Szóval... Ízlik a koktél?

- Igen, ízlik - kortyolok újra a pohárba, majd magamba döntöm ami benne maradt. Lehetetlen lesz tiszta fejjel kibírni, hogy ne legyek a közelében zavarban. - Annyira, hogy kérek még belőle egy icipicit - hunyorítok.

- Egy icipicit? - nevet.

- Nah jó! Ezzel a pohárkával! - nevetek én is. - Ez tényleg ízlik, úgy hogy nem árthat meg belőle.

- Ahogy szeretnéd - biccent, majd tele tölti poharam.

- Köszönöm.

- Szívesen. Van kedved... sétálni?

- Sétálni? - lepődőm meg. Azt hittem az első gondolata az lesz, hogy meg akar csókolni.

- Aha...

- Sétáljunk! Szeretek sétálni. - veszem fel a poharat, majd leszállok a forgó székről, de olyan ügyetlenül hogy kicsit megbotlom, mire ő elkap. Kezei meztelen hátamra simulnak. Szerintem mindketten érezzük milyen zavarban van ettől a másik.

- Csak óvatosan! Biztos meg akarod azt még inni?

- Nem vagyok részeg... Csak néha nagyon ügyetlen... - harapom be ajkam.

- Akkor úgy tűnik muszáj oda figyelnem rád! - néz szemeimbe újra mélyen egy pillanatra, de végül elindulunk az udvarra.

A medence mellett elhaladva borzasztóan kiráz a hideg.... Véletlen sem szeretnénk bele esni, ezért helyet cserélek Nathannel. Vajon, hol van Annie? Egész éjszaka nem látom. Írok neki egy üzenetet, hogy hol van azért.

- Szóval... Hogy érzed magad? - szólal meg, mire ránézek.

- Azt hiszem jól... - mosolygok. - Nagyon jól érzem magam.

- Ennek igazán örülök.

- És te? Te hogy érzed magad? - kérdezem csillogó szemekkel.

- Jól... - áll meg egy pillanatra, majd megfogja kezem. - Hogy végre látlak!

- Nathe... - pislogok nagyokat.

- Régóta akartam már veled beszélni... De valahogy nem jöttek össze a dolgok - tűri el hajam fülem mögé.

- Én is... Énis szerettem volna beszélni veled... Csak... Csak...

- Féltél? - húz óvatosan magához, keze pedig a hátamon, a fenekem fölött pihen.

- Uhummm... - nézek magam elé, mire kezébe veszi arcom, és felemeli.

- Én is...

- Hogy? - lepődöm meg. Ő félt beszélni velem?

- Igen! - nevet. - Képzeld én is féltem, sőt rettegtem attól hogyan reagálsz majd. De most itt vagyunk...

- Igen... Itt vagyunk.

- És most ebben a pillanatban teljesen más ural le... Nem a félelem! - hajol közel ajkaimhoz.

- Igazán? - cikázik tekintetem szemei, és ajkai között. - És mi lenne az?

- Inkább megmutatom! - mosolyog, majd ujjával végig surul ajkaimon azok pedig elválnak egymástól. A szívem hevesen dobog, a gyomromban lévő pillangók, elképesztő gyorsasággal száguldanak ide oda. Érzem, ahogy lassan megérinti ajkam... Olyan közel van. Egyetlen pillanatra érzem ajka selymességét, majd a hirtelen tapsvihar, és kurjongatást félbe szakítja ezt a tökéletes pillanatot. Mindketten az udvar hátsó részére fordítjuk tekintetünk. Zayn, Steph, Tara, és Zayn többi barátja gúnyosan tapsolnak meg minket.

- Ez az hugi! - kiált felénk tapsolva Steph.

- Jesszus! - temetem arcom tenyereimbe, mire Nathe arcomat, nyakába szorítja. - Mikor hagyják már abba? - dörmögöm.

- Oké oké! - nevet feléjük gúnyosan Nathan. - Elég volt már!

- Húúú! A kisherceg védelmezi a hercegnőt? - kiált felénk Zayn, mire felnézek Nathanre aki arcát megdörzsöli, majd sóhajt. Alig bírom vissza fogni nevetésem, és ezt ő is észre veszi.

- Nocsak kisasszony! - hajol közelebb arcomhoz, majd pimaszul vigyorog. - Még te is nevetsz?

- N-nem! - csóválom fejem. - Dehogy is! - vigyorodok el, mire megcsóválja fejét.

- Nah jól van menjünk innen! - kulcsolja össze kezét enyémmel, engem pedig melegség önt el.
Ahogy elindulunk vissza a házba, egy pillanatra hátra fordulok... És meg is bánom. Aaron úgy néz rám, hogy arra nincs szó. Tekintete egyetlen szót sugall... - Az enyém vagy! Végig fut gerincemen a hideg, majd visszafordulok, és követem tovább Nathan fel az emeletre. - Itt már nyugodtan lehetünk! - nyitja ki előttem a szobája ajtaját. Azonnal végig siklik tekintetem a sötét szürke falakon, a fekete fényes hatású gardrób szekrény melletti Chris Grey, és Chase Atlantic posztereken... A családi, és barátokkal lévő fotóin... A kék színű LED fényen, ami betölti a szobát. A hatalmas álló tükör előtt heverésző fehér ingen, és az óriási selyem anyaggal borított francia ágyon.

- Hűha! - fordulok körbe magamon.

- Tetszik? - mosolyog.

- Nagyon. Ez annyira tükröz téged... - nézelődök tovább.

- Miért? Milyen vagyok? - kérdezi miközben elindul felém, engem pedig hátrálni kényszerít.

- Az én szemszögemből? Hmmm... Azt hiszem... Kedves, őszinte, okos, szerény... - hátrálok tovább.

- Igen...

- Tetszik, hogy nem vagy egoista, hogy nem vagy bunkó, nem viselkedsz büszkén...

- Igen? - hátrál tovább, és végül az erkélyén kötünk ki, ahol már egy lépés sem választ el tőle.

- Mi igen? - döntöm oldalra fejem. - Már sokkal többet mondtam a kelleténél.

- A te szádból egész éjszaka hallgatnám... - húz magához hirtelen, kezeim pedig automatikusan izmos mellkasára helyezem. - Lenne egy kérdésem.

- Nincs menekülő út előttem, úgy hogy így úgy is válaszolnom kell - húzom össze szemeim mire, édesen maga elé nevet. Olyan helyes, és cuki.

- Tetszem neked?

- Nathan... - forgatom meg szemeim.

- Tetszem neked? - kérdezi újra közelebb húzva magához.

- Igen... Tetszel.

- Még egy kérdés... - vigyorog.

- Nathe! - lököm meg óvatosan mellkasánál.

- Ígérem hogy ez az utolsó! - mosolyog rám, csillogó szemeivel. - Szeretnél... Járni velem? Mert én, őrülten szeretném ha a barátnőm lennél! - simit végig karomon, majd tenyerem cirógatni kezdi. Arcom elpirul, ajkaim elválnak egymástól, úgy meglepődöm szavaitól. - Ha így bámulsz rám, még rossz
ra fogok gondolni - szerénykedik.

- Igen! - nyögöm ki. - Szeretnék járni veled - mosolygok mint egy kisgyerek.

- Akkor, csak egy fontos kérdésem maradt! Megcsókolhatlak? - simít végig arcomon, de válaszolni már nem tudok, csak bólogatni, ő pedig ajkát az enyémhez érinti.

Nyelve selymesen fonódik az enyémhez, és testem az övéhez préselődik. Erős ujjaival simogatja meztelen hátam, majd újra megfogja arcom. Olyan könnyen, és gyengéden csókol hogy attól teljesen elalélok. A telt ajkaival nem tudok betelni, megszívom, és enyhén beleharapok, úgy engedem el őt. Bele néz szemeimbe, lágy csókot lehel az arcomra. Szemeim mosolyognak, és le sem tudnám tagadni mennyire boldog vagyok, majd ebben a pillanatban újabb taps hivar keletkezik minden féle sikollyal, és kurjongatással. Megfordulok hogy énis lássam ahogy a nővérem, és a többi barátja gúnyosan örvendek. Mosolyogva forgatom meg szemeim.

- Ha ők igy örülnek, a mi örömünk el fog törpülni - vigyorog.

- Azt kétlem! - fogom meg egyik kezét, mire újra megcsókol, és átölel jó szorosan. Kezeim nyaka köré fonom, és lábujjhegyen állva viszonzom. Arcom puha nyakába fúrom, és orrom bele dörgölöm, majd kinyitom szemeim hogy felnézzek, és megfagy bennem a vér. Nathan résnyire nyitva hagyta az ajtót... Most pedig... De hogyan? Miért? Miért jött ide? Ott áll az ajtóban, és engem bámul. Aaron... Mégis miért van itt? A tekintete üveges, és üres. Csak félig látom őt az ajtó miatt. Olyan erősen bámul! Mit akar? Talán elmondja Nathanek hogy csókolóztunk? Hogy tönkretettem a nővérem kapcsolatát, hogy valójában, én egy, egy önző magamnak való lány vagyok aki fellángolásból többre is képes lett volna? Talán bosszúból tönkre teszi, a még most kezdődő, kapcsolatom? Nem... Nem tenne ilyet! Nem fog ilyet tenni! Még egy percig néz majd elmegy. Legszívesebben felsóhajtanék, de nem merek. Aaron nem normális...

*** Másnap Reggel***

- Csajszi! - visit egyet, és ugrik rám egy test. - Aria ébresztő! Gyerünk! - rángat vállamnál.

- Mi? - nyöszörgöm. - Annie... Te meg... Te meg mit keresel itt? - dörzsölöm meg szemeim. - Ki engedett be?

- Anyukád! - fekszik rajtam tovább mosolyogva, majd az ajtóban álló anyámra nézek.

- Köszi anya! - húzom a takaróm a fejemre, mire Annie lehúzza.

- Én megyek... Hagylak titeket! - biccent anya majd bezárja az ajtót.

- Na gyerünk mesélj! Mindent tudni akarok! - mászik arcomba, mire ásitva elnyomom arcát. - Nah Aria! - temeti tenyerét az én arcomba. - Elég már!

- Annie! Most ébredtem fel... Neked hála! Szét megy a fejem, azt sem tudom merre vagyok!

- Hát akkor gyorsan térj észhez! - rángat meg újra.

- Oké, oké! - ülök fel, majd a párnának dőlők. Az elejétől a végéig mindent elmondok neki... Sőt még a részleteket is, hiszen pont arra kíváncsi. Azt viszont nem hogy Aaron többször is rám hozta a frászt a viselkedésével, főleg hogy Nathan szobája előtt úgy méregetett, mint aki gyilkolni készül.

- Úristen! - rángat vállamnál, mire mosolyogva nyöszörgöm, hogy álljon le mert az álmosságtól meg mindig szédülök. - Én mondtam látod! Én tudtam! Úristen de örülök! - szorít magához.

- Oké, oké! - hunyorítok rá. - Nah és te? - bököm meg. - Ki volt az a srác akivel csókolóztál.

- Öhh hát...

- Hát? - fonom össze karjaim.

- Csak egy srác volt! - legyint.

- Nah persze!

- Mostanában szoktunk beszélgetni... elhívott randizni - forgatja meg szemeit.

- És? Igent mondtál?

- Azt mondtam meggondolom.

- De miért?

- Mert nem akarok pasit, hogy aztán apáskodjon felettem. Tudod... Szoknyát nem vehetsz fel! Ez a felső túl nyitott! - mélyíti el hangját, mire felnevetek.

- Így soha nem lesz kapcsolatod.

- Na és akkor? - kezd duzzogni.

- Hmm... - dörzsölöm meg állam. - Elmehetnék kajálni valahova nem gondolod? Hátha út közben találkozol életed szerelmével, és a karjaiba vetődsz!

- Ohh Aria! Kapd be! - lök meg, mire magammal húzom, és mindketten lefordolunk az ágyról, majd jó ízűen felnevetünk. - De azért a kajás része tetszik. - vigyorog mire megforgatom szemeim, és leszállok róla, majd felsegítem.

- Akkor megvársz míg elkészülök?

- Persze! - huppan vissza ágyamba, én pedig a szekrényemhez sétálok, majd kiveszek egy világos kék farmert, és egy fehér crop toppot, majd átöltözöm. A hajam lófarokba kötöm. Megmosakszom, fogat mosok, majd egy utolsó pillantást vetek magamra. - Igen gyönyörű vagy, most már menjünk! - kapja el csuklóm, majd az ajtó felé húz, kinyitja, és úgy lendít meg mint egy rongybabát... De arra egyikünk sem számít hogy neki esek Aaronak. Kezei automatikusam csípőmre teszi, én pedig neki simulok ahogy a falnak csapódik. Szemeim szorosan csukva vannak. Félek őket kinyitni. De amikor megteszem Aaron egyhangúan néz rám. Már megint.

- Bo-bocsánatt! - mélyülök fekete szemeibe, majd elhátrálok.

- Semmi baj! - válaszolja rekedtesen. Valószínűleg nem rég ébredt fel, azért ilyen kócos a haja. Úgy söpri le a pólóját, a kezeim után mintha valamiféle fertőzött dolog érintette volna meg őt, és semmit mondóan elmegy mellettem. Napok óta most beszéltünk egymással először. Vajon ha Annie nincs itt mi történtik? Be tuszkolt volna a szobámba, és mohón csókolni kezdett volna? Vajon történhetne még ilyen? De... de hogy is! Milyen hülye vagyok! Ezt már nem akarhatom. Sőt nem is akarom! Nem teszem tönkre a nővéremet, még a hülye gondolataimmal sem!

- Jól vagy! Bocsi... Én nem gondoltam hogy...- kezdi Annie ilyedten.

- Semmi baj! - mosolygok rá. - Nem történt semmi.

- Biztos? Én úgy láttam hogy ő elég mérgesnek tűnt. - néz Aaron után, ahogy le megy a lépcsőn. Bárcsak tudnám, hogy mi az oka!

- Biztos! Menjünk! - indulok el, és egy pillanatra halkan felsóhajtok, ahogy leérünk a lépcsőn. Apa álmosan pillant felém, kezében egy bögre kávéval.

- Jó reggelt kincsem! - szólít meg, miközben feltolja szemüvegét.

- Neked is apa! - sétálok felé. Ő mindig annyira kedvesen bánik velem. Tudom hogy az apám, de attól fügettlenül, ő olyan nekem mint egy barát, és bármilyen idős is legyek, mindig elfogadom majd tőle hogy a hajamba, vagy az acomra pusziljon. Ahogyan most is.

- Hová mentek? - pillant Annie-re.

- Elmegyünk reggelizni, azután pedig még mi sem tudjuk - von vállat mosolyogva.

- Érezzétek jól magatokat! - mosolyog, én pedig bólintok, majd elindulok az ajtó felé, amikor Steph utánam kiált.

- Ha esetleg mentek a pláza felé, hoznál nekem egy szempillaspirált?

- Persze.

- Tudod milyet használok ugye? - kérdezi tele szájjal.

- Egyformát használunk, úgy hogy nem lesz gond - mosolygok rá, mire puszit küld a levegőbe mi pedig elmegyünk.

Az egyik kedvenc reggeliző helyünkre ülünk be, ahol mindig frissen készitik a péksütiket. Én egy csokis croissant, Annie pedig kókuszosat rendel.

- Minden rendben van? - néz rám, amikor leülünk

- Persze. Miért?

- Csak... Olyan csendes voltál egész úton. - Biztos jól vagy?

- Igen, tényleg jól vagyok, ne aggódj! - mosolygok rá. - Csak még mindig fáradt vagyok a tegnap éjszaka miatt.

- Jólvan, de ha van valami amiről beszélni akarsz, meghallgatlak. Tudod hogy megígértük egymásnak legyen az rossz, vagy jó mindig támogatjuk egymást. - fogja meg kezem.

- Igen, tudom - bólógatok. Vajon akkor is így vélekedne ha megtudná mit tettem? Hogy a nővérem pasijával csókolóztam többször is, hogy folyton olyat helyzetbe kerültem miatta, amiből nem is akartam kiszállni? Hogy akartam Aaront? Akartam... Olyan távoli ez a szó.

- Hmm... - szippant a levegőbe Annie, amikor élénk teszik a pék sütiket.

- Köszönjük! - bólintok.

- Jó étvágyat hozzá! - mosolyog a húsz éves körüli hölgyre.

- Köszönjük! - válaszolja Annie, és már alig várja hogy hozzá kezdjen. - Nem tudok betelni ezzel a finomsággal! - harap egy nagyot a kókuszos tésztába, és hümmögni kezd. - Isteni! - vigyorog, majd egy pillanatra lefagy a tekintete, és mire meg akarnám kérdezni, hogy mi a baj, valaki hirtelen eltakarja a szemeim, és ajkak érnek arcomhoz. A vér meghűl bennem, egy ismerős illat alapján.

- Nathan... - mosolygok miközben kezem az övére teszem, és felé fordulok. Olyan hirtelen ölel magához hogy alig tudom viszonozni.

- Szia Aria! - mosolyog. Eláll a lélegzetem tőle... Ő mindig olyan jól néz ki. Egy farmert és egy fekete laza pólót visel, fehér cipővel.

- Szia Nathe - vigyorog gúnyosan Annie rá.

- Neked is szia Annie!

- Hogy kerülsz ide? - kérdezem tőle csillogó szemekkel.

- Itt sütik Zayn kedvenc csokis muffinjait. Megkért hogy ugorjak be!

- Értem... - bambulok szemeibe, mire megsimitja arcom. Azonnal elönt egy kellemes érzés. - Nagyon csinos vagy - néz rajtam végig.

- K-köszönöm! - pirulok el, Annie pedig megforgatja szemeit.

- Figyelj... - nyal végig száján. - Van kedved este horror parkba menni? Zayn, a haverjai, meg a barátnőik is jönnek.

- Horror park! - nézek rá tágra nyílt szemekkel. Tényleg ez lenne az a hely ahová elsőre randizni megyünk? - nézek rá kétségbeesetten, mire édesen mosolyogni kezd, és végig simit hajamon.

- Ugyan már... - dönti oldalra fejét, és fülemhez hajol. Ajkai súrolják fülem, amitől kiráz a hideg. - Vigyázok rád - néz szemeimbe, majd lágyan megcsókol. - Ígérem - fogja meg kezeim.

- Hmmm... Jól van. Elmegyek!

- Szuper! - vigyorog. - Szólj nyugodtan a nővérednek meg Aaronak is! Zayn biztosan örülne nekik is.

- Rendben - sóhajtok nagyot.

- Nyugalom bébi! - kacsint rám, én pedig meglepődöm a becenév hallatán. - Hidd el nagyon jó lesz!

- Hát persze! - mosolygok rá.

Csak reménykedem, hogy majd nem kapok szívrohamot...