-Megjöttünk Pep! – jelentettem ki a konyhába beérve.

-Akkor ti jöttetek meg kocsival?

-És Steve-ék... – mosolyogtam hamisan.

-Miért?

-Nem tudom! Előbb leléptünk tőlük, de nem tudom, hogy miért vannak itt.

-Menj! Te is a csapat tagja vagy! Elleszek a gyerekekkel!

-Rendben! Kösz Pep! – indultam ki majd megpusziltam Henry-t – Kint leszek Kicsim a teraszon, de ha bármi baj van a nagyi bent van a konyhába!

-Oké mama!

-Viselkedj húgi! – kócoltam össze a haját majd kiléptem a teraszra.

-Nézd! Ez... Tudjuk furán hangzik... – mondta Lang. Szóval már elkezdték.

-Tony, azok után, amiket láttál szerinted van lehetőség? – nézett fel Steve.

-A kvantum fetuáció belezavar a Planck-skálába és akkor belép a képbe a Deutsch-tétel, ugye egyetértünk? – nézett körül mire Scott helyeselt majd elkezdte kiosztani a poharakat – A gyengébbek kedvéért úgy értem nem jöttök vissza...

-Nekem ment! – jelentette ki Scott.

-Nem! Te véletlenül túlélted... Vagyis bitang nagy mázlid volt! Most meg jössz ezzel a... Minek neveznéd?

-Ugró meló?

-Ahha... Ugró meló! Na ná!

-Várjunk! – szólaltam meg – Ti konkrétan az időutazás elméletéről beszéltek? – esett le.

-Látszik, hogy jó fizika tanára volt! – mormogta Tony – Szerintetek miért nem jutott eszünkbe? Ohh! Mert nevetséges? Mert képtelenség?

-A kövek a múltban vannak... – szólalt meg Nat – Ott meg tudjuk őket szerezni! Csettintünk és mindenkit visszahozunk.

-Vagy pedig még nagyobb katasztrófát okozunk – tette hozzá Tony.

-Kétlem, hogy így lenne! – ellenkezett Steve.

-Már annyira hiányzott ez a fene nagy optimizmusod! Sajnos azonban a nagy remények mit sem érnek ha nincs logikus, kézzel fogható módja annak, hogy végrehajtsuk ezt az Ugró melót! Szerintem a legvalószínűbb, hogy a végén mindnyájan odaveszünk!

-Akkor nem ha tartjuk magunkat a szabályokhoz – mondta Lang – Az az nem beszélünk a múltbéli önmagunkkal és nem fogadunk sporteseményekre!

-Inkább ne is folytasd! Fejezd ezt be Scott! Komolyan mondod, hogy kiagyaltál egy világ megváltó tervet, és az egésznek az alapja a Vissza a jövőbe? Tényleg?

-Nem!

-Jó, mert már aggódtam, hiszen az hülyeség lenne! A kvantumfizika nem így működik!

-Tony... – fordult felé Steve – Tennünk kell valamit!

-Tettünk is! És ennyit értünk el!

-Tudom, hogy sokat kockáztatnál! – kezdte Scott – Itt a feleséged, a lányaid, az unokád! De mi mind elvesztettünk valakit, aki fontos számunkra, ahogy te is! És most... Most van esélyünk, hogy visszahozzuk őt! Nem csak őt, mindenkit! Erre azt mondod, hogy még csak nem is...

-Így van Scott! Még csak nem is... Nem tehetem! – jelentette ki mire Morgan kifutott és az ölébe mászott.

-Anya mondta, hogy mentselek meg – ölelte meg az apját.

-Ügyes vagy! Megmentettél! Bárcsak más miatt jöttetek volna! – nézett már ránk – Bármi más miatt! Tényleg örülök, hogy itt vagytok, de amúgy megteríthetünk több főre is...

-Tony – állt elé Steve – Megértelek! És örülök, hogy boldog vagy, tényleg! De kapnánk egy második esélyt!

-Nekem ő itt a második esélyem! – biccentett Morgan-re – Nem hazardírozhatok! Ha nem szakmázunk akkor maradhattok! – ment be.

-Brook! – fordult felém Nat – Segítened kell nekünk!

-Ti idejöttök öt év után azzal, hogy van egy megoldás, hogy mindenkit visszahozzunk? Hogy lehet arra esély, hogy visszakapjam a vőlegényemet? A fiam apját? Szegény apa nélkül nőtt eddig fel, és ti tudjátok a legjobban, hogy milyen nehéz ez számunkra.

-Itt a lehetőség, hogy...

-Ne Nat! Ne adj reményt! Túl fájdalmas lenne azt is elveszítenem! – töröltem le a könnyemet majd én is bementem a házba.

-Minden rendben Brook? – nézett rám Pepper mire vettem egy mély levegőt.

-A lehető legnagyobb rendben! – mosolyodtam el majd csatlakoztam hozzájuk az asztalhoz.

(...)

-Oké most már lefekvés! – kuncogtam mire mind a két gyerek rám nézett – Komolyan mondtam!

-Igenis főnök! – feküdtek le a saját ágyukba majd betakartam őket.

-Jó éjt Henry! – puszilta meg őt – Szép álmokat Morgan! – nyomtam csókot a homlokára neki is.

-Nem mesélsz semmit anya? – kérdezte Henry.

-Mit meséljek?

-Hogy mi történt, hogy amikor ott voltunk Nat néninél akkor nem volt semmi baj, de amikor ők jöttek ide, akkor meg sírtál?

-Ez hosszú sztori!

-Mi ráérünk! – vont vállat Morgan mire lehajtottam a fejem.

-Hát legyen! – jelenítettem meg egy buborékot, ami emlékeket hozott fel az eddigi életemről -

Here you are alone, and you deserve it

Your friends have turned to stone

And that's on you

You had a cause to serve but did you serve it?

Or did you see yourself in a way that wasn't true?

Why tell all those lies?

You feel unworthy

Like there isn't solid ground for you to stand

But a stack of lies is not a firm foundation

You cannot build a castle on a mountain made of sand

This is not your father's fairytale

And no, it's not your mother's fault you fail

So, when your story comes to light

Make sure the story that they write

Take once upon a time she fought a giant

Once upon a time that beast was me

Once upon a misspent youth

She faced herself

She spoke the truth

That's how I see my once upon a time

This time

Life is not a storybook, but life unfolds in chapters

Turn the page and start to make amends

There's no pre-written guarantee of "happily ever after"

Step into your greatness before your story ends

So, when your story ends

They'll say once upon a time a girl flew higher

Once upon a time she made things right

Once upon a tie that binds

She changed her heart

To change their minds

That's got to be my once upon a time

This once upon a time

I'll finally see my once upon a time

This time – fejeztem be majd a gyerekekre néztem – Jó mese volt?

-Majd máskor is mutatsz hasonlót?

-Jó éjt gyerekek!

-Jó éjt! – köszöntek el majd lekapcsoltam a lámpát és lementem az emeletről. Megláttam a konyhába Tony-t ahogy egy fényképet nézett, amin Parker-rel van. Hiányzik neki... Ahogy másnak sok másik ember... Visszabújtam a lépcsőház majd lehunytam a szemem.

-Goes once upon a time a girl tried harder

Once upon a time she tried again

Once upon a braver choice

She took a risk

She used her voice

And that will be my once upon a time

This time – halkultam el majd hirtelen megvilágosodtam – Megvan a kulcs! – jelentettem ki hangosan mire Tony rám nézett.

-Mi van meg? – értetlenkedett, de én gyorsan befutottam a dolgozószobába.

-P.É.N.T.E.K. vetíts ki a Möbius-szalagot kifordítva! Köszi! – biccentettem amikor megtettem a mesterséges intelligencia amire kértem.

-Feldolgozás...

-Brook, mit csinálsz? – kérdezte Tony.

-Jó! Add meg a saját értékét annak a részecskének! – forgattam meg a hologramot – Vedd figyelembe a spektrális felbontást!

-Pillanat!

-Ne stresszelj, hogy ha nem sül ki belőle semmi! – nyugtatta Tony a programot

-Renderelés kész! – jelentette ki az intelligencia mire mi Tony-val hátraestünk a székekre meglepődve.

-Beszarás! – ámult Tony.

-Beszarás! – szólalt meg mögülünk Morgan mire arra fordultunk.

-Mit kukorékolsz még Kincsem?

-Húgi, már rég aludnod kéne!

-Beszarás – ismételte az apját.

-Nem, ilyet nem mondunk! – ellenkezett Tony – Csak anyának szabad! Ő találta ki, nem nyúlhatjuk le!

-Miért vagytok fenn?

-Azért, mert ezen a szaron kell agyalnom, mit gondoltál?

-Tony! – szidtam le.

-Vagyis nem hagy valami aludni! – javította ki magát.

-Hogy van-e még jégkrém? – kérdezte.

-Eltaláltad! Ez zsarolás! Csúnya dolog! Milyet kérsz? Egy rugóra jár az agyunk, jégkrém kell! Pontosan erre gondoltam! – állt fel majd megfogta a vállam – Erről még beszélünk! – ment el Morgan-nel.

-Rendben! – dőltem az asztalra majd a sikeres művemet néztem – Francba Brook! – jöttem rá – Így visszajöhetnek! Minden rendben lehet... – álltam fel majd leültem Pepper mellé a nappaliba.

-Minden rendben?

-Igen, persze!

-Az jó! Holnap te szeded össze az alpakka kakit!

-Tökéletes! Alig várom, hogy a gyerekek nagyok legyenek és ők is szedhessék a kakikat!

-Nem azért mondom, de engem Morgan háromezerszeresen szeret! – dicsekedett Tony.

-Oh, igazán? – nézett fel Pep.

-Titeket pedig legfeljebb hat-hétszázszorosan... Mit olvasol Pep?

-Egy könyvet a komposztálásról.

-Mit írnak a komposztálásról?

-Megvan a tudománya...

-Brook megoldotta! – jelentette ki mire Pepper meglepődött – Képzeld!

-Az jó, de egészen pontosan mit is?

-Az időutazást... – válaszoltam Tony helyett.

-Tessék? Hűha! Ez... Fantasztikus! És... Egyben rémisztő is!

-Igen! – ült le mellém Tony.

-Nagy szerencsénk volt!

-Igen, tudom!

-Sokakkal ellentétben! Például Bro...

-Nem segíthetünk mindenkin! – vágtam a szavába.

-Hát, most úgy tűnik, hogy mégis!

-Félbehagyhatjuk! Felfüggeszttethetjük az egészet! – folytatta Tony – Leállhatunk!

-Ritkán vallok kudarcot, de még én se tudtalak soha leállítani titeket!

-Valami azt súgja, hogy jobb lenne ha dobozba zárnánk a modellt és a tóba hajítanánk! – mondta mire felhúztam a lábaimat az ölembe így Tony átkarolt – Aztán aludnánk!

-De vajon képesek lennétek pihenni?

(...)

-Csak azt mondom, hogy valami nem kóser Morgan-nel! – panaszkodott Tony – Sohase alszik el időben...

-Mert gyerek! – kanyarodtam le a bázis felé.

-De Henry meg igen!

-Mert férfiből van és lusta!

-Nem tudom, hogy ezt vegyem jó dolognak, mert dicsérted Morgan-t, hogy lány, vagy vegyem szidásnak, hogy az unokám túl lusta!

-Vegyed mind a kettőnek! – válaszoltam logikusan majd megálltam Steve előtt majd egy kicsit visszatolattam, hogy szembe legyünk egymással és lehúztam az ablakot.

-Mondtam Brook, hogy vezess lassan! Mai fiatalok! – kezdeményezte a beszélgetést Steve felé Tony.

-Te tanítottál vezetni! – mormogtam – Mi ez a depis fej? – néztem Steve-re.

-Kitalálom! Csecsemővé változott! – tippelt Tony.

-Ja, többek között! Aha... Hogy kerültök ide?

-Az EPR-paradoxon! – szálltam ki majd Tony is követett – Hogyha véletlenül nem Lang ugrál az időben, hanem az idő ugrál Lang-en az veszélyes!

-Valaki szólhatott volna, hogy baj lesz! – figyelmeztette Tony Rogers-t.

-Te szóltál! – mondta Steve.

-Oh, tényleg? Hát, még jó, hogy itt vagyunk! Amúgy meg már működik! – mutatta fel az órát a kezén – Teljes értékű téridő GPS! Ássuk el a csatabárdot! Kiderült, hogy a neheztelés felőröl! Utálom!

-Én is!

-Van esélyünk be gyűjteni a köveket, de előtte tisztázzunk pár dolgot! – szólaltam meg – Visszahozzuk ami odalett, ez remélem sikerül! Megmarad ami most van, ebből nem engedek! És mondjuk nem halunk bele! Azt díjaznám!

-Megbeszéltük! – nyújtotta a kezét Steve, de én megöleltem – Jó újra a régi Brooklynt látni! – suttogta a fülembe mire elengedtem és kezét rázott Tony-val. Odamentem a csomagtartóhoz majd kinyitottam és megfogtam a pajzsot majd le dobtam a rajta lévő plüssöket. Steve felé fordultam, aki vett egy mély levegőt – Brook, nem is tudom!

-Miért? Neked csinálták! És nem nekem... Plusz nem maradhat a garázsban! A végén még Henry és Morgan ezzel segcsúszkázna! – fordítottam meg majd Steve elé tettem, hogy húzza fel és meg is tette.

-Köszönöm Brook!

-Mint ahogy mondtam öt éve! Egy a nevünk, vannak közös pontjaink... De a pajzsot az eredeti érdemli meg! – emlékeztem vissza mire elmosolyodott – Erről ne szólj a többieknek! Nincs ajcsi mindenkinek! Összeszedünk mindenkit, ugye?

-Épp azon vagyunk...

-Az jó! Nem csak három ember miatt jöttem rá az időutazást elméletére! – jelentettem ki majd beindultam az épületbe.