-A Bosszúállók és egy zsoldos csapat múlt hónapban lezajlott Lagosbeli összetűzésének áldozatai között tizenegy wakandai állampolgár is volt. A wakandaiak jótékonysági küldetésen voltak mikor támadás érte őket...

-Idegen földön hullott polgártársaink vére! Ezt nem kizárólag bűnözők tettei okozták, hanem azok közömbössége, akik felesküdtek a megfékezésükre! A győzelem, melyért ártatlanok halnak meg valójában teljes kudarc!

-A wakandai király hangsú... – kezdett bele újra a nő mire Steve kikapcsolta az adást.

-A francba! – hajtottam le a fejem.

-Nem gondoltam volna, hogy ekkora visszhangja lesz ennek! – fordult felém a székében Steve.

-Elcsesztem!

-Nem te voltál! – ellenkezett majd leült mellém az ágyra.

-Tony is ezt mondja folyamatosan... – mormogtam majd meghallottuk egy másik szobából, hogy megy a tévé – Hagyjad! Megyek én! – tettem vissza a párnát a helyére, amit eddig fogtam – Köszönöm, hogy itt lehettem!

-Legalább nekem is volt társaságom! Így, hogy előbb bezártuk a sulit...

-Tudom! Nincs semmi dolgod! – biccentettem majd kimentem a szobájából. Követtem a hangot majd megálltam Wanda-nál. Gyorsan kikapcsoltam a híreket így a lány rám nézett.

-Én okoztam ezt! – jelentette ki.

-Ez nem igaz!

-Akkor kapcsold vissza a tévét, mert ott konkrétan ezt mondják!

-Észre kellett volna vennem, hogy robbanómellény van rajta! – sétáltam be majd leültem mellé – Szóba hozta a szüleimet és megint tizenöt éves árva voltam egyedül a Hydra ellen... Sokan meghaltak! Az én hibám!

-Nem! – fogta meg a kezemet – Mindkettőnké!

-Ez a munka... Próbálunk minél több embert megvédeni, van, hogy nem sikerül mindenkit! Ha ezzel nem tudunk együtt élni, akkor legközelebb talán senki se menekül meg!

-Nagyon bölcsen beszélsz!

-Én is meglepődtem!

-Ugye? – kérdezte mire kuncogtunk, de Vízió hirtelen átjött a falon – Vízió! Már beszéltünk erről!

-Igen, de nyitva volt az ajtó – magyarázta – Gondoltam... A Kapitány kérte, hogy szóljak mindenkinek, ha Mr. Stark megérkezett.

-Köszönöm! Rögtön megyünk! – biccentettem.

-Az ajtón megyek ki! – mutatott a bejáratra – Oh, és úgy tűnik, hogy hozott egy vendéget!

-Tudjuk ki az?

-A külügyminiszter... – válaszolt majd elment.

-Erről már beszéltetek? – fordultam Wanda felé – Hány ilyen alkalom volt?

-Nem válaszolok erre!

-De én meg szeretném!

-Nem fogok, mert vendégünk van!

(...)

-Öt évvel ezelőtt szívinfarktusom volt... Összeestem egy lendítés kellős közepén. Kiderült, hogy ez volt életem legjobb köre, mert tizenhárom órányi műtét és egy háromszoros bypass után úgy láttam a világot, mint negyven évi katonaság alatt sose! Más szemmel... A világ örökre adósa lesz a Bosszúállóknak! Maguk harcoltak értünk, megvédtek minket, tűzbe mentek értünk, és ugyan sokan hősként tekintenek magukra, vannak, akik önkényes igazságosztóként...

-És ön mit mondana ránk miniszter úr? – kérdezte Natasha.

-Azt, hogy veszélyesek! Minek nevezhetnénk egy csapat amerikai irányítású, szupererővel bíró egyént, akik rendszeresen semmibe veszik más országok szuverenitását, amikor kedvük tartja és akiket úgy tűnik nem érdekel, hogy milyen zűrzavart hagynak maguk után! – mondta majd félreállt és a panelen megjelent egy térkép – New York – mutatta be a videófelvételt mire Rhodey befordult az asztalhoz – Washington – váltott mire megjelentek a helikopik. Idegesen felálltam majd megtámaszkodtam az asztalon – Sokovia – hozta fel azt a várost is mire fennakadt a szemem.

-Még mit akar felhozni? – akadtam ki – Az akadémiát? Lagost? Tudjuk, hogy mit tettünk! Minden egyes cselekvést átgondoltunk! Azt hiszi, hogy olyan könnyű megmenteni a világot?

-Ms. Stark maga minek nevezné ezeket?

-Hőstettnek! És tudja, hogy miért különbözik a véleményünk? Mert maga nem élte át! És a katonaság nem mentség erre!

-Ha ennyire magabiztos, akkor mondja csak el, hogy milyen átélni!

-Egyáltalán képes lenne felfogni? Képes lenne elhinni azt, hogy minden egyes lépést félve teszünk meg, mert tudjuk, hogy a világ kárára mehet, ha elrontjuk? Elhinné azt, hogy minden egyes tettünk csakis azért van, hogy biztosítsuk a biztonságot? Vagy egyáltalán bízna bennünk, ha az élete rajtunk múlna? – tettem fel a kérdést mire lehajtotta a fejét – Én is így gondoltam! Szóval egy hatalmas nem minden kérdésemre! Mást nem is vártam! Nem azért van minden egyes küldetésünknél ekkora kár, mert figyelmetlenek vagyunk, hanem azért, mert kevés a csapatnak a létszáma... New Yorkban keményen hat szuperhős harcolt több száz chituri katonával, akik nem mellesleg űrlények és fogalmuk se volt a Bosszúállóknak, hogy mit tegyenek! Ráadásul a Világ Tanács még bombát is küld a városra? Ahol több millió ember fogságba esett? – hoztam fel mire meglepődött, hogy tudtam erről – Washingtonban egyedül harcoltam! Bevallom! Hatalmas károkat hagytam magam után és ez mai napig mindig visszaköszön! Fel tudja ezt fogni? Hogy egyetlen tini lány harcolt kétszáz Hydra-katonával? Nem tudja? Jó, mert én is csak úgy hiszem, hogy átéltem! Sokoviában keményen harcoltunk tízen... Szintén több száz fős robot hadsereg ellen! Sok embert megmentettünk és keveset vesztettünk! Azt mondom, hogy ez már majdnem egy siker!

-Minek nevezné az Akadémiát Ms. Stark?

-Csakis egy ember halt ott meg! És ő csakis azért tette, amit tett, hogy megmentse az én életemet! És tudja miből? Szeretetből! Maga ezt nem tette volna meg a feleségéért vagy a lányáért? Minden egyes nap megtörténik, hogy egy ember a másik védelméért meghal! Ez nem akkora tragédia!

-Mondja ezt a szülők szemébe is!

-Hát megmondtam! – vágtam vissza – Én mondtam el és úgy fejeztem be, hogy a hősként halt meg a gyerekük! És mai napig nem bántam, hogy megismertem!

-És Lagosról mi a véleménye?

-Jól van! Elég lesz! – állt ki Steve mellettem – Ülj le Brook! – kérte mire visszaültem a székre és Steve meg is fogta a kezem, hogy nyugodjak le.

-Az utóbbi négy évben korlátlan hatalommal működtek felügyelet nélkül! Ezt a helyzetet a világ kormányai elfogadhatatlannak tartják! De úgy hisszük, hogy van megoldás! – jegyezte meg majd egy vastag könyv féleséget adott neki a társa – A Sokoviai egyezmény... – adta oda Wanda-nak – Összesen száztizenhét ország hagyta jóvá és kimondja, hogy a Bosszúállók mostantól nem maradhat meg magánszervezetnek – indult körbe az asztal körül miközben oda-vissza adogattuk az Egyezményt – Helyette az Egyesült Nemzetek egy bizottsága fogja felügyelni a működését. A Bosszúállók akkor léphetnek közbe, ha a bizottság szükségesnek ítéli.

-Mi csak biztonságosabbá akartuk tenni a világot – mondta Steve mire a miniszter megállt mellette – Szerintem sikerült!

-Mondja Kapitány! Tudja, hogy Thor és Banner most hol tartózkodik? Ha én elvesztenék pár harminc megatonnás bombát, annak biztos lenne következménye! Kompromisszum, biztosítékok, így működik a világunk... Higgyék el! Ez a köztes megoldás – mutatott a könyvre, ami éppen hozzám került.

-Szóval vannak biztosítékok... – értelmezte Rhodey.

-Három nap múlva az ENSZ tanács összeül Bécsben, hogy aláírja az Egyezményt. Beszéljék át! – kérte mire én és Steve egyszerre Tony-ra néztünk. A vendégeink ki is indultak ezután így visszafordultam a többiekhez.

-És ha olyan döntésre jutunk, aminek nem örül majd? – kérdezte Nat.

-Akkor visszavonulnak! – nézett vissza Ross majd ki is sétált.

(...)

-Ross miniszternek van egy kongresszusi érdemrendje! – kezdte Rhodey miközben én olvastam a szabályokat Steve társaságában – Vagyis eggyel több, mint neked!

-Jó, tegyük fel, hogy beleegyezünk! – mondta Sam – Mire egyet pislogunk nyomkövetőt tesznek ránk, mint a bűnözőkre!

-Száztizenhét ország akarja aláírni! Száztizenhét, Sam! Te meg azzal jössz, hogy...

-Döntsd már el, hogy melyik oldalra állsz!

-Volna egy egyenletem! – szólt közbe Vízió mire mi is felnéztünk a Kapitánnyal.

-Az nagy segítség lesz!

-A nyolc alatt, amely során Mr. Stark Vasemberként tevékenykedett, az ismert szupererejű személyek száma exponenciálisan nőtt és ugyanezen időszak alatt az apokaliptikus események száma is ezzel arányosan emelkedett.

-Azt mondod, hogy ez a mi hibánk? – dőlt hátra Rogers.

-Én csak azt mondom, hogy lehet összefüggés! A puszta erőnk is kihívást jelent, a kihívás konfliktust idéz elő, a konfliktus katasztrófához vezet. A felügyelet olyan ötlet, amit hiba lenne nem fontolóra vennünk!

-Bumm! – örvendezett Rhodey.

-Tony! – szólt neki Nat – Merőben szokatlan tőled, hogy nem hallatod a hangod!

-Azért, mert már döntött is! – válaszoltam helyette.

-Ez az én lányom! – állt fel az említett a fotelből – Igazából elektromágneses fejfájásom van... Csak ez az oka! A fájdalom – ment be a konyhába majd a mosogatóhoz lépett – Nyúzott vagyok! Héé! Ki önti a kávézaccot a lefolyóba? Egy motoros bandát szállásoltam el itt? – akadt ki majd ki vetített egy képet. Egy fiatal fiú volt rajta... Istenem, ennek nem lesz jó vége! – Ohh! Bemutatnám Charles Spencert! Remek kölyök... Informatikus diplomát szerzett, 4.5 volt az átlaga. El is helyezkedett, ősztől az Intelnél lett volna, de szeretett volna tapasztalatot szerezni mielőtt íróasztal elé ül. Világot látni, segíteni egy kicsit... Én Vegasba vagy Fort Lauderdalebe mentem volna, de ő nem! Nem is Párizsba vagy Amszterdamba, egy bulis helyre! Ő úgy döntött, hogy egész nyáron házakat fog építeni a szegényeknek. Hol? Sokoviában! Biztos jót akart tenni, nem tudatjuk, mert rádobtunk egy épületet miközben zúztuk az ellent! – mesélte majd bevette a gyógyszert – Nincs döntés meghozatali folyamatunk! Kell az ellenőrzés! Nekem mindegy milyen módon! Ha nem egyezünk bele, ha bármit megtehetünk, nem vagyunk jobbak a rosszfiúknál!

-Tony, nem adhatjuk fel néhány áldozat miatt! – ellenkeztem.

-Nem adunk fel semmit!

-De igen, ha nem vállaljuk a tetteink következményét! Így csak hárítanánk a felelősséget!

-Sajnálom Csöpi, de ez az arrogancia veszélyes! – szólalt meg Rhodey is – Az Egyesült Nemzetek Szervezetéről van szó! Ez nem a Világ Biztonsági Tanács, ez nem a S.H.I.E.L.D., és nem is a Hydra!

-Nem, de őket is különféle célok vezérlik, amik változhatnak!

-Ami jó! – sétált vissza Tony – Emiatt vagyok itt! Rájöttem, hogy mire képesek a fegyvereim rossz kezekben és leállítottam a gyártásukat!

-Tony, te önszántadból döntöttél így, de ha ezt aláírjuk, többé nem lesz jogunk dönteni! Mi lesz, ha olyan megbízást kapunk, amivel nem értünk egyet, vagy épp akcióba mennénk, de nem engedik? Talán nem vagyunk tökéletesek, de még így a legbiztonságosabb!

-Ha nem tesszük meg most önként, később ránk kényszerítik! Ez a helyzet! És az csúnya lesz!

-Azt mondod, hogy eljönnek értem? – ijedt meg Wanda.

-Mi megvédünk téged! – állt ki mellette Vízió.

-Tonynak igaza lehet! – kezdte Natasha mire mindenki ledöbbentem nézte őt – Ha fél kézzel fogjuk a kormányt az még beleférhet, de ha elengedjük...

-Nem te voltál az, aki pár évvel ezelőtt elküldtem a kormányt a pokolba, Brook küldetése után, hogy megmentsd őt?

-Én csak alkalmazkodom! – magyarázta már nekem, de én összetörve néztem ki a fejemből – Elkövettünk pár látványos hibát! Szerezzük vissza a bizalmukat!

-Egy pillanat! – állította le őt Tony – Rosszul hallok? Tényleg az én pártomat fogom?

-Oh, már vissza is szívom!

-Nem! Nem szívhatod vissza! Köszönöm! – biccentett mire Steve megnézte mellettem az üzenetet, amit kapott – Ez példátlan eset! Ezzel el is dőlt! Nyertem!

-Most mennem kell! – állt fel a fotelból Steve így a hirtelen mozdulattól én a karfáról az ő helyére estem.

-Istenem! – mormogtam majd felálltam.

-Te tudod, hogy mi a baj? – fogta meg a karomat Nat, de kihúzva tovább mentem Steve után.

-Steve! – futottam után a lépcsőn majd megláttam – Nagyon sajnálom! – öleltem meg így már tudott a vállamon sírni.

-Köszönöm!

-Sajnálom, hogy megnéztem az üzenetet, de...

-Semmi baj!

-Peggy Carter?

-Igen!

-Részvétem! Nagyon sajnálom! – simogattam meg a hátát.

(...)

-Mikor fogsz végre hozzám szólni? – állt mellém Nat miközben én Steve-t néztem, ahogy egyedül volt Peggy Carter emlékénél – Szóval nem most! – jött rá.

-Szép temetés volt...

-Egész végig itt voltál?

-Stevenek szüksége van a barátaira! Engem már megunt! Most te jössz!

-Csalódottság van a hangodban akárhányszor hozzám beszélsz!

-És szerinted nem lenne jogom hozzá?

-Brook...

-Mi az Nat? Meg akarod nekem magyarázni, hogy miért fordulsz konkrétan a saját véleményed ellen?

-Én...

-Inkább menjél Stevehez! Kint várlak... Akármennyire is nem akarok veled beszélni, még egy közös utunk van Bécsbe... – indultam ki a kocsiba. Megcsörrent a telefonom így megnyomva a fülesemet felvettem – Nyugi, még nem szöktem el!

-Nagyon vicces vagy! – szólalt meg a vonal másik végéről Tony.

-Nincs kedvem itt lenni!

-Nagyon is jól tudom!

-Akkor miért erőlteted?

-Brook...

-Elmegyek Bécsbe! Aláírom Natasha-val együtt! De arra ne számíts, hogy jó fejet is fogok ehhez vágni!

-Kezded megmutatni a kamasz énedet!

-Csak kiállok amellett, amit jónak látok!

-Írd alá, és nem lesz semmi baj!

-Rendben! Mondjuk nem értem, hogy miért nálam erőltetitek ezt, mert ott vannak Maximoff-ék is!

-Te is tudod, hogy miért!

-Mindent értek! – jöttem rá majd kinyomtam. Odasétáltam a kocsimhoz majd Sam mellé álltam.

-Kik írták alá? – kérdezte.

-Tony, Rhodey, Vízió...

-Wanda?

-Még nem tudja...

-Clint?

-Azt mondta, hogy visszavonult.

-Bucky?

-Most, hogy mondod, régóta nem találkoztam vele!

-Mondta, hogy elmegy kirándulni...

-Nem jelentkezett nálad?

-Nem.

-Hát ez egyre furább!

-Innen mentek Bécsbe?

-Megkaptam a legjobb bébiszittert!

-Miért erőlteti ezt annyira nálad Tony?

-Mert ha én aláírom, akkor Maximoff-ék is alá fogják!

-Manipuláció...

-Magas fokon!

-Kihasznál...

-Nekem mondod? Csak a jót akarja nekem, én tudom, de...

-Néha nem mindig ugyanaz a jó mindkettőtöknek...

-Mehetünk! – csatlakozott hozzánk Nat.

-Még egy tanár mínusz? – mondtam amikor a volán mögé beültem.

-Miért lenne egy tanár mínusz? – értetlenkedett Natasha amikor beszállt mellém.

-Mert ha nem írja alá, akkor nem csak a hősi tettekről kell lemondania, hanem a tanári pályáról is... Tán nem olvastad el az Egyezményt? – vágtam vissza majd elindultunk a reptér felé.

-Ms. Stark! – szóltak az újságírók – Ms. Stark! Kérem!

-Híres vagy! – mormogta Nat.

-Csak mert a Stark családba tartozom!

-Ms. Stark önnek mi a véleménye?

-Ön aláírja az Egyezményt?

-Kinek a pártján áll?

-Mi lesz most az Akadémia sorsa?

-Ön visszavonul?

-Na végre! – nyugodtam le amikor beértünk az épületbe.

-Mi lesz az Akadémiával?

-Ügynököket helyeznek ki tanároknak és a bázison lesz az új iskola... Minden diáknak alá kell írnia az Egyezményt különben nem tanulhat ott! Tényleg csak úgy kiálltál Tony mellett úgy, hogy nem is olvastál bele?

-Nem nyilatkozom!

-Ha elolvastad volna nem dicsőítenéd ezt annyira! – magyaráztam amikor beszálltunk a liftbe.

-Legalább már hozzám szólsz!

-Mert a barátom vagy! Sokat tettél értem, de el kell fogadnod, hogy ez nagyon is fájt számomra!

-Brook én annyira...

-Vegyél tíz doboz jégkrémet és válassz ki három ultra romantikus filmet! Azzal kárpótolsz! – jegyeztem meg mire elmosolyodott.

-Köszönöm! – ölelt meg majd ki is nyílt az emeleten a lift.

-Gyere! – karoltam át majd kimentünk – Wow! Ilyenen még nem voltam!

-Majd hozzászoksz! – biztatott.

-Elnézést Ms. Stark és Ms. Romanoff! – jött hozzánk egy titkárnő.

-Igen? – fordultunk egyszerre felé.

-Itt kéne aláírniuk! – mutatta meg majd sorba oda is írtuk a nevünket.

-Köszönjük szépen! – biccentettem.

-Én is! – ment el.

-Úgy látom mindhármunk számára idegen a rivaldafény... – szólalt meg egy ismerős hang mögöttem.

-Oh hát... Nem mindig jó benne állni! – vont vállat Nat.

-Nekem úgy tűnik jól elboldogulnak!

-Hogy van felség? – kérdeztem.

-Teljesen jól! És önök? Hallottam, hogy önök voltak ott Lagosban...

-Nem volt alkalmam mondani... Nagyon sajnálom! Az az én hibám volt!

-Ugyan Brooklyn! Mindent magára vesz! Ezt nem egy tizenévesre kéne fogni!

-Köszönöm! És Shuri?

-Hiányolja magát!

-Nekem is hiányzik! Nagyon kedves lány...

-A robbantás után haza kellett mennünk...

-Megértem! Nagyon örülök, hogy nem esett semmi bajuk!

-És maga, hogy élte meg?

-A robbantást?

-Igen.

-Sok új dolgot megtudtam magamról... De azóta meg újra álmodom az esetet. Minden egyes éjszaka.

-Ön támogatja ezt az egészet? – tért a lényegre Natasha mire hálásan bólintottam.

-Az Egyezményt igen, a politikát... Nem igazán. Két ember egy szobában többet elérhető, mint száz ember!

-Kivéve, ha zongorát kell cipelniük! – csatlakozott hozzánk a király.

-Ubaba!

-Unyana! Ms. Romanoff! Ms. Stark!

-T'chaka király szeretnék elnézést kérni a Nigériában történtekért! – jelentettem ki.

-Köszönöm! Köszönöm, hogy beleegyeztek mind ebben! Sajnálom, hogy Rogers Kapitány nem csatlakozik hozzánk!

-Igen, mi is! – helyeselt Natasha.

-Kérem foglalja a helyet! Ezzel megkezdjük az ülést!

-Ez már a jövő hangja! – nézett az apjára a herceg – Nagyon örültem, hogy újra találkoztunk!

-Mi is! – mondtam – Viszlát! – toltam el a társamat a helyünkhöz.

-Jó pár órára kell számítani, ugye? – kérdeztem amikor leültem.

-Lesz majd szünet!

-Remek!

-Szerinted visszajönnek tanítani?

-Szerintem nem!

-Az baj! Egyre több tanár veszítünk!

-Ezt is felírom az Egyezmény ellen! Várjunk! Ott vannak a végzősök! Rengeteg végzős diák van! Megvan így a tanári létszám! Kérni kéne őket és ennyi!

-És szerinted olyan egyszerű lesz az?

-Könnyebb lesz, mint egy vacsora az anyóssal!

-Az jó volt! – kuncogott.

-Soha többet! Isten mentsen!

-Mi lesz az esküvővel?

-Nem lesz esküvő! Mostanában biztos nem!

-Pedig már nagyon érik!

-Szeptemberben leszünk négyévesek!

-Itt az ideje!

-Natasha... – röhögtem el magam.

-Amikor az ellopott wakandai vibránium ól megalkottak egy szörnyűséges fegyvert, nekünk, wakandaiaknak, meg kellett kérdőjeleznünk az örökségünket! – kezdte T'chaka király – A Nigériában megölt férfiak és nők segélymisszión vettek részt egy olyan országból, mely túl régóta láthatatlan. De nem fogjuk hagyni, hogy a balsors hátráltasson minket! Jobbá fogjuk tenni a világot, melyhez csatlakozni vágyunk. Hálás vagyok a Bosszúállóknak, hogy támogatják ezen törekvést! Wakanda büszkén indul el a békés jövő felé.

-MINDENKI LE A FÖLDRE! – kiabálta T'chala mire hirtelen megragadtam Natasha-t és mögém bújtattam. Abban a pillanatban hatalmas robbanás történt így a nagy üveg milliónyi darabra hullott egyenesen ránk.