~egy hónappal később~

-Na most én jövök! – vett el egy szőlőt Mark a dobozból mire én hátra dőlve kinyitottam a számat. El is dobta majd a gyümölcs csont nélkül beleesett a számba – Így kell ezt csinálni! – ujjongott.

-Szép volt! – pusziltam meg.

-Esküszöm ez igazságtalanság, hogy a tanári szárnyban mi minden van! – nézett bele a kosárba.

-Hát... Jókor voltam jó helyen és tanár lett belőlem!

-Pedig még nem is végeztél!

-Hát ez az! És neked mik a terveid?

-Nekem? – mutatott magára.

-Igen.

-Nem is tudom! Avval se vagyok tisztában, hogy milyen lehetőségeim vannak ezután!

-Miután levizsgáztunk választhatsz három lehetőség közül. Az egyik az, hogy visszamész a lakóhelyedre és ott hősködsz tovább. A másik meg az, hogy itt maradsz és a bázison fogsz lakni, de nem leszel az akadémia tagja már, hanem teljes jogú Bosszúálló és te figyelsz mindent, amíg mi tanítunk.

-És mi az utolsó?

-Hogy beállsz tanárnak. De én azt nem választanám mivel már nincs szabad szoba! – kuncogtam mire a karjai közé húzott.

-Nem kell nekem szabad szoba! Majd csatlakozok Romanoff-hoz!

-Jó fogás! Én úgyis megígértem Wanda-nak, hogy lehet a szobatársam!

-Én jobban jártam!

-Amekkora peched van, Tony a végén beoszt Rogers-szel egy szobába... – nevettem el magam.

-Van egy jó indokom szerintem!

-És mi az?

-Mert megvédeném a kislányát az ágya alatt lakozó szörnyektől!

-Micsoda hősies válasz! – néztem a szemébe mire lehajolt hozzám és megcsókolt – De most tényleg meg kell küzdened Wanda-val azért a helyért!

-Ellene vesztenék!

-Mondom, hogy Rogers jobb társaság!

-Esküszöm, hogy inkább megyek a bácsikádhoz, mint hozzá!

-Hozzá ne menjél! Egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig lesz egyedül...

-Hogy állnak Pepper-rel?

-Nem is tudom! A koncerten találkoztak először azután, hogy időt kértek, de eléggé jól elvoltak. Azóta eltelt egy hónap is és elkezdtek beszélgetni, és egyre több üzleti megbeszélést tartanak.

-Szurkolok értük!

-Én is...

-Ha ennek az évnek vége, akkor eljönnél, hogy bemutassalak a szüleimnek?

-Missouriba?

-Igen!

-Biztos?

-Száz százalék!

-Akkor szívesen mennék!

-A szüleim ezzel nyaggatnak az első évtől kezdve...

-És te ezt még csak most mondod nekem?

-Miért mikor mondtam volna? Amikor mondjuk a bevetésen voltál és éppen az életedért küzdöttél?

-Jogos! Nem szóltam semmit!

-Holnap milyen lesz a közelharc?

-Ugyanúgy tizennyolc robot lesz ellenfélként, mint a négy éve, de most egyedül kell megküzdened velük az idő alatt, amit teljesítettünk akkor, amikor megnézték, hogy mit tudunk. Képességet használni tilos és egyből a megbukást jelenti.

-Szóval újra kell csinálnunk azt, amit már egyszer sikeresen végrehajtottunk.

-Csak van időkorlát és nem használhatod az erődet, hozzátéve egyedül leszel és az összes Bosszúálló téged fog figyelni.

-Zavarba fogok jönni Natasha miatt!

-És még nem ő lesz a legszigorúbb!

-Talán te leszel?

-Mi? Rhodey lesz! Honnan jött ez?

-Csak úgy jött...

-Csakis azért én leszek nálad a legszigorúbb!

-Rendben!

-De most tényleg! – mondtam komolyan.

-Tudom! Ismerlek...

(...)

-Jól van Brook! – állt fel az emelvényre utolsóként Rogers – Ahogy megbeszéltük! Te vagy a mai nap első vizsgázója! Semmi izgulás! Tudjuk, hogy képes vagy rá!

-Csuklóból lenyomod őket Csöpi! – biztatott Rhodey.

-Hajrá Brook! – ujjongott Tony.

-Ahogy tudod Brook – szólt Nat – Három perc és négy másodperc! Ennyi időd van legyőzni az összes robotot! Készen állsz?

-Igen!

-Várj egy picit Nat! – állította le őt Steve majd megfogta a pajzsát és odasétált hozzám.

-Mit csinálsz? – suttogtam.

-Két éve ezzel győzted le a Hydrát képesség nélkül! A szabály egyszerű! Nem használhatod a képességedet, de segédeszközt igen!

-Steve...

-Csak nyugodtan! Mai napig bánom, hogy nem láttam azt a pillanatot, ami két éve történt!

-Köszönöm! – vettem át a pajzsot.

-Enyém a megtiszteltetés! – biccentett majd visszament a tanárok helyére. Ezután én is megyek oda...

-Akkor most már mehet? – emelte fel a stoppert Nat mire bólintottam – Oké! Akkor három, kettő, adj nekik! – mosolyodott el majd én is ránéztem utoljára a fegyveremre majd elindultam a robotok felé.

Az elején csak sétálva közelítettem meg őket, mert messze voltak. Három darab egyből nekem rohant így a pajzsot nekik dobtam. Mindegyikről átpattant a másikra és ez így ment addig, amíg ki nem szedtem onnan. szaltózva benyúltam a trió közé és megfogva a pajzsot egy robotra landoltam. Négy meg is volt a tizennyolcból! Megtámadtam egy négyes csapatot. becsúsztam közéjük majd ellentétes irányba rúgtam és ütöttem egyszerre. Nyolc pipa... Aztán megjött a következő duó is. Felugorva a pajzzsal megcéloztam őket és az az egyiket le is terítette, de az egyik meg még a levegőben elkapott a nyakamnál fogva. A lábaimat rákulcsoltam a nyakára majd lendületből áthúztam őt majd a földnek csapódva össze is tört. Felkaptam a fegyverem majd neki hajítottam a következő ötnek, addig egyet gyorsan elrúgtam, majd kettőnek letéptem a fejét. Az ide-oda pattanó pajzsot röptében elkaptam és a Bosszúállók felé néztem. Tony megvakarta a homlokát és mögém mutatott fintorra húzva a száját. El is kezdtem lépteket hallani abban a pillanatban, így megfordultam.

-Arról nem volt szó, hogy Veronica ráadásként megjelenik a végén! – jelentettem ki.

-Neked ez járt, ha már nem lesz erővizsgád! – válaszolt Vízió.

-És ezt mikor akartátok nekem elmondani? – ugrottam el egy engem célzó ütés elől.

-Meglepetés! – mondta Tony.

-Tony! – néztem rá dühösen.

-Most mi van? Csuklóból leállítottam a Hulk-ot!

-Persze! Az erőmmel... – tettem hozzá majd felemelve a pajzsot a fejem fölé kivédtem az a földbe tipró támadást.

Ez szép és volt, hogy megvédtem magam ezzel, de olyan erősen nyomta a páncél, hogy térdre kényszerültem. Nehezen tartottam vissza... De akkor, amikor már nagyon a végét jártam már kékké vált a látóköröm. Összeszorított fogakkal egy csuklóból ellöktem Veronica-t. Ráugrottam majd erősen kitéptem belőle a reaktort így leállt a páncél. Leszálltam róla majd összeszedtem a pajzsot és a tanárok elé mentem.

-Ugye most már nincs semmi meglepetés? – kérdeztem lihegve.

-Az időd... – kezdte Nat mire fintorra húzta a száját majd Rogers át is vette a készüléket.

-Az istenit! – szomorodott el mire Tony kitépte a stoppert a kezéből.

-Brook! – nyelt nagyot majd félve rám nézett.

-Oh, ugyan! – panaszkodott Loki – Nem hiszi el, hogy megbukott! Itt lőttek a poénotoknak!

-Ti eljátszottátok, hogy megbukok? – értelmeztem kiakadva – Mennyi lett az időm?

-Kettő huszonegy.

-Na tudjátok, hogy kivel vicceljetek ezzel! – nevettem el magam majd leültem Loki mellé a helyemre – Amit pár hónappal ezelőtt mondtál... Hogy bennem is van egy erősebbik fél... – suttogtam.

-Átvette az uralmat pár másodpercre... Láttam! Milyen érzés volt?

-Fura, de egyben megszabadító.

-Ez volt a visszafogott éned... Nem sokáig fog bent maradni!

-Pedig meg kell szoknia! Onnan nem megy sehova!

-Lisa is ezt hiszi Logi-val kapcsolatban!

-Ő is vissza fogja tartani! Csak hinned kell benned!

-A múltkori eset után nehezen megy...

-Melyik eset után? Amikor majdnem megölt téged, vagy amikor majdnem eltörte az orrod?

-Amikor megmentettél minket!

-És hogyan?

-Erő nélkül!

-Ezt akartam hallani! – dőltem hátra elégedetten.

-De ez még nem jelenti azt, hogy az igazi Logi-t is képes vagy legyőzni erő nélkül! Ez csak egy gyenge előétel volt...

-Majd kap repetát is, ha rajtam múlik!

-Csak győzd le és éld túl! Nekem már mindegy, hogy hogyan teszed meg!

-Változott a véleményed?

-Ti miről beszéltek? – fordult hátra előttünk Nat.

-A sportokról... – tereltem a témát – Mindjárt vége a kosárszezonnak...

-Biztos! – nézett ránk furán majd visszafordult, mert jött a következő diák.

-Ez kevesen múlott! – folytatta halkan Loki.

-Sokkal könnyebb lenne, ha elmondanánk nekik is, hogy a keresztapám vagy!

-Nem vagyok az! A védelmeződ vagyok!

-Szóval a keresztapám! – helyeseltem.

-Nem fogod ezt abbahagyni, mi?

-Kezdem élvezni! – vontam vállat.