Lüktetett a fejem... Nem tudtam, hogy mi okból. Próbáltam rájönni, hogy mi történhetett, de se kép, se hang. Emlékeim cikáztak ide-oda, mintha egy operációs rendszer lennék. Utolsó pillanat, amikor még tudatosan megvolt minden, az az volt amikor Pietro elé vetettem magam. Kapkodtam a levegőt, a szívem egyre jobban vert. Izzadtam a félelemtől... Hátra pillantottam az említett személyre és meglepődöttséget véltem felfedezni az arcán. Pillantásom végigfutott a testemen. Véres lyukak tarkították a bőröm. Aztán nyeltem egy nagyot és Pietro-ra néztem. "Nem számítottál rá?" És erre az emlékre a szemem hirtelen kidülledt és levegőért kapkodtam. Torkom olyan száraz volt, hogy egy-két köhögés is kijött a számból.

-Nyugi! – simogatta meg a karomat Pietro. Nem gondoltam volna, hogy ő fog engem fogadni.

-Hol... Vagy... Vagyok? – lihegtem.

-Az akadémián vagy Brook! Biztonságban, jó kezekben.

-Ultr...

-Ultron elpusztult! Nincs semmi baj! Nem bánthat már senkit!

-A többiek? – kérdeztem félve.

-Mindenki jól van! Stark egy kicsit furán viselkedik, de ez normális, mert aggódik érted! A nénikéd rendez mindent a bácsikád miatt, de a sok dolga mellett attól még sokat bent volt nálad! Lisa meg... Ő élte meg ezt a legrosszabbul.

-Rosszabbul lett volna, ha te veszel oda! – vallottam be mire lehajtotta a fejét – Mind a ketten tudjuk, hogy kettőnk közül ki a fontosabb neki! És nem magamra célzok! – mondtam mire köhögtem kettőt.

-Várj, adok vizet! – pattant fel.

-Ne! – ragadtam meg a karját mire visszaült – Juttass ki innen!

-De Brook...

-Úsznom kell! Nem segít nekem egy pohár víz!

-Brook, én...

-Ott van egy kerekesszék! – mutattam a sarok felé.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet!

-Nem láthat így senki! Főleg nem a szeretteim! – jelentettem ki mire helyeselve elment a székért és megállította az ágyam mellett.

-Ki fognak emiatt engem csapni! – jegyezte meg mikor az ölébe vett és lerakott a székre.

-Megvédelek és bevallom, hogy én erőltettem ezt!

-Többször is megmentenéd az életem... Miért? Hiszen a legelejétől kezdve ellened voltam.

-Van egy olyan jó tulajdonságom, hogy felismerem a körülöttem lévő jó embereket!

-De én...

-Csend legyen Pietro! Nem kell mindenre válaszolnod! – állítottam le mikor elindultunk kifelé. Kihalt volt az egész akadémia. Sehol senki sem volt. Csodálkoztam ezen, mert eddig a három év alatt akárhányszor jöttem ki valahonnan, emberek mindig voltak... – Hol van a többi diák?

-Stark rendkívüli két hetes szünetet rendelt el. Mindenki hazament a családjához.

-Miről maradtam le?

-Nem sokról! Hulk eltűnt, Thor elment, Clint úgy döntött visszavonult.

-Három kiesett, lett helyette kettő... – gondolkoztam.

-Nem lettünk Bosszúállók Wanda-val! Van még egy évünk veled együtt...

-Értem! Ha szünet van... Lisa?

-Alszik a szobájában. Végig melletted volt, de már ő sem bírta... Alszik. A tanárok cikáznak a torony, az akadémia, és a bázis között...

-Milyen bázis?

-Új helye lesz a Bosszúállóknak...

-Ahha!

-Tony nem mert téged elszállítani, nehogy bajod legyen. Viszont... – kezdett bele mire megérkeztünk a medencéhez.

Megragadtam a szék két karfáját, és nagy nehezen felálltam. Kihúztam a kezemből az infúziót majd ráléptem a vízre. Besétáltam középre majd vettem egy mély levegőt. Lassan belementem majd végül el is lepett engem a folyadék. Lecsuktam a szemem és ellazultam. Akaratlanul is, de elkezdtem körbe forogni és felemelkedni. A hajam a víz által sem lett nedves. A ruhám is száraz maradt. Kimentem a medence szélére majd a szilárd talapzaton megálltam.

-Nagyon szépen köszönöm, hogy elhoztál ide! Őszintén! – néztem a szemébe mire biccentett.

-Ez a minimum, ha már miattam kerültél ilyen helyzetbe! Na én vissza is viszem a dolgokat és...

-Menj Lisa-hoz! Szüksége van rád!

-Jobbulást Brook! – biccentett majd kiviharzott.

Körbenéztem a termen. Mindig is az uszoda volt a második otthon, de most már elmondhatom, hogy a megmentőm is! Tudtam, hogy ez egy külön szárnya volt az akadémiának, így kellett lennie neki valahol külön kijáratnak is. Mivel megtaláltam elindultam arra. Az ajtónál lenyomtam a kilincset és kilépve az udvarra érkeztem. Becsuktam az ajtót majd a tenyeremet felemeltem. Nem remegett és nem volt semmi baja. A föld felé fordítottam, hogy felrepüljek, de nem tettem. Csak álltam. Ökölbe szorítottam a kezem és felnéztem az égre.

-P.É.N.T.E.K.? – szólaltam meg – Indítsd a BRK01-et! – kértem mire megjelent egy panel előttem.

-Ms. Smith! Örülök, hogy jobban van!

-Inkább meg vagyok, minthogy jól lennék...

-Mr. Stark elkezdett építeni még egy páncélt magának! Nem akarja azt kipróbálni?

-Csak kérlek küldd ide a régi páncélomat! – mondtam mire lehunytam a szemem. Nagyon fáradt voltam...

-Azonnal asszonyom! – válaszolt mire megjelent előttem a gép. Beleléptem majd felszálltam – Hová megyünk?

-Bosszúállók bázis! – adtam meg a célt mire elindultam arra.

Nem kellett sokat repülnöm ahhoz. Percekkel később meg is láttam a hatalmas fehér épületet. Megálltam a levegőben a rét felett mire sokan felém kapták a fejüket. Pepper és Tony éppen akkor jöttek ki egy teremből papírokat nézve. Ők is rám néztek mire meglepődtek. Pepper lerúgta a magassarkúját és elkezdtem sprintelni felém. Én is lassan leszálltam, de annyira nem volt bennem erő, hogy majdnem elestem a landolásnál. Kiléptem a gépből majd térdre estem.

-Istenem! Brook! – csúszott hozzám Tony majd a nyakába borultam.

-Annyira aggódtunk! – ölelt át kettőnket Pepper.

-Tony, Pepper! – mondogattam, hogy felfogjam az esetet – Annyira sajnálom! – vallottam be mire kitört belőlem a sírás – Nem akartalak titeket megijeszteni, de...

-Nincs semmi baj Drágám! – puszilt meg Pepper – Tudjuk, hogy te is megijedtél! – simogatta meg a hátam.

-Most tényleg nem fogok elmenni egy darabig bevetésre! – jelentettem ki mire Tony elengedett, hogy lássa, hogy igazat mondok-e – És ezt megígérem! – néztem a szemébe – Sajnálom Tony! Az én hibám! Minden csakis miattam történt! Én nem fogadtam neked szót! Én mentem el Sokoviába! És én kockáztattam az életemet! Annyira sajnálom! – zokogtam tovább.

-Brook! – szólt halkan a bácsikám mire lehajtottam a fejem – Héé! Angelina Brooklyn Smith! – emelte fel a fejem majd megfogta a két kezével – Eszed ágában ne legyen az a gondolat, hogy ez mind a te hibád! Ez mind az én hibám! Én alkottam Ultron! És mivel Ultron sértett meg, ez mind az én felelősségem!

-Mindkettőnké! – javítottam ki mire elmosolyodott.

-Amit te tettél pár napja, arra nem sok mindenki képes! És ez bizonyítja azt, hogy te egy született Bosszúálló vagy! Az akadémia legjobb hős tanonca!

-A mi hősünk te vagy! – fejezte be Pepper mire átöleltem mind a kettőjüket.

-Nagyon szeretlek titeket! – mondtam.

-Ahogy mi is Kicsim! – helyeselt Tony mire a szívem összeszorult. Még soha se becézett úgy mintha a saját gyereke lennék... Szorítottam a karomon és emiatt enyhén kuncogott. Most már minden kételyem elszállt! Lehet, hogy nem ők az igazi szüleim, de ők tanították meg a legjobb dologra!

-Brook? – hallottam meg egy ismerős hangot mire arra kaptuk a fejünket. Mark volt az... Tony és Pepper segített felállni majd utamra bocsátottak. Odafutottam a barátomhoz majd a nyakába ugrottam – Ne csinálj ilyet többet, légyszi! – kérte mire vele szembe fordultam és letöröltem a könnyeit.

-Vettem a parancsot főnök! – biccentettem majd felemelkedve hozzá megcsókoltam.