- Végre! Vége van - sóhajtok kicsit túl drámaian, miközben kirángatom a nyakamból az egyenruha részét képező sálat és leülök az ágyamra.
- Most mihez kezdünk? Mozi, shopping, kávézás, séta?- jön utánam Jessie.
- Nem, nem, nem és nem! Megmondtam, hogy nem megyek veled többé vásárolni és mozizni -szegezem le azonnal- Meg amúgy is készülnöm kell. Megyek haza - mosolygok, s ekkor egy nagy szélvihar kerül be a szobámba.
- Minden kész van. A listát megcsináltam. Utazásra készen áll, hölgyem - állítja fel Pietro az összes csomagomat, ami két táskából áll, majd puszit ad az arcomra.
- Máris mész? - lepődik meg a legjobb barátnőm.
- Igen, legalább négy órával az indulás előtt ott kell lennem a reptéren, mindent elintézni szóval...- nézek a szerelmemre- Indulhatunk? - veszem fel a hátizsákom.
- JFK, jövünk már- fogja meg a másik táskám Pietro és suhanunk is- Megjöttünk- mosolyog.

- Akkor azt hiszem itt az ideje búcsúzni - fordulok a szerelmem felé szomorú tekintettel.
- Igen. Vigyázz magadra Lánglány- puszilja meg a homlokom.
- Te is magadra Gyorshajtó- hajolnék közelebb, hogy megcsókoljam de valaki félbe szakít minket.
- Lisa! Végre megvagytok - szalad hozzánk Brooklyn, akit direkt nem akartam ma látni- Muszáj beszélnünk - liheg a térdeire támaszkodva.
- Nem muszáj - kapom ki a bőröndöm fogantyúját Szélvész kezéből- Jobb lesz, ha megyek- adok egy rövid csókot a srácnak és elsietek.
- Azt hittem könnyű eset vagy- hallom meg morgolódni Brook-ot és elindul utánam.
- Azt hittem feladod- forgatok szemet, mikor beér.
- Te is tudod, hogy nem adom fel olyan egyszerűen. Három év után már igazán megjegyezhetnéd.
- Igen tudom, de reménykedni még szabad. Miért vagy itt?
- Mondtam, beszélni akarok veled- áll az utamba, így muszáj vagyok megtorpanni.
- Rendben. Beszélj, én hallgatok, de közben menjünk, mert nem akarom lekésni a gépet miattad.
- Van még bő négy órád az indulásig. Hidd el meg tudjuk beszélni.
- Jól van, na! Csak utána hagyj békén és ne próbálj meg utánam jönni a páncéloddal!
- Nem akartam, hogy így tudd meg.
- Tényleg? Ennyit tudsz mondani?
- Tudom a legelején el kellett volna mondanom, de nem akartalak ezzel is terhelni.
- Én is elmondtam mi történt a szüleimmel, te is megtehetted volna. Tudtad, hogy megbízhatsz bennem és nem mondtam volna tovább senkinek.
- Tudom, Lisa, viszont be kell hogy lásd, hogy mindez az után történt miután téged elrabolt a Hydra. Enélkül egyébként volt elég bajod neked is.
- Hogy micsoda? Ennek már három kikúrt éve? Hogy a kurva istenbe tudtad ezt eddig titokban tartani előttem! Igazán megérdemeltem volna azt, hogy tudjak róla. Ez nem barátság.

-Tudom, hogy ki vagy akadva, de te sem akartad volna elmondani, ha az én helyemben lettél volna!
- Ebbe az ügybe én is beletartozok! Az igazsággal pedig meg tudok birkózni. Nem vagyok már kislány.
-Kerestem a megfelelő pillanatot...
- És a megfelelő pillanat a bulin volt? Hogy megszégyeníts mindenki előtt? Hogy megint féljenek tőlem? Hogy megint te legyél a suli hőse? A szabálykövető Smith? Vagy mondjam inkább azt, hogy Stark?- sziszegem az arcába.

-Ki bukott belőlem! Nem akartam ott elmondani! Az évzáró után akartam elmondani, amikor kettesben lehetünk. Hidd, hogy nagyon nem így terveztem ezt!
- Én hiszek neked, de ami megtörtént, az megtörtént. Ezen már egyikünk sem tud változtatni. Ha most megbocsátasz mennem kell az ellenőrző kapuhoz- fordulok meg és elindulok megint.

-Féltem, jó? Féltem, hogy ha elmondom neked, hogy mi történt a szüleimmel, akkor újra előtörhet belőled az, amitől a legjobban tartok!
- Amitől a legjobban tartasz? - torpanok meg újra- Mondd csak, mi is az pontosan?- nézek vissza elejtve a cuccaim- Talán ez? - gyullad ki a hajam- Vagy talán ez?- emelem fel az ökölbe szorított lángoló öklöm - Vagy esetleg más?- emelem fel a hangom vele szemben s egy jókora kör alakul ki körülöttünk.
-Féltem, hogy újra pánik rohamaim lesznek miattad! - kezdett el könnyezni - Minden bajom... Minden roham hozzád vezetett. Nem akartam, hogy újra átéljem azt, amit három éven keresztül kellett. Aggódtam magam miatt! Bevallom! Egy rohadt önző lány vagyok, aki fél! Fél a legjobb barátnőjétől...
- Ezt egy pszichológussal kellene megoldani vagy azzal hogy nem jössz a közelembe, nem titkolózással - hűtöm le magam- Egyébként van még valami, amit el szeretnél nekem mondani? - teszem keresztbe a karjaim.

-Nincs arra esély, hogy boldogan váljunk el, mi?
- Nincs- rázom meg a fejem- Többek között azért, sem mert nekem is van egy közölnivalóm.

-Hallgatlak!
- Fel lehet oszolni!- mondom hangosan a tömegnek, majd nagy levegőt veszek- Mikor a két hetes szünet volt találkoztam Michaellel- sütöm le a szemeim- Azóta nem tudom hol lehet.

-Hol találkoztál vele?
- A mozi előtt találkoztam vele. Nyilvános helyen. Nagyon okos fiú. Tudta, hogy nem támadhatom meg.

-Esélyed se lehetett volna... Múltkor se sikerült megölnöd! - tette keresztbe a kezét gondolkozva.
- Eltörtem a nyakát! Nem tudtam, hogy egy kibaszott félisten, akit nem lehet megölni!- túrok a hajamba idegesen- Különben meg a folyó elvitte volna, ha te nem döntesz úgy, hogy kihúzod onnan.

-Nem is félisten, és én csak letérdeltem mellé!
- Szóval akkor most azért is én vagyok a hibás, mert nem tudtam megölni elsőre?

-Én ezt nem mondtam!
- Pedig nekem pont így hangzott - mondom komolyan- Most pedig szeretnék hazamenni!

-Találkozunk augusztusban, a bandák válogatóján!

- Bandák válogatója?- értetlenkedek- Ott mégis minek?

-Ének tanárként én vagyok a zsűri...
- Van még banda a suliban?

-Majd lesz... - húzza mosolyra a száját.
- És muszáj kiállnunk velük, igaz?- sóhajtom.

-Hogy érted?
- Azt mondtad bandák válogatója. Ez valami megmérettetés nem?

-Isten ments! Csak kiválogatom, hogy ki kivel alkosson egy bandát... Ha jók a hangok, az király! De ha megvan köztük az összhang, na az a tökéletes csapat! Én csak megadom a kezdő lökést... A többi már a banda dolga.
- Nekem viszont már megvan a bandám- vonok vállat.
- Most már tényleg menj.
- Örömmel - fogom meg a cuccaim és elviharzok. Szerencsére az ellenőrző kapun túl már nem tud utánam jönni.

A következő pár órát a telefonom bújásával töltöttem és készítettem egy messenger csoportot a bandának, de nem nevezem el. Miután végre felszálltunk a géppel írok egy sms-t a nagynénémnek, Norának, hogy pár óra és otthon vagyok aztán pedig elalszok.

-Entschuldigung Frau! Steht auf, bitte! Wir sind gerade am Düsseldorfer Flughafen gelandet. (Elnézést asszonyom! Keljen fel kérem! Most landoltunk Düsseldorf repülőterén.)- mosolyog rám kedvesen a stewardess, mire azonnal felállok.

- Ah, ja. Danke schön für die Warnung. Auf Wiedersehen!(Áh, igen. Köszönöm a figyelmeztetést. Viszont látásra!)- sietek le a gépről a táskámmal együtt és a csomagkiadóhoz rohanok. Amint sikerült megszereznem táskám a parkolóba megyek.

- Lisa, ich bin hier! Komm und umarme mich! (Lisa, itt vagyok! Gyere és ölelj meg!)- hallok meg egy ismerős vidám hangot.

- Tante Nora! (Nora nénikém!)- csillan fel a szemem és szorosan megölelem őt, majd elindulunk haza.

- Was war das Jahresende?(Milyen volt az évzáró?)

- Gut, ich denke. Ich habe nicht auf die Rede geachtet.(Jó, azt hiszem. Nem figyeltem a beszédet.) - sóhajtom.

- Dann es war sehr langweilig.(Akkor elég unalmas volt.)

- Genau!(Pontosan!)

- Ich bin froh, dass du zu Hause bist.(Örülök, hogy itthon vagy.) -szállunk ki az autóból- Ich hoffe du hast nichts geplant, weil ich dich im Sommer trainiere.(Remélem nem terveztél semmit, mert nyáron kiképezlek.) - teszi keresztbe a karját komoly tekintettel nézve rám.

- Was? Warum?(Mi? Miért?) - akadok ki, miközben előkeresem a kulcsaim.

- Komm mit mir, wir müssen reden. (Gyere velem, beszélnünk kell.)- sóhajt fel és kinyitja az ajtót. Ebben a házban semmi sem változott majdnem négy év alatt.

- Worüber möchtest du diskutieren?(Miről szeretnél beszélni?) - ülünk le a kanapéra.

- Es ist kein Zufall, dass du die Fähigkeit habt. (Nem véletlen, hogy képességed van.) - néz a szemeimbe.

- Wie hast du das verstanden?(Hogy érted ezt?) - kérdezem zavartan.

- Wir sind aus einem anderen Reich gekommen, aber erst ist ein Geheimnis. (Mi egy másik birodalom szülöttei vagyunk, de ez titok.)