Kicsit messzebbről figyelem az eseményeket, mivel közben még támadnak a robotok, s mikor látom, hogy Brook összeesik lángszórót csinálok a kezeimből ezzel elolvasztva az összes droidot.

- Mindenkinek, aki ezt hallja. Ne hagyjátok leszállni Starkot. Ismétlem, Stark nem szállhat le a sziklára- mondom a fülesbe és Brooklynhoz sietve felkapom őt, majd a földdarab széléhez futva levetem magam a mélybe. Egy sikeres érkezés után a hatalmas gödörben összegyűlt vízbe helyezem a lányt, hogy meggyógyítsa magát.

- Müller, mi történt odafent?- hallom meg Tony hangját.

- Semmi jó, de koncentráljon a feladatára- mondom komolyan s elindulok vissza, de ekkor elindul visszafelé a városrész majd egyszer csak darabjaira hullik. Megcsinálták!

- Brook!- jut eszembe a lány, aki a vízben fekszik ezért amilyen gyorsan csak tudom felkapom és a törmelékdarabok között szlalomozva próbálok kimenekülni a veszélyzónából.

- Müller, amint földet érünk beszédem van veled!- hallom meg megint Starkot.

- Majd cseverészünk, ha visszaértünk New Yorkba, de most nem érek rá- kapcsolok gyorsabb sebességre, hogy a leghamarabb érjek az akadémiára- Vigyázzatok!- lökök fel pár embert, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tudják bejutni a gyengélkedőbe, az ágyra fektetem Brooklynt.

- Mi folyik itt?- töri rám szinte az ajtót Stark- Mi van Brook-kal?- siet mellém- Beszélj már Müller!- emeli fel a hangját.

- Elmondanám, ha nem lenne ennyire türelmetlen- morgom- Szóval, Brooklyn megmentette Pietrot a Quinjet lövedékeitől aztán összeesett, de vízhez vittem és beleraktam. Végül felrobbant a szikla, így a vízből is kihoztam a hulló szemét miatt. Most meg itt vagyunk- vázolom fel nagy vonalakban.

- Akkor miért nem ébred fel?- sziszegi a milliárdos.

- Nem tudom. Hol van Dr. Banner? Ő tudna segíteni.

- Nem tudjuk merre lehet. Natashát is kinyomta, mikor rá akarta venni, hogy leszálljon.

- Akkor orvos nélkül maradtunk- temetem az arcomat a kezeimbe.

- Nekem is van doktorim- morgolódik Stark.

- Ja, csak annak nem vesszük sok hasznát - forgatok szemet.

- Rendben, Akkor mondj egy orvost, aki tudna is segíteni nekünk- teszi keresztbe a karját.

- Imádom magát Mr. Stark- csillan fel a szemem, s a szobámig meg sem állok a sprinttel. Az ajtón belépve gyors megkeresem a laptopom és felkutatók a neten egy telefonszámot, amit fel is hívok. Hosszú percekig várok, hogy valaki felvegye, de már kezd idegesíteni. Éppen letenném, mikor véget ér a csengés.

- Üdvözlöm, Ön Stephen Strange számát hívta. Kérem hagyjon üzenetet. - mondja el egy monoton hang, ami biztosan nem hangposta.

- Elnézést a zavarásért, Ms. Palmer, de nekem most Dr. Strange-el kell beszélnem. Fontos dologról van szó- mondom komolyan.

- Ki vagy te és honnan tudod a nevem?

- Én Lisa Müller vagyok, és nézek tévét meg híradókat- válaszolok egyszerűen- Kérem, a legjobb barátnőm haldoklik- könnyezek. Jézusom, mióta nem csináltam már ezt.

- Máris adom- mondja döbbent hangon a doktornő- Stephen, téged keresnek- megy át egy másik helyiségbe a hölgy.

- Mondd neki, hogy nem érek rá- hallom meg a férfi hangját.

- Dehát nincs is semmi dolgod- mondja Ms. Palmer.

- De ezt neki nem kell tudnia- próbál erősködni.

- Ms. Palmer, kérem hangosítson ki.

- Rendben, ki vagy- válaszol.

- Köszönöm. Szóval, az a helyzet, hogy a legjobb barátnőm haldoklik és kell egy profi orvos, aki meg tudná őt vizsgálni.

- Számtalan más orvos is van New Yorkban, aki szívesen megvizsgálná a barátnődet- mondja unott hangon.

- A lány Tony Stark unokahúga- mondom komolyan.

- Viszhall- nyomja ki a telefont.

- Paraszt- sziszegem, s a saját mobilom az ágyra dobom és visszamegyek a tanáromhoz.

- Kivel beszéltél?- kérdezi ingerülten, de látszik rajta a színtiszta aggodalom és félelem.

- Dr. Stephen Strange-el. A legjobb idegsebész az egész világon.

- És segít nekünk?- kérdezi Tony reménykedve, de megrázom a fejem.

- Lerázott- szuszogom.

- Nekem most el kell mennem - viharzik ki a milliárdos a szobából.

- Ne keresse meg!- kiáltom utána, majd leülök az egyik székre. Ha más nem segít, ideje lesz saját magamnak megoldani a problémákat- Lássuk, mit tehetünk- megyek oda Dr. Banner cuccaihoz, de azonnal rá is jövök, hogy nem értek ezekhez- Bárcsak kapnék valami jelet- motyogom az ágynak támaszkodva, s mikor felpillantok meglátok egy zseblámpát, amit magamhoz is veszek- Lássuk reagálsz e a fényre- szuszogom, s felnyitom Brooklyn szemhéjait és a szemébe világítok- Ez rendben van- motyogom. Ezután az arca felé hajolok, hogy meghallgassam a légzését, ami viszont egész furcsa. Olyan hangja van, mintha gargarizálna, ahogy fogmosás közben szokás- Ahj, Dr. Banner. Sokkal könnyebb lenne ha itt lenne maga is- suttogom és próbálom egyedül felállítani a diagnózist, nem sok sikerrel.

- P.É.N.T.E.K., nem tudsz nekem segíteni?- kérdezem kétségbe esve- MRI-t vagy CT-t kellene csinálni. Félek, hogy történt vele valami belül, amit nem érzek- idegeskedek egyre jobban.

- Mindkét vizsgálatot el tudom végezni Ms. Müller. Melyikkel kezdjük?

- Legyen a CT felvétel.

- Kérem lépjen egyet hátra hölgyem- mondja a mesterséges intelligencia, mire megteszem s a falból kijön egy gépezet, ami működésbe is lép- Semmi rendellenes elváltozást nem találtam- jeleníti meg a felvételeket egy monitoron.

- Akkor csináld meg az MRI-t. Meg kell tudnom mi van Brook-kal- kérem.

- Kérem, ne aggódjon Ms. Müller. Még fogjuk tudni mi lett Ms. Smith-el.

- Köszönöm P.É.N.T.E.K..- ülök vissza a székre, miközben ő elkészíti a másik fajta felvételt is.

Amíg ücsörgök gondolkozni kezdek. Még most sem hagyta el az elmém a látomásom, amit Wanda okozott nekem és a fura hangra sem találtam eddig magyarázatot.

-Kell egy kis segítség- motyogom majd keresek egy injekciós tűt meg egy ampulla adrenalint és a vénámat megkeresve magamba nyomom az egészet. Percekkel később érezni is kezdem a hatását s egy nagy levegővétel után füst távozik az orromból- Ez az érzés nagyon hiányzott- csúszok lentebb a széken a szívem dübörgését hallgatva.

- Ms. Müller, elváltozást észleltem Brooklyn kisasszony koponyájában. Felszaporodott az agyvíz, ez idézte elő a kómát.

- Komolyan? Ez lehetséges az ő képességével?

- Igen, Ms. Müller.

- Értem, és hogy tudom megoldani a problémát? Képtelenség kijuttatni őt innen úgy, hogy Stark ne vegyen minket észre.

- Nincs szükség az épület elhagyására. Tudok egy jó orvost, aki tud nekünk segíteni.

- Stephen Strange-el már próbáltam beszélni, de lerázott- teszem keresztbe a karjaim.

- Nem is rá gondoltam. Nicodemus West hasonló intellektussal rendelkező sebész. Értesítettem, miközben maga Dr. Strange-el társalgott. Már itt is van.- jelenti be P.É.N.T.E.K., mire Mr. Stark és Dr. West nyitnak be az ajtón.

- Mi történt a lánnyal?

- Nagyjából annyi, hogy vízfejű lett - válaszolok Tony helyett a feltett kérdésre.

- Akkor le kell csapolnunk a felesleges folyadékot, de kell egy asszisztens- kapcsolja fel az ágy felett lévő lámpát Dr. West.

- Műtétre készen állok- viharzik be Ms. Palmer- Siettem, ahogy tudtam Ms. Müller. Greenwich Village kicsit messze van - lihegi, majd a társának ad egy kórházi öltözetet.

- Gyere Tony, mennünk kell- fogom meg az említett karját.

- Nem megyek sehová- ellenkezik.

- De igen. Szólnak, ha elvégezték a műtétet, de mi itt nem tudunk segíteni - húzom ki a helyiségből.

- Mennem kell- jelenti ki és távozik. Persze, hagyj csak itt!

Órákkal később végre kijön Dr. Palmer és Dr. West is, így felállok.

-A lány....

- Brooklyn- javítom ki a férfit.

- Elnézést. Szóval Brooklyn még pár napig mesterséges kómában marad, hogy a hegek rendesen be tudjanak gyógyulni. Három nap múlva visszajövünk, hogy ellenőrizzük az állapotát.

- Addig viszont kell valaki, aki vigyáz rá- fejezi be a doktornő.

- Itt leszek mellette. Nem hagyom egyedül- mondom határozottan- Köszönöm, hogy segítettek- nézek rájuk felváltva.

- Emberi életek mentésére esküdtünk. Ezért vagyunk itt.

- Maguk jó emberek- mosolygok, majd nem sokkal később távoznak, én meg bemegyek Brooklynhoz.

Az elkövetkező 3 nap igazi pokol. Stark teljesen kifordult önmagából, így szegény Pep három dolog miatt is ki volt készülve, Noah és Mark felváltva járkáltak be Brookhoz, de amíg a lány exe csak pofázott, addig az új szerelme csendben ült és néha, nagyon ritkán köszönt nekem. Teljesen megértem, én sem szólalok meg. Aztán végül itt vagyok én. Három napon keresztül nem inni, enni, aludni és mozogni rettentő kellemetlen, de még a "kibírható" szint korlátain belül van egy kis adrenalin segítségével.

-Megjöttünk- lép be a két doki az ajtón.

- Végre- sóhajtom- Bocsánat, kicsit frusztrált vagyok.

- Semmi baj- nyugtat meg Dr. Palmer, majd a társára néz, mintha szemmel beszélnének meg valamit, de olyan régóta vagyok fent, hogy egyszerűen fizikailag sem érdekel az, amit csinálnak.

- Most ébresztik fel?- ásítok bele a kérdésbe.

- Igen, most. Mióta vagy fent?

- 3-4 napja.

- Ideje lenne aludnod. Nem egészséges, ha ilyen sokat fent vagy.

- Tudom, de Brooklynnak szüksége van rám.

- Már nincs. Minden rendben lesz - mosolyog a nő és rám terít egy plédszerű valamit- Hamarosan fel fog kelni, de te aludj- mennek el s pár perc múlva elragad az álom.