- Hol vagyok? - motyogom fájó fejjel, miközben lassan hátra döntöm, hátha elmúlik, de nem. Erre a leghalványabb esély sincsen. Sűrűn pislogva próbálok körbenézni, azonban hamar rá kell jönnöm, hogy a sötétség miatt, nemhogy a falig, de még az orrom végéig sem látok el. Nagyszerű!
- Végre felkeltél! Tudod, nagyon unalmas volt két napon keresztül azt nézni, ahogy alszol- nyit be egy férfi. Közepesen magas, idősödő, hivatalos figurának tűnik. Sajnos mivel hátulról van megvilágítva, így nem igazán sikerül meglátnom az arcát.
- Gondolom nem tudod hol vagy és azt sem, hogy miért. Viszont nagyon jól fogod magad érezni, ezt megígérem.
- Jól fogom magam érezni? Maga erőszakkal raboltatott el engem! - mondom hisztérikus hangon, s ekkor eszembe jut Zach.
- Mit tettek Zachary-vel? - kérdezem mérgesen, s érzem magamban a felgyülemlett dühöt, de ez valahogy nem tud kitörni belőlem.
- Ezzel ne is próbálkozz drága. Az erőd nem ér itt semmit - mondja, majd ezután becsukódik az ajtó a férfi pedig mögém lép.
- Ezt meg kell tennem. A saját érdekedben, kislány - halkítja le a hangját. Nem sokkal később egy puha anyagot érzek meg az orromon, amitől próbálok elhúzódni, de végül mégis megköti a, gondolom kendőt a tarkómnál.
- Ki maga és mit akar tőlem? - kérdezem határozottan. Nem hiheti, hogy csak ennyitől megijedek.
- Oh, én csak beszélgetni szeretnék. Méghozzá az erődről. - húz közelebb egy széket egészen velem szembe, majd leül rá.
- Tőlem aztán nem fog megtudni semmit! - sziszegem.
- A fontosabb dolgokat Zach már elmondta. Nagyon büszke vagyok rá.
- Szóval maga az apja! - sziszegem.
- Igen, én vagyok. Mióta tudsz a képességedről? - teszi fel az első kérdést.
- Nem fogok válaszolni magának! - állok ellent.
- Mikor használtad elsőként? - faggat tovább, de mikor elfogadja a némasági fogadalmam feláll.
- Rendben, akkor csináljuk másképp. - jön hozzám és leveszi a kendőt. Mivel még mindig sötét van most sem látom az arcát teljesen, de ekkor felkapcsolja a lámpákat.

Az éles fény hatására lehunyom a szemeimet, s csak akkor kezdem hunyorogva újra kitárni a pilláim, mikor valamelyest megszokom a bántó hatást, így végre szemügyre vehetem a helyet. Valami dohos raktárépületben lehetünk és ami a legfontosabb az a rengeteg pára. Tuti, hogy valamilyen víz közelében lehetünk.
-Élvezd a barátodat! - megy az ajtóhoz, amin párat kopogtat majd bejön két melák, felkapnak a székről és újra kiütnek.

Mikor újra magamhoz térek már egy hideg cellában vagyok, de ez különösképpen nincs rám hatással. A testhőmérsékletem megakadályozza a kihűlést.
-Wer bist du? (Ki vagy) - hallok meg egy nyugodt hangot mögöttem.
- Warum kümmert es dich? (Miért érdekel téged?) - kérdezek vissza kicsit undok hangnemmel.
- Bist du das deutsche Mädchen? (Te vagy a német lány?)
- Ja, ich bin. Und du? (Igen, én. És te?)
- Ich weiß es nicht. (Nem tudom.)
- Das ist keine Antwort. (Ez nem válasz.) - mondom komoly hangon, de ekkor nyílik a folyosó ajtaja és egy csapatnyi egyenruhás ember jön be.
- Ideje elkezdeni az átnevelésed - jön a cellámhoz egy barna hajú, barna szemű, eléggé kigyúrt hapsi és kinyitja a rácsokat.
- Ki a fasz vagy? - kérdezem egy enyhe fintorral az arcomon, mire az előbb említett odajön hozzám és a következő pillanatban hatalmasat csattan a keze az arcomon.
- Vigyétek el! - utasítja a társait. Azok természetesen megfognak és elhurcolnak.

Az egész épületen végigmegyünk mire egy edzőteremnek kinéző helyiségbe érünk.
-Lisa, de jó, hogy itt vagy - hallok meg egy ismerős hangot, majd arc is társul hozzá. Asszem' ez az a férfi, aki bejött hozzám legelőször.
- Elég harcias - szólal meg a barna férfi.
- Nem baj Rumlow. Majd Hosokawa kiveri belőle - szólal meg mogorva hangon.

Erre, mint végszóra újabb csapat jelenik meg egy magas, barna hajú, kék szemű férfit mellém állítva, közben pedig leszedik rólam a karperecet.
-Elmehetnek! - adja ki a parancsot, ezek szerint Rumlow, így négyen maradunk. Én Rumlow, Hosokawa és a főnök.
- Minek hoztak engem ide? - kérdezem, de nekem dobnak egy sportmelltartót meg egy nadrágot.
- Meg fogsz küzdeni vele.
- Nem.
- De igen. Tudnunk kell milyen szinten állsz.

Amint ez elhangzik megfordítanak és az öltöző felé, így kénytelenül de bemegyek az ajtón és átöltözök, majd visszamegyek.
-Végre itt vagy - szólal meg Rumlow.
- Miért én?
- Ez hogy érted?
- Miért nem lehetett valaki mást elrabolni helyettem?
- Te vagy a legerősebb. - válaszol egyszerűen- Ezért is kell a legerősebb ellen kiállnod - pillant a hátam mögé. Gyorsan megfordulok, hogy lássam milyen távol van az ellenfelem, de még az is túl későnek tűnik, mivel azonnal ujjak kezdik szorítani a nyakam és felemel a földről egy kézzel. Mi a fasz? Hogy a francba szorul ennyi erő egy férfiba? Válaszként kétszer is erősen mellkason térdelem a férfit, aki köhögni kezd, így, még mindig nehezen, de sikerül kiszabadulnom a kezéből.
- Tényleg muszáj ezt? - kiáltom a minket figyelő férfinak, de nem igazán foglalkozik vele, viszont ez a figyelmetlenségem újabb lehetőséget a kék szeműnek, hogy támadjon. Most a derekamnál fogva felemel, megpörget majd a földhöz vág.
- Rohadj meg- nyögöm ki halkan, de ekkor megragadja a felsőm. Jó ebből elegem van. Gyorsan megfogom a karját, a lábaimat is köré fűzöm, így pedig egy kis erőlködés után sikerül lerántanom, majd a képességem kihasználva elkezdem melegíteni a kezeimet, amilyen gyorsan csak tudom, de nem történik semmi. Nem gyullad ki. A francba! Közben a férfi szerez egy kardot, s majdnem át is döfi vele a hasam, viszont sikerül megfognom, majd lassan ugyan de olvadni kezd a fém.

(...)

-Elég lesz - állítja le Rumlow a japánt, mikor látja, hogy már meg sem tudok mozdulni. Fél kézzel is sikerült teljesen elvernie, de azért én is eltörtem legalább az orrát. Vagyis a vérzésből erre következtetek.
- Ügyes voltál Lisa. Kiiktattad Hosokawa legerősebb közelharci fegyverét - néz az olvadt pengére, ami most hasznavehetetlen.
- Kösz, seggfej - térdelek fel s előre hajtom a fejem, s látom, hogy az orromból és a számból is csöpög a vér.
- Ne merj még egyszer így hívni, taknyos! - jön hozzám sziszegve és beletérdel az arcomba, ami megint kiüt egy kis időre.

A harmadik hely, ahol egy nap alatt felkelek teljesen különbözik a többitől. Ez most egy padlás. Fogalmam sincs hol lehetek megint, de támad bennem egy kis remény, mikor meglátok egy tárcsázós telefont bedugva.
-Köszönöm, bárki is küldte - szuszogom s megpróbálom elérni, ami nagy nehezen sikerül is, szóval felveszem a kagylót és forgatni kezdem a tárcsát.
- Kurva élet! - csapom le mikor rájövök, hogy nem működik.

Egy ideig ülök a magam csendességében, aztán bevillan egy ötlet. A papám mindig ilyeneket szerelt, szóval ez most jól jön. Gyorsan leszedem a házát s a drótokat kicsit áthelyezve működésbe hozom a telefont és tárcsázom az első telefonszámot ami eszembe jut.
-Haló, ki az? - hallom meg Brook hangját.
- Brook, én vagyok az Lisa! Segítened kell.
- Tessék? Nagyon rossz a vonal. Te vagy az Lisa?
- Igen, igen, igen - ismétlem amennyiszer tudom.
- Hol vagy? Szinte alig hallak - hallom a hangján, hogy aggódik.
- Nem tudom... - kezdenék bele, de ekkor lépteket hallok, s ekkor kinyílik az ajtó.
- Neee! - ragadják meg a kezeim és elcipelnek megint egy terembe, ahol egy hatalmas gépbe ültetnek.