A lábam alatt ropognak az őszi falevelek ahogy egyre bentebb lépkedek ebbe a sötétségbe öltöztetett erdőbe. Akkora csönd van itt, hogy hallom a saját lélegzetem hangját ami csak egyre jobban zavar. A bokrok között néhol mocorgást hallok mintha lenne ott valami és figyelné minden egyes mozdulatomat.
Néha néha hátra fordulok, hogy megbizonyosodjak abban, hogy nem követ-e senki. Nem tudom mit keresek itt és, hogy, hogy kerültem ide, de valami azt súgja, hogy ez most nem fontos és egyetlen egy feladatom van.

Addig menni amíg meg nem halok.

Néha néha oldalra nézek hátha megpillantok valamit vagy valakit, de semmi. Mégis úgy érzem, hogy követ valaki aki nem jó szándékkal van itt. Érzem, hogy tekintete lyukat éget a testembe és úgy fúrja be magát a hátamba, mint egy kés az áldozatába.

Kezd felemészteni a stressz és a gondolat, hogy talán itt fogok meghalni és itt fog a testem szétbomlani és szervestápanyagot adni a földnek.

A lábamat már rongyosra jártam és a fájdalom is úgy nyílal belé másodpercenként, hogy lassan ott tartok levágom mind a két alsó végtagom. De nem adhatom fel és muszáj tovább mennem hiszen ez a feladatom. Túlélni.

Hirtelen megcsapta az orromat egy különös szag ami felkeltette az érdeklődésemet és a szag irányába kezdtem el haladni.

Füst........Itt ég valami.
Egyre erőteljesebben éreztem a füst szagat ami azt jelentette, hogy nem vagyok már messze attól amit éppen a tűz lángjai emésztenek fel ebben a pillanatban.

De mikor szemeim megpillantották, hogy az a ház ég amiben én 17 éve laktam kicsit szíven ütött, de mikor apámat megpillantottam, hogy szarrá ég és könyörög az életéért az istennek és próbál közben elmenekülni az ablakon keresztül, de nem tud jó érzést öntött el bennem.
Éreztem, hogy az istenek meghallgatták az imáimat és végre igazságott szolgáltattak a karmával.

Még egy ideig néztem a szenvedését és szórakoztam rajta, de aztán hirtelen füst mérgezésben elájultam.

~felébredek az álmomból~

Egy hirtelen mozdulattal felültem az ágyamban, mint akinek rémálma lett volna és elkezdtem kapkodni az életet jelentő levegőért úgy, mint akit majdnem megfolytottak.

-csak álmodtam...-suttogtam magam elé.

A telefonomért nyúltam, hogy megnézhessem hány óra lehet, de mikor a kezembe vettem egy hangos zaj jött a földszintről.
Hirtelen összerezzentem a hangtól és kirázott a hideg, elhatároztam megnézem mi a hang forrása.
De a lábaim nem mozdultak.
Kíváncsi voltam mi adja ki a hangot, vagy pontosabban ki...

De a lábaim az ágyba gyökereztek és nem mertem le menni. Végig futott az agyamon a gondolat, hogy, ha nem mozdulok meg akkor meghalok, de, ha megmozdulok akkor is meghalok tehát nincs mit vesztenem. Mégis a gondolat, hogy egy elmebeteg itt lehet a házunkban és csak a vér csillapíthatja szomját cseppet sem megnyugtató.

Hirtelen a szememmel keresni kezdtem valami fegyver féleséget a szobámban amivel nagyjából megtudnám védeni magam, mert a sok éheztetésnek amit nekem el kell viselem nem a legelőnyösebb oldala az, hogy olyan gyenge vagyok, hogy egy szál spagettitésztát képtelen lennék eltörni.

Hirtelen (sz/sz) íriszeim megpillantottak egy fekete nyelű ollót az íróasztalomon. Annyira megörültem hiszen már nem éreztem magam annyira védtelennek és gyengének mint amilyen valójában is vagyok.

A telefont letettem a kezemből az éjjeliszekrényemre és halkan kimásztam a paplan alól és szép lassan felálltam. Hirtelen még egy hangos zajt hallodtam odalentről ami annyira váratlanul ért, hogy ijedtemben majdnem visszaestem az ágyamra.

-bazdmeeg! -jött a földcintről az illetékes behatoló hangja.

A hangja alapján megállapítottam, hogy egy férfivel van dolgom. Hallatszódott a hangjában az is, hogy durván részegre itta magát. De ami a leghátborzongatóbb, hogy nagyon ismerős a hangja, de még sem tudom ki lehet az.

Megpróbáltam összekaparni minden bátorságomat majd halkan lábújj hegyen járva elvonszoltam magam az íróasztalomhoz és megmarkoltam az ollómat.
Mély levegőt vettem majd a szobám ajtaja elé álltam. Megfogtam a kilincset majd lenyomtam.
Kiléptem a szobámból és elém tárult egy sötét és egyben hosszú folyósó. Megszorítottam az ollóm markolatát majd elindultam a lépcső fele. Elkezdtem levánszorogni szép lassan a lépcsőn, mint aki ráér és közben magam elé tartottam az ollómat.

Megálltam a lépcső utolsó fokán és megpróbáltam a vak sötétségből tárgyakat, árnyakat vagy esetleg emberi formát kivenni, de kevés sikerrel. Olyan szinten sötét van a nappaliba, hogy semmit nem látok. A falnak simultam és elkezdtem a falat tapogatni annak reményében, hogy találok egy villanykapcsolót. Szép lassan haladtam a cél felé, de a villanykapcsoló helyet valami puha dolgot tapintottam meg aminek hatására ilyedtemben felsikítottam és próbáltam visszahúzni a kezem, de az a valami elkapta és nem eresztette el.

Majd hirtelen mintha megvakítottak volna valaki felkapcsolta a villanyt és egy röpke 10 másodperc múlva vissza nyertem szemem világát és végre látni kezdtem.
Viszont akivel szembe találtam magam, sokkolt. És az a legdurvább, hogy nem ismertem fel a hangjáról. Nem tudtam eldönteni, hogy most még jobban féljek vagy kicsit meg kéne könnyebbülnöm.

-Na mivan? Meg sem támadsz? - pillantásával a kezemben lévő tárgyra mutatott amit szorongattam.

Nem tudtam megszólalni. Akivel szembe találtam magam az az apám volt. Bűzlött az alkoholtól és még helyette is elhánytam volna magam.
Ránéztem az arcára és valami fehér folyadék szerű dolgot pillantottam meg rajta, de a ruháján is volt.

Biztos megint meleg bárban volt. Amit nem is értek hiszen eddig a nőket szerette. Hiszen itt vagyok én példának. Egy férfi nem lett volna képes gyereket szülni ebből is látszik, hogy anyám igazi nő volt. Szerintem tegyétek össze a kezeteket amíg egy nő lába közt tényleg női nemiszerv van hiszen szerintem olyan ritka mint a fehér holló, ha értitek mire céloztam.

Gondolat menetemből az zökkentett ki, hogy apám dűlöngélve és lassan, de elindult a konyha felé és kezemet nem eresztve húzott maga után.

-már rég elkellet volna, hogy tüntesselek az életemből te kis kullancs -mondta nekem halál nyugodtan, mintha azt közölte volna, hogy az ég kék. Majd kihúzva a konyhafiókot elkezdett a kések között válogatni.

Elöntötte az egész testemet a félelem és egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Csak álltam, mint fasz a lakodalomba és vártam a halálra, vártam, hogy mikor lesz vége az életemnek a földön és mikor szippant be teljesen a végtelen sötétség a másvilágon.

Hirtelen megtalálva a számára tökéletes kést felém fordult és készülve arra, hogy leszúrjon emelte a kezében lévő tárgyat, de megállt a keze a levegőben és csak gondolkozott.
Nem értettem miért nem végez velem, de kihasználva az alkalmat megharaptam azt a kezét amelyikkel fogva tartotta az én kezem.

-Te hülye kis ribanc! -engedte el a kezem és oda kapva a sajátjához fájlalni kezdte. Én kihasználva a pillanatot elkezdtem futni az emeletre és egyenesen a fürdőszobába mentem be, mert az volt a legközelebb. Majd becsukva magam mögött az ajtót kulcsra zártam.

-NEM MENEKÜLHETSZ EL TE KURVA! ÚGY IS MEGTALÁLLAK! - kezdett el ordítani a földszintről majd hallottam lépteit, hogy elkezdett feljönni a lépcsőn. Hirtelen a szememmel keresni kezdtem egy ablakot a fürdőszobába hátha kitudok rajta mászni, de olyan pici, hogy max egy 4 éves férne ki rajta.

Hallottam, egyre közelgőbb lépteit és hirtelen búvó helyet keresve bebújtam a szennyes tartóba magamra terítve a használt ruhákat, hogy, ha belenéz akkor se vegyen észre.

Vártam mikor ront be, de néma csend lett. Egyedül a levegő vételemet és a szívdobogásomat hallottam, semmi mást. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy próbálja kinyitni az ajtót, de nem tudja.

-TUDOM, HOGY BENT VAGY TE RIBANC! NYISD KI SZÉPEN AZ AJTÓT VAGY MEG BÁNOD!

~Ja persze majd leszek olyan hülye hogy kinyitom. Ezt te se hitted el.~

-Na jó, ha te nem nyitsz ajtót majd én! -és egy mozdulattal berugta az ajtót mintha nem is fából lett volna hanem a világ legpuhább dolgából.

-hool vagy kicsi láány?! -húzta száját széles mosolyra és szemeit kidüllesztve tekintett körbe a szobába.
Kinyitotta az összes szekrényt ami a szobában megtalálható volt, be nézett a zuhanyzófülkébe nem-e ott lapulok, de nem talált.

-ÜGYES TRÜKK TE KURVA. BEZÁROD AZ AJTÓT, HOGY AZT HIGYJEM ITT VAGY. DE TŐLEM AKKOR SEM SZABADULSZ! - majd kirohant a fürdőszobából egyenesen a szobám irányába.

~na jó, ha elég gyors vagyok kitudok innen futni anélkül, hogy észre venne majd, ha a házból is kijutottam egyenesen a rendőrségre megyek.~ -gondoltam magamban.

Vettem egy mély levegőt majd mikor már nem láttam, hogy egy légtérben lenne velem kimásztam a szennyestartóból majd fogva az ollómat elindultam a berugott ajtó fele.

Megtorpantam a kidőlt ajtó előtt egy pillanatra, de semmivel nem törődve kidugtam a fejem a folyosóra, hogy lássam, hogy hol tartózkodik az apám, de mikor elnéztem a szobám ajtaja felé hirtelen minden el sötétült körülöttem, nem láttam és nem is hallottam semmit csak a vak sötétséget észleltem.
Csak annyit éreztem, hogy zuhanok a mélybe.....

Na jó gyerekek ez megint csak gyenge és szar lett. De a story még csak az elején tart és minden résszel csak egyre jobb és izgalmasabb lesz. (remélem). Szóval türelem!

🖤~Kismajom5~🖤