{•-•} Todoroki szemszöge {•-•}

Miután elhangzott az Izuku felé feltett kérdés furán nyugodtnak éreztem magam hiszen mégsem egy szép, és csinos lány mint az aki ide vezetett minket.
-Jaj Gran Torino All Might most nem jött. Na de be szeretném neked mutatni életem szerelmét és egyben férjemet is. Midoriya Shotot. Shoto ő itt Gran Torino sokat segített nekem hogy képes legyek uralni az erőm..
Mondta boldogan Izuku majd megfogta a kezem és szó szerint oda rángatott szegény Gran Torinohoz szóval övé ez a nagy árvaház akkor biztos ezért szeretet volna Izu ide jönni.
-Figyelj Izu hanem baj akkor én körbe nézek te meg csak maradj beszélgetni nyugodtan.
Mondtam kedvesen Izukunak majd adtam neki egy szájra puszit majd mentem is ki az irodából.
-Hé bácsi mit keres? Nem szabadna ideje jönni.
Halottam egy vékonyka kis hangot az egyik szekrényből mikor be értem egy nagyobb helységbe.
-Sajnálom nem tudtam de ha nem szabad ide jönni akkor te miért vagy itt?
Kérdeztem kedvesen a kis csöppségtól majd oda mentem a szekrényhez és résnyire kinyitotam hogy lássam egy picsit a benne megbúvó kis lelket.
-Mindig ide bújok ha jönnek nénik, és bácsik hogy magukkal vigyenek egy gyereket.
Mondta a kicsi fiú majd végre bele nézet szemembe nem láttam rajta hogy félne tőlem vagy bármi más inkább csak azt hogy megtört. Nem tudom miért de mikor rá nézek én jutok róla eszembe mikor anyám le forrázot, nem értem magam de úgy érzem meg kell védenem szegényt.....mert nekem ő kell.
-Tudod én is azért jöttem de szerintem már meg is találtam kit viszek haza. Mond kis szekrény lakó mi a neved?
Néztem rá boldogan mire a kis csöppség végre ki mászott a szekrényből de még mindig nem jött hozzám közel.
- Kota, Kota Izumi vagyok.
Mosolygott aranyosan Kota.
-Hát szia Kota én Midoriya Shoto vagyok. Na akkor van kedved haza jönni velünk?
Kérdeztem boldogan hiszen nagyon szeretném hogy Kota velünk jöjjön.
-V....Veletek? Nem egyedül vagy? És ti tényleg haza fogtok most vinni?
Csak úgy ömlött belőle a kérdések hada.
-Hé nyugi picur és nem nem egyedül vagyok, tudod nekem van szerelmem és vele jöttünk érted. És ha te is szeretnéd akkor igen haza jössz velünk.
Mondtam mosolyogva Kotanak majd megsimogattam a fejét, mert végre közelebb jött.
-Én szeretnék...veled menni de nem lesz baj?
Kérdezte aranyosan majd bele ült az ölembe.
-Nem lesz baj.
Mondtam kedvesen.

Sok ideig beszélgettem még Kotaval de sajnos el kellett mennie ebédelni el is kísértem és meg ígértem neki hogy ma már a saját családjával fog vacsorázni.

-Shoto hol voltál eddig? Már nagyon sok helyen kerestünk.
Halottam meg Izu hangját mikor vissza értem oda ahonnan indultunk.
-Nyugi Izu nincs baj, csak Kotaval voltam és el vittem az ebédlőbe.
Mosolyogtam szerelmemre majd meg is öleltem.
-De Shoto ki az a Kota?
Kérdezte értetlenül Izuku.
-Egy kedves kis fiú fekete haja van és van rajta egy cuki kis piros sapka aminek az elején kiáll két kis szarv, és gyönyörűen csillogó szemei vannak és imádni való kis teremtés.
Ecseteltem boldogan Izukunak Kotarol és közbe hevesen mutogatam össze vissza.
-Láttom te már választottál is kit szeretnél haza vinni. Bár előtte én is meg szeretném ismerni azt a híres kis apróságot aki ilyen könnyen belopta magát a szívedbe.
Mondta mosolyogva Izuku majd olyan közel jött hozzám hogy még levegőt is alig mertem venni, aztán fájdalmasan lassan hajolt rá ajkaimra egy szenvedélyes csókért majd bal kezével bele markolt feszes fenekembe imádom ezt az érzést mikor ilyen magatehetetlen vagyok Izuku ellen. Bár sajnos ez a perc sem tartott örökké mert a levegő hiány miatt el kellett válnunk.
-Hé te bácsi miért bántod apát? Le foglak ütni.
Emelte fel fenyegetően ökleit Kota, mire Izu gyorsan el vette a kezét így én meg tudtam fordulni.
-Máris végeztél Kota?
Kérdeztem kedvesen a fiút majd megsimogattam arcát amibe ő aranyosan bele is simult.
-Igen. De az a bácsi miért bántott téged? Le ütőm.
Nézet rám kíváncsian Kota hogy mit csináljon.
-Tudod.
Mondtam volna tovább ha nem éreztem volna meg Izu kezét a vállamon. Erre Kota gyorsan elhúzódott tőlem majd Izuku elé állt és mielőtt szegény, Izu tudott volna bármit is mondani Kota egy gyors mozdulattal Izuku érzékeny helyére célozva meg is ütötte de ahogy látom el érte amit szeretett volna majd miután Izuku egy fájdalmas arc kifejezésel el feküdt a földön Kota vissza rohant hozzám.
-Láttod apu mostmár biztos nem fog bántani. De hol van a szerelmed apu?
Nézett körül kíváncsian Kota de rajtunk és a recepciós lányon kívül nem volt más.
-Jaj Kota.
Mondtam de azért egy mosolyt még el ejtettem a kis csöppség felé majd mentem is oda Izukuhoz segíteni neki.
-Izu jól vagy?
Tettem fel neki az értelmetlen kérdést.
-Fáj.
Mondta Izuku szenvedő hangon.
-Figyelj édes hanem szenvedsz akkor majd este rendbe teszem neked attól majd biztos jó lesz neki. Kota gyere ide kincsem.
Hívtam ide a kicsit megszeppent fiút.
-I...Igen?
Jött oda hozzánk félénken.
-Nem félj kincsem. Nézd ő lesz a másik apukád mutatkoz be kincsem.
Mosolyogtam mind a kettő fiúra.
-Akkor mégse...hadjsz itt? És apu apuci ugye jól van?
Kérdezte aggódva Kota.
-Jól van kincsem. És ezt már megbeszéltük hogy nem hagyunk itt.
Simogattam meg a haját biztatóan.
-Bocsánat az előbbiért apuci. Én Kota Izumi vagyok.
Mutatkozott be illedelmesen Kota, de ahogy látom az előbbi kis incidenst el nézve Izuku is megkedvelte a kis csöppséget.
-Semmi baj picur én Midoriya Izuku vagyok.
Mondta mosolyogva Izuku majd megsimogatta Kota arcát.
-Akkor ti most házasok vagytok apu?
Nézett rám kíváncsian Kota.
-Igen. És te leszel a mi szemünk fénye. Izu alá írjuk a papírokat és menyünk oké?
Kérdeztem Izukut majd adtam egy csókot neki és már mentünk is vissza az irodához kézen fogva hárman.

~Na sziasztok embireim, tudom ez a rész is béna meg minden na de szerintem azt az tökön vágos részt nem lehetett ki hagyni. Xd na de addig is míg nem lesz új rész legyen szép napotok. És csak szólni szeretem volna hogy max 2-3 rész és vége a könyvnek. *-*~