-Szóval, mi az első szabályod, ami eszedbe jut? - kérdezte Josh, miközben szélesre tárta előttem az ajtót. 

Egy rögtön be is ugrott, de nem mondtam ki. 

-Miért az én szabályaimmal foglalkozunk? Mi van a tieiddel? 

-Ó én éppen megszegek egyet. - kacsintott rám és beterelt az ajtón. -Soha ne szedj össze senkit egy bárban, akivel tudsz normálisan viselkedni. - tette hozzá magyarázatképp. 

-Ez lennék én? 

Bár hangsúlyom számonkérően hatott valójában imponált, hogy így gondol rám. Nem túl sok fiúval teremtettem kapcsolatot az évek során, és valljuk be, ez nem lepett meg senkit. 

-Lehetsz te akármi, ami lenni akarsz. Csak ne becsüld le magad. Szóval, mi az a szabály, ami az előbb az eszedbe jutott? Az arcodból ítélve, minimum táncolni fogsz a bárpulton. - ugratott.

-Jaj, te jó ég, dehogyis. Igazából csak annyi, hogy tánc egy ismeretlennel. Vagyis bárkivel, aki nem része az eltűnt baráti társaságom részének. 

Számomra iszonytató volt a gondolat, hogy egy idegen letapiz tánc közben vagy csak véletlen lejjebb  csúszik a keze a hátamon és hirtelen a hátsómon landol. 

-Ne már, ezen könnyen segíthetünk. 

Josh megragadta a kezem és a táncoló kavalkád közepébe vezetett. Elképesztő, hogy az apró részletekből egy teljes kép áll össze. Egy páron akadt meg a szemem, akik nem törődtek a zene gyorsaságával, egymás nyakába kapaszkodva lassúztak, az ugráló és vonagló tömeg rengetegében. 

Josh tekintete követte az enyémet és mosolyogva figyelte a párt. 

-Te is így szeretnéd kezdeni? - üvöltötte túl a zenét. 

Ösztönösen vágtam rá, ami az eszembe jutott, nem is gondolkoztam. 

-Te nem vagy normális. 

Kezem szám elé kapva néztem rá. 

-Nem úgy gondoltam, esküszöm, nem akartalak megsérteni. - kértem azonnal bocsánatot. Szidtam magam a bevitt alkohol mennyiség miatt és természetesen szégyelltem is. 

Josh egy pár pillanatig komolyan nézett rám, összevonta a szemöldökét, és még mielőtt kitörhetett volna belőle a nevetés, észrevettem a szeménél megbújó ráncokat. Amint acélos nevetése kirobbant, egyre többen néztek felénk. Az összepréselődött testek között a lágy átvezetőzene alatt, és az amúgy is sokak által bámult fiú nevetése, többek figyelmét is felkeltette. Több lány is gyilkos pillantással jutalmazott meg, és jónéhány fiú is furcsán tekintgetett felénk. Mikor sikerült abbahagynia felém nyújtotta kezét és közelebb húzott magához. Magassága révén le kellett hajolnia, az én, még magassarkúban is sokkal alacsonyabb testemhez, ahhoz, hogy a fülembe tudja - valamivel halkabban - üvölteni mondanivalóját.  

-Ne kérj emiatt bocsánatot. Annyi mindent mondhattál volna, erre ez, a számomra dicséretnek vett mondat csúszott ki a szádon. Legszívesebben kiírnám twitterre vagy nem is tudom. Annyira aranyos vagy. Mint egy cuki kisiskolás kislány. Szinte biztos vagyok benne, hogy valójában tudsz úgy káromkodni, mint egy kocsis, de nagyon ritkán teszed.

Homlokomat ráncolva néztem rá. Még hogy kisiskolás, na majd adok én neki!  

Két kezét mindeközben ő a derekamra helyezte és szánt szándékkal úgy fordított, hogy ne is tudjak máshova nézni csak rá. Égszínkék szemei a villogó  neonfényben volt, hogy lilának, vörösnek, sőt egészen feketének látszottak.  

Testem akaratlanul is az övéhez simult, és szemérmetlen távolsággal kettőnk között mozogtunk tovább. Egy zeneszám, két zeneszám, és mi csak néztük egymást kizárva a külvilágot. Bár nem úgy kezdtük, mint a megfigyelt párocska, gyorsan alkalmazkodtunk a helyzethez. Testéből áradó szantálfa illat betöltötte az orromat, de emellett a kifinomultnak ható illat mellett, képtelen voltam nem észrevenni a játékosságot sugárzó citrusok édes-fanyar ellenpontját is. Vérlázító természetéhez tökéletesen passzolt ez a verhetetlen kombináció. 

Ha nem tudtam volna, hogy alig egy órája ismerjük egymást, külső szemlélőként, egy párnak néztem volna magunkat. Kezei a derekamon, szemei az én szemembe mélyedve, mosolyogva lenéz rám, miközben én pedig ámuldozó tekintettel nézek fel rá. Hajunk összhangja, és mozgásunk ritmusa is hasonlónak hatott a dübörgő zene és a fények között. 

A bárpultnál egy ismerős hajkorona pásztázta a tömeget, az egyetemi csoporttársaim körében. Egy szempillantás alatt zuhantam ki a szellőzőből kibocsátott füst, a bevitt alkohol, és az égszínkék szemek által keltett fogságból. Kayla szemeiben aggodalom, düh, majd mikor kiszúrt engem, megkönnyebbülés villant. Azonnal kirántottam magam Josh magasztos fogásából és belevetettem magam az előttem ringatozó rengetegbe. 

-Emma! - kiáltott utánam. - Baj van? 

Mikor felfogta, hogy simán lehet, nem is hallottam meg őt, utánam indult. A falakra felszerelt tükrök miatt tökéletes rálátásom bizonyult az először tépelődő, későbbiekben pedig elszánt tekintetére. 

Kayla kitárt karokkal rohant felém, és a többiek is hallható sóhajjal jelezték megkönnyebbülésüket.  Az ütközéstől elvesztettem egyensúlyomat az átkozott cipőkben, és koordinálatlan mozdulatokkal kezdtem csapkodni remélve, hogy nem fogok a hideg kövön csattanni. 

Szerencsémre és szerencsétlenségemre egyaránt, két erős kéz fogásában végeztem, a rajtam fetrengő Kay-jel együtt. 

-Ne vegyél fel több átkozott magassarkút! - morogta Josh a fülembe. 

Akaratomon kívül is kitört belőlem a nevetés, és lassan felnéztem rá. 

-Nyugodj meg, nem áll szándékomban. Csak egy este szegünk szabályokat. 

Josh szemének sarkában előbújtak azok a bizonyos nevetőrácok, és száját lassú, kényelmes mosolyra húzta. 

-Igazán? És az nincs véletlen a szabályaid közt, hogy egy idegen pasi nem vetkőztet le? Mert szívesen állnék elébe, hogy megszabadítsalak ettől a kínzóeszköztől. 

Humoros visszavágásától nemcsak az én, de a szintén hallótávolságon belül lévő Kay szeme is elkerekedett. 

-Sokat ittam, de ahhoz talán nem eleget, hogy ezt is megengedjem. Szép próbálkozás volt. - mosolyogtam rá, az állapotomhoz képest bájosan. - Na mostmár segíts fel.

(Aki nem tudná elképzelni a helyzetet, annak azért még egyszer leírom, hogy hogyan néztünk ki. Josh, aki lehajolva tartott engem, én, aki Josh kezében feküdtem néhány centire a talajtól, és a barátnőm, akinek szinte mindene kilátszott, és az én derekamba csimpaszkodva próbálta tartani magát. És itt még nem is voltam annyira részeg....)

Mondanám, hogy Josh erőt vett magán, és úgy segített fel minket, de igazából semmi erőfeszítés nem látszódott rajta, miközben újra merőlegesbe hozott minket a talajjal. 

Ösztönösen a ruhám hátuljához nyúltam és teljesen meglepődtem mikor a kezem Josh kidolgozott kezébe ütközött a hátam mögött.  Zavartalanul nyúlt a rajtam lévő második bőrréteghez és igazította meg, hogy hosszabbnak tűnjön. 

Kay és a barátaim tekintetének kereszttüzében talán nem az volt a legjobb döntéseim egyike, hogy hagytam neki. De hogy őszinte legyek, ahogy akkor, ez mind a mai napig nem zavar. 

A két részre szakadt társaság között beállt csendet Kay törte meg. 

-Emma, teljesen eltűntél. Nem voltál sehol, annyira aggódtunk. 

Hangjában őszinteség csendült, de a meglepetés is tisztán hallható volt. 

-Kimentem levegőzni, aztán összefutottam valakivel és táncoltunk. Azt hittem pont ezt várod tőlem, hogy ne legyek begyöpösödött hanem bulizzak. Akkor mégis mi bajod van? 

Hangomból érezhetően áradt a bosszúság, ami Kayla ellen irányult. Elborította agyam a vörös köd, és nem akartam logikusan látni. Teljesen létidegen viselkedést produkáltam, ami a volt csoporttársaimnak is rögtön feltűnt. Elhűlve bámultak rám egy-egy színes itallal megtöltött pohár mögül. A lányok inkább becsmérlő tekinteteket, míg a fiúk inkább az elismerés és a csajbunyó készül tekintetek egyike közül villantottak rám párat. 

Kayla láthatóan megrezzent a hangnememtől, mert szavaim elhangzása után két lépést hátra lépett. Szóra nyitotta a száját, de Ethan beelőzte.

-Te, Emma! Mikor döntöttél úgy, hogy lánynak öltözöl? - kérdezte röhögve. 

-És te mikor döntöttél úgy, hogy seggfejnek állsz? - magasodott felé Josh robusztus alakja azonnal. 

Az egész társaság meghökkent a két fiú viselkedésén. Az egész klubnak, valójában csak egy nyúlfarknyi területet ha elfoglalt az egész klub területéből, de az ellentétek élesen kiéleződtek. A gondtalan bulizók visongva ropták a zene ütemére, mialatt mi próbáltunk nem egymás torkának esni. Hát mondhatom, szép kis társaság. 

Volt bennem annyi tartás, hogy Josh elé lépve szembefordultam vele, és megérintettem a karját. 

-Hé, szabályokat szegünk,nem felkenjük az embereket a falra, nem emlékszel? 

-Honnan veszed, hogy ez nem az egyik szabályom megszegése? - sziszegte indulatosan a fiú. 

-Onnan, hogy te pont egy buliban verekedős hangulatot árasztasz magadból. - feleltem. És onnan, hogy ezt túlságosan élveznéd. -tettem hozzá magamban.

Bevallom, elsőnek hazudtam neki valamiben. Ő egyáltalán nem a buliban verekedős típusnak tűnt, de valamivel le kellett állítanom. 

Megragadtam a kezét, és a biztonság kedvéért arrébb húztam onnan. Kayla és a többiek felhúzott szemöldökkel figyeltek minket. Nem voltunk éppen hétköznapi látvány, én, az örökké prűd lány és ő, aki abban a helyzetben inkább a kemény motoros hatását keltette, akinél megfordul néhanapján egy-egy benzintyúk. Ezen felül mindketten gyilkos pillantásokat meresztettünk valaki felé. 

-Nem úgy értettem, ahogy te gondolod. - szólalt meg Kayla. - Sőt, én igazából örülök nektek, meg annak, hogy így el tudtad engedni magad. Csak meglepődtem. És féltettelek. - sűrű szempillái alól bánatosan pillantott fel rám, amivel azonnal a lelkemig hatolt. Túl régóta ismertem őt ahhoz, hogy haragot tudjak tartani, még ha nem is a legtisztább állapotomban kapott el. 

Közelebb lépett hozzám, és karjait ölelésre emelte. 

-Annyira örülök, hogy jól vagy! - hajolt a fülemhez. - És annak is, hogy felszedted Mr. Szöszit. 

Ennek hallatán azonnal felnevettem. 

-Csak hogy tudd, nem szedtem fel. 

Kay legyintett. 

-Sebaj, akkor ő szedett fel téged. - vágta rá. Ezen a ponton még hangosabban tört ki belőlem a nevetés, és újra közel álltam ahhoz, hogy saját lábamban megbotolva kerüljek közelebbi kapcsolatba a padlóval. 

-Senki nem szedett fel senkit, és nem is fog. Attól, hogy ma békából hercegkisasszonnyá lettem, a személyiségem nem változott. Ugyanúgy nem szálltam szembe és védtem meg magam Ethannel szemben sem. Aki mellesleg elég furcsán méreget, úgyhogy én lassan lelépek, jó? - dobtam fel az ötletet hadarva, ahogy a fiú ragadozó tekintetét elkaptam. 

-Nem, elkísérlek. - húzódott el tőlem, és belém karolt. Kásás hangja árulkodott egyedül az általa elfogyasztott alkohol mennyiségéről.  Ez volt kettőnk között a különbség. Én jól viseltem az alkoholt, ami a külsőségeket illeti. Csak óriási mennyiség után kezdtem félrebeszélni, és a gondolataim nagy része is meg tudott maradni eredeti formájában,talán annyit leszámítva, hogy a gátlásaimat rendkívül nagyszerűen oldotta. Azonban Kayla-nál már az első pohár is beütött és hozta magával a periodikusan megélhető alkoholmérgezés tüneteit.  

Hála az égnek, Josh ezt a pillanatot választotta a közbelépésre. Karjait körém fonta és fejét megtámasztotta a vállamon. Egyedül szemeivel követte barátnőm mozgását, aki a zene ütemére ringatta fejét, miután karját leemelte a derekamról. Ő józanon is ugyanolyan szeleburdi tud lenni, mint részegen, ezért számomra teljesen megszokott viselkedésnek számított, amit a lány művelt. Josh ezzel szemben kritikus szemmel méregette. 

-Majd én elkísérem, te maradj csak a barátaiddal. Nálam jobb kezekben lesz, hidd el. - győzködte a barátnőmet. 

Kayla mérlegelt. Na ezt nem a szeméből vagy a homlokának ráncolásából olvastam ki, bár onnan is ment volna, hanem hangosan kimondta gondolatait, ami szintén annak a listának a pro felén állt, hogy jobban járok Josh-sal. 

-Ha elengedem Mr. Szöszivel, jó éjszakája lesz. De mi van, ha Mr. Szöszi baltás gyilkos? - tűnődött hangosan. - De Emma okos kislány, nem száll be mindenki kocsijába. Ha bármilyen megerősítést kapnék esetleg akkor elengedném... 

-Mit szólsz ehhez? - szólt közbe Josh és benyúlt a zsebébe. - Odaadom a személyimet, és ha bármi  történik Emmával, rámküldheted a hátulgombolósokat. 

Kayla, mint éhes tigris ugrott rá az apró plasztik kártyára. Szemeivel többször megvizsgálta a félhomályban, majd elsüllyesztette azt a borítéktáskájában. 

-Em, nem bánnád? - nézett rám bánatos kiskutya szemekkel. 

Hihetetlen, hogy két pillanattal előbb még simán meg tudtam volna fojtani, de ott és akkor már inkább a halálba ölelgetés módszerét választottam volna. 

-Nem, menj csak bulizni. - villantottam rá meleg mosolyt, és egy gyors puszit nyomtam a homlokára. Josh készségesen elengedett addig, majd - miután vetett egy gyilkos pillantást a csoporttársaimra - összefűzte ujjainkat és a kijárat felé indult. 

Én megtorpantam és összefűzött kezeinket néztem. Magyarázatért pillantottam fel a fényben váltakozó színű szemeire. 

-Nem hagyhatlak el, még a végén megpróbál rádmászni valami idióta, és nem leszek ott, hogy felkenjem a falra. 

Széles mosolyra húztam számat, és megindultam vele a friss levegőre vezető út felé. 

-Végülis, fő az őszinteség. 

Hát sziasztok! Azt hiszem még magamat is megleptem, hogy ilyen gyorsan hoztam nektek az új részt, de őszintén szólva annyira nem is vagyok vele megelégedve. 

Véleményeteket akár komment, akár vote formájában is megköszönném. Ha hibákat találtok, kérem jelezzétek. 

Szép estét mindenkinek! :)