James Buchanan Barnes szemszöge:

-Quinn....-suttogtam.-.....annyira sajnálom.-nyomtam bele az arcom a kezébe.

-Mr.Barnes, végeztünk. Átvihetjük a feleségét egy magánszobába amíg.....

-Persze.-álltam fel. Hoztak egy ágyat és átemelték. Felöltöztették egy köpenybe majd áttolták a folyosón. Megmondták melyik terembe vitték át, így kimentem a gyerekekhez. Letérdeltem a földre és a karjaimba rohantak. Karli sírt, de Anthony azt se tudta mi történt.-Bementek anyához?-mosolyogtam rájuk könnyes szemmel. Bólogattak.-Gyertek.-megfogtam a kezeiket és felálltam.-Sam, Kate.....kérlek még maradjatok kicsit. Majd szólok ha bejöhettek.

-Persze, ez természetes.-mosolygott és visszaült a helyére. Én bevittem a gyerekeket akik meg akarták volna ölelni, de nem hagytam nekik. Csak leültek a fotelba és nézték velem együtt. 

-Apa...-nézett fel rám Tony.-Anya fel fog kelni?

-Valószínű, hogy már nem. De mi megtettünk mindent amit csak tudtunk. 

-Kinek a hibája volt?

-Egy bűnöző tette ezt vele. Bántotta őt és nem tudtuk visszacsinálni a tetteit.

-Mit teszel vele?

-Csak nézem és vele leszek amíg kell.

-Nem, mármint a bűnözővel.

-Még nem tudom, de ráérek később aggódni ezen. Most itt van dolgom. Ha akakrjátok megfoghatjátok a kezét. Szerintem érzi, hogy itt vagyunk vele.-Anthony kimászott az ölemből és Quinn-hez lépett.

-Hiányzol Anya.-fogta a kezét. Karli és odament hozzá a mások oldalra és megfogta a másik kezét. Én felálltam és odaléptem hozzá.

-Köszönöm, hogy ilyen jól kezeled.-simogattam meg Karli fejét. 

Eközben Quinn fejében:

-Drágám, visszavinnéd a tányérod?-mosolygott Peggy Karli-ra.

-Persze Nagyi.-állt fel és kiment a konyhába.

-Valami baj van? Olyan furcsa a tekinteted.-fogta meg a karomat.

-Nem, nincs semmi. Csak hol vannak a fiúk a házból?

-Kint vannak a parton. Labdáznak.

-Nem megyünk ki? Megnézni őket?

-De, persze, menjünk.-felálltunk az asztaltól és kimentünk a házból.

-Apa? Apa!!!-odarohantam hozzá és a karjaiba ugrottam.

-Mi az?-nevetett.-Csak 20 perce váltunk el.

-Nekem az rengeteg idő.

-És én?-vágott kiskutya szemeket Bucky. Leszálltam apáról és ráugrottam Buck-ra, a dereka köré fontam a lábam és megcsókoltam. 

-Anya.....ne a gyerekek előtt.-nevetett Karli. Lemásztam róla és letérdeltem a homokba. 

-Gyertek.-tártam szét a karjaimat és megöleltem őket.-Annyira hiányoztok.

-Dehát itt vagyunk Anya. Mi mindig itt vagyunk.-motyogta Anthony.

Ezek után az időt a parton töltöttük és játszottunk. Vagy éppen lefeküdtünk a homokba és betemedtük egymást. A gyerekek csináltak belőlem egy homok sellőt. Nagyon csini lehetettem. Majd elmentem sétálni apával és elmeséltem neki miket csináltunk a családommal. És megnéztük a naplementét. Az estét pedig a teraszon töltöttük egy finom vacsora mellett. Egy gyönyörű napot zártunk és lehetett volna még ilyen. De amint lefeküdtem aludni, történt egy villanás és lassan kinyitottam a szemem.

Quinn Barnes szemszöge:

-Bu.....Buck....Bucky.-nyögtem ki nehezen a szavakat. Égett minden porcikám és másodpercenként roppant szét egy csontom. Ennél jobban még nem fájt semmi. 

-Quinn.-rohant mellém és elém térdelt.-Hogy vagy?

-Na.....nagyon fáj. 

-Tudom Szivem. Kérhetek fájdalomcsillapítót vagy nyugtatót, hogy ne érezd.

-Nem, inkább.....segíts. Fel akarok ülni.

-Jobb lenne inkább ha feküdnél.

-James, tudom, hogy már nincsen sok, de a gyerekektől el szeretnék búcsúzni.

-Oké.-megfogta a hátamat és feljebb csúsztatott, a nyakam mögé rakott egy párnát és a gyerekek felé fordultam. Ott ültek a fotelben és aggódóan figyeltek.

-Gyertek ide.-mosolyogtam rájuk amennyire tudtam. Próbáltam elfelejteni egy kicsit mennyire is fáj ez az egész. Anthony felmászott mellém és az ölembe feküdt, míg Karli csak mellém feküdt. 

-Nagyon fáj?-néztek fel rám.

-Nem. Inkább meséljetek, mit csináltatok ma?

-Ma repültem egy igazi repülőn. Sok ember volt rajta, aztán meg játszottunk Karli-val és kaptunk csokit.

-Az nagyon király lehetett. Te, Karli?

-Lógtam Kate-el és beszélgettünk. Egész jó volt. 

-Ők is itt vannak? Sam? Kate? Peter? Morgan?

-Kint várnak az előtérben. Azt akarták, hogy mi legyünk bent.

-Szivem, pár szóra beküldenéd őket? Csak vidd ki Anthony-t, Karli maradhat.

-Minden oké?

-Persze.-mosolyogtam rá. Felkapta a kezébe Tony-t és kivitte, pár perc múlva becsődültek a népek.

-Mizu csajszi?-próbált viccelődni Kate.

-Nem a legjobb a helyzet. 

-Miért hivattál?-mutogatott Sam a zsebében lévő kezeivel.

-Ne hagyjátok, hogy Bucky Osborn után menjen! Tudom, hogy ezek után meg akarja ölni őt, de azzal nem javít a helyzeten. Ma este látlak titeket utoljára és csak ezt kérem.

-Persze, magánzárkát kap mindkettő.-nevetett Morgan.

-Figyeljetek oda rájuk, kérlek. Főleg a kis kópéra.-mosolyogtam.

-Úgy nézel, mint aki 30 éves, de ilyen szavakat használni, hogy ,,kópé".-jött közelebb Sam.-Hiányozni fogsz.-tette a kezét a vállamra mire összeszorítottam a fogaim.-Bocsánat.-vette le.

-Semmi baj. Hamarosan elmúlik. Ez rosszabb, mint amikor megszültem Karli-t. Pedig akkoriban azt hittem annál jobban nem fog fájni semmi.-mosolyogtam a lányomra.-Pedig az öcséd is kiakasztott.-nevettem.-Vigyázz rájuk, csak te maradsz nő a házban, az egyetlen ésszel gondolkodó.

-Nem kell félned miattuk. Megleszünk.-fogta meg a kezem. 

-Ha bármi kérdésed lenne az életről, az élet csajos oldaláról, akkor ajánlom Kate-et. Benne szerintem bízhatsz. Ma ismertem meg, de gondoskodónak tűnik és vigyázna rád.-rápillantottam Kate-re és csak letörölt egy könnycseppet mosolyogva. 

-Szeretlek.-adott egy puszit a fejemre Sam és kiment a szobából. 

-Jó volt ismerni Quinn. Te vagy az egyik példaképem, rögtön apám után.-mosolygott rám Morgan és ő is elhagyta a termet.

-Ma ismertelek meg, de már most tudom milyen csodálatos nő vagy. Köszönöm, hogy esélyt kaptam, hogy találkozhattam veled. A családod bármiben számíthat rám.-hagyta el Kate is a termet.

-Peter....-mosolyogtam.-Tőled is kapok egy aranyos pár sorost?

-Tőlem kicsit hosszabbat.-mosolygott és leült mellém a fotelbe.-Eddig minden egyes ember aki törődött velem, vigyázott rám, az összeset elvesztettem. Téged ellöktelek magamtól miután segítettél, azt hittem így megúszod. De itt vagyunk. 

-Egyik se volt a te hibád. Ez se.

-Ami azt illeti, de. Mindenki a karjaimban halt meg. Téged is én vontalak bele ebbe az egészbe. 

-Peter.....ne okold magad. Én mentem bele és zárjuk le itt. Ha beszédet mondasz a temetésemen akkor inkább boldogabban mesélj és ne vegyél mindent magadra. Te tegyél meg nekem valamit, menj és keresd meg Mj-t. Szerezd meg a lányt és ne engedd sehova. Keresd meg Ned-et és őt se engedd el. Magyarázz el mindent és élj végre boldogan. Megígéred?

-Valakinek a halálos ágyán mit mondasz?-mosolygott.-Megígérem. Ahová mész, nem tudom hova, de ha találkoznál Mr.Stark-al, May Nénivel, Ben Bácsival, Happy-vel, bárkivel akit csak találsz, mondd meg nekik, hogy szeretem őket és sajnálom.

-Ígérem.

-Megölelhetlek? Nem akarom, hogy fájjon.

-Egy ölelést csak kibírok.-mosolyogtam és próbáltam felemelni a karjaimat.-Szeretlek Peter. Büszke vagyok rád.-elengedett és egy mosoly kíséretében távozott.-Karli, küldd be apáékat.-felpattant és kiszaladt hozzájuk. 

-Mi volt? A többiek leültek kint a váróban.-fogta meg a kezem.

-Csak elköszöntünk. De a maradék időmet szeretném veletek tölteni.-Anthony visszamászott az ágyra és Karli is mellém.-Képzeljétek amikor aludtam akkor nagyon szépet álmodtam. Ott voltunk a házunkban, de nem csak mi hanem a Nagyiék is. Együtt játszottunk a parton. Ha majd hazamentek akkor csak feküdjetek ki a homokba, temessétek be apát és legyen belőle egy gyönyörű sellő. Fotózzátok le és rakjátok ki a képek közé. Legyen ez is egy emlék.

-Egy emlék amiben te nem szerepelsz.-nézett rám Bucky.

-De ti igen. Nekem ez a lényeg.-mosolyogtam.

-Kérsz valamit? Vizet? Kaját?

-Nem. Jó így. Csak legyetek itt velem. 

Itt voltak velem végig. Próbáltam ébren maradni és élvezni amíg lehetett, de pár óra múlva becsukódtak a szemeim és elsötétült minden. 

Karli Barnes szemszöge:

-Anya! Anya!-vettem észre, hogy már nem lélegzik.

-Quinn!-rázta apa a karját.-Karli, vidd ki innen az öcsédet!-kiabált rám. Megfogtam Anthony-t és kirángattam. Egy csomó orvos futott be, de mi hátramentünk Sam Bácsiékhoz akik átöleltek minket. 

-Minden rendben lesz.-szorítottak.

Pár perc múlva kijöttek az orvosok és velük együtt apa. A haját húzkodta a fején és sírt.

-Sam....elment.-csillogott az arca a könnyektől. Meg se tudtam mozdulni, csak tartottam a karjaimban az öcsémet és csöndben bámultam apát ahogy odament hozzá Sam Bácsi és átölelte. Megfogtam Tony kezét és odaadtam Kate-nek. Felkeltem a földről és visszamentem anyához. Pár ápoló éppen átpakolta egy fekete zsákba egy másik ágyon.

-Hey, kislány. Nem kéne itt lenned.-pillantott rám aggódóan az egyikük.

-Vigyázzanak rá. 100 évet tartanak a karjaikban. 

-Sajnálom, de most menj ki.-tessékelt ki. Amint kijöttem, kikerültem apáékat és kimentem a kijáraton. Körbenéztem és elrohantam a park felé. Leültem egy fa alá és összehúztam a lábaimat. Nem tudom meddig ülhettem úgy, de vártam, hogy véget érjen ez az érzés, ez ahogy kiesett egy darab az életemből, a szívemből. 

Az anyám volt a hősöm, a legjobb barátnőm és a legbátrabb nő akit valaha ismertem. De most elvesztettem mindegyiket ezek közül. Nem tudtam hogyan érezzek, dühös voltam, ideges, elveszett és magányos. 

-Karli!-hallottam meg Kate hangját.-Karli! Hol vagy? Karli!-végre bejött a parkba is és közelebb érkezett hozzám.-Miért nem szóltál?-letérdelt hozzám, de még mindig nem bírtam megmozdulni.-Karli...-odaült mellém és szorosan magához ölelt.-Annyira sajnálom.-simogatta a vállam.

-Jobb helyen van?

-Már nem fáj neki. Biztosan most figyel téged.

-Nem lenne rám büszke. Nem így kéne kezelnem.

-A te fájdalmad, úgy kezeled ahogy akarod.-adott egy puszit a fejemre. 

Egy héttel később:

-Karli, készen vagy?-kopogtatott Kate.

-Még nem teljesen.-nyitott be.-Nem tudom hogyan legyen a hajam.

-Kezelésbe veszlek.-mosolygott. Leültett a székbe és fodrászkodni kezdett.-Hogy érzed magad?

-Anyukám temetésén? Borzalmasan.

-És a beszéded? Ha nem akarod, akkor nem muszáj. Ha nem állsz készen.

-De, akarom. Csak légyszi legyél ott velem.

-Persze.-mosolygott rám.-Kész is van. Tetszik?

-Igen.-rakott bele két fonatot és felkötötte. 

-Apukádék már lent várnak. A legtöbb vendég már megérkezett. Eszegetnek a nasikból és isszák a piát, hogy elfelejtsék miért is jönnek.

-Én is kaphatok?

-Max egy pohárral és nem én mondtam.-nevetett.-Mindjárt kezdünk. Menjünk le.-megfogta a kezemet és levezetett a lépcsőn. Végigkísértek az aggódó pillantások és velem együtt jöttek ki az udvarra és leültem a székekre. A pódiumhoz léptem oldalamon Kate-el.

-Rokonok, barátok, kedves egybegyültek. Mint tudják ma.....ma eltemetjük Quinn Barnes-t, leánykori nevén Quinn Rogers-t. Ezt a napot szeretnénk annak szentelni, hogy megemlékezünk róla. Hosszú életet élt le és rengeteg kalandja volt. Én az öcsém segítségével csináltunk egy videóösszeállítást. Kérem emlékezzünk meg anyukám boldog pillanatairól.

-Sziasztok, Dóri vagyok. És ez itt a lakásom, a kameránál Emma. Két hete élek itt, 21 éves vagyok. Magyarország csodálatos.-táncolt egy nappali közepén.-1961-et írunk és ez a fiatalok kora, ha Budapestre jöttök menjetek bulizni.-nevetett.-Sziasztok, Quinn vagyok és most benézünk a barátom sátrába.-jelent meg jó pár évvel később a wakandai sátraknál.-Bucky?!-mutatta az éppen alvó apukámat.

-Steve.....hagyj még aludni.-motyogott apa.

-Szivem, kelj fel. Hamarosan mennünk kell. Köszönj a kamerának.-bújt be mellé az ágyba.

-Quinn, ez nem ér rá?-mosolygott rá.

-De, persze.-adott neki egy csókot és kiment a kunyhóból.-2017 van, egy afrikai országban élünk már egy éve. Próbálják kiverni a fejünkből, hogy mennyi rosszat tettünk, de ez akkor is örökké fog kísérni. Hagyjuk is.-megrázta a fejét és jött a következő jelenetet.

-Quinn, nézd mit találtam.-nevetett apa a háttérből.-Felvehetnénk vele Karli-t. 

-Oké, várj. Mondd: Apa a legjobb.-motyogta anya a pici önmagamnak.

-папа самый лучший. (Apa a legjobb)-nyammogtam.

-Ügyes vagy.-örültek nekem.-Majd ha nézed ezt, akkor üzenjük, hogy szeretünk. Puszi Karli.

-Puszi.-mosolyogtak.

-Veszed? Nézd, már megy egyszerre.-nevetett Anya és csináltunk egyszerre egy cigánykereket a homokban. 

-Igazi akrobata ez a lány.-nevetett apa is és letette a földre a kamerát.-Gyere csak!-apa odarohant, felkapta anyát a földről és bevitte a vízbe ahol beledobta. Anya csak sikoltozott és nevetett. Amikor én is nevettem rajta apa kijött értem és magával vitt. 

-Figyelem! Ez itt Karli legelső dolgozata amit nem színezésből volt.-mutatta a papírt a kamerába.-És hibátlan csillagos 5-ös.-adott egy pacsit a pici önmagamnak.-Nem is lehetnék büszkébb rád.-adott ezernyi puszit.-Apa, apa! Nézd! A fiad első lépései.-fogta a kezét Tony-nak. 

-Jól nyomja.-nevettek.

-Sziasztok! Quinn Barnes vagyok és ezt a videót arra az esetre veszem fel, ha visszamennék egy akcióra és elszúrnám. Először is, köszönöm, hogy velem voltatok és vigyázzatok arra a két kis lökedékre. Szeretném, hogy lássák a világot ahogyan én. Menjetek el Párizsba, Budapestre, Moszkvába és a világ különböző pontjaira. Éljetek amíg lehet. Köszönöm, hogy velem voltatok, puszi mindenkinek.-mosolygott és elsötétült a képernyő. 

Mire véget ért nekem már nem volt semmilyen smink az arcomon és úgy néztem ki, mint egy panda, de azért még folytattam a beszédet.

-Köszönöm, hogy megnézték. Most szeretném elmondani mit jelentett számomra Quinn Barnes. Ő elsősorban az édesanyám volt, de nem igazán tekintettem így rá. Ő a legjobb barátnőm volt, bizalmasom, példaképem és az a nő aki én lenni szeretnék. Minden este bejött hozzám elmondani mennyire szeret és, hogy bármit megtenne értem. Minden szombatot a parton töltöttünk és játszottunk a homokban, megvártuk a naplementét. Este pedig beültünk a kanapéra és megnéztünk egy filmet, legtöbbször persze egy mesét Anthony kedvéért.-mosolyodtam el.-Imádott velünk lenni és mi is vele. Mindig tudatta velem milyen szép az élet és, hogy együtt átélhetnénk. Köszönöm. Most kérem hallgassák meg édesapámat, James Barnes-t.-adtam át a helyem és leültem a tömeg közé.

-Jó napot, sziasztok. Köszönöm, hogy a lányom ilyen bátran kezeli ezt a helyzetet sokkal jobban, mint én.-hullott le egy könnycsepp és elmosolyodott.-Látják?-nevetett egy pillanatra.-Első pillantásra számomra Quinn egy hangoskodó, dumagép, tinilány volt. 15 éves volt amikor megismertem. Ahogyan több időt töltöttünk együtt, szépen lassan beleszerettem. Ahogyan ő elmesélte nekem egyszer, ő azt mondta első látásra szerelem volt, de ki milyen véleményen van. 60 évbe telt mire el tudtam neki mondani, hogy szeretem, de azóta minden nap megerősítettük egymás felé mennyit is jelent. Aztán megajándékozott engem két csodás gyerekkel is, csak azt sajnálom, hogy nem látja őket felnőni. Bár Karli már most olyan, mint anyukája 20 évesen. A legtöbben tudják, hogy létrejött egy másik idővonal hála az egykori legjobb barátomnak és Quinn apukájának amiben 100 évvel ezelőtt egy család voltunk mindannyian. Quinn szülők mellett nőtt ott fel, nem pedig egy gyilkos képzőben.-hajtotta le a fejét.-Sajnálom. Most szeretném ha mindenki elmesélné a kedvenc emlékét Quinn-ről. Ha lehet kezdeném a sort. Mielőtt elköltöztünk volna a világ végére még jártunk Európában. VIsszamentünk Moszkvába, oda ahol kiképeztek minket. Az aktáinkat kerestük és meg is találtuk. Amikor elolvasta azt hitte őrült, hogy minden problémája van a fejével. Sírni kezdett és megölelt, erre megmutattam neki az én aktámat és nevetve tört ki: Mind a ketten őrültek vagyunk. És nevetettünk egyet magunkon. Amikor rájön az ember, hogy nem tökéletes, sokkal jobban érzi magát, ha tudja, mások is el vannak rontva. Köszönöm a figyelmet! Most kérném Sam Wilson-t.

-Kösz haver.-vette át a helyét.-A kedvenc emlékem Quinn-ről, azta, még nem is gondoltam rá eddig.-vágott gondolkodó képet.-Megvan. Ez akkor történt miután rengeteg évig le volt fagyasztva és elvittük Wakanda-ba. Azt se tudta mit miért csinált, de amikor a sorsáról vitatkoztunk az apjával akkor kiállt önmagáért. Mondta a hülyeségeket miért ne egy börtönbe zárjuk. Végülis sikerült, mivel kapott egy nyaralást a szerelmével. A kedvencem az volt, hogy kivágta magát a helyzetből. Poénkodott saját magán, így rávette Steve-et, hogy elengedje az ügyet. Köszönöm.-mosolygott és leült. Őt felváltotta Peter.

-Én Peter Parker vagyok. Sokakat ismerek itt, de maguk nem emlékeznek rám. Sok évvel ezelőtt elszúrtam az életem, de nem rég Quinn felbukkant, hogy meséljek mi van velem. Nem tudom miért emlékezett rám, de ő volt az egyetlen. Majdnem 20 évvel ezelőtt amikor visszatért a fél univerzum akkor ő jött és szó nélkül befogadott engem, eltartott és fizetett számomra mindent. Támogatott amikor főiskolára akartam menni, de nem jött össze. Sajnos nem volt ott velem amikor egyedül maradtam, de visszatért. És próbált segíteni. Ő mindig másokra gondolt, másnak legyen tökéletes élete. Egyszer végre akart egy kis boldogságot és az élet elvette tőle. Ezért mondják, hogy a hősök elesnek, ő is egy példa volt erre. Köszönöm.-és átadta a helyét.

Elég beszédet hallottam már. Nem bírtam tovább, felálltam a helyemről és átmentem a tó másik felére. Leültem az egyik padra és néztem az arcokat hogyan reagálnak anya életére. Néhányan elpityeredtek, mások csak bámultak maguk elé és a harmadik fajta az ítélő tekintet volt. Akik csak azért jöttek el, hogy fennttartsák a látszatot. A legutálatosabb fajta.

Folytatása következik...