Thorin miután magához tért azonnal fel is akarna ülni, ha egy szelíd nyomás meg nem akadályozná benne. Döbbenten nézi a mellkasán nyugvó kecses kezet. Ez nem férfikéz. És az ő csapatában tudtával nincsenek nők. Most még is itt van egy, aki ráadásul az ő meztelen mellkasát tapogatja. Nem értette. Ennek undorral, de legalább is szégyennel kellene, hogy eltöltse. Ennek ellenére mégsem érez semmi hasonlót. Furcsa melegség árad szét a bensőjében. Még maga sem érti miféle. A szelíd nyomásnak hatására visszafekszik. Mi ütött belé? Ő sosem engedelmeskedik senkinek! Mások engedelmeskednek neki! Gondolatai közepedte kúszik a fülébe a világ legszebb hangja, amit valaha hallott. Kellemes csengésű, szelíd szoprán hang. Úgy érezte élete végéig hallgatná ezt a kellemes melódiát.

-Maradj még fekve kérlek. A gyógyításnak lehetnek kisebb mellékhatásai az első néhány percben. Jobb, ha még nem állsz fel.

Thorin újra a mellkasán nyugvó kézre néz. Lassan feljebb vezeti a tekintetét. Az idegen nő bőrruhát visel, fölötte finoman megmunkált páncéllal. Legalább is az al- és felkarvédőkből erre tud következtetni. Mellkasát szintén páncél fedi, vállán köpeny pihen. Ahogy feljebb emeli tekintetét, megpillantja az eddigi legszebb arcot, amit valaha látott. Hát ilyen hang mellé egyszerűen nem tudott elképzelni csúnya külsőt. De a nő még az ő elképzeléseit is felülmúlta. Keskeny arcforma, de nem az az élesen ovális. Telt ajkak, pisze orr, szépen ívelő szemöldök, és a szem. Az a csodálatos, hosszú, dús és íves szempillákkal keretezett, kicsit húzott, macskaszerű szempár szinte megigézte. Elmerült a citromsárga íriszek mélységében. Ahogy egyre több ideig nézte, felfedezte benne a fehér és fekete örvényeket. A nők világában sosem volt otthon. Nem igazán szerette a társaságukat. Nem szeretett sem bájologni, sem illedelmesen hajlongani és jópofizni, sablonos témákról beszélgetni. Ez inkább az öccse asztala volt. De ebben az egyben megfogta valami. Talán az a csodálatosan szép macskaszem a bűnös. Igen biztos az. Még sosem látott ennyire szép íriszeket. A kábulatból a többiek szakították ki, akik köré sereglettek és kérdésekkel bombázták. Az állapotáról érdeklődtek. Meg azt is kivette a beszélgetésükből, hogy féltették a nőtől, bár nem értette miért. Ő nem látta veszélyesnek, csak gyönyörűnek. Az idegen nő segített neki lassan felülni és felállni.

- Eka fricai un Shur'tugal. I eneth nín Laeriel. –a nő fejet hajtott előtte. De Thorint még mindig az elhangzott szavak foglalkoztatták. Feldühödött. Ezek szerin egy tündét talált gyönyörűnek! Micsoda szégyen! Még jó, hogy csak magában kell szégyenkeznie és nem mondta ki hangosan a gondolatait.

-Mit keres itt egy tünde asszony? És ha lehet, úgy beszélj, hogy mi is értsük. Nem állhatom az idegen szavakat. Főleg ebből a nyelvből.

A nő arca elsötétült. Szemében haragos árnyék gyúlt.

-Nem vagyok sem tünde, sem asszony. És legalább az alapvető tiszteletet elvárnánk, ha már kihúztuk a hátsótokat a szorult helyzetetekből, majd pedig a halál pereméről hoztalak vissza, miközben éppen az egyik alattvalóddal küzdöttem. Sem Skyrim, sem pedig én nem tűrjük a tiszteletlen hangnemet. Ha mi nem lennénk már rég halott lennél a Társaságod tagjaival együtt. Ó Hegymély nagyhatalmú Királya.

Thorin már nyitotta a száját, hogy dühösen a nő fejéhez vágja a fejében kavargó gondolatait. Gandalf épp időben lépett közbe, mielőtt még elharapódzna a szóváltás. Ellenségből van már nekik bőven. Nem kell nekik még eggyel több. Főleg ha az az egy felér egymaga az összes többivel.

-Elég legyen Torin. Az Argetlamnak köszönheted az életed. Nem kéne meggondolatlan szavakkal illetned. Tőletek pedig elnézést kérek Laeriel Shur'tugal és Skyrim Skulblaka. Nem szándékoztunk megsérteni benneteket. –bocsánatkérését egy meghajlással koronázta.

Laeriel feszesen bólint egyet, Skyrim pedig felmordul. Ezzel jelzik, a bocsánatkérés elfogadását. Thorin a különös hangra felkapja a fejét, annyira ismerős neki. Mégse tud rájönni, hogy honnan. Meglepődve néz Gandalfra, aki csak a fejével az előtte álló törpök felé int. Thorin szép lassan elfordítja fejét, hogy lássa, miféle teremtményhez kapcsolódhat a hang. A Társaság tagjainak feje fölött megpillantott hatalmas fehér test és hozzátartozó kissé háromszögletű fej kellemetlen emlékeket idéz fel benne.

Emlékképek úsznak be a szeme elé eltakarva a valóságot. Maga előtt látja az égő Suhatagot, érzi a Féreg szárnycsapásai által kavart szelet, hallja a sikításokat és a haláltusájukat vívó emberek és törpök hörgését, a fekete szörnyeteg ordítását. Felidéződik szeme előtt az a szörnyű nap, mely során egy egész nemzet veszti el otthonát.

Erebor. A törpök legnagyobb, legszebb, leggazdagabb és legősibb királysága égészen Thrór király, Thorin nagyapjának uralkodásáig. Thrór elméjét egy betegség mérgezi, a Sárkánykór. A kincs megfertőzi, egyre kapzsibbá és kapzsibbá teszi, magára haragítva ezzel a tündéket és mindenkit, aki a bajban segítségükre lehetett volna.

Thorin jól emlékezett, hiszen ő maga is ott állt azok között a katonák között, akik megpróbálták feltartóztatni, elűzni vagy megölni a sárkányt. Látta betörni otthonának erős kapuit, látta elesni embereit és barátait, látta nagyapja, hogyan próbálja menteni a Király Ékkövét, az Arkenkövet, melyjel eggyé kovácsolhatta volna nemzetségét. Középfölde egyik leggazdagabb népe földönfutóvá lett. Elvesztette otthonát és azzal együtt mindenét.

Thorin szeme előtt, mint egy vásznon a film, pörögtek az emlékképek, felidézve benne azt a gyűlöletet, amit a sárkányok és a tündék iránt érzett. Nem érdekelte, hogy a nőnek az életét és miegymást köszönhetett, nem érdekelte már semmi. A régi sebek felszakadtak, s gyűlöletének már-már apadó lángjai ismét felcsaptak a korábbinál jóval magasabbra.

Szeme elsötétült, egy pillanatra őrület lángja csillant benne, de ez egy pillanatra. Maradt helyette a tömény gyűlölet és harag. Aurája szinte vibrált.

Laeriel megérezve a közeledő veszélyt, szorosabban kezdte fogni kezében szorongatott kardjának markolatát. Lassan, szinte láthatatlanul osont a látóperemre és mindenkit megkerülve észrevétlenül a sárkánya felé vette az irányt. Mellé érve hallotta meg a törpkirály artikulátlan ordítását a háta mögül. Az ordításhoz gyors lépések társultak. Pár másodperc múlva biztos lett benne, hogy felé tart. Kardját Skyrim feje mellé hajította, nehogy véletlenül megsérüljön valaki. A következő momentumban már a férfi ujjai kulcsolódtak a felkarjára.

Thorin maga felé rántja a nőt, azzal a céllal, hogy megöli, majd elégeti, de úgy, hogy porhüvelye sem marad. Ujjait a nyaka köré fonja majd egy közeli sziklának hajítja. Laeriel pedig néhány pillanatig úszik a levegőben, majd erőteljesen csapódik a sziklának. Igaz a testét védi a páncélja ám a fején nincs rajta a sisakja, mely felfogta volna a testrészt ért ütést, így a nő szédelegve pillant ellenfelére. Haloványan érzékeli Skyrim aggodalmas hangját, mely a hogyléte felől érdeklődik, de igyekszik kizárni azt és a küzdelemre koncentrálni. Mire végre összekaparná magát és a kavargó fejét, addigra a férfi mellé ér és a nyakánál fogva emeli fel és préseli a sziklába.

-Ki küldött asszony? Talán Azog, hogy a fejemet minden függelék nélkül nyújtsd át neki aranytálcán? Vagy Thranduil küldött nyomomba, hogy küldetésem bevégeztével ölj meg és visszaadd neki azt, mi sosem volt az övé, s meg sem illeti? –szorítása erősödik Laeriel nyaka körül.

-Válaszolj, ha kérdeznek te féreg! –ordítja el magát.

Laeriel itt elégelte meg. Egy határozott rúgással vetette le magáról Thorint, aki hátratántorodott a hirtelen visszatámadástól.

-Senki sem „küldött" Tölgypalyzsos Thorin. Gandalf hívott. Segítséget kért, én pedig jöttem, mert egy Tartun mindig megfizeti az adósságát. Életet életért Szürke Zarándok. Ezzel én törlesztettem tartozásom.

-A félszerzet? –nézett kérdőn Thorin Gandalfra.

-Bilbó is itt van. Épségben.

Thorin dühös arckifejezéssel fordul Laeriel felől a hobbit felé.

-Te! ... Mit műveltél?! Majdnem megöletted magad! Nem azt mondtam, hogy csak kolonc leszel? Hogy sosem éled túl a vadont? Hogy semmi helyed nincs közöttünk? –A király fenyegetően közelít a lesütött szemű szomorú Bilbóhoz, aki döbbenetében még hátrálni is elfelejt. Gandalf már épp készül közbe szólni, mikor Thorin megenyhülten újból beszélni kezd.

-Ekkorát még nem tévedtem... Soha életemben. –fejezi be rögtönzött bocsánatkérését és pecsételi meg egy baráti öleléssel.

A háttérben a többiek üdvrivalgásban törnek ki. Mindenki örül annak, hogy vezérük végre elfogadta a betörőjüket. A baráti ölelésből Thorin bontakozik ki, majd mereven sétálni kezd a szikla kiugró széle felé. A Társaság pedig követi. A távolban egy magányos hegyet pillantanak meg, mely körül kéken csillog a láthatár.

-Az ott az, amire gondolok? –szólal meg Bilbó elsőként. Kérdésére Gandalf válaszol, mivel a többiek nem tudnak megszólalni a meghatottságtól. Régen volt már, amikor utoljára ennyire „közel" kerültek otthonukhoz.

-Erebor. A Magányos Hegy. Az utolsó, Középfölde nagy törpkirályságai közül.

-Az otthonunk. –Thorin olyan áhítattal ejti ki ezt a két szót, amibe még a fiatal nő szíve is beleremeg, s elgondolkozik azon, hogy ő milyen régen is járt otthon.

Míg Mesterénél, az Új Birodalomban lassan ötven éve nem járt, addig Ilirea határait majd hetven éve lépte át utoljára. Mióta kiképzése véget ért és hivatalosan is Ebrithillé vált, azóta őrködik Arda felett. Ő lett az, ki őrzi az itt élők békéjét és jóllétét, kinek csarnoka az egész világ, oszlopai irdatlan erdők és hegyek, boltozata pedig a végtelen csillagos ég.

Elmélkedését Óin zavarja meg felkiáltásával.

-Nézzétek egy holló! A madarak visszatérnek a Hegyre!

-Ugyan drága Óin. Az egy rigó. –oktatta ki mosolyogva Gandalf az izgága törpöt.

A nő csak a fejét csóválja. Gondolatban pedig egy költői kérdést intéz sárkánya felé.

-Hogy maradtak ezek életben eddig a vadonban, ha egy egyszerű rigót nem tudnak megkülönböztetni egy hollótól?

-Nem tudom Kicsikém. De minden bizonnyal nagyon ügyesek lehettek –Skyrim igazán jól szórakozott Lovasa kérdésén.

-De ezt jelnek tekintjük. Jó ómennek.

Igazad van! –sóhajt Bilbó- Hiszem, hogy a legrosszabb már mögöttünk van.

-Szegény naiv kicsi hobbit! Szinte már aranyos az optimizmusával. A dolgok sosem olyan egyszerűek vagy bonyolultak, mint amilyennek abban a pillanatban látjuk őket –szórakozott tovább a sárkány.

-Nos, kedves Zsákos uram, nagyon örülnék, ha ilyen egyszerű lenne küldetésetek, de félek nem lesz igazad. Ennek ellenére kívánom, hogy optimizmusod sose lankadjon, s mindig nézd az élet naposabb oldalát. Az árnyékokat pedig hagyd meg a magamfajtáknak, akik el tudják űzni őket. –Laeriel Bilbóról egyenesen Gandalfra szürke szemeibe nézett, melyek keményen csillogtak a Hold sugarai alatt. –Ha nem bánod én tovább állok. –Lassan kezdett el távolabb sétálni a törpöktől.

A Szürke Mágus pedig követte őt, mert sejtette, hogy régi ismerőse ennyivel még nem zárta le mondanivalóját. Ezt jól is sejtette. Amint hallótávolságon kívülre értek a Sárkánylovas folytatta a beszédet.

-Nemrég Barna Radagast igazán érdekes, de egyben aggasztó híreket hozott nekem Zölderdőből. Azon belül is Dol Guldurból. Éppen egy őrjáratomat kellett félbehagynom azért, hogy megmentselek benneteket Azogtól. Nagy a valószínűsége, hogy egy igen nagy erejű feketemágus tanyázik az erődben, ezzel betegséget és romlást hozva rá. Az ott élők már nem is Zölderdőnek, hanem Bakacsinerdőnek hívják. Ez az ember képes holtakat igézni. Ez aggodalomra ad okot. Ha a sejtésem valós, akkor az erdő nagy veszélyben van. Egyetlen mágust ismerünk, akinek ennyire nagy varázs ereje volt.

-Sauront megölték. Az Egy nélkül pedig tehetetlen. Nem hinném, hogy ő áll a dolgok mögött. Inkább egy ember, aki csak belekontárkodik a feketemágiába. Radagast nem csak képzelődött? Tudod, hogy egészségtelenül sok gombát eszik.

-Először én magam is ezt gondoltam. De volt rá bizonyítéka. Egy letűnt, sötét korból származó tőr. Egy Morgul tőr. És mint tudod, ezeket a fegyvereket a gazdáikkal együtt jelöletlen sziklasírokba temették, azokat pedig lezárták, hogy senki ember fia be ne mehessen, és ki ne juthasson. Megjelenésére nincs más magyarázat.

-Ez tényleg aggasztó hír. Mit tudunk tenni?

-Egy küldetést kell rád bíznom. Valami láthatatlanul mozog a homályban, elrejtve a szemünk elől. Minden nappal nő az ereje. Óvakodnunk kell a fekete mágustól. Ő nem az, aminek látszik. Ha az ellenség visszatért, azt tudnunk kell. Fel kell menned a sírokhoz a hegyekbe.

-A Kopár Felföld. Hát legyen. Elmegyek és megnézem a sírokat. De mindenekelőtt elkísérem őket Zölderdő határáig.

Rendben. Elkíséred a Társaságot a Zölderdőig, aztán a Kopár Felföld felé fordulsz.

-Így lesz Shur'tugal. De cserébe azt kérném, vigyázz rájuk, míg én távol vagyok. A törpök hajlamosak a forrófejűségre. Bár bízom bennük, kételkedem benne, hogy az erdőn belül képesek lennének az ösvényen maradni.

-Ám legyen. Kísérésük közben legalább az erdőt is szemügyre vehetem. Meg kell tudnom mennyire súlyos a helyzet. Ha időben cselekszünk, talán megelőzhetjük a katasztrófát.

-Mindenesetre, ha tényleg Sauron tanyázik Dol Guldur lerombolt erődjében, akkor minél előbb ki kell űznünk onnan.

-Amennyiben információink nem tévesek, azonnal összehívom a Fehér Tanácsot és együtt kiűzzük onnan. Nem szabad hagynunk, hogy letelepedjen. A bolyongó lelkeknek kisebb az ereje. Nem hagyhatjuk, hogy megerősödjön, mert fenn áll a veszélye annak, hogy megtalálja az Egy Gyűrűt. Annak pedig beláthatatlan következményei lennének. A tündék napja már leáldozóban van, az embereknek pedig Isildur örököse nélkül nem tanácsos háborúba vonulni.

-Egyet értek veled Laeriel. Az egyezség megköttetett. Elkísérem Tölgypalyzsos Thorint és Társaságát Zölderdő határáig, majd rád bízom őket, onnan pedig egyenesen a sziklasírokhoz megyek. Amint biztos leszek mindenben, értesítlek.

Így legyen Gandalf, így legyen.

________________________________________________________________________________

Ősnyelv:

Eka fricai un Shur'tugal. - Lovas és barát vagyok.

Svit-kona - kivételesen bölcs tünde asszonyok szertartásos dicsérő jelzője

Ebrithil - Mester

Sindarin nyelv:

I eneth nín Laeriel. - Laeriel a nevem.