Miután Árnyékölő Eragon legyőzte Galbatorixot, s elbúcsúzott Aryatól, sárkánya, a zafír színű Saphira pedig Arya smaragd társától, Fírnentől, a megmaradt sárkánytojásokkal útra kelt, hogy új helyet keressen nekik, ahol majd újjáépítheti a Sárkánylovasok virágzó birodalmát.

A három árbócos vitorlás, amit a mágia vezérel a tengeren, egy hatalmas tengeri viharba keveredik, ahol elveszítik az irányt, s talán maga Illuvatar segítségével egy kisebb szigeten kötnek ki, minek neve Ilirien. Itt partra szállnak élelemért és vízért, hogy tovább hajózhassanak. A szigetet benépesító emberek igen érdekesek. A férfiak jóval magasak, s termetes izmos népek. Az asszonyok viszont alacsonyak, minden idomukban teltek és karcsúak, mint a nádszál. Akár hiszik akár nem, kardot hordanak oldalukon, s kiváló harcosok. Élettartamuk hosszabb, mint egy emberé, átlagosan kétszáz évig élnek. Külsejük pedig.... Az volt aztán a legérdekesebb Eragon számára. Bőrük kreolos, szemük sárga, a hajuk pedig fekete, mint a legsötétebb csillagtalan éjszaka és göndör fürtökben tekereg a vállukra. E nép neve pedig Tartun.

Saphirával bejárta a szigetet, s így került a fővárosba. Mindenki csodálta a sárkányt, hiszen még sosem láttak hozzá hasonló lényt. A csodásan csillogó pikkejeit, hatalmas méretét, hosszú karmait és inteligenciáját. Sőt még azt is, hogy beszélni tud velük, ha akar. Illirien fővárosa Amaurea, egy idegen szemmel furcsa, de a maga módján igazán csodálatos város. Egy magas, fekete kőből, valószínűleg obszidiánból készült fal és egy vizes árok képezte a határát. Négy kapun lehetett ki-be közlekedni, amit négy hadsereg védett. Egy kaput színaranyból, egyet ezüstből, egyet bronzból, egyet pedig sötét tölgyfából készítettek. A négy hadseregnek külön jelképei voltak, amit egy-egy zászló vagy faragott címer képében jelentek meg az ajtókon vagy ezek felett. Az Arany Kapu fölötti zászló égkék háttérben arany nap, az Ezüst Kapu fölötti szintén égkék hátterű, de ebben egy holdat láttak. A Bronz Kapu fölött is egy égkék hátterű zászló lobogott, aminek belsejében két keresztben egymásra fektetett kard volt látható. Az utolsó kapu, mi fából készült. Ezen egy faragott díszt láttak, megy egy hatalmas tölgyfát ábrázolt.

Kedvenc hőseink az Arany Kapun sétáltak be a városba. Az út két oldalán fehérre meszelt, nádtetős házakat láttak, rendezett kerttel, hatalmas öreg fákkal, amik kellemes árnyékot nyújtottak a forró nyári napon, a házacskák ablakaiban csodálatos, számukra idegen, színpompás virágokkal. Igazán elragadó látványt nyújtottak. Ahogy egyre beljebb haladtak, úgy hangosodott egyre a zsivaj. Már látták a hatalmas palotát, ami a város közepén helyezkedett el. Falai márványból készültek, teteje pedig fekete cserépből. Az előtte lévő hatalmas téren éppen piacot tartottak, ezért a nagy hangoskodás. Amikor az első emberek megpillantották a sárkányt és lovasát, elnémultak, s ámulattal, ráadásként egy csöppnyi félelemmel kezdték bámulni őket. A tömegből ekkor egy 10 éves forma kislány szaladt ki. Nem vette észre őket, csak hangosan nevetett. Egy díszesen felöltözött nő szaladt utána hangosan a nevét kiabálva. A kislány hátra nézett. Valószínűleg az édesanyja lehetett. Majd nevetve tovább szaladt. Hirtelen Saphira lábának ütközött és valószínűleg hátra is esett volna, ha a sárkány nem tartja meg hatalmas fejével. A kislány ekkor feltekintett s csillogó szemmel kezdte bámulni a hatalmas, számára ismeretlen lényt. Az anyja ijedten kiáltott fel, majd az utazókhoz szaladt, ölbe kapta kislányát, majd érdeklődve kezdte bámulni a jövevényeket.

Eragon végigmérte a nálánál jóval, talán két fejjel is alacsonyabb asszonyt. Majd illendően köszöntötte.

-Suilad, kedves hölgyem - egy kissé meghajtotta felsőtestét –Remélem érted, amit e messzi földi utazó beszél.

-Mae govannen! –válaszolt a hölgy –Én Annis vagyok, ennek a földnek a királynéja, ő pedig a lányom Laeriel. És téged hogy szólíthatunk Messzi Földek Vándora?

-A nevem Árnyékölő Eragon. Én vagyok Alagaesia utolsó szabad Sárkánylovasa. Ő pedig Saphira a sárkányom.

Saphira kék szemeit a királynőre függesztette és belépett elméjébe, hogy köszöntse őt.

-Üdvözöllek Ilirien Úrnője. Én Saphira vagyok.

Annis nagyon meglepődött. Kishíján elejtette kislányát.

-Naneth! Megsimogathatom? -kérdezte Laeriel érdeklődéstől és reménytől csillogó szemmel.

-Sajnálom iell, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

-Szerintem nyugodtan megsimogathatod. Saphira nem fog megharagudni érte - mondott ellent halványan elmosolyodva az anyukának a Sárkánylovas.

A sárkány belépett a kislány elméjébe is, hogy beszélhessen vele.

-Suilad Laeriel! I eneth nín Saphira. –a kicsi emberpalánta egyáltalán nem lepődött meg, amikor a hatalmas, szárnyas teremtmény megszólalt az elméjében. Kedves hangon válaszolt neki.

-Le suilannon Saphira! Im Laeriel. O man dôr telich?

-Telin o Alagaesia. Im gellui le govaded! Szeretnél megsimogatni ugye?

-Igen nagyon! Ugye szabad? -kérdezte gyermeki lelkesedéssel.

Erre Saphira lejjebb hajolt, majd hatalmas fejével gyengéden megbökdöste az immáron a földön, hozzá közel álldogáló kislány arcát. Laeriel hangosan felnevetett, majd átölelte a sárkány orrát és simogatni kezdte. Ekkor azonban egy hangos kiálltás harsant, ami feltehetőleg egy férfitől származott, hiszen a hang mély volt és tiszteletet parancsoló. A kiáltás után a tömeg kettévált és utat engedett, egy jól megtermett középkorúnak tűnő férfinak.

-Annis! Laeriel! Itt meg mi folyik? - hangzott a számon kérő kérdés.

-Ada! -sikkantott a kislány, aki még mindig a sárkány orrát szorongatta, most hirtelen elengedte azt, és mint egy forgószél söpört végig az apjától elválasztó távolságon, hogy végül annak hatalmas ölelésében találja magát –Képzeld! Ők messzi földi utazók, akik Alagaesiából érkeztek! A férfit Eragonnak hívják és ő az utolsó Szabad Sárkánylovas, a csodálatos kék pikkelyes, szárnyas teremtmény pedig a sárkánya akit Saphirának hívnak! És azt is képzeld el, hogy még beszéni is tud! És megengedte, hogy megsimogassam! Olyan szép! Nekem is lehet egy sárkányom ugye? Kérlek Ada!

A férfi, ezek szerint Laeriel apja, mosolyogva hallgatta a kislány hadarását, majd még mindig mosolyogva megcsóválta a fejét.

-Sajnálom iell, de nem hiszem, hogy neked lehetne sárlányod. Nálunk nem élnek ilyen teremtmények. És mivel azt állítod, hogy ez az ember az utolsó... Valószínűleg nem élnek már ezek az érdekes lények.

-Elnézést Uram, de nem mehetnénk valami olyan helyre, ahol nyugodtabban tudunk beszélgetni? Nem szeretném, ha a titkaim olyan kezekbe kerülnének, amik nem a jó cél érdekében dolgoznak - szólalt meg Eragon.

-De, persze. Gyertek utánam. A palota tárgyalótermében majd nyugodtan beszélhetünk. Jaj de udvariatlan vagyok! Hiszen én már tudom a maguk nevét, de maguk még nem tudják az enyémet. Hirion vagyok, Ilirien királya.

-Suilad Hirion, aran Ilirien. I eneth nín Eragon, a tellin o Alagaesia. Im i ion lhûgroch.

-Á! Tehát beszéled a nyelvünket! Nagyon jó! Akkor nem lesznek gondjaid itt nálunk.

Elindultak a hatalmas márvány palota felé. Saphirát sajnos a palota előtti füves, fás és virágos placcon kellett hagyniuk, hiszen méreteinél fogva nem fért volna be már az ajtón sem. Amikor beléptek, egy szerényen díszített előteret pillantottak meg. A falakat valószínűleg kézzel szőt falikárpitok, aranyozott fáklyatartók és a valószínűleg már elhunyt királyokat, királynékat és családjaikat ábrázoló festmények díszítették, míg a földet egy vörös szőnyeg takarta. Nem volt sem csicsás, sem túldíszített, ennek ellenére árulkodott róla, hogy ez nem egy egyszerű városi család otthona. A király jobbra fordult, majd a folyosó közepénél kinyitott egy faragott ajtót. A faragások középen egy Eragon számára eddig ismeretlen címert ábrázolt, ami valószínűleg a Négy Kapu négy seregének egyesített zászlóiból jött létre. Körben körülötte pedig a négy Kapu hadseregeinek címerét láthatta külön - külön. A terembe a legszembetűnőbb a hatalmas tölgyfa volt, amely a plafonig ért. A belmagasság is hasonlóan hatalmas, mint maga a fa. A terem kocka alakú, s minden egyes falra egy már látott címer volt felvésve. Jobbkéz felől a tölgyfa, utána a két keresztbe tett kard, majd a hold és végül a nap motívumokat pillantotta meg, ahogyan körbefordult. A plafonon is látott egy dombormű részletet, de nem tudta teljesen kivenni az alakját, mert a fa ágai a nagy részét kitakarták. Ennek ellenére a Sárkánylovas valószínűsítette, hogy az egyesített címert látná ott. minden fal előtt két sorban hosszú asztalok és mögöttük székek voltak. Középen pedig egy félkör alakú asztal, mögötte két díszes, előtte pedig négy egyszerűbb, mégsem átlagos székkel. A király és a királyné a két szemben lévő széken foglalt helyet. Eragon pedig kiválasztott egyet a négy közül és leült rá. A kislány rögtön mellé szaladt, meghúzgálta a ruháját és megkérdezte leülhet-e mellé. Lovasunk bólint, mire a kislány is helyet foglal végre.

-Nos, azt már tudjuk, hogy hívnak, s honnan érkeztél, de céljaidat nem ismerjük. Enélkül pedig nem tudjuk eldönteni, hogy barátra lelünk e bennd vagy ellenségre. Megjegyzem, én személy szerint az elsőnek örülnék jobban - kezdte meg a beszélgetést Hirion.

Eragon elregélte eddigi életének fontosabb mozzanatait, cselekményeit. Elmesélte, hogyan találta meg Saphira tojását; kelt útra Brommal; mentette meg Murthaggal Aryát a gil 'eadi fogságából; harcolt a Farthen Dúrnál; ölte meg Durzát; tanult Oromistól és Glaedrtől; küzdött meg Murthaggal (akiről később kiderült, hogy a tulajdon féltestvére); találta meg Vroengard szigetén Dorú Areaba városában az előző kor Lovasai álltal elrejtett temérdek sárkánytokást; vesztette el Mestereit; háborúzott Galbatorixal, győzte le azt; koronázták Nasuadat, a vardenek fejedelmét királynővé; a döntését, miszerint a tojásokkal együtt elmegy egy olyan helyre, ahol a sárkányok nem zavarják Alagaesia immár szabad népeit és legvégül a vihart, mely ide sodorta a tengeren. A királyi család érdeklődve halgatta a történetét. Mikor végzett, mindenki elmerült a saját gondolataiban. Eragon lelki szemei előtt pedig felrémlett Arya csodaszép zöld szeme, csinos vonásai és számára tökéletes alakja. A kedves szavai, ahogy a csatákban egymás oldalán harcolnak és legvégül a szomorú búcsú, amit vettek egymástól. Elkeseredve gondolt arra, hogy ez a viszlát könnyen lehet, hogy örökre szól. Gondolataiból a kis hercegnő csengő, vidám hangja zökkentette ki.

-Ezek szerint még most is élnek sárkányok a tiéden kívül?

-Sajnos még nem. Tudod ezek a Sárkányok akkor, és csakis akkor kelnek majd ki, ha megérzik lovasaik közelségét. Egész addig a tojásaikba zárva alszanak.

-Hű! És hogy néznek ki ezek a tojások?

-Mindegyik máképp. Ha szeretnéd, mutatok neked egyet - mosolygott halványan, de kedvesen a kislányra, akinek a szeme az utolsó mondatánál különös fényben csillant fel.

-Igen nagyon szeretném! Kérlek! - könyörgött neki.

Erre Eragon benyúlt útiköpenye alá, s egy csodaszép fehér, fekete erezettel ellátott, csillogó vagy halványan világító, sziklának tűnő valamit húzott elő alóla. Az asztal közepére helyezte, hogy mindenki jól lássa. Laeriel megbűvölten kezdte figyelni a fehér - fekete csodát. Szinte önkívületi állapotba kerülve felállt, majd a kezét nyújtotta a tojás felé. Hirion és Annis hiába szólongatták kislányukat, úgy tűnt ő teljesen kizárta a külvilágot. Végül hozzáért a tojáshoz, először az ujja hegyével, mire az szemmel láthatóan halványan fényleni kezdett, ahogy tenyerének egyre nagyobb felülete érintkezett a tojással, úgy kezdett az egyre erősebb fehér, néhol fekete beütésű fényt árasztani magából. Mikor már az egész tenyere rásimult, egy hirtelen villanás látszott, majd egyfonal szerű szál kezdett el kialakulni a hercegnő felől feketével, míg a tojás felől fehérrel.

Eragon megdöbbenve nézte a jelenséget, hiszen még sosem látott ehhez foghatót. Rögtön összekapcsolta elméjét Saphiráéval, hogy a sárkány is láthassa, amit ő. A jelenség közben folytatódott. A fehér és a fekete fonál egyre csak közeledett egymáshoz. Időközben Laeriel szeme lecsukódott, olyan volt, mint aki valamiféle transzba esett. Mikor a két kötél végre összekapcsolódott, a kislány szeme felpattant. Mindenki megdöbbenve figyelte a hófehéren ragyogó szempárt. Ezután egy, az eddigieknél is nagyobb villanás következett, s a tojás megrepedt. A fény megszűnt, az emberpalánta szeme lassan lecsukódott, keze lehanyatlott s talán el is esett volna, ha a Lovas el nem kapja és az ölébe nem húzza a csöppséget.

-Azt hiszem, ebben a pillanatban láthattuk egy különleges ifjú lovas születését - szólalt meg Saphira egyszerre mindhármuk fejében.

________________________________________________________________________________

SINDARIN NYELV:

Suilad  -  Üdv

Mae govannen!  -  Isten hozott!

Naneth  -  anya

iell  -  lánya (valakinek)

Suilad Laeriel! I eneth nín Saphira.  -  Üdv Laeriel! Saphira a nevem.

Le suilannon Saphira!   -   Üdvözöllek Saphira!

Im Laeriel.  -  Laeriel  vagyok.

O man dôr telich?  -  Honnan jöttél?

Telin o Alagaesia.  -  Alagaesiából.

Im gellui le govaded!  -  Örülök, hogy találkoztunk!

Ada  -  apa

Suilad Hirion, aran Ilirien.  -  Üdv Hirion, Ilirien királya.

 I eneth nín Eragon, a tellin o Alagaesia.  -  Eragon vagyok és Alagaesiából jöttem.

AZ ŐSNYELV:

Im i ion lhûgroch.  -  Sárkánylovas vagyok