Rengeteg titán futott felénk, Erwin parancsnok pedig pont előttük lovagolt. Mit akar ezzel elérni? Szemeimet a páncélos titán és a többi között járattam, mikor beugrott.

-Ugorjunk le! -fogtam meg Jean vállát, aki ugyan habozott egy ideig, de megtette.

Mind az öten eltávolodtunk Reineréktől, míg ő csak futott tovább. Nem tudta kikerülni a felé rohanó titán hordát, ezért nekik ment. Az összes titán, aki a közelükben volt ráugrott Reinerre. Ha nem akarja, hogy széttépjék akkor le kell engednie a kezeit és akkor a miénk lehet Eren. Ezt kell csak elérnünk!

Messze vágtattunk a páncélos titántól és a kisebbektől. Innen csak azt láthattuk, ahogyan az a kettő küzd a többi ellen. Ymir már nem volt a hátán, ő odalent küzdött. Bertholdt és Eren még mindig Reiner kezében voltak, aki nem mutatta jelét annak, hogy le fogja engedni azokat. Ez egyáltalán nem jó!

-Katonák támadás! Az emberiség sorsa forog kockán! Nem létezik olyan jövő, ahol az emberiség képes lenne Eren nélkül ezeken a földeken tartózkodni! -lovagolt elénk Erwin -Visszaszerezzük Erent és nyomban visszavonulunk! -fordult hátra eltökélt arccal.

-Adjatok bele mindent! -indult meg.

Szavára minden katona utána vágtatott, be a veszedelembe. Megrántottam a kantárt, majd követtem a parancsnokot. Mindent vagy semmit!

Nagy ívben kerülgettem a felém lendülő óriás kezeket és egyéb testrészeket, figyelve nehogy elkapjanak, mert akkor végem. Egyre közelebb és közelebb jutottam, próbáltam elkerülni a harcba bocsátkozást, elvégre Eren fontosabb, mint ezek a szemetek.

Reiner eközben valószínűleg rájött, hogy így semmi esélyük nincs, ezért leengedte a két kezét és belekezdett a titánok kaszabolásába. Itt a lehetőség!

-Most, előre! -ordította mellőlem Erwin, akit eközben beértem.

Félszemmel néztem oldalra, hogy megnézzem a pozícióját, de akkor meghűlt bennem a vér.
Csak egy pillanat volt, de megtörtént. A kinyújtott karja, amiben egyik pengéjét tartotta, közeledett a titán szájához. Mintha lassítva láttam volna az egészet, ahogyan bekapja. Hiába akartam felé mozdulni, hirtelen nehéznek éreztem a lábamat. Ne most!

A titán velünk ellentétes irányba kezdett futni, szájában a még élő Erwinnel.

-Előre!

Folyamatosan csak ezt ordibálta. Nem érdekelte saját maga, csakis Eren.

Hatalmasat rántottam a kantáron, megakadályozva hogy még egy lépést tegyen előre a ló, majd megfordultunk és elvágtattam a rémült tömeg mellett, akik már egyáltalán nem tudták hol is vannak. Megrémisztette őket a parancsnok elvesztése, de engem nem. Vissza fogom szerezni, az életem árán is!

-Te szemét! -üvöltöttem a titán után, aki hirtelen megállt és visszanézett.

Én csak erre vártam, leugrottam a lóról, fel a levegőbe, majd kilőttem magam a titánra. A pengéim már a kezemben pihentek, arra várva hogy végre felszeljék. Minél közelebb értem hozzá, annál tisztábban láttam a tökéletes helyet, ahol meg kell vágnom.

Most jött el a pillanat, mikor meg kell tennem. A két pengét belemártom a húsába, amit nagyon könnyen felvágok. Elég mély volt a vágás, mert a titán eldől oldalra. Még időben leugrok a válláról, amin csak egy pillanatra pihentem meg, majd kiszedem a szájából a beragadt parancsnokot.

-Erent kéne kiszabadítanod -nyöszörögte halkan.

-Ne beszélj -csitítottam le.

Kék szemei még ugyanazt a vidámságot sugározták mint mindig, ezt nem lehetett kiirtani belőle, még akkor sem ha letépték az egyik kezét, ő akkor is ugyanaz az ember marad.

Magamhoz hívtam a lovamat, majd felsegítettem rá Erwint. Az egyik gazdátlan lónak, mely össze-vissza szaladgált elkaptam a kantárját, majd felültem rá.

-Maradj itt -utasítottam Erwint, aki egyáltalán nem figyelt rám.

Persze hogy nem fog szót fogadni nekem, hiszen nem vagyok a felettese.

-Hagyjuk -ejtettem meg egy lágy mosolyt, majd előre vágtattam ott hagyva őt.

Most már újra előre törhettem Reinerhez, aki még mindig a titánokat kaszabolta maga körül. Egyre közelebb és közelebb lovagoltam hozzá, míg el nem értem a kellő közelséget. Itt voltak mellettem a többiek is, akik még nem tudtak feljutni hozzá.

Amint megállt egy pillanatra Reiner, Mikasa és Armin felmentek rá. Az előbbi leakarta vágni Bertholdtot, míg az utóbbi megállt a páncélos titánon. Jó ideig csak mozdulatlanul figyelt, majd egyszer csak elmosolyodott és beszélni kezdett Bertholdthoz. Nem lehetett hallani amit mondott, túl messze voltam ahhoz.

Bertholdt csöndben hallgatta, majd egyszer csak kitört és Armin felé rontott, de alulról egy penge hasította fel a hasát, akinek gazdája a szőke hajú parancsnok volt. Bertholdt meglepettségében nem figyelt sem előre sem hátra, így észre sem vette, hogy Eren már nem a hátán, hanem Mikasa karjaiban van.

Én alul elkaptam Erwin parancsnokot, aki tehetetlenül zuhant lefelé. Magam elé ültettem a lóra, majd kihátráltam a titánok közelségéből.