-Akkor nem kell a segítségem? -guggolt le az arcom mellé, mire durcásan elfordítottam a fejemet és halkan kiböktem.

-Kell...

Elfogadtam a segítségét, aminek köszönhetően sikerült felállnom. Ez még nem azt jelenti, hogy bármikor elfogadnám egy ilyen arrogáns törpe "jólelkűségét", csak most muszáj volt. Ennyi az egész.

-Mennem kell -mondta, majd elsietett.

-Nem mintha be kéne jelentened -morogtam eközben leporolva magamról a sok koszt, ami teljes egészében beterített.

Mivel meguntam az egyhelyben ácsorgást, ezért új beszélgető partnert kerestem magamnak. Hiába mentem egyik csapatról a másikra, sehol sem találtam a helyem. Talán, ha Eren itt lenne vagy Hanji-san ráérne, akkor nem érezném magam annyira feleslegesen.

Eren. Meg kell találnunk őt. A nagy kavarodásban, már el is felejtettem. Azért hogy ne pazaroljam az energiámat feleslegesen, ezért egyhelyben ácsorogva vártam Hanjira, hogy áthozzák a lovakat és Eren után mehessünk.

Amikor ez megtörtént kerítettem magamnak egyet és beálltam a többiek közé.

-Indulás! -hallatszott Erwintől a már régen várt parancs, ezért mindenki amint meghallotta elindult.

Vad vágtázásba kezdtünk, mintha egymással versenyeznénk. Eközben a parancsnoktól folyamatosan érkeztek az utasítások, miszerint kerüljük a titánokkal való harcot és inkább Eren visszaszerzésére koncentráljunk.

Én az egyik szélen lovagoltam, mikor megjelent mellettem Mikasa, Eren egyik barátja. Nagyon feldúltnak tűnt, amit egyáltalán nem csodáltam, hiszen mindenki ideges lenne, ha két titán elrabolná a legjobb barátját.

Mellesleg nem tudom hogy nekem van-e ilyen barátom, elvégre senkivel sem ápolok olyan jó kapcsolatot. Ha mondanom kéne valakit, akkor talán Hanji lenne, bár ő is amolyan ismerős, akivel jó beszélgetni. Ezen a dolgon felesleges gondolkodnom, úgyse találok rá rendes választ. Nem hiszem, hogy szükségem lenne valakire, eddig is egyedül voltam.

Mély gondolat menetemből egy magas hang zökkentett ki.

-Te ismered a teljes tervet? -kérdezte mellőlem félénken egy szőke fiú.

Azt hiszem Arminnak hívják. A neveikkel még mindig bajban vagyok.

-Úgy nagyjából tudom mire kell koncentrálnom -érkezik tőlem a gyors válasz, amin elgondolkodik, majd boldogan bólint egyet.

-Szerintem mikor leugrottál a falról akkor nagyon jól cselekedtél, hiszen megmentetted Hanji-san életét -mosolyog rám.

-Igen, azthiszem ez volt a helyes -adok neki egy egyszerű választ, hiszen még magam sem tudom, hogy mit is kéne neki válaszolnom.

-Hé kölyök! Menj vissza a helyedre -hallatszik Armin mögül a már ismerős rideg hang, mire a szőkeség fülét farkát behúzva lovagol vissza a helyére.

-Beszélgettem, nem zavar? -kérdezem kissé ingerülten a mellettem lovagló Levitől.

Levi. Miért is hívom így? A Rivaille lenne a helyén való, de én mégis Levinek hívom. Abba kell hagynom ezt az idióta becézgetést.

-Bemegyünk az erdőbe! -hallom a kiáltást előlről.

Most már óvatosabbnak kell lennem.

-Nem érdekel, hogy kivel kommunikálsz, de azt legalább úgy tedd, hogy ne zavarja meg a rendet. Van egy alakzatunk, azt meg be kell tartani. Értetted? -kérdezte és eközben úgy nézett rám, mint egy világi hülyére.

-Igen, megértettem uram -mondtam vigyorogva megnyomva az utolsó szót, mire rám pillantott a nem éppen boldog tekintetével.

Feldühítettem a picikét? Ez aranyos. Néha azért egy kicsit sajnálom, mert isten megáldhatta volna még pár centivel, hogy azért legalább felérje a polc tetejét.

-Nem szokott gondot okozni? -tettem fel neki teljesen ártatlanul a kérdésem.

-Micsoda? -kérdezett vissza mit sem sejtve.

-Az, hogy sámlira kell állnod, ha valamit leszeretnél venni a polc tetejéről -bököm ki az arcomon lévő folytonos vigyorral.

Hirtelen felém kapja a tekintetét és gyilkos szemekkel bámul. Ölni tudna.
Száját résnyire nyitja, azonban nem tud megszólalni, mert valaki megzavarja ebben. Egy kiáltás. Mindenki éberen figyel, mire újra elismétli a mondatot a hang gazdája.

-Látom őket!