-Hé! Meddig kell még a ronda képedet bámulnom? -ordítok az előttem ülőre.

Ő csak elnéz mellettem és merev arccal nézi a falat. Teljesen hidegen hagyja, hogy épp hozzá pofázok. Rá kellett jönnöm, hogy csak a falnak beszélek. Hátra döntött fejjel bámulom a plafont unalmamban, mivel ez mégis jobb, mint az idegesítően tenyérbe mászó képét bámulni.

-Heichou! Erwin parancsnok hívatja önt -lép be az ajtón Eren. A nevét is csak azért tudom, mert bemutatkozott nekem.

-Megyek -rám néz -Te is jössz -mutat rám.

Kedvetlenül felállok, hiszen nem igazán akarom látni Erwint. Ennél még a börtön is jobb volt! Franc essen beléd Erwin Smith!

(...)

-Na, ennyi lett volna -mondja Erwin, majd int a többieknek, hogy távozhaznak.

A megbeszélésen rengeteg mindent szóba hoztak. A falat áttörték, ezért holnap el kell indulnia két csapatnak, hogy védelmezzék, amíg a falon lévő lyukat el nem tüntetik. Azonkívül van itt a városban egy pap aki rengeteg mindent titkol. Miatta holnap mi is kimegyünk a falon kívülre. De a legaggasztóbb, hogy a falakban titánokat találtak. Ha fény éri őket, akkor... vége a városnak. A pap elvileg tudott arról, hogy a titánok a falakban vannak, de mikor kikérdezték semmit sem mondott.

Áhh idióták! Miért ilyen szoros helyzetekben kell kihozni engem?

-Figyeltél legalább? -néz rám a hideg szemeivel.

-Igen -vigyorgok rá -Vagy... nem.

Úgy látszik meglephette a pimaszságom, mert összehúzott szemekkel bámult rám. Rövid sóhaj, majd elindult a katonák szobája felé.
Úgy döntöttem körbejárom a várost, mert már régen nem láttam és biztosan megváltozott minden.

(...)

Én naív azt gondoltam, hogy lesz egy pár új épület esetleg üzlet, de nem. Ez a város kicsit sem hasonlított a pár évvel ezelőttire. Háromszor is eltévedtem 25 perc alatt. Már a hajamat tépkedtem idegességemben, hogy hogyan fogok vissza jutni, mikor megláttam egy ismerős arcot.

-Eren! -kapálózok vadul, hogy észrevegyen a nagy tömegben.

Nevére azonnal felkapja a fejét és értetlenül néz körbe, mikor végre megpillant engem.

-Airi-san m-mit keresel itt? -dadogja.

-Várost nézek -rántom meg vállamat -De...eltévedtem -néztem el oldalra.

-Visszakísérlek, jó? -mosolyog rám bíztatóan.

Aprót bólintok, mire ő azonnal elindul egyenesen. Kissé lemaradva követem, hogy legyen időm még egy kicsit nézelődni.

Az utcán gyerekek fogócskáztak gondtalanul. Ők még nem tudják mi az a rettegés. A legbelső falon belül élők azt hiszik biztonságban vannak. Mekkorát tévednek. Eljön majd az az idő, mikor minden fal, ami eddig pajzsként szolgált elesik. Akkor pedig vége lesz az emberek korszakának.

-Airi-san -fogja meg a vállamat hátulról Eren -Megérkeztünk.

Felnézek az épületre és valóban megérkeztünk. Vajon sokáig gondolkoztam? Pedig 5 percnek tűnt az egész és én pedig biztos, hogy legalább fél órát sétáltam odáig.

-Látom megérkeztél kölyök -szólt Erenhez, majd rám nézett -Azt hittem megpróbálsz majd megszökni, de úgy látszik tévedtem -nézett rám továbbra is összehúzott szemöldökkel Rivaille.

-Az emberek mindig tévednek -szólok oda neki fennhangon.

-Szóval te is? -húzza fel egyik szemöldökét.

-Sokszor tévedtem már életemben, pedig csak 18 vagyok, de nem hiszem hogy akármelyiket is megbántam volna -vonom meg vállaimat.

-A társaid meggyilkolását sem bántad meg? -veszi komolyabbra a beszélgetést.

-Ennyire érdekel? -lépek hozzá közelebb.

-És ha igen? -lép ő is közelebb.

-Tudod, nem bántam meg. Az utamban álltak és visszaakartak hátrálni a feladat alól. Hirtelen megjelenik egy titán a semmiből és ők mindent hátradobva szaladnak a fal mögé. Az ilyen embereket nevezik gyávának -köpöm felé a szavakat.

Eren, aki eddig néma csöndben figyelte a beszélgetésünket, most közénk állva próbál minket nyugtatni, kevés sikerrel.

-Airi-san kérlek hagyjátok abba, ennek semmi értelme. Nyugodjatok meg és induljunk -mondja Eren miközben közénk áll és védekezőn felemeli a kezeit.

Igaza van semmi értelme, de viszont ez a seggfej nagyon felidegesített engem. Legszívesebben addig ütném, ameddig csak lehet.

-Mi a probléma? -szólal meg mögöttünk egy hang.

Ösztönösen hátrafordulok és szembe találom magamat Erwinnel. Rövid szőke haja most is ugyanúgy áll mint mindig. Hiába fújna a szél teljes erejéből, akkor sem tudná egy miliméterrel sem arrébb mozdítani.

-Tulajdonképpen semmi -lépek egy párat hátrébb -A holnappal kapcsolatban, beszélhetnénk?

Bólint egyet, majd elindul az épület irányába. Lábaimat gyorsan szedve érem utol, aztán még egyszer utoljára visszanéztem rá. Az a haragos, mégis merev tekintet szinte végighasított rajtam.