Már mindannyian készen álltunk arra, hogy kiléphessünk a falon kívülre. Még nem tudtuk, hogy hol lehet az a lyuk, ezért két csapat indult a keresésére. Nem bíztak bennem eléggé ahhoz, hogy elküldjenek az egyik csapattal, ezért egy szerintük "különleges" csapatba leszek beosztva. Szerintem ez különlegesen unalmas lesz. És még Rivaille is velünk jön, ennek főképp örültem, mivel legutolsó találkozásunkkor is nagyon jól kijöttünk. 

-Még két perc és indulunk. Készen állsz? -kérdezte Erwin, amint mellém ért a lovával.

-Igen. Minden nálam van, a ló is bírni fogja az utat szerintem, bár jobban örültem volna ha magam választhatom ki a lovamat -kezdtem magyarázni.

-Tudod hogy nem úgy értettem -nézett mélyen a szemeimbe.

-Minden rendben lesz, ne aggódj már annyit -csapok a vállára.

-Bízom benned, ezt ne felejtsd el -mondta, majd előre lovagolt Hanji mellé, aki rögtön magyarázni kezdett neki.

"Bízom benned" csengtek a szavai fülemben. Most azt hiszed, hogy majd lelkiismeret furdalásom lesz emiatt és nem próbálok majd megszökni? Nagyot tévedsz. Nem ismersz te engem eléggé, Erwin.

A kapu felemelkedett, majd mindenki egyszerre lovagolt ki rajta. Megrántottam a kantárt és én is velük tartottam.

(...)

Rövid időn belül elértük a közeli erdőt. Amint beértünk lelassítottam a lovammal kissé, mintha csak nézelődnék. Szépen fokozatosan lemaradtam, végül a sor végére kerültem. Kihasználva az alkalmat átvágtam a fák között és egy közeli körzet felé vettem az irányt. Már jó ideje elváltam a többiektől, de úgy éreztem mintha valaki figyelne, ennek következtében többször is hátrafordultam, de sosem volt senki mögöttem.

A következő alkalommal mikor újra ezt tapasztaltam, megálltam a lovammal, aztán leszálltam róla. Lehet nem jó ötlet egy erdőben egyedül sétálgatni, de nem igazán érdekelt jelen pillanatban. Körbenéztem sétáltam pár métert, de senkit sem találtam. Visszafordultam a lovamhoz, vagyis csak akartam mert már nem volt sehol.

-Hová tűnt...? -kérdezem saját magamtól.

Szemeimet párszor megdörzsöltem, hátha csak káprázik, de nem, a ló tényleg eltűnt. Hogy tűnhetett el egy perc alatt az a ló?! Visszafelé kezdtem el sétálni, hátha megtalálom, de sehol nem volt. Megijedt volna valamitől és elszaladt? De hát akkor halottam volna a lépteit! Fenébe! Ha gyalog indulok el sokkal kisebb az esélye, hogy épségben odaérek.

Egy ág hirtelen megreccsent pont fölöttem. Fejem azonnal felkaptam a zajra és felfedeztem követőmet. Akit eddig ismeretlennek hittem, nagyon is ismerős volt. Ott állt a fa ágán, teljes magabiztosággal, rideg pillantásokat vetve rám. Elkapott.

-Kiszámítható vagy -helyezkedett el a fán.

-A legelejétől fogva tudtad, nem igaz? -nézek rá kérdőn.

-Valahogy úgy -biccent felém.

Ajkaimba harapok, érzem hogy megtölti a számat a vér, ami mellé vasas íz járul. Kifújom a levegőt, hogy lenyugodjak és ne tegyek semmi olyat, amit megbánnék később.

-És most? Mit fogsz tenni?

-Visszaviszlek -tájékoztat szándékáról.

Leugrik a fáról, majd csuklómat megfogva húz maga után. Hagyom magam, hiszen lesz még esélyem a szökésre. A lovához vezetett viszont valami hiányzik.

-Hol a lovam?

-Ahol hagytad -néz rám furán.

-Ott nincs. Azt hittem te vitted el -kiabálok.

-Miért vittem volna el? -emeli meg a hangját.

-Hé.. Akkor meg mi a fene történt vele? -fordulok vissza az erdő felé, ahonnan jöttünk.

Ő is csak bámulja az erdőt értetlenül, semmi ötlete nincs, látszik rajta. Nem sokat foglalkozik a dologgal felül a lóra és a kezét nyújtja hogy felsegítsen.

-Kizárt dolog, hogy egy lovon üljek veled -rázom meg a fejemet.

-Akkor gyalogolni fogsz -vonja meg a vállát.

Nem igazán akartam gyalogolni ezek után, ezért megfogtam a kezét és mögé ültem. Tartottam a tisztes távolságot tőle.

-Kapaszkodj -figyelmeztet majd megrántja a kantárt.

A ló futásnak eredt, ennek következtében hátának csapódtam, megszakítva az eddig tartott távolságot.

(...)

Mire elértük az Ehrmich körzetet teljesen besötétedett. Nemrégen érkezhettek meg a többiek is, mert néhányan most kötötték ki a lovaikat. Hanji és a pap nagyon hangosan beszéltek, vagyis csak az előbbi, ezért a beszélgetésük kezdett átmenni ordítozásba.

-Köszönöm a semmit! Hálásak vagyunk a semmiért! -fordult meg hirtelen Hanji.

-Túl nagy döntés ez egy embernek. A fal akaratának mindig be kell tartani a szentek akaratát, mellyel összekötettésben állunk -hajtotta le a fejét.

-Kinek az akarata? Isten vagy valami hasonló? -ráncolta össze a szemöldökét a nő.

-Nem mondhatok semmit. Habár elárulhatok egy nevet, akit a szent akarat miatt, arra utasítottak, hogy figyeljük.

-Megfigyelés? -kérdezősködött tovább Hanji, abban reménykedve hátha többet is kihúzhat belőle.

-Ez az ember idén lépett be a felderítő egységbe.

-Idén? -kapta fel a fejét Eren és Armin egyszerre.

-A neve...