Eijiro szemszöge:

- AZT MONDTÁK HOGY NEM LESZ BAJA!

Aizawának komoly szemfájdalmat okozott megtartani a rendelő épségét, mivel Bakugo folyamatosan tajtékzott azóta, hogy Midoriya állapota stabillá vált.

Miután a fiú összeesett, Recovery Girl elsősegélyt nyújtott neki, majd Uraraka segítségével az öregasszony rendelőjébe vitték. Már nem vérzett, nem volt lázálomban, de mást se nagyon csinált.

- Igen, Shota bűbája nem is okozott neki semmilyen károsodást. Ez a varázsereje volt, ami ha jól számoltunk, kicsivel több, mint tizenhét éve volt elzárva benne - magyarázta a fel-alá járkáló Yamada. - Egy ekkora energia folyamatosan gyűlik fel az idő haladtával. Ezért veszélyesek a mágiaelzáró bűbájok az erősebb mágusoknál.

- Ha reálisan nézzük a dolgot, csoda, hogy nem halt bele ebbe a "kitörésbe" - morogta idegesen Aizawa. - Ha az ereje szabad lett volna, akkor egyszerűen le tudta volna vezetni az átlagos napi tevékenységével. Amikor fizikai megterhelés éri, egy mágus szervezete többszörös adagban veszi fel a környezetéből a mágiát, amivel a saját állóképességét segíti elő. Természetesen ennek van határa. Nem fogsz villámgyorsan futni azért, mert felveszel a környezetedből valamennyi plusz mágiát, kivéve, ha erre specializálódtál.

- Viszont az érzelmi traumák teljesen mások - folytatta a magyarázatot Recovery Girl. - Ekkor nem az izmok, hanem a szív és az agy kér segítséget, ami sokkal nagyobb mágikus energiát igényel. Ez az energia általában könnyen túlteng, amit a szervezet "önvédelmi kitörésként" használ fel. Ez lehet bármilyen, varázserőtől függ. Hizashi például a hangszálai nélkül generálna akkora hangot, hogy a közelben lévők dobhártyája abban a minutumban beszakadna.

- Na és? - kérdezte Bakugo, aki nem volt hajlandó Midoriya ágya mellől tágítani, és folyamatosan a fiú kezét szorongatta. - Mi köze ennek Deku mágiájához?

- Azt meséltétek, hogy a nevelőszülei folyamatosan verték őt - mondta Yamada, és abbahagyta a járkálást, hogy teljesen Bakugo válaszára figyelhessen.

- Igen - bólintott a szőke.

- Nos, mivel ezek eléggé nagy érzelmi traumának számítanak, érthető, hogy miért viselkedett így a mágiája. Túl sok gyűlt fel a szervezetében, s egyszerre szabadult ki az egész - mutatott rá a férfi. - Mivel az anyja bűbája folyamatosan gyengült, és életveszélybe került a palotában Todoroki által, sikeresen volt egy kitörése, aminek köszönhető az, hogy most nem szakadt szó szerint darabjaira. Ha akkor nem adja ki azt, amit ki tudott adni a bűbáj gyengeségét kijátszva, valószínűleg meghalt volna, amint Shota feloldja az elzárást, vagy tíz vagy tizenöt év múlva magától meg nem szűnik.

- Tehát ha bármi hibádzik ezen események közt, akkor Midoriya meghalt volna? - kérdezte elszörnyedve Eijiro.

- Pontosan - bólintott Yamada. - Nem kenyerem a trágár beszéd, de azt kell mondjam, kurva nagy szerencséje volt Izukunak, hogy így történtek a dolgok.

Bakugo aggódva kérdezte:

- És más nem veszélyezteti már? Nincs más probléma?

- Mikor megvizsgáltam, ezen kívül nem találtam semmit. Más egészségügyi kockázat nem fenyegeti - mondta Recovery Girl, de Eijiro észrevette, hogy egy sokatmondó pillantást vált a két férfival.

- Akkor jó - Bakugo megkönnyebbülten sóhajtott egyet. - Hallod Deku? Már nem lesz semmi bajod, ha ez rajtam múlik. Kibaszottul fel kéne ébredned...

- Hogy van Izu-chan? - kérdezte aggódva Satsuki, aki Samidare ingébe kapaszkodott kis kezével.

- Fel fog ébredni, ugye? - nézett várakozóan Eijirora Hanta.

- Igen, csak pihennie kell - mondta nyugtatóan a rendelő elé gyűlt kisebbfajta seregnek a sárkányfiú. - Recovery Girl azonnal ellátta, miután elszabadult a mágiája, és további kockázatoknak nincs kitéve.

Mindenki megkönnyebbülten kieresztette a levegőjét. Most, hogy megbizonyosodtak arról, hogy a társuk már nincs veszélyben, mindenki visszarohant a dolgára, mivel a munkát nem hagyhatták abba.

Eijiro sem akart másként tenni, így megindult a legközelebbi ablak felé. Kinyitotta, s kiugrott a több emeltnyi magasságból, hogy tetőre repüljön, és befejezze a befoltozást.

A délután vége gyorsan eljött, s a nap nyugovóra tért. A levegő egyre hidegebb lett, és a sötét miatt sem tudott már rendesen dolgozni, így a megmaradt cserepek feltételét elnapolta. Még este hat óra se volt, de az este már ráborult a tájra. Eijiro leereszkedett a bejárati ajtóhoz, és fáradtan belépett az előcsarnokba.

- Áh, Eijiro! - intett neki Asui. Uraraka is vele volt, s a lányok előtt három ruhával teli kosár lebegett. - A vacsora fél óra múlva kész lesz, addig tudnál egy kicsit segíteni?

- Persze - bólintott Eijiro, és követte a két lányt a mosókonyhába.

- Tudod, soha nem hittem volna, hogy Izuku-kun ilyen erős mágiát birtokol - mondta Uraraka szomorkásan, mikor már javában mosták a ruhákat. - Egyetlen kitörés majdnem megölte...

- Én sem gondoltam, pedig már nagyon régóta ismerem - sóhajtotta Eijiro, miközben Mezo hatalmas ujjú ingeit dobálta a vízbe. - Vagyis, azt mindig is tudtuk Bakugoval, hogy mágus, csak ő ezt nem akarta elhinni, mivel tudatosan sosem volt képes varázsolni az elzárás miatt.

- És te észrevetted azt, hogy Eresarhead és Recovery Girl sensei, valamint a mester titkolnak valamit? - kérdezte tárgyilagosan Asui.

- Neked is feltűnt? - kapta a lány felé a fejét Eijiro. - Igen, és Midoriya is arról mesélt nekem egyszer, hogy többször is látta őket fojtott hangon beszélgetni a félreeső folyosókon, de amint a közelükbe ment, azonnal elhallgattak és elsiettek a dolgukra.

- Ezek szerint a dolognak elég sok köze lehet Midoriya-chanhoz, mivel én az ő nevét hallottam elhangozni az egyik ilyen beszélgetésben - tűnődött a békalány, miközben a nyelve segítségével a szárítókötelekre aggatta az elmosott ruhákat. - Csak tudnám, hogy miért ennyire rejtélyes az egész múltja... lassan olyan lesz, mint Koda-chan-é.

- Kodát még egyszer sem hallottam beszélni - jegyezte meg Eijiro.

- Egyszer-kétszer már megszólalt, de ez talán csak félévenként történik meg - morfondírozott Uraraka. - De az állatokkal nagyon jól szót tud érteni. Hiszen velük élte le a fél életét.

Katsuki szemszöge:

Már négy kicseszett nap telt el, és Deku meg se mozdult. Recovery Girl sem tudta megmondani miért, és ez nyugtalanító volt. A fiú lehunyt szemekkel, sápadtan feküdt a steril környezetben, és olyan volt, mintha meghalt volna. A légzése alig volt érezhető.

Katsuki egy pillanatra sem volt hajlandó magára hagyni, és ettől az elhatározástól senki sem bírta eltágítani. Végül Recovery Girl beleegyezett, hogy maradhat, és meghagyta neki, hogy naponta hétszer csepegtessen le némi vizet Deku torkán, hogy a fiú ne száradjon ki.

Valaki mindig felhozta neki a reggelit, ebédet és vacsorát, ő pedig igyekezett így is hasznos maradni. Magára vállalta Aizawa papírmunkájának egy részét, és segített neki egyéni edzésterveket kialakítani a többiek számára.

Éppen a mágikus energiamozgásról írt egy összefoglaló tananyagot a férfi számára, amit leadhatott a többi tanítványnak, mikor Koji lépett be a rendelőbe.

Katsuki felnézett a pergamenről, a fiú pedig némán letette a tálcán felhozott vacsoráját az íróasztalra, óvatosan odébb tolva a fényt adó olajlámpát.

- Áh, köszi Koji. Már azt hittem, éhen halok - sóhajtott Katsuki, és letette a pennát, majd az étel felé nyúlt.

Koji bólintott egyet, és a tekintete Izukura vándorolt. Szomorúan sóhajtott egyet.

- Én is azt akarom, hogy felébredjen - mondta Katsuki megértve a fiú gondolatait. Koji felé kapta a fejét, és idegesen hadonászni kezdett a kezeivel.

- Nem zavarsz - rázta meg a fejét Katsuki. - Csak nem tudom, mit tegyek azért, hogy magához térjen. Hiszen semmi baja, ez látszik is rajta, de olyan, mintha meghalt volna...

Elkeseredve letette a kenyeret, amit a kezében tartott, és teljesen Izuku felé fordult.

- Alig lélegzik, holtsápadt, és nem mozdul. A kezei hidegek. Nem tudom mit tegyek... hiszen fel kellene ébrednie. Miért alszik mégis? Mit csináltunk rosszul?

Katsuki a kezébe temette az arcát. Nem tudta mit tegyen.

- Én se szeretem... - motyogta Koji.

Katsuki felkapta a fejét. Még soha nem hallotta beszélni a fiút.

- Én se szeretem ezt a rendelőt, csakúgy, mint Izuku-kun - jelentette ki a negyedrészt elf fiú félénken.

Katsuki leeresztette a kezeit, és úgy nézett Kojira, mintha egy földre szállt angyal lenne. Úgy érezte, fényt gyújtottak az agyában.

- Koji... te egy kibaszott zseni vagy.

A fiú kérdőn nézett rá.

- Megmondtad a megoldást. Most már tudom, hogyan fogjuk felébreszteni! - kiáltotta Katsuki boldogan.

Azzal felugrott, és Deku ágyához lépett. Lerántotta a fiúról a takarót, majd óvatosan a karjaiba vette.

- Kinyitnád az ajtót? - kérdezte Kojit, aki bólintott egyet, s végigkísérte őket a folyosókon, egészen le a bejárati ajtóig.

- Ha Recovery Girl keresne, csak mondd meg neki, hogy kimentünk egy kicsit levegőzni - mondta Katsuki, majd Izukuval a karjában kisietett a sötét és hideg udvarba.

Megkerülte az épületet, és a Yamada telek mögötti facsoport felé vette az útját. Labraz közelében nem volt erdő, de most ez is megfelelt neki. Csak Dekunak is feleljen meg...

Beszaladt a fák közé, és meg sem állt a kicsiny, fák közötti forrásig, ami a dermesztő hideg miatt már csaknem befagyott. Izukut a víz mellé fektette, és kifújta magát. Ha Kojinak igaza volt, akkor ennyit tudott tenni, és nem többet. A többi már Dekun múlik.

Nagyjából öt perc múlva a fiú megmoccant, mire Katsuki rögtön mellette termett. Deku nyöszörögni kezdett, és felemelte az egyik kezét, mintha keresne valamit. Katsuki rögtön megfogta, s úgy figyelte ébredező szerelmét. Végül Izuku lassan, nagyon lassan kinyitotta a szemeit.

- K-Kacchan? - suttogta erőtlenül.

- Deku... - Katsuki hevesen magához ölelte a fiút. - Végre... Végre magadhoz tértél...!

- Micsoda? Miért? Meddig aludtam? Arra még emlékszem, hogy a szemem vérezni kezdett, de a többire nem igazán - Deku megborzongott az emlékre. - Nagyon fájt... olyan volt, mintha belülről ki akarna törni belőlem valami, és nem tud...

- Most már nincs semmi baj... - súgta Katsuki, miközben Deku haját cirógatta. A fél elf boldogan simult bele az érintésébe. - Recovery Girl azonnal meggyógyított, miután kitört belőled a mágiád, utána meg négy napig aludtál. Senki sem tudta miért nem ébredtél fel, aztán Koji rávezetett a megoldásra.

- Kitörésem volt? - kérdezte csodálkozva Izuku. - Mágikus kitörésem, mint amilyen neked volt kiskorodban, mikor nagyobbat tüsszentettél?

- Könyörgöm, ezt ne hozd fel... akkor még nem tudtam kontrollálni az erőmet, persze hogy elsült a kezem... - morogta Katsuki. - De igen, mágikus kitörésed volt, és azért volt ekkora, mert túl sok mágia gyűlt fel benned anyád bűbája miatt. Csak azért nem szakadtál darabokra, mert sikerült egyet összehoznod a palotában is.

- Akkor nagy szerencsém volt - Izuku száját egy gyenge kis nevetés hagyta el. - És mire vezetett rá Koji?

- Emlékszel, amikor mondtad, hogy nem bírod Recovery Girl rendelőjének sterilizáltságát, és a környezettől való elzártságát?

- Aha.

- Na, és Koji mondta, hogy ő sem szereti azt a helyet. És ebből jöttem rá, hogy azért nem vagy hajlandó felébredni, mert a hülye kis elf segged alatt fémágy és lepedő van, nem pedig... - Katsuki gyorsan a földre pillantott, majd folytatta. - ... nem pedig moha és föld. Meg ahogy elnézem egy kis fagyott fű. Elhatároltak a környezettől, amit megszoktál, és ezért a szervezeted úgy gondolta, hogy nem fog felébredni, mivel nem vagy a megfelelő helyen hozzá. Nem érzékelt maga körül életet, ezért aztán ő sem akart nagyon élni.

- Értem... - mondta tűnődve Izuku, és körbenézett. - Tényleg nem szeretem azt a szobát, és mindig olyan üres, tompa érzés tölt meg ha huzamosabb ideig vagyok ott.

- Miért kell ilyen bonyolultnak lenned? - sóhajtott gúnyosan vigyorogva Katsuki, és összeborzolta a fiú haját.

- Kacchan! Nem vagyok bonyolult... - Izuku durcásan visszasimította a haját a füleire. Érdekes volt ez a kényszere, és azóta csinálta, mióta ismerték egymást.

- Miért simítod le a hajadat? Nem fog megváltozni - azzal Katsuki ismét összeborzolta a haját.

- Anyukám szoktatott rá - válaszolta Izuku, és a keze ismét megindult a feje felé, de Katsuki megragadta a csuklóinál fogva. - Azt mondta, nem jó, hogy valamennyire az apámra is hasonlítok.

- Öhm, apropó, apára való hasonlítás, keress egy tükröt - mondta feszengve Katsuki, akinek csak most jutott eszébe a következő probléma. - A jobb szemed kék lett abban a pillanatban, hogy a sensei semlegesítette az elzárást. Szóval most már ha tetszik, ha nem, az a szemed is apádra üt.

- Micsoda?! - Izuku az arcához kapta a kezét, mintha tapintással meg tudná állapítani a szemszínét.

Katsuki nagyot sóhajtott, és a patak víztükre fölé fordította a fiú fejét.

- Kicsit zavaros, de szerintem látod. Szinte világít, olyan kék a jobb szemed - mondta, és elengedte Izukut.

Deku hitetlenkedve nézte magát a vízben. Az ujjait az alsó szemhéján nyugtatta, miközben csodálkozva pislogott a tükörképére.

- Tényleg kék... anya ezt a színt is elzárta?

- Ja. Apádnak eléggé kék szeme lehetett. Nem csodálom, hogy az anyád ezt sem hagyta meg neked látható módon. Szerencsére a hajadat nem tudta megváltoztatni, mivel az már formai dolog, és amúgy is folyamatosan nő.

Izuku tüsszentett egyet. Katsuki csak most jött rá, hogy mezítláb, egy szál ingben és nadrágban hozta ki a téli hidegbe. Gyorsan levette a köpenyét, és a fiú vállára terítette, miközben átkozta magát a figyelmetlensége miatt.

- Gyere, menjünk vissza, mielőtt megfázol - térdelt le Deku mellé, és összehúzta a fiú mellkasán a köpenyét.

Izuku reszketve bólintott, majd hirtelen mozdulatlanná vált, és a tekintetét az égre emelte. Katsuki érdeklődve követte a példáját, mire rögtön az orrán landolt egy fehér kis hópihe. Majd egy másik az arcán, rögtön utána a harmadik, és így tovább...

- Úgy tűnik, tényleg itt a tél - mondta elvigyorodva a természet szépségén, és Dekut az ölébe véve elindult visszafelé az egyre sűrűsödő hóesésben.

Yahho, mindenki... kicsit unalmas rész, de ezt is meg kellett írni, hogy ne legyen átugrás, mert az szintén elég kellemetlen dolog egy történetben. Egy jó sztoriért pedig, amit örömmel olvastok, mindent!

A következő részig minden jót!